Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Kisajak plasztika fórum

Kisajak plasztika (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
2019. márc. 31. 12:30

Sziasztok!


Pénteken műtöttek szintén Hévízen. Minden úgy történt ahogy a honlapon és itt is olvashattam. A műtét első fele teljesen fájdalommentes volt, még a szurit is alig éreztem, viszont a varrásnál már kezdett kicsit elmúlni az érzéstelenítő hatása, műtét után negyed órával pedig nagyon erősen elkezdett fájni 1 órán keresztül. Kaptam egy erősebb fájdalomcsillapítót, az segített, és azóta már nem is fáj egyáltalán, a vérzés is szinte teljesen elmúlt. Ettől függetlenül érzékeny, szóval óvatosan mozgok és fekszem amennyit tudok. Látványra még nem a legszebb, de nem is érdemes most még nézegetni, mert teljesen máshogy fog festeni 1 hónap múlva. A lényeg, hogy már így is jobban néz ki, mint előtte, szóval eddig úgy érzem megérte az az 1 óra fájdalom :)

114. ktrr666
2019. márc. 28. 22:35

Sziasztok!


Kedden műtöttek Hévízen kisajakplasztikával.

Ma este iszonyatosan elkezdett viszketni, de nem merek hozzányúlni. Igyekeztem sűrűn szellőztetni, jegeltem is, betartottam a krémeket is kenés szempontjából.


Nálatok is voltak ehhez hasonló viszketéses tünetek?

113. mg0033
2019. márc. 24. 10:17

Sziasztok!


Én pénteken voltam Hévízen, Dr. Regényi Péternel.

Örülök hogy rátaláltam erre a fórumra mert a ti segítségetekkel és tapasztalataitokkal sikerült rávenni magam arra hogy én is belevagjak a műtétbe. Megmondom őszintén mire elhatároztam , hogy Hévízen csináltatom meg, a sok negatív beszámoló alapján kicsit elbizonytalanodtam, viszont nekem a lézeres megoldás és a felszívódó varrat miatt sokkal szimpatikusabbnak tűnt. Mivel mindenki máshogy éli meg a fájdalmakat , a felépülést ezért úgy döntöttem hogy megpróbálom félretenni azokat negatívumokat amiket itt olvastam , és belevágok mert már elég régóta megnehezítette az életemet ez a probléma.

Leginkább a felépülési szakasztól féltem.

A műtét fájdalmasabb része az az érzéstelenítő injekció volt , viszont pár másodpercig tartott, kibírhato. Utána semmit se ereztem, sem a lézeres beavatkozásbol sem a varrásbol. A műtét végén kaptam venasan is fájdalomcsillapítót és lefektettek egy fél órára pihenni, ezután a doki megnézett mennyire vérzek és hogy minden rendben van e. Elindultunk haza, már akkor kezdtett kicsit fájni, és egy fél órával később úgy döntöttem veszek be egy fájdalomcsillapítót, aggódtam kicsit, hogy lehet ez a fájdalom kezdetleges és ennél erősebb lesz majd.

Sokan írtatok hogy az első pár napban nem birtatok aludni mert elviselhetetlen volt a fájdalom illetve csíp a pisilés. En már az első estén ataludtam az éjszakát , minimális a fájdalom , igazából már tegnap takarítottam itthon, voltunk vendégségben. A pihenésre azert odafigyelek, nem azt mondom hogy egész nap surgok-forgok de szerencsére egyaltalan nem érzem azt hogy ágyhoz lennék kötve. A pisilés része is hála isten teljesen fájdalommentesen.

Kinézetre most még fel van dagadva, elég vastag így meg nem a legszebb látvány, viszont nagyon várom már a végeredményt.


Összességében örülök , mert az előttem szoloak alapján én sokkal rosszabbra számítottam , még én is meglepődtem azon hogy már a második napon nem okoz gondot az hogy kimozduljak itthonrol.

