Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

A MÁSOK BÁNATA

Láthatok búsulni mást

S ne érezném bánatát?

Láthatok-e szenvedőt,

Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,

Bánatát ne osszam én?

Apa síró kisfiát

Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,

Míg szorong, sír magzata?

Nem, nem, ó, ez nem lehet,

Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,

Hallva, hogy egy csöpp madár

Bútól, gondtól sujtva zeng,

S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,

S enyhít szíve bánatán?

Vagy a kis bölcső felett

Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,

Könnyeit nem törli le?

Nem, nem, ó, ez nem lehet,

Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind

Szinte kisded lesz megint,

A bú ismerőjeként

Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,

Hogy Teremtőd nincsen ott,

És ne hidd, ha könnyezel,

Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:

Hogy bajunk ő zúzza szét,

És míg meg nem enyhülünk,

Mellénk ül és sír velünk.

Tótfalusi István

SZAVAK

Mindig hittem a szavak erejében.

Bódító szép mesék fehéren

altató mákonyát

beszívtam sok-sok éven át.

Később csak hagytam,

higyjék, hogy hiszem...

hogy bennem ne csalódjon senkisem.

Én annyi könnyet, szenvedést

láttam, hogy elmondani

minden szó kevés....

Már gyermekkorban észrevettem,

hogy nem az okos szó az úr:

hogy ki-ki hogyan birja hanggal,

úgy boldogul...

csak ámultam, hogy hangos ordítás

hogy babonáz meg balga sziveket,

és hazugságok harsogó szava

halálba hajszol, jaj százezreket.

Most álljatok meg!

Itt és most elég:

Skandáló őrületből béke nem fakad,

csak szenvedés.

Szavak...Tudás bölcsője.

Szavak.. .jók és a rosszak...

Daltól, tudástól

senkit meg ne fosszak:

legszebb a szó, mikor anyánk mesél....

de legyen százszorosan átkozott,

aki hatalma mámorában

a szavak erejével.... visszaél.

A sok gyönyörű vers mellé küldök én is párat szeretettel!

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(William Shakespeare)

Két karodban ringatózom csöndesen.

Két karomban ringatózol csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.

Két karodban átölelsz te ha félek.

Két karommal átölellek s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

(Radnóti Miklós)

Szeretlek

Ez a szó melyet,

A füledbe súgnám,

Ha itt lennél velem,

Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,

Ez annál fényévekkel több,

Ilyet még nem éreztem,

Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,

De megtévesztett,

Most már tudom mi a szerelem,

Ez az.

Pedig még nem is találkoztunk,

De a beszélgetések hangulata és mélysége,

Meggyőzött hogy beléd estem,

Gyönyörű arcodat nézem a képeken,

Folyamatosan,

Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,

Annyira szép vagy,

Örülnék, ha karjaidba zárnál,

És te is azt súgnád a fülembe, hogy

SZERETLEK!!!

(Juhász László)

2007.07.26. | Szatmar.ro |

Ajánlom másnak

A magyar irodalom és a világirodalom legszebb szerelmes versei.

hirdetés

Akciós ajánlat az Anvelopenet.ro-n:

WYNN'S

ADITIV DE CURATAT

RADIATOR

21 Ron

17.61 Ron

SONAX

SPRAY

CONTACT

16 Ron

13.17 Ron

SONAX

SOLUTIE CURATARE SISTEM

INJECTOARE SI CARBURATOR

22 Ron

17.60 Ron

MOBIL

MOBIL SUPER S

10W-40 1L

28 Ron

24.76 Ron

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(William Shakespeare)

Két karodban ringatózom csöndesen.

Két karomban ringatózol csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.

Két karodban átölelsz te ha félek.

Két karommal átölellek s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

(Radnóti Miklós)

Szeretlek

Ez a szó melyet,

A füledbe súgnám,

Ha itt lennél velem,

Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,

Ez annál fényévekkel több,

Ilyet még nem éreztem,

Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,

De megtévesztett,

Most már tudom mi a szerelem,

Ez az.

Pedig még nem is találkoztunk,

De a beszélgetések hangulata és mélysége,

Meggyőzött hogy beléd estem,

Gyönyörű arcodat nézem a képeken,

Folyamatosan,

Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,

Annyira szép vagy,

Örülnék, ha karjaidba zárnál,

És te is azt súgnád a fülembe, hogy

SZERETLEK!!!

