Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Lapozott az élet

Van egy nagy mesekönyv írója az élet,

szereplője minden földre szállott lélek.

Gyönyörű olvasmány, Ha kívülről szemléled,

ám benne szerepelni nem feltétlen kéred.

Külsejét ha látod bőrkötéses csoda,

tündérkézzel hímzett aranybetűk sora,

finoman álmodott gyönyörű ígéret,

könnyekkel díszített fájdalom és végzet.

E csodálatos könyvnek meséje egy sem színtiszta álom.

Mire vagy kíváncsi? Várj, majd kitalálom!

Meséljek magamról? Mondjam el, hogy élek?

Ha rólam kérdezel e könyvből mesélek.

Egyszer volt, hol nem volt születtem e földre,

kéretlen érkeztem és alig néztem körbe, amit ottan láttam

elsőre sem tetszett, - de mivel a lelkem erős volt és edzett -

gondoltam maradok, hova is mehetnék?

s nevem hallatán örültem mindenképp.

Hamar szálltak tova a gyermeki évek,

kamaszkori, hiú ábrándos remények,

elveszett álmok vég nélküli sora,

felnőtt létnek csak látszólag szabadon szárnyaló madara.

Lelkem egyre többet vágyott el máshova,

oda ahol nincsen kötöttségek sora,

szüntelen szárnyalhat gondolatom vágya,

naponta új helyen vetve képzeletem ágya,

ahol azért élek amit úgy hívnak,

hogy élet, s nem látszólagos csábító ígéret.

Egyszer volt, hol nem volt születünk e földre,

arra kell vigyázni sose nézzünk körbe,

mert a valóság kiábrándító méreg,

s szemed felnyitja kéred vagy nem kéred.

Élet mesekönyvben végtelen a mese,

mire elolvasod nem létezel te se.

Így hát nézd el ha most nem mesélek

többet, hiába is kéred,

nem vetted észre? lapozott az élet...

s az előző mesének ezzel vetett véget.

egyik kedvencem

A bizalom nem csak egy szó,

mit kimondani is nehéz.

A bizalom egy törékeny kincs,

mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,

melyen mi is végigmegyünk,

S hogy nehéz lesz-e járni rajta,

attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,

mit másoktól kaphatunk,

S bizony e ritka kincsért sokszor

nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út

egy másik ember szívébe.

S csak akkor tudjuk mennyit ér,

ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés,

mert bízni csak szeretve tudunk,

S a szeretetben a legszebb az,

ha a másiktól bizalmat kapunk.

Modern kislány

Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli,

a foglalkozásom: nem háztartásbeli.

Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek,

a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.

Viszont egyet büszkén be merek vallani,

sok mindent nem tudok, de van ám valami:

Amihez én olyan pompásan értek,

mint kevés asszony ezen a vidéken.

Mert tudom azt bármiféle pózban,

közepes, gyors és lassú tempóban.

Tudom oldalt fekve, bedőlve vagy háton,

mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.

Tudásom e téren több mint tökéletes,

s hogy hason is tudom, az csak természetes.

Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,

mivel tanítóm volt egy fiatal legény.

Fiatal volt mégis jól megtanított Ö,

igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.

Bevallom nekem is borsódzott a hátam,

mikor a fiúval először próbáltam.

Eleinte azt hittem leszakad az ég is,

lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis.

Idővel rájöttem mi ennek a titka,

s feltárult előttem mindennek a nyitja.

Később már oly rutint szerezhettem,

hogy tudásommal pénzt is kereshettem.

Csináltam én reggel, jó korán felkelve,

ilyenkor van ám az embernek rá kedve.

És nagyon boldogan vidáman műveltem,

még estefelé is, míg el nem szédültem.

Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc,

a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.

Akad, aki gumisapkát húz fejére,

viszont ez a gyönyört csökkenti felére.

Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,

én a nedvességet érezni akarom.

De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,

és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.

Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,

ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.

Életemnek legszebb kincse

Hogy barátomnak mondhatom

Kedves lényed melynél nincsen

Jobb az egész világon!

És ha épp egy kupa lennél

Ablakomba kitennélek

S mindenkinek szólnék büszkén:

"Az én barátom! Nézzétek!"

Velem vagy oly' sok ideje

Mint míg a víz arról mesél

Hosszú, kanyargós medrében

Messzi tengert soká elér.

Te voltál az egyetlenegy

Ki sosem hagyott egyedül

Fogadd hát e gyenge verset

Örök hálám hű jeléül!

