Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Örülök, hogy tetszik!

Azt hiszem ezek a sorok örök érvényűek.

szia!

ez nagyon szép!!

Felejteni?

Idegeidben azt a lobbanást,

tudod, melyiket, a villámcsapást,

amely megolvasztott, megvakitott,

s egy percre csillagokig tágitott,

s az utat közben, mely lángként sodort,

és mind jót, ami előtte volt,

s az utózengést, mely oly lankatag

zsongatta még ájult tagjaidat,

mondd, a zuhogó, görcsoldó varázst,

testedben azt az édes robbanást,

azt a legfőbb, közös pillanatot,

melynek nevet még semmi sem adott,

hacsaknem vallás, s amelyben velem

együtt haltál-születtél, gyermekem,

mondd, de csak úgy mondd, hogy ne mondd ki, mit,

mondd, édes, azt a percet, s társait

(ne is szólj, elég ajkad mosolya) -

el tudnád felejteni valaha?

Szabó Lőrinc

Tóth János: Már vége a nyárnak

Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén

Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.

Őszi ruhát hullató színes tarka fákon

Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.

Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva

Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.

S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat

A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.

Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak

Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.

Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge

A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.

Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok

S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.

A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja

Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága

Kamarás Klára:

DIÓHULLÁS

Hullasd te diófa,

hullajtsd évről-évre

millió fiadat

számolatlan, várva:

Talán akad száz is,

aki gyökeret ver,

talán akad tíz is,

akit ki nem vágnak,

talán majd akad egy,

ki magasra szökken,

s gyönyörű lombjával

édes árnyat terít

e gonosz világnak.

József Attila

Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,

Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,

Csak szép játék vagy, összetörlek,

Fényét veszem nagy, szép szemednek.

- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem,

Hiába minden. Ölbe kaplak:

Harapj, harapj, vagy én haraplak!

Sárhelyi Erika: Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.

Remélve, nem vagyok útban senkinek.

S míg „valahonnan" „bárhova" jutok,

talpam alá éles kövek görögnek.

Valahogy mindig félúton vagyok.

Úton a múltból talán a most felé.

S ha elhiszem, szép jelenem élem,

hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.

S néha félek, elfogy alólam az út.

Olykor elfog az a furcsa érzés,

hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.

S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.

Vezet hitem eltökélt-magamban,

s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.

Mint ki örökké utazni kényszerül.

Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.

S próbálok úton maradni - emberül.

Várnai Zseni

ÚGY MEGNŐTTÉL

Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál,

engem ettél,engem ittál,

rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,

mindig messzebb, messzebb mentél,

először csak a kiskertbe,

aztán a nagy idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,

akkor is nem engem érzel,

nem anyádat, nem apádat,

valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél, szinte félek,

már a válladig sem érek,

alig, alig hihetem már,

hogy ölbéli babám voltál.

Én voltam-e óriási,

vagy Te lehettél parányi?

Sosem voltál nehéz nékem,

nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsi lettem,

ágaskodik hát a lelkem,

nőni akar, hogy elérjen,

homlokodig hogy felérjen.

Húzol engem Te fölfelé,

mint a napfény maga felé

fát, virágot, lombos ágat -

fölemeled az anyádat.

Várnai Zseni

Nem volt hiába semmi sem...

Nem volt hiába semmi sem.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