(Juhász László)

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;

a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

Oh, jössz-e már?!

(Goethe)

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

Forrás folyóba ömlik,

folyó az óceánba;

az egeknek folyton özönlik

vegyülő suhogása;

magány sehol; isteni jel

s rend, hogy minden tünemény

keveredjék valamivel -

Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,

habot hab ölel, szorit, átfog;

egymást ringatva, becézve

hajlonganak a virágok;

a földet a nap sugara,

a hold a tengereket:

minden csókol... - S te soha

engemet?

(Shelley)

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül

gondolattal, mint vadszőlő a fát:

nagy levelek, s a szem semmit se lát

a zöldön túl, amely a törzsre ül.

De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül

gondolatért - a szebb valót magát

kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát

hozzám, de tüstént?! Mezítelenül

álljon derekad, s minden ágadat

zúgasd, erős fa, s lombos köteled

szaggasd el s dobd a földre, mert e vad

örömben: - látlak, hallak s új leget

kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -

nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Elizabeth Barrett-Browning)

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

(Szabó Lőrinc)

Minden órám csüggesztő magányom

Néma csendén búnak szentelem,

Rajtad elmém, ah, törődve hányom

S könyim árját issza kebelem.

Merre, merre tüntök hű szerelmek,

Melyek láncolátok szívemet?

Ha fogjátok forró szenvedelmek

Elborítni lángként éltemet?

(Kölcsey Ferenc)

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem...

(Pilinszky János)

Add a kezed mert beborúlt,

Add a kezed mert fú a szél,

Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,

Add a kezed mert szédülök,

Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,

Add a kezed mert itt vagyok,

Add a kezed mert meghalok.

(Szép Ernő)

Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Mikéntha most látnálak először…

E csillagot,

Amelynek mindenik sugára

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe foly –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha rám röpíted

Tekintetedet,

Azt a szelíd galambot,

Amelynek minden tolla

A békesség egy olajága,

S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél

S a bölcső vánkosánál –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha megzendülnek hangjaid,

E hangok, melyeket ha hallanának,

A száraz téli fák,

Zöld lombokat bocsátanának

Azt gondolván,

Hogy itt a tavasz,

Az ő régen várt megváltójok,

Mert énekel a csalogány –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha ajkaimhoz ér

Ajkaidnak lángoló rubintköve,

S a csók tüzében összeolvad lelkünk,

Mint hajnaltól a nappal és az éj,

S eltűn előlem a világ,

Eltűn előlem az idő,

S minden rejtélyes üdvességeit

Árasztja rám az örökkévalóság –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?

Boldogságom édesanyja,

Egy égberontott képzelet

Tündérleánya,

Legvakmerőbb reményimet

Megszégyenítő ragyogó valóság,

Lelkemnek egyedüli

De egy világnál többet érő kincse,

Édes szép ifjú hitvesem,

Minek nevezzelek?

(Petőfi Sándor)

Bizony a szirmok összeborulnak este.

Nem akartalak megcsókolni se,

Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,

Mint kisgyerek az édesanyját.

A vackorfa a beojtott ággal összenő,

Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,

Én kedvesem,

És szebb is vagyok, miként az éjszaka

A számlálhatatlan csillagoktól.

(József Attila)

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben.

Ízed, miként a barlangban a csend,

számban kihűlve leng

s a vizes poháron kezed,

rajta a finom erezet,

föl-földereng.

(József Attila)

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak,

szivárvány-szikra, miliom.

(Victor Hugo)

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,

s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,

és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,

egyformán fáj életem és halálom.

Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

(Petrarca)

Amit szívedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt;

amit szemeddel sejtesz,

szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek

és anyaölbe vágy.

Ölnek, ha nem ölelnek --

a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,

akit pusztítanak

a növekvők s míg vérez,

nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen

talpadba tört tövis.

És most szívedből szépen

kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,

kezeddel fogd meg azt.

Akit szívedbe rejtesz,

öld, vagy csókold meg azt!

(József Attila)

Áldott csodáknak

Tükre a szemed,

Mert engem nézett.

Te vagy bölcse,

Mesterasszonya

Az ölelésnek.

Áldott ezerszer

Az asszonyságod,

Mert engem nézett,

Mert engem látott.

S mert nagyon szeretsz:

Nagyon szeretlek

S mert engem szeretsz:

Te vagy az Asszony,

Te vagy a legszebb!