Nincs időd!

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezerszínű, szép világot,

A dús erdőt, a súgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni, akinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt?

Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad csupán ennyi:

Nem rohanni, csak ember lenni,

Hiszen már látod a temetőt!

De most már késő!...... Nincs időd!

Szádeczky-Kardoss György

Százezer éjszakát, átvirrasztottál velem,

Megannyi titkos gondolatom, megadtad nekem,

Csak egy kérésem van, hogy maradj örökké velem,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem…

Elképzelni nem tudod mit tettél velem,

Felfogni nem lehet, mit jelentesz nekem,

Ha bánt, ha jó, azt megosztod velem,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem…

Bár meghálálhatatlan én újra elmondom neked,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem…

S, hogy elhidd, még százezerszer is elmondanám neked,

Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem…

Látomást láttam

Látomást láttam, szörnyű igazat,

hogy az országból egyszer csak por és hamu marad.

Láttam a temetők feldöntött sírkövét,

S a síró halottak hatalmas özönét.

Láttam mérgezett folyót,

kopasz hegyeket,

Könnyes szemű szelíd öregeket.

Látomást láttam,szörnyű igazat,

Az emberek szívében csak a fájdalom maradt.

Nem volt már bizalom,

Nem volt már szeretet,

És az igaz szerelem se,

Mely mindenkit boldoggá tett!

Látomást láttam, szörnyű igazat,

És futottam, mert nekem csak ez maradt!

Átfutottam hamun, hullán, hegyen,

Nem értettem hová lett az életem.

És szememben könny volt,

Lelkemben fájdalom,

Édes hazám hozzád imádkozom!

Látomást láttam, szörnyű igazat,

És arra riadtam, hogy felkelt a nap.

Testem verítékes,

Arcom csupa könny.

Lelkemben csak a méla közöny.

Álmodtam tán? Vagy megtörtént ez?

Lelkem hideget érez.

Fogj szorosabban

fogj szorosabban

hogy sajduljon testem

e szorításban,

s érezzelek mindenhol:

vízben, tűzben, a napsugárban,

és szeresd a hangomat is,

a tied egészen,

hozzád, neked beszélnek

szavaim, hát zsongjanak

tovább, le, egészen

vágyódó tested szép hajlatain,

nyílj, kívánj bolondul,

ahogyan Napba mártózik a virág,

virul szellőnek táncán, énekén,

s füvek felnövő loboncában

a fénnyel szeretkezik.

Derzsi Pál

Hatalom

Ábrándoznék! Mégis az éjszaka most visszatart engem

Lesném, mit hoz nekem a holnap

Viszem át az életemet egy másik világba

S állnék én egyszerűen, de nem tudnám, hogy nekem mit mondhat

Álmodnék! Csupán csak arról, hogy éltem egyszer úgy ahogy kellett

Félelem nélkül, hittel teli és bátran mint ahogy a vad bikák szokták

A vér színétől megvadulva, követeltem magamnak azt ami jár

S nem törődve semmivel, hagytam arcomat a könnyeim mossák

Hinnék! Kevés ember maradt akinek a bizalom azt jelenti mint nekem

Színlelő ember tömegében élek!

Nehéz volt rájönni ki őszinte, hozzám és ki nem!

S most már a haláltól sem félek!

Lennék az álmod! Teljesen egyszerű, nem voltam soha bonyolult lény

Ha szeretnéd, hogy szép legyek hát azt teszem, és ha nem akkor nem

És belőlem riadva ébredhetsz és jöhetsz rá messze az aki szeret

S érthetnéd meg végre, hogy ha boldog vagy olvadni kezd jégszívem!

S lennék az életed! Napról napra más és nyújtanék egyre többet

Ha élni akarsz, akkor azt velem teszed és futsz az ismeretlenbe

Ha nem akarsz akkor épp csendben maradok

De ne hagyd, hogy más legyek mint aki tényleg vagyok! Benne! Ott a képzeletedbe!

Őszi Árnyék

Szólnék hozzád, ha lehet,

ne sürgessed a telet,

várj még vele, ne keresd,

itt van az ősz, azt szeresd!

Gesztenyeszín levelek,

ködkristályos lehelet,

közeledben elmereng,

alkony-piros fény dereng.

Marasztalnám álmaid,

ellegyezném árnyait,

mézgagyanta itt ragad,

sérült fából kifakad.