A klinikán tényleg mindenki nagyon kedves és közvetlen volt, én is csak ajánlani tudom őket , és ne féljetek belevágni, így utólag úgy vagyok vele hogy ezt sokkal hamarabb meg kellett volna csináltatom.

2019. márc. 16. 18:55

Sziasztok! Több mint egy fél éve volt a műtétem hévízen, nem lett a legszebb az eredmény, elől kb semmit sem változott, de azért nekem már így is sokkal jobb.

Egy olyan kérdésem lenne, hogy normális-e, hogy műtét óta minden szex után fájdalmas, égő érzésem van az operált területen, ami kb negyed-fél órán át tart...?😖😖 Előtte sose volt ilyen, nagyon tanácstalan vagyok. Esetleg másnak volt/van ilyen problémája?

111. Krinyanya (válaszként erre: 108. - Mahox0)
2019. márc. 14. 10:35
El kell keserítselek, sajnos az úgy marad.. ahol nagyon megszorította a varrást és lett egy kis csücsök, az marad is :(
110. Aaaa8 (válaszként erre: 106. - Amàlka74)
2019. márc. 13. 21:52
En pimafucorttal es cicatridinaval kenegettem, sokat jegeltem es fujtam aloe veraval...
109. Mahox0 (válaszként erre: 100. - Ray_kisasszony)
2019. márc. 6. 09:03
Szia Ray meg tudod nekem mondani hogy 2 hét utan még csokken e a meret? Engem Pont ket hete mutottek de remelem annal szebb es kisebb marad mint amit latok. Neked hogy ment a heti fejlodes? Kar hogy kepet nem tudok csatolni...
108. Mahox0 (válaszként erre: 105. - Szilvi98)
2019. márc. 6. 09:01
Szia en nala voltam, vegleges eredmenyt még nem tudok mondani mert még csak 2 hét telt el, de ezen a helyen habar lezereznek, be fognak varrni is, azt sztem nem a legjobban csinalja. Nekem a mutet után 3 oraval vissza kellett menni mert megindult egy verzes. Majdnem erzestelenito nelkul javitotta ki azt hittem belehalok, soha ne engedjetek neki semmit amig nem latnak el normalisan es nem erzestelenitik ki, eleg erzeketlen modon csinalta. A varrast egy reszen annyira megkototte hogy a hus feleben van benne es a fenti resznel nekem egy kiscsücsök kepzodott. Csak remelem nem marad ugy mert a varrast mivel teljesen a husban van még elvagni sem tudom.
107. törpilla09 (válaszként erre: 106. - Amàlka74)
2019. márc. 5. 22:34
Èn Aloe Vera sprayt fújtam rá, akkor nekem azt ajánlották ès elèggè segített a gyógyulàsban. Èn is Sikosnál voltam, májusban lesz egy ève ès sajnos igaz amit már olvastam másoktól is(persze az èn mūtètem után), hogy a bal oldalt tènyleg nagyon levágja.. èn is így jártam. Viszont amit tanácsolni tudok, hogy várj mèg egy kicsit ès lègy türelmes, a mūtèt után kb. nekem sem volt semmi, de utána a 2-3 hónapban megereszkedik a bõr(sajnos nekem csak a jobb oldal ès a bal pici maradt, de remèlem neked nem így lesz)
2019. febr. 24. 21:22
Sziasztok. Műtét után tudtok olyan krémet vagy bármit ami segíti a sebgyógyulàst? Több mint két hete voltam Sikosnàl és a csukjàm szörnyen néz ki...sztm a varrat sem tartott... és azt kell mondanom konkrétan kivàgta a kisajkaimat.... nagyon bánom hogy hozzá mentem....
2019. febr. 24. 20:25

Sziasztok! :)

Elolvastam szinte az összes hozzászólást, ezek alapján Dr. Regényi Péterre esett a választásom, hiszen csak pozitívat írtatok. Jelenleg még tanulok, így a műtét majd csak a nyáron lesz esedékes számomra, addig összespórolom az árát. :D