(Ady Endre)

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,

elvesztem kezemből önmagam,

nem remélve, hogy tagadni merjem,

azt, mi tőled árad rezzenetlen,

és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem

el nem árult és nem szólított,

mint a kőé, olyan volt a csendem,

mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban

engemet a néma, öntudatlan

évről most letörtek könnyedén.

Összezárva, langyos, árva létem

most valaki tartja a kezében,

s nem tudja, tegnap mi voltam én.

(Rilke)

2007.07.26. | Szatmar.ro |

Ajánlom másnak

A magyar irodalom és a világirodalom legszebb szerelmes versei.

hirdetés

Akciós ajánlat az Anvelopenet.ro-n:

WYNN'S

ADITIV DE CURATAT

RADIATOR

21 Ron

17.61 Ron

SONAX

SPRAY

CONTACT

16 Ron

13.17 Ron

SONAX

SOLUTIE CURATARE SISTEM

INJECTOARE SI CARBURATOR

22 Ron

17.60 Ron

MOBIL

MOBIL SUPER S

10W-40 1L

28 Ron

24.76 Ron

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(William Shakespeare)

Két karodban ringatózom csöndesen.

Két karomban ringatózol csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.

Két karodban átölelsz te ha félek.

Két karommal átölellek s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.

Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.

(Radnóti Miklós)

Szeretlek

Ez a szó melyet,

A füledbe súgnám,

Ha itt lennél velem,

Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,

Ez annál fényévekkel több,

Ilyet még nem éreztem,

Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,

De megtévesztett,

Most már tudom mi a szerelem,

Ez az.

Pedig még nem is találkoztunk,

De a beszélgetések hangulata és mélysége,

Meggyőzött hogy beléd estem,

Gyönyörű arcodat nézem a képeken,

Folyamatosan,

Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,

Annyira szép vagy,

Örülnék, ha karjaidba zárnál,

És te is azt súgnád a fülembe, hogy

SZERETLEK!!!

(Juhász László)

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;

a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

Oh, jössz-e már?!

(Goethe)

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

Forrás folyóba ömlik,

folyó az óceánba;

az egeknek folyton özönlik

vegyülő suhogása;

magány sehol; isteni jel

s rend, hogy minden tünemény

keveredjék valamivel -

Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,

habot hab ölel, szorit, átfog;

egymást ringatva, becézve

hajlonganak a virágok;

a földet a nap sugara,

a hold a tengereket:

minden csókol... - S te soha

engemet?

(Shelley)

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

(Ady Endre)

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül

gondolattal, mint vadszőlő a fát:

nagy levelek, s a szem semmit se lát

a zöldön túl, amely a törzsre ül.

De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül

gondolatért - a szebb valót magát

kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát

hozzám, de tüstént?! Mezítelenül

álljon derekad, s minden ágadat

zúgasd, erős fa, s lombos köteled

szaggasd el s dobd a földre, mert e vad

örömben: - látlak, hallak s új leget

kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -

nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Elizabeth Barrett-Browning)

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

(Szabó Lőrinc)

Minden órám csüggesztő magányom

Néma csendén búnak szentelem,

Rajtad elmém, ah, törődve hányom

S könyim árját issza kebelem.

Merre, merre tüntök hű szerelmek,

Melyek láncolátok szívemet?

Ha fogjátok forró szenvedelmek

Elborítni lángként éltemet?

(Kölcsey Ferenc)

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem...

(Pilinszky János)

Add a kezed mert beborúlt,

Add a kezed mert fú a szél,

Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,

Add a kezed mert szédülök,

Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,

Add a kezed mert itt vagyok,

Add a kezed mert meghalok.

(Szép Ernő)

Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Mikéntha most látnálak először…

E csillagot,

Amelynek mindenik sugára

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe foly –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha rám röpíted

Tekintetedet,

Azt a szelíd galambot,

Amelynek minden tolla

A békesség egy olajága,

S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél

S a bölcső vánkosánál –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha megzendülnek hangjaid,

E hangok, melyeket ha hallanának,

A száraz téli fák,

Zöld lombokat bocsátanának

Azt gondolván,

Hogy itt a tavasz,

Az ő régen várt megváltójok,

Mert énekel a csalogány –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha ajkaimhoz ér

Ajkaidnak lángoló rubintköve,

S a csók tüzében összeolvad lelkünk,

Mint hajnaltól a nappal és az éj,

S eltűn előlem a világ,

Eltűn előlem az idő,

S minden rejtélyes üdvességeit

Árasztja rám az örökkévalóság –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?

