Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Létezik egy világ ahol minden lehet...
Létezik egy világ ahol minden lehet,
ha engeded az éjji tündér odavezet.
engedd, hogy kézenfogjon,s repítsen oda,
hol várni fog rád valami új csoda!
A képzelet szárnyán gyere tarts velem,
hagyd ,hogy a tündérvarázs
lágyan megérintsen.
Tárd ki hát a szíved ,vedd fel mosolyod,
akkor az egész világot másnak láthatod.
Úgy majd megérzed azt a szeretetet,
ami e világban körűlvesz téged.
Itt győz a jó és igazak a szavak,
s a szétfoszlott álmok újra
szárnyalhatnak!
(Ismeretlen Szerző)
Nagyon,nagyon szép!!!!!
Imádom Wass Albert verseit!
Tegnap is írtam egy verset..
A vászon
Ha kell, elégetem mindet, széttépem az összes képet,
melyet valaha rajzoltam, festettem,
csak maradj örökké mellettem.
Nincs szükségem ecsetre, nem kell már a ceruza,
ha ezentúl reggelente megcsókol a múzsa.
..Tudom, furcsa lehet egy részben idegennek, részben résznek,
hogy egy másik, idegen lény így is szerethet,
ám érzéseim le nem tagadhatom,
és őszintén bevallom – még csak meg sem próbálom.
..Ez hát a gondolat, mely engem foglalkoztat
nap, mint nap, s minden éjjel,
mikor párnakézre juttatom az álmatlan lélek
által talán kissé túlterhelt testem, de csak
míg egyszer végleg utol nem ér a végzet.
Wass Albert:
Karácsonyi versek II.
II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
1946
Sziasztok!
Saját vers: Meghalok
Egy picinyke falevél
Eltévedt a szélben,
s nem tudta, mi vár rá
A hosszú hosszú télen.
Miközben hullott lefelé:
Suttogta: meghalok.
Földet ért, s rájöttem,
E kis levél én vagyok.
B. Radó Lili: Esti dal
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
Wass Albert : Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehet a sarki lámpa fénye.
Ritmuszavar
Ha lehetne, keresnék benned egy békés zugot,
valami csöndes, félhomályba fúlt helyen,
esetleg mindjárt ott fent, a bal bordaív alatt,
hogy a szívedhez is elég közel legyen.
Aztán csak ülnék odabent némán, moccanatlan,
hallgatnám, ahogy tompán zúgnak a vérkörök.
S ha végre összeérne bennünk a régi ritmus,
tán meg is halnék két lélegzeted között.
HOVÁ SIETTEK?
Hova siettek őszi délutánok?
- Ti már csak letarolt utakon jártok
Lábaitok avar, hulló falevél
Eső könnyeitek csapkodja a szél
Komoly a léptetek, megfontolt s biztos
Nem vezet máshoz csak az elmúláshoz.
Hova siettek évek, órák, percek?!
Istenből a múltba ki mehet véletek
Elvisztek vágyat, vigaszt, örömet
Hagyjátok itt a hitet, a lelket
Ha még megmarad, várhatunk jólétet
Hittel remélhetünk örök üdvösséget...
Hova siettek gyermekek és ifjak?!!
Titkos jövőbe, szemlélve sok jókat
Ábrándos vágyatok, délibábos útján
Miért siettek úgy hiú dicsvágy után
El nem érhetitek, nem is maradandó
Csak Krisztustól jöhet az egyedüli jó.
Hova siettek elkésett emberek??
Csalódott múltakból mi maradt veletek?
- Görnyedt hát, fehér hajfürtök komor őszi képe
Itt áll meg az ki a lelkét nem építette
Annak más a vége ki hitt Istenben
A földi lét után él fönn a mennyekben.
Bocsi, nem írtam meg a címet, a rövid történetekben van itt a Hoxán.
Sok szép történet van válogassatok.
Baráti üdvözlettel Gyula
..."én már azóta szeretlek ,mikor még nem voltál csak puszta gondolat,és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat.
Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt és én azóta a lelkemhez simítva hordalak..."
" Ha volna valaki,aki azt mondaná,hogy: Ébredj!
Nem fonódna rám a bánat.
Szemere hullanának reggeli,tűztollú fények.
Ha volna valaki,aki azt mondaná,hogy járjak.
Minden utca hívogatna.
Néznének megtagadva csalóka,éjszakai árnyak.
Ha valaki megfogná a kezem
vagy biztatóan visszanézne rám.