Hideg eső sokszor ver,

markomban az október,

néha napján pityereg,

múlt magjából kipereg.

Narancssárga fénycsóva,

hosszan vetül a tóra,

futólag még megjelen,

majd eltűnik hirtelen.

Árnyak, fények, színszalag,

szellő, szél után szalad,

levél legyezi a fát,

felillik már a kabát.

Szólnék hozzád, ha lehet,

ne siettesd a telet!

Ősz aranya kincset ér,

nap sugara, míg kísér.

Csakvari Zsok

Mindörökké

A szemhez szokott félhomályban

szemed sötétje fénylett

az indigókék éjszakában.

Mint bársonyos vizű tiszta tó,

úgy éledt hangod bennem:

szelíd volt, kedves, bíztató.

S a távolból dübörgő városi zajt

a szívdobogásod adta át,

ott éreztem a véremben

tested lüktető ritmusát.

Fenn az égen a csillagok

kéken, tűzpirosan égtek,

és ismerős volt mind, nekem,

ahogy akkor elmesélted.

Szép volt. És mesélt az éjszaka,

vallott az égbolt ezernyi csillaga!

Boldog voltam.

Ha elmúlnál egy perc alatt,

és szétesne minden,

és a valóság nem lenne más

csak gondolat,

akkor is köszönném Neked,

hogy erősebbé vált általad

bennem a hit.

Élni csak úgy szabad,

hogy a valóság közelítse

a megálmodott vágyakat.

Hogy a küzdelem tüzében

égjen le rólunk a salak,

hogy tetteinket

ne a véletlen irányítsa,

hanem a tudatos akarat.

Jó volna, ha megéreznéd

ez indigó-kék ég alatt

hogy hálás vagyok a szikráért,

mely bevilágította lelkem,

s tévelygések erdejében,

megint útra leltem,

hogy nem volt hiábavaló

üres időtöltés a szó.

mert szavad visszhangzik bennem,

mint feldobott kő, ha mélybe hull.

Csillag, mely hullásában is fénylik.

szavad elkísér földtől az égig,

és nem hűl ki, nem száll el

nyomtalan, mert matematikai képletek

logikájában, betűk rendjében,

az élet kuszaságában,

indigókék nyárvégi éjszakákban,

már mindörökre benne vagy.

Kire számíthat az ember, hogyha valami fáj,

És kivel oszthatja meg mindig örömét bánatát,

Egy igazi barát kell, aki mindig melléd áll,

Aki szeret téged, s tudod, hogy soha nem ver át.

Nehéz ilyet találni, de nem lehetetlen,

Csak hinned kell ott legbelül a szíved mélyében.

Tudd azt kedves barátom, hogy melletted leszek ,

És ha bármi bánt, vagy bármi fáj, én nem hagylak cserben.

Ha kell egy igaz jó barát, tudd hogy számíthatsz rám,

Mindig melletted leszek, s ez nem múlhat el,

Ha a nagy folyó előttünk áll, mi együtt kelünk át,

Ketten küzdünk bármi az ár, hiszen ilyen egy jó barát.

Ilyen egy jó barát. Mindig melléd áll. Egy igazi jó barát.

Segítség a bajban és a nehéz küzdelmekben,

Szeretettel nyúl feléd, ezt érzed a szívedben.

Nem tipor és nem gyaláz, meg nem is kiabál,

Szelíd, aranyos és kedves, ilyen egy barát.

Ott van mindig melletted, és fogja a kezed,

És örömmel emel fel téged, hogyha elesel.

Mert jobb a dolga kettőnknek, mintsem az egynek,

Mert a barátság a legfontosabb ebben az életben.

SZERGEJ JESZENYIN

BOKRAINK KÖZT

Bokraink közt már az ősz barangol,

kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról

nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -

szép voltál, te kedves, illanó!

Szelíd, mint az alkony puha fénye,

s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,

neved, a törékeny, messze szállt.

Gyűrött sálam őrzi már csak híven

fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal

macskamódra, lustán lépeget,

emlegetnek tűnődő szavakkal

vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:

álom voltál, elhaló zene.

De tudom - aki formálta vállad,

fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,

kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról

nem álmodom többé már soha.

barátomnak

Ahogy megszerettelek

Talán csodaként csöppentem életedbe,

De hidd el mégis, valóság vagyok.