Boldogságom édesanyja,

Egy égberontott képzelet

Tündérleánya,

Legvakmerőbb reményimet

Megszégyenítő ragyogó valóság,

Lelkemnek egyedüli

De egy világnál többet érő kincse,

Édes szép ifjú hitvesem,

Minek nevezzelek?

(Petőfi Sándor)

Bizony a szirmok összeborulnak este.

Nem akartalak megcsókolni se,

Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,

Mint kisgyerek az édesanyját.

A vackorfa a beojtott ággal összenő,

Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,

Én kedvesem,

És szebb is vagyok, miként az éjszaka

A számlálhatatlan csillagoktól.

(József Attila)

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben.

Ízed, miként a barlangban a csend,

számban kihűlve leng

s a vizes poháron kezed,

rajta a finom erezet,

föl-földereng.

(József Attila)

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak,

szivárvány-szikra, miliom.

(Victor Hugo)

Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,

s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,

és gyűlölöm magam, másért meg égek,

nevetve könnyezem, bánatból élek,

egyformán fáj életem és halálom.

Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

(Petrarca)

Amit szívedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt;

amit szemeddel sejtesz,

szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek

és anyaölbe vágy.

Ölnek, ha nem ölelnek --

a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,

akit pusztítanak

a növekvők s míg vérez,

nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen

talpadba tört tövis.

És most szívedből szépen

kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,

kezeddel fogd meg azt.

Akit szívedbe rejtesz,

öld, vagy csókold meg azt!

(József Attila)

Áldott csodáknak

Tükre a szemed,

Mert engem nézett.

Te vagy bölcse,

Mesterasszonya

Az ölelésnek.

Áldott ezerszer

Az asszonyságod,

Mert engem nézett,

Mert engem látott.

S mert nagyon szeretsz:

Nagyon szeretlek

S mert engem szeretsz:

Te vagy az Asszony,

Te vagy a legszebb!

(Ady Endre)

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,

elvesztem kezemből önmagam,

nem remélve, hogy tagadni merjem,

azt, mi tőled árad rezzenetlen,

és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem

el nem árult és nem szólított,

mint a kőé, olyan volt a csendem,

mely fölött a forrás átcsobog.

Ám e lassú, párhetes tavaszban

engemet a néma, öntudatlan

évről most letörtek könnyedén.

Összezárva, langyos, árva létem

most valaki tartja a kezében,

s nem tudja, tegnap mi voltam én.

(Rilke)

Babits Mihály: Győzelmi ének, estefelé

Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,

mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.

Bucsuzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét;

rózsaszin csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség.

Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszin falainkra

kékes-szürkén, gazdagon, virágosan, ingva-ringva!

Most szép a falunk, örülj neki!

Egy égi festő festette ki.

Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni:

az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi!

Rab Zsuzsa: Vaspántok

Ha így szólnék a kedves,

fiatal kalauzhoz:

- Kalauz úr,

hogyha ma este hazamegy,

ölelje meg nagyon a feleségét,

dícsérje meg, ami épp rajta van,

akár az ócska pongyoláját -

Ha így szólnék -

ugye... bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó

nyugdíjas bácsihoz a boltban,

mikor épp forintjait guberálja,

végül levágat tíz dekát

a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:

- Bácsi! Itt van ötszáz forint.

Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.

nem számítottam rá. Fölösleges. -

Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék az útkövezőkhöz:

- Útkövezők!

Én ezt a kis kavicsot elviszem,

mert az erezetében

lehorgadt Krisztus-fejet látok.

Engedjék meg, hogy elvigyem! -

Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:

- Gyere, fiam,

üljünk le valahol, s te elmeséled,

mitől nőtt vállig a hajad,

mi ellen mered ez a tüske

tejes arcod körül,

s egyáltalán, mitől vagy te ilyen

kérlelhetetlen? -

Ugye, bolondnak tartanának?

Ha így szólnék padon sütkérező,

újságpapírból eddelgélő nénikéhez:

- Néni, jöjjön velem,

amit szeret, azt főzök vacsorára,

puha ágyat vetek,

előtte pedig mindent elbeszélhet, a menyasszonykorát,

azt a szülést, a császármetszést is,

és szegény jó ura szívszélhűdését,

és hogy mivel ültette be a sírját,

azt is, milyen a szomszédasszony,

azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,

meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.