20 éves vagyok, kb 4-5 éve kezdett el jobban zavarni az, hogy kifejezetten nagyok a kisajkaim. (a csiklóm is kifejezetten nagy, és az azt fedő "fityma" is az, a nagyajkaim meg laposak, szóval az összkép nem túl jó) Van egy lassan három éves párkapcsolatom, és bár a barátom nem zavarja, és soha egy rossz szava sem volt rá, hogy ilyen vagyok 'odalenn', én nem tudok megbarátkozni vele. Előtte meg merek nyílni abszolút meg már nem szégyellősködöm, de nagyon nehezen jutottam el idáig. Azon kívül, hogy esztétikailag is zavar mert olyan mint egy kisebb fallosz, biciklizésnél, fehérnemű/fürdőruha választásnál is szörnyű.

A kérdésem pedig az lenne, hogy aki volt Dr. Regényinél, milyen lett a végeredmény? Ahogy nézegettem (nem csak nála) az előtte-utána képeket, eléggé csonkra vágják a kisajkakat, ha én szeretném ha egy kevés maradna az megoldható?

Köszönöm a válaszokat előre is!

Szilvi

104. Bbi96
2019. febr. 16. 19:34
Sziasztok! Enis Hévízen voltam Dr. Regényi Péternél. Mindenkinek csak ajánlani tudom aki gondolkozik rajta. A doktor úr és az asszisztense is hihetetlenül kedves és jofej ami nagyon fontos szerintem. Minden fontos tudnivalót elmondtak, válaszoltak minden kérdésemre Semmi negatív dologról nem tudok beszámolni:)
103. Zsebi-baba1 (válaszként erre: 102. - Krinyanya)
2019. jan. 26. 09:28

Szia! Engem a nőgyógyászom műtött (ide nem írnám ki a nevét), de szokott ilyen műtétet csinálni egy magánklinikán lézerrel (itt még senkinél nem olvastam a nevét). Viszont nekem felajánlotta, hogy megcsinálja a kórházban (olcsóbban), normál (nem lézeres) műtéttel. Most vagyok két és fél hetes. Szerencsére van már javulás. Kicsit elkezdtek látszani a kisajkaim (csak mert kb. teljesen kivágta 😟). Még nem teljesen egyforma a két oldal, de nincs sok különbség. Egy csuklyaplasztika még rámférne, de én mégegyszer biztos, hogy nem fekszem ezzel a területtel kés alá! 😫😖😭 Már annyira nem fáj, mostmár inkább csak viszket, de én 1 hétig majd meghaltam a fájdalomtól. 😭 Még most is óvatosan ülök le. A varratok már potyognak, de még sok van benne...

Nem tudom, hogy valóban ekkora különbség van-e fájdalomban és gyógyulásban a lézeres és normál műtét között... De ha igen, akkor én nem ajánlom a sima kivágásos összevarrásos műtétet. 😖 Nekem elég nagy a fájdalomtűrő képességem (volt 2 császárom és egy mellfelvarrásos/implantátumos plasztikám), de azok szinte semmik nem voltak ehhez képest!!! 😖😭

Mindenkinek gyors gyógyulást kívánok!!! 🤗

102. Krinyanya (válaszként erre: 99. - Zsebi-baba1)
2019. jan. 23. 13:32
Szia! Megkérdezhetem, hogy Téged ki műtött?
2019. jan. 23. 13:30
Sziasztok! Javaslom, hogy itt is nézelődjetek, mert ezen a másik fórumon van pár negatív vélemény is Dr. Regényi munkájáról..... [link]
2019. jan. 13. 19:36

Sziasztok,


Nekem pontosan egy hónappal ezelőtt volt a kezelésem. Én is Hévízen voltam, dr. Regényi Péternél. Sokat filóztam rajta de végül belevágtam. Minden úgy történt ahogy a doktor úr mondta és hála a sok fájdalomcsillapítónak nem is éreztem semmit.


De igazából nem is a kezeléstől féltem nagyon hanem az utána való lábadozástól. Még a kezelés során is volt egy kisebb pánikom de doktor úr megnyugtot minden rendben lesz.