Sokáig néznék a felkelő Nap felé
és lehajtanám lassan a fejem.
Ha lennél az,aki nekem mindenem volnál.
Tétovázva erre jönnél,
csendesen átölelnél.
Mennék s Te megcsókolnál
és semmit sem szólnál."
Nagyon szép!
Gratulálok.
Írtam én is egy verset a jelenlegi helyzetemről..ne bíráljátok nagyon, mert nem vagyok ebben jártas, csak leírtam az érzéseimet. :)..
A gyertya
Meggyújtom a gyertyát.Tőled kaptam.
Bár kis dolog, nekem mégis egy ablak.
Ablak egy Világra, mely megnyílt nekem,
abban a pillanatban, mikor megismertelek.
Meggyújtom a gyertyát.Tőled kaptam.
Szeretem ezt az apró tárgyat.
Szeretem, mint téged, mint minden porcikádat,
mint minden csókod, mint minden ölelésed,
mint minden kimondatlan vágyad.
Meggyújtom a gyertyát.Tőled kaptam.
Rettegek, mi lesz, ha e láng katlanja
lesz az én poklom is egyben?
Sorsom nem kerülhetem el,
úgy látszik: végzetünk könyörtelen.
Meggyújtom a gyertyát.Tőled kaptam.
Nem nagy ajándék, belül mégis
a halállal küzdve szívom be az illatot.
Félve, mert megszakad a szívem,
ha úgy döntesz, nem maradsz többé velem.
Meggyújtom a gyertyát.Tőled kaptam.
Félek, rettegek, sírok, toporzékolok,
kínomban üvöltök, szenvedek,
mert úgy érzem, semmit sem tehetek,
mindössze annyit, hogy szeretlek.
2009.11.12.
Köszi, "A gondok fája"-t itt találom valahol?
Író esetleg?? Bocs ha tudatlan vagyok.
A Férgek (Féreg Dalok Pt. 1)
Ők azok, ők a férgek,
Mindenütt látom őket,
Egytől egyig őrültek,
Betegek, fertőzöttek,
S mégis ők élnek meg.
Boldogan élik az életüket,
És megvalósítják álmaikat,
Félre dobják mind az erkölcsöket,
Rosszért követik „barátaikat”...
De néhányan máshogy látjuk őket,
És nem tudjuk miért vagyunk mások,
Felőröljük a saját lelkünket,
Kevesen látjuk, hogy ők is mások...
Le kell rángatni a jelmezüket,
És le kell róluk szedni a maszkot,
Jelmez nélkül látjuk a lelküket,
Vagyis látjuk azt az üres foltot...
Ez itt az ő világuk,
De mégsincs szükség rájuk,
Mert ők nem, de mi látunk...
Mióta jelre várunk!
Mi mind végig hibáztunk,
Hát most kell, hogy vigyázzunk,
Mert a vég szélén állunk...
....................
Megjegyzés:
Elég régen írtam, úgyhogy lehet, hogy még kiforratlanabb, mint az előzők. De azért kiteszem, mert ezt a sorozatomat szeretném publikálni
Őri István
Itt vagyok...
Eljöttem hozzád, kedvesem
hogy ami eddig két út volt
mostantól egy legyen
ha Te is akarod
fogd meg kezem
s induljunk el
tegyünk sok-sok lépést együtt
egymásért, gyönyörűségünkre
járjunk az utcán komolyan
kergetőzzünk, mint a gyerekek
mosolyogj rám, kedvesem
amíg én dalolok
gyere ide hozzám
s fuss el, hogy újra ide jöhess
tárd ki karod
add nekem illatod...
menjünk a konyhába
tegyük a dolgunkat
és a kertben
hajladozzunk a virágokkal
s ha este lesz
fésüld meg éj-hajad
és menjünk aludni
szépeket álmodni
érintsük egymást
hogy legyen folytatás
azután tágas ruhákban járj
emeld szép fejed
büszkén mosolyogj
titkokat tudóan
boldogságba feledkezve
simogasd Őt - magad
s engem is...
s ha letelt az idő
és eljön hozzánk Ő
öleld magadhoz
ha sír, énekelj neki
ősi dalokat a holdról
és a szabadságról
hogy nevessen
hogy csendes álma legyen
és neked is...
fogd kis kezét
tápláld szent testeddel
sétálj vele, kergetőzz
mint egykor velem
mesélj neki tündérmeséket
hogy mindig nevessen
hogy csendes álma legyen
és neked is
kedvesem...