Valóság, mint ahogy szellő fújja a fát,

Őszinte, igaz, hűséges jóbarát.

Volt egy röpke érzés, magával ragadott,

Mikor először olvastam egy versedet.

Elmém és szívem többé nem nyugodott,

Keresni kezdtem különös lényedet!

Olvasni vágytam mindent mit leírsz,

Éreztem, ez hozzád mind közelebb visz.

Elnéztem fényképed: rajta téged, s mi körülvesz,

S bár sohasem láttalak, mégis megszerettelek.

Megtudtam, hogy szereted te is a Holdat,

A kék eget, csicsergő madarakat s a hajnalt,

A kutyákat, az erdőket, virágos mezőket,

A békésen fodrozódó óriási felhőket.

Napokra eltűntél és hiányoztál nekem.

Aggódtam érted - tudom ez meglepett.

Kérdeztem: "Kedves Barátom, hol vagy?"

Hisz itt voltál már velem, gondolatomban.

Majd jött egy kedves nap, mikor találkoztunk:

Azt remélem, mint a Hold és Nap élete,

Oly hosszú lesz különleges barátságunk!

Őrizve e drága kincset, mire rátaláltunk

Mosoly

A szemed sarkában, vidáman, ott ragyog.

Arcodon árad, s legjobb, ha ott hagyod.

Ha másra nézel, majd ugyanezt kapod,

és szebbnek látod már ma, a holnapot.

Mosolynak hívják, - arcodon feldereng, -

Járványként terjed. S ahogy az emberek

elkapják tőled, a szívükben meleg,

biztató érzés és hála kap helyet.

Add hát tovább, mert meg nem tarthatod!

Induljon így el minden új napod.

S hidd el nekem, ha szívedből adod,

Akinek nyújtod, majd vissza is kapod.

cím nélkül

Fejed fölött nagyon gyorsan szaladnak az évek,

Ha nem figyelsz a jövő is, már a múltba téved.

Sopánkodhatsz, hogy sok mindent Te sem vettél észre,

Bármit csinálsz, nem változik ezen semmi, mégse.

Életedben Te is láttál, sokszor délibábot,

Búsultál is, s talán sírtál, hol senki sem

látott.

Azt hitted, hogy csak veled komisz ez az élet,

Vesztegettél el ez alatt, sok-sok boldog évet.

Idősebben talán látod azt, hogy hol hibáztál,

Magadat és másokat is, csak csínján bíráljál.

Utólag már bölcsnek lenni, nem nagy kunszt barátom,

De más döntéssel, hová jutnál, ezt magad sem látod.

Azzal legyél elégedett, eddig mit elértél.

Talán ami legfontosabb, az a lelki békéd,

A múltad már nem változik, be kell végre látnod

A jövőd az, mit szebbé tehetsz ezen a világon.

ercenként indulnék hozzád

gondolatom tekergő útjain

Hamis utak,melyek porában

nem is látni mi valódi

S mi az,amit csak az álmok

rajzolnak az út szélére,

hogy mámorunk eltérítsenek

s ne találjak rád már sohasem...

Egy csöpp kis doboz,

akár egy gyöngyszem,

ezt rejtem kezeidbe.

Nem engedem hogy lásd,

Először csak fektesd tenyeredre.

Először így lehunyt szemmel mondd,

mit érzel most, mit tartasz:

Azt érzed, az egész világot fogod,

mégis a legkönnyebb pelyhet,

ahogy tartod, lassan körülfonod,

valójában az veszi körül tested.

Érintése, akár a legpuhább bőré,

apró karcokkal oldalán:

Egy szívben két név,

pont a miénk talán.

Illata, mint kettőnk virágszirmai

ha hosszú éjszaka után ölelsz,

a legszebb illat nekem…

Most kinyithatod szemed, nézd,

s mondd mit látsz magad előtt?

Alakja ezernyi emléket ölt,

mindent megtalálsz:

mosoly egy keretben,

apró kezek kezekben,

csókok, ölelés millió,

percek, órák, s még előre évek…

csak simogatsz,

s én csak simogatlak

érezlek magamon,

s kívánlak csakis magamnak!

Szavakat suttog,

apró kedves szavakat,

oly apró, mint maga a gyöngyszem,

mégis világot ad a legszebb szavaknak.

S ha kinyitod, eléd tárul ez a gyönyörű

mit adok, mit eléd tár mind ez a játék:

mert az ünnephez a szerelmem ez az ajándék.