Nekem szerencsére másfél óra volt az út hazának a végére egy kicsit éreztem de nem volt elviselhetetlen.

Az első négy napban szinte tényleg végig feküdtem de a mozgásom így is nagyon darabos volt és kellemetlen fájdalommal járt. A kutyasétáltatás is inkább a csorgásból állt mint sétából, de a második héten ez már látványosan javult. Az is tény hogy én nem néztem meg tükörrel a kezelt területet mivel szerintem a varratok és a duzzanat miatt csak jobban pánikoltam volna. Naponta háromszor négyszer jegeltem és azzal egyetemben kentem is a krémmel.

Így másfél hét után már nagyobb problémák jelentettek a varratok mint a minimális duzzanat. Sajnálom de engem megörítettek. De szerencsére a második hétvégére az összes eltűnt.


Javaslom mindenkinek hogy ezt a két hetet ha tudja töltse otthon. Én nagyon örültem hogy úgy döntöttem, hisz munkahelyen ennyiszer nem tudja az ember higiénikusan bekenni.


Én csak a harmadik hét második felében kezdtem el edzeni( futás, súlyzozás)viszont semmilyen szintű problémám nincs.


Mostanra már csak egy kicsit duzzadt a terület de majd az is szép lassan fel fog szívodni. Már semmilyen fájdalom nincs és tetszik, amit látok, hülyén hangozhat de szépnek érzem magam. Ami azért ennyire meglepő még nekem is mivel sose sejtettem, hogy ennyire blokkolja a magabiztosságomat. Nyilván a két hetet nem fogom vissza sírni de összességében jó döntést hoztam és mindenkinek ajánlom aki csak egy kicsit is gondolkodik rajta.


Kitartást mindenkinek és higgyétek el harmadik héten már minden rendben lesz 👍😊

99. Zsebi-baba1 (válaszként erre: 98. - 31b50a7aee)
2019. jan. 11. 22:43
Köszi, hogy leírtad a kálváriádat... :/ Engem szerdán műtöttek (nem a te dokid), de egyenlőre kétségbe vagyok esve a látvány és a fájdalom miatt! :'( Most egy kis reményt adtál, hogy talán nem lesz olyan vészes egy kis idő múlva, mint így 2 naposan... :'( Jelenleg borzalmasan néz ki és nagyon fáj! :'(
2019. jan. 11. 20:12

Sziasztok!

Gondoltam leírom a történetemet, hogy ezzel másokat is segítsek, aki még előtte áll.

Én 1 évvel ezelőtt voltam Sikos Gézánál. 200 ezer Ft volt a műtét összesen. 100 ezret a jelentkezéskor kellett kifizetni előlegként, a második 100 ezret pedig a műtétkor, egész pontosabban a műtét előtt rendeztük az anyagiakat.

Összességében véve nem bántam meg a műtétet, ránézésre szép babapuncim lett, de azért nem tökéletes. Amit már műtét után rögtön észrevettem, hogy a doktor úr nem dolgozik szimmetrikusan… Némelyik referencia képén is látszódik, hogy a bal oldalt rövidebbre vágja. Sőt a csuklyarészt is nagyon baloldalra szedte. Annyira nyílvánvaló, hogy azzal az oldallal kezdett... Konkrétan a csiklóm fölötti bőrt azt egy az egyben balra szedte. Varratszedés után nagyon megijedtem, mert ki is látszódott a csiklóm és nagyon érzékeny volt.

Mások is panaszkodtak, hogy nagyon asszimetrikusra szedte, és hogy hajlamos túlvágni lent a dolgokat....

Félreértés ne essék nem bántam meg, igazából nekem olyan csúnya, nagy lógós lebernyeg volt a kisajkam, hogy konkrétan azon ültem, és mindig igazgatnom kellett... viszont így utólag talán más orvoshoz mennék, aki nagyobb gondot fordít a műtétre. Sikosnál azt éreztem, hogy kapkodott. Amikor bent voltam a szobában műtős köpenyben arra várva, hogy behívjanak, akkor hallottam, hogy megkérdezte az asszisztenseket, hogy " Hogy állunk időben?"