Mindent apróra elbeszélhet.

Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.

De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor

fölébred -

keljen fel, takarjon be engem,

mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ...

Ha így szólnék -

ugye, bolondnak tartanának?

Konvenciók, bevett szokások

hideg vaspántjai

szorítják lüktető,

eleven húsig lenyúzott szivünket.

SZABÓ MAGDA: VÉGRENDELET

Isten keze Te egyedüli, aki sose bántott

Te temess el, ha a gyilkos idő

megbír e testtel.

Te mondd el helyettem

mekkorát tévedtem

mikor megszülettem

mikor ember lettem

nem vérivó farkas

sovány rengetegben.

Te mondd el helyettem

egyszer nem tévedtem

egyszer nem vétettem

amikor ágyamat

szíveden vetettem.

(Szabó Magda 1917-2007)

Wass Albert: A völgyek vándora

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,

s a völgyek szürke rabja nem vagyok,

völgy vándorát a hegyek csókja várja

és utam egyre feljebb kanyarog.

S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,

gyönge-elém hányszor emeltetek

hajnal-pompában búskomor falat!

S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az utat:

hátha most a hegyre fölvezet?

Hátha holnap könyörül a távol,

s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,

szelek dalolnak: "messzeföldi vándor

rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja

távol hegyekre bízva feltekint...

De útja völgy, jaj völgy maradt megint.

Szemedbe néztem

Szemedbe néztem, s megfürödtem benne

Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne

Melynek fenekén csillogó mélybarna homok

Gyémánttá tördeli a felkelő napot

Szemedbe néztem, s elmerültem benne

Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne

Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog

Mit körbetáncolnak álmos csillagok

Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne

Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne

Mi addig ég, míg csak a föld forog

Míg a mennyben dalolnak angyalok

Szemedbe néztem, s feloldódtam benne

Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne

Mely árva lelkem velejéig hatott

S gyújtott szívemben heves imádatot

Szemedbe néztem, s eltévedtem benne

Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne

Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok

Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Robesque

Mosolyogj!

Éld tovább az életed,

Mindig lesznek melletted.

Barátok, ellenségek, őrültek,

Mindig szeretnek téged.

Ha csalódtál is, nevess,

S a bú elszáll, többé nem les.

Mindig lesznek melletted!

Barátok... ők a családod!

Ismerősök vagy tanárok.

Támogatnak, segítenek,

Életed lantján húrokat pendítenek.

Szeresd őket, ahogy ők téged,

Hidd el: megbíznak benned.

Mindig lesznek melletted!

Kiket ellenségeidnek nevezel,

Ők irigyeid, hidd csak el!

Más módon, mint a többi,

Hódolatát fejezi ki.

Szeretnek téged ők is,

Ha előrejutásod nehezítik.

Mindig lesznek melletted!

Őrültek, akik megaláznak,

Csoportostul járnak.

Ragaszkodnak hozzád nagyon,

Ezt megbecsüld! Vagyon!

Szeresd őket, mint gyermeked

Büszke lehetsz, ha ezt teszed.

Mindig lesznek melletted!

Nem érhet csalódás, ha szeretsz

Az élet titka csak ez.

Barátok, ellenségek, őrültek,

Mindig melletted lesznek!

Caprea

Dsida Jenő:

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,

s végtelen éjjel ködharmata hull,

én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,

csak szólnod kell és támaszod leszek,

élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen

végigszáguld a szél zúgva, seperve,

eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered

a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,

elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,

belefújok egy kicsi ezüst sípba:

gondot-űzni tündéreket hívok.

Alkonyatkor a napba bámulunk,

imádkozva, míg eljön a sötét

és álmodjuk az egymás közelét.

S mikor szirmodat sóhajok se tépik,

egy frissharmatú, boldog éjszakán,

ketten, szótlanul felnövünk az égig.

Robesque

Mielőtt...

Mielőtt téged megismertelek, azt hittem, tudom mi a szerelem.

Most nem tudom. Csak érzem.

Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,

S most csak a te arcodat csodálom, nézem.

Mielőtt te szóltál hozzám, azt hittem minden dalt hallottam.

Most már tudom; a te hangod az ének.