majd engedd el
mert szárnyai nőnek
s repülni szeretne
mellettünk, mellőlünk
ki a világba
hol hite szerint
szárnyas tündérek élnek
s ha tollát szegik
és visszatér
mesélj neki szépet
tündérmeséket
hogy nevessen
hogy csendes álma legyen
és neked is
kedvesem...
s ha majd végleg elrepül
fogd meg kezem
mint régen, a kezdetekben
- lásd, a hegedűt is leteszem -
nézzünk kicsit hátra
s messze előre
s ha már hajlott is a hátunk
ha nehéz is a lépés
nem baj
csak fogd kezem
úgy minden könnyebb
az ismerős-ismeretlen is
mi előttünk, messze van...
fogd meg kezem
és menjünk
mert hívnak a többiek
túl a földi homályon
ugye, hallod a hangjukat
kedvesem?...
lassan elfogy az út
megérkezünk
látod, kéz a kézben
nem is volt ez olyan nehéz
el se fáradtunk
s még a cipőnk sem kopott el
kedvesem...
már csak egy kicsit kell mennünk
s ha valaki - ki itt marad -
nézne minket
nem látna semmi különöset
csupán két árny-alakot
kik néha szétválnak
néha egyek lesznek
kik lassan párába vesznek
majd elnyeli őket a homály.
Őri István
Párbeszéd a réten
- Hol vagy, Uram?
- Itt vagyok.
- Nem látlak, Uram!
- Nyisd ki a szemed!
- Nyitva van.
- Akkor nézz körül!
- Azt teszem, Uram.
- És mit látsz?
- Fákat, virágokat, napfényt, röpke madarakat, tarka szárnyú pillangót, a távolban kéklő hegyeket.
- És mit hallasz?
- A szellő suhogását, a madarak énekét, a távoli csendet.
- És mit érzel?
- Puha meleget, a fű illatát, a szél simogatását. Békességet.
- Látod, ez mind Én Vagyok
Gyökössy Endre: Csodák csodája, ember
Lassanként a semmi-kis ember is csodává szépül.
Hová jutottam el a nádkerítések tövébül?
Az iskola igyekvő útjain szaporán járva:
kis csizmám sűrűn beléragadt a szeghalmi sárba.
Kőolajjal kormoló, bűzlő, vaksi lámpa mellett
rajzolgatni szép, vidámarcú betűket kellett.
A Gáton mezítláb játszadoztam a nyári porban
s a Berettyóban anyaszűz-meztelen lubickoltam.
Kórószigeti nagyapámhoz kivágtam gyalog.
Ujjongó voltam, ha a szekerező magyarok
rámszóltak aranycsengős szájjal: - Ugorj fel, fiam,
az a puszta ilyen pöttöm legénynek messzi van.
S a Villám vagy a Fecske kocogása már nekem
röpülés volt a lőcsös-gőgös paraszt-szekeren.
És nagyapám fütyülő cséplőgépje a tanyán
csodák csodája. Nem is ember csinálta talán.
Apró fiúcska hova lettél? Hiába kereslek?
Fekete fejem az ötven év havától deres lett.
De villany mellett írom a verset az éji csöndben.
Majd Párizs, vagy Róma muzsikája szobámba röppen,
csak egy kis karocskát billentek jobbra rádiómon.
S munkába reggel a Fényes Város ölén sodródom.
Fiam már magát útján kis gépkocsijára bízza,
én is repülőgépen szállhatok falumba vissza.
Ha beteg vagyok: csontomig átvilágítanak
a bacillus-fészket kutató Röntgen-sugarak.
Túllátok a még csak tegnap- ismert csillagokon,
nő a világ: szaporodik az új föld, új rokon.
Nincs távolság. És nem marad megoldatlan Titok,
új műszerrel holnap a Rejtelmekbe benyitok,
Ha még van!...Az Élet s a Halál titka rámmered...
Csodák csodája, ember, azt soha meg se ismered!
Reményik Sándor
Fogcsikorgató türelemmel
Összeszorított szájjal,
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan
Kínszenvedést, virágzó életet,
Ahogy lehet…
Nagyon örülök,hogy megismertettél -Alföldi Géza- verssel,és felhívtad a figyelmemet,hogy egyáltalán létezik....Bár ahogy olvasom az életleírását,nem túl ismert költő, mint ahogy kb.10 éve még Wass Albert sem volt az....
Köszönöm!!! :)))