A műtét az teljesen úgy zajlott, ahogy azt már oly sokan leírták. Nálam is megvolt a fejsimogatás műtét után, de én ezt ilyen rutinos műkedvességnek láttam.

A műtét után párom vitt haza kocsival, és műtét után kb. 3,5 órával vettem le a szorítókötést. Vérzett, és borzasztó látványt nyújtott. Bár már több, mint 10 éve terveztem a műtétet, mégis olyan érzés volt bennem, mintha megcsonkítottak volna. Pár könnycsepp ki is csordult a szememből.

Az első éjszaka nem volt könnyű. Miután felkeltem reggel, párom megkérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy jól. Majd elment, és rá 2 percre először iszonyú hányingerem lett, majd elkezdetm szédülni, és majdnem elájultam. Hál istennek az ágyig eljutottam, és szépen lassan rendbejöttem, de nagyon hirtelen leeshetett a vérnyomásom, mert annyira zúgott a fejem, és alig láttam valamit.

Az első 1 hétben szinte csak a hátamon tudtam aludni, oldalamon pedig csak úgy, ha 3 díszpárnát a lábam közé tettem.

Nekem borzasztóan bedagadt, és csúnya sötétlila színű lett, hiába jegeltem naponta többször.

Mondjuk erre számíthattam volna, mert én alapvetően szerintem vérzékeny típus vagyok, illetve ha megütöm magam, akkor tuti, hogy belilul a helye.

Próbáltam minél alaposabban megmosni reggel-este, de közötte nem tudtam megmosni, mert a dagadástól nem is tudtam benyúlni még kiujjal sem.

A 2. napos kontrollon azt mondták a dagadásra, hogy ez normális, ehhez képest a 9 napon csomóátvágás helyett vérömleny és genny nyomkodás volt. Nem volt kellemes, de utána sokkal könnyebben tudtam járni, mert megszűnt a feszülés. Utána még 3 napig vérzett, utána már csak pontszerűen.

Csomóátvágás végül a 11 napon volt. Egészen eddig jól viseltem lelkileg a dolgokat, mert reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb jobb lesz. Ehhez képest csomóátvágáskor szerintem megsérthették kicsit a csiklómat, mert az egyik csomó túl közel volt hozzá, mivel Sikos tövig bevágta a kisajkaimat. Emiatt 3 napig annyira fájt a csiklóm, hogy még aludni sem bírtam. Olyan pánik meg gyomorideg jött rám, hogy el lett rontva, hogy miután elaludtam 1 óra múlva felébredtem, és reggelig nem tudtam visszaaludni, csak fálalomba sikerült zuhanni.

Vettem a gyógyszertárban Valeriana Forte-t, hogy jobban aludjak. 4-et is bevettem belőle, de nem hatott. Tiszta lelkibeteg lettem. Szegény párom nagyon sajnált. Hozzáteszem, ő sosem bántott a kisajkaim mérete miatt, nem miatta, hanem magam miatt csináltattam meg.

Aztán idővel a fájdalom múlt, utána már csak érzékeny volt.

Kb. 3-4 hónap kellett, hogy rendesen felpuholjon a bőr ott, addig olyan feszes volt, hogy el se tudtam képzelni, hogy ezekután, hogy lesz a szex.

Egyébként azért írok ilyen hosszan erről, mert én, aki már bevállalt más kisebb műtéteket (nem plasztikai), és eltökélt voltam, mert nagyon régóta terveztem ezt a műtétet, mégis nagyon megviselt lelkileg. Itt a fórumon mindenki csak a szépen és a jót írta le, hogy milyen gyorsan gyógyult és a többi. Pedig ez nem egy leányálom. Én 1 hétig szabin voltam, és utána egy hétig otthonról dolgoztam.