Azelőtt valóban nem tudtam

Mit is jelet az a szó, hogy: élet.

Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél,

De már tudom, hogy többet mond a szónál.

Egyetlen mozdulat többet elmesél

Ezer és ezer elhasznált szép szónál.

Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek,

De most tudom csak mi is az az; édes.

Most mennyei nektárt ízlelek,

Miért pokolra szállni lennék képes.

Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat,

Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.

Most minden belélegzett pillanat

Égbe emeli szerelmünk mámorát.

Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,

Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.

Testemet, lelkemet átjárja a vágy,

S a gyönyör viharos tengerébe merít.

Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma,

Most minden percben azt kívánom, akarom;

Bár ajkunk végleg egybeforrana,

És soha ne engedne el ölelő karom.

Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör,

Hogy mi az igazi végzetes boldogság.

Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,

Hogy minden más csupán csak balgaság.

(Mielőtt beléd szerettem

azt hittem,

hogy tudom mi az a szerelem.

Most nem tudom. Csak érzem!)

Komjáthy Jenő: A nagyszívűek...

A nagyszívűek istenálma

Égeti folyvást lelkemet.

Csak egy a cél, de szerteválva

Feléje számos út vezet.

Ti kisszívűek, kishitűek,

Utamból félreálljatok!

Kövessenek a jók, a hűek,

A bátrak és a szabadok!

Keressük őt, a titkos Istent,

Világ szívét, az ősurat,

Már nincs erő a régi hitben,

Törjünk merészen új utat!

El nem riaszt a végtelenség,

Nem győz le minket tér, idő,

Arcodba nézni, ősi fenség,

Gyönyör lesz nékünk, rémítő!

Csak bújjatok ti könyvetekbe,

Ápolva gyermekbabonát!

Mi majd a nyíladó egekbe

Keressük lelkünk rokonát.

Miként Napoleon a földet,

Egyszerre vívjuk az eget,

De minket senki meg nem törhet,

Nem győzi le a szellemet.

Elérjük Őt! Mert meg nem állunk,

Szívünkbe más nincs írva cél.

Szerelme terhét bírja vállunk,

Bosszúja sem hoz ránk veszélyt.

Kő az öröklét csarnokába

A perc, mely minket eltemet...

A nagyszívűek istenálma

Elégeti a lelkemet!

Wass Albert

LÁTHATÓ AZ ISTEN

Fûben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben Õ benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,

s szeme elé a fény korlátja nõtt.

Az csak olyankor látja õt,

mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,

villám-világos éjszakákon.

Örülök, hogy tetszik!

Azt hiszem ezek a sorok örök érvényűek.

szia!

ez nagyon szép!!

Felejteni?

Idegeidben azt a lobbanást,

tudod, melyiket, a villámcsapást,

amely megolvasztott, megvakitott,

s egy percre csillagokig tágitott,

s az utat közben, mely lángként sodort,

és mind jót, ami előtte volt,

s az utózengést, mely oly lankatag

zsongatta még ájult tagjaidat,

mondd, a zuhogó, görcsoldó varázst,

testedben azt az édes robbanást,

azt a legfőbb, közös pillanatot,

melynek nevet még semmi sem adott,

hacsaknem vallás, s amelyben velem

együtt haltál-születtél, gyermekem,

mondd, de csak úgy mondd, hogy ne mondd ki, mit,

mondd, édes, azt a percet, s társait

(ne is szólj, elég ajkad mosolya) -

el tudnád felejteni valaha?

Szabó Lőrinc

Tóth János: Már vége a nyárnak

Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén

Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.

Őszi ruhát hullató színes tarka fákon

Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.

Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva

Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.

S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat

A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.

Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak

Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.

Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge

A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.

Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok

S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.

A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja

Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága

Kamarás Klára:

DIÓHULLÁS

Hullasd te diófa,

hullajtsd évről-évre

millió fiadat

számolatlan, várva:

Talán akad száz is,

aki gyökeret ver,

talán akad tíz is,

akit ki nem vágnak,

talán majd akad egy,

ki magasra szökken,

s gyönyörű lombjával

édes árnyat terít

e gonosz világnak.

József Attila

Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,

Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,

Csak szép játék vagy, összetörlek,

Fényét veszem nagy, szép szemednek.

- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem,

Hiába minden. Ölbe kaplak:

Harapj, harapj, vagy én haraplak!