Ülni kb a csomóátvágás után tudtam, és a járásom is ekkora rendeződött, ez kb 11-12 nap volt.

A járásodból egyértelműen levágható, hogy valamilyen lenti műtéted volt pl: gátvágás, aranyérműtét, kisajakműtét. ilyenekre gondolhatnak az emberek, ha meglátnak.

Szerintem egyébként az lenne az ideális, ha az orvos már a konzultációkor berajzolná, hogy mit gondol eltávolítani, hogy otthon majd jobban szemügyre tudja venni az ember lánya, és hogy elgondolkozzon rajta, hogy ez így jó lenne-e vagy sem. Sikos a konzultációkor csak ránézett és ennyi volt. A műtétről sem mondott többet, csak annyit, ami a honlapján is fenn van, pedig így utólag azt gondolom, hogy ez egy elég kényes műtét, és megérdemeljük azt, hogy tudjuk milyen technikával csinálja. A fórumot olvasva tudtam meg, hogy bizonyos dokik más technikával dolgoznak.

A varratok ugyan felszívódóak voltak, de nekem hál istennek sikerült kihúzni alul mindkét oldalt. Jó hosszú, kb 10 centi, damilszerű anyag. Így egyébként alul szerintem gyorsabban is gyógyult, felül a csuklya résznél viszont belémgyógyult a varrat, azt nem is tudtam volna kiszedni, és ott kb máfél- két hónapig keményebb volt a bőröm.

Az elsődleges gyógyulás, tehát, hogy ne vérezzen, és hogy egybeforrjon az 2-3 hét, utána pedig több hét-hónap, hogy felpuhuljon lent a bőr, ne legyen olyan feszes, kemény.

Az első szex 3 hónap után volt, nem volt fájdalmas, de bizonyos pózokban még ekkor is feszült.

Összeszedtem az orvosokat, akiket itt írtak fórumon (de vélemnényt nem tudok mondani róluk):

Végh Miklós, Novoth Béla, Pataky Gergely, Kovács Hedvig, Jánky György, Bene Zsuzsanna, Falus György.

Szerintem menjetek el minél több helyre konzultációra, mert legtöbb helyen ingyenes.

Összegezve nem bántam meg a műtétet, annak ellenére sem, hogy nem tökéletes. Engem borzasztóan zavart sportoláskor, biciklizéskor, szűk farmereknél, volt hogy szexnél is becsípődött…

Szóval funkcionálisan is hátráltatott sok mindenben, az esztétikáról nem is beszélve…

Ránézésre szép, a varrás nyoma nem is látszódik, viszont csuklyámat nagyon asszimetrikusan csinálta, és a csiklómat fedő bőr máshogy is áll. Illetve a csuklyam bal oldalt hegesen gyógyult, jobb oldalt, pedig nagyobb a bőr.

Az biztos, hogy fel kell rá készülni, hogy lelkileg meg fogja viselni az embert, de nagyon türelmesnek kell lenni. Nem is feltétlenül a műtét, hanem a műtét utáni lábadozás, ami nekem nagyon sok volt.

Nekem így 1 év elteltével érzésre teljesen normális, talán csak a csuklyámat tüzetesebben megnézve jöhet rá bárki is, hogy volt műtétem.

Próbáltam minél több infót leírni, hogy aki műtét előtt áll, az el tudja képzelni, hogy mivel jár ez.

97. Krinyanya (válaszként erre: 78. - HD21)
2018. dec. 14. 11:36
Szia! Tudnál nekem írni bővebben arról, hogy történik a csuklya plasztika? Mert a lézeres kisajak plasztikáról láttam képeket, de a csuklyát utána alakítja ki a doktor úr vagy hogy kell ezt elképzelni? Köszi előre is a válszt! Privátban is jó :) mukifantom04@gmail.com
2018. dec. 8. 22:25

Sziasztok!

Én most vagyok 1 hónapos, egy icipicit mèg érzem dörzsölésnél, de tökéletesen minden begyógyult, amitől féltem, hogy furán néz ki (mintha egy kis borsó lett volna az egyik varrat mellett) az is szépen lelapult, kisimult.

Nagyon durva, 1 hónappal ezelőtt mennyivel máshogy nézett ki ott minden, most meg már kb nem is emlékszem rá!

Pár évig rágódtam, megcsináltassam e vagy sem, ha újra kezdeném, azonnal belevágnék!!

Nagyon szép lett a végeredmény!

95. Suzinka (válaszként erre: 94. - Mano0526999)
2018. dec. 5. 11:56
Szia! Köszönöm szépen a válaszod, várok még egy-két napot, utána telefonálok akkor. :)
94. Mano0526999 (válaszként erre: 93. - Suzinka)
2018. dec. 5. 11:31
Szia. Én az oldalom található telefonszámot hívtam fel. Recepcios hölgynek elmondtam hogy dr. Úrhoz szeretnék időpontot kérni. Elkérte az adataim és dr úr pár órán belül hívott is. Nézik az emailt is ugy tudom biztos hogy rövid időn belül keresni fognak.
2018. dec. 5. 10:43
Sziasztok! Szeretnék menni én is Hévízre a Doktor úrhoz. Írtam már az oldalon, meghagytam az elérhetőségeimet is. Titeket mennyi időn belül hívott vissza? Vagy esetleg van valami közvetlen e-mail cím vagy telefonszám, ahol elérem Őt? Előre is köszönöm, ha valaki tud segíteni :)
92. OroszSzandi (válaszként erre: 91. - Mano0526999)
2018. dec. 2. 22:05
Köszönöm! :)
91. Mano0526999 (válaszként erre: 90. - OroszSzandi)
2018. dec. 1. 16:37
Szia a műtét szempomtjából nem számít én mikor kérdezztem dr Úrat azt mondta hogy akkor is megcsinálja ha valaki menstruál. Viszont a műtét után is ki lehet bírni szerintem csak maga az egész lessz kellemetlen tampont nem fogsz tudni használni ( legalábbis szerintem) és abbol a szempontból lessz kellemetlenebb hogy nég jobban figyelj hogy tisztán tarsd magad. Egyébként szerintem nincs félni valód.
2018. nov. 29. 22:53

Sziasztok!

Kaptam már időpontot, viszont a menstruációm hát... nem túl kiszámítható. De ha mégis nagyjából kiszámolnám, a műtét utáni 1-2 napra esne. Ez nagy gáz? Esetleg ha műtétre esik? :/

89. Mano0526999 (válaszként erre: 88. - OroszSzandi)
2018. nov. 20. 18:51
Szia. En kifejezetten nem sportolok semmit viszont elég aktiv vagyok alapból szaladgálok boltba járok ugyan ugy mint eddig. Egyén függő szerintem de én annyira nem vágyom most mozgásra hiába nem fáj viszont azért a kollégáktol megkaptam h elég megviselt az arcom 😀😀. Valaki lentebb irta h ő már 2. Héten teniszezett.
88. OroszSzandi (válaszként erre: 87. - Mano0526999)
2018. nov. 20. 18:10

Na most beszeltem vele. En is hamar kaptam volna, csak nekem nem lett jo az idopont. Huh, izgulok mar most. :D

En zalai vagyok, szoval egy ora...

Sportolni azt mondta, ha nem annyira megerolteto, lehet hamar. Ebben esetleg tapasztalat?

87. Mano0526999 (válaszként erre: 86. - OroszSzandi)
2018. nov. 20. 17:54
2 hétre kaptam időpontot meg is lepődtem hogy ilyen hamar. Ma 5. Napom van kicsit érzékeny de kibírható várom a végeredményt 😀. És akit a távolság elriaszt nekik üzenem hogy 400 km-ről mentem Hévízre.
86. OroszSzandi (válaszként erre: 85. - Mano0526999)
2018. nov. 20. 16:58

Koszonom!! :)

Es mennyi ido bekerulni hozza?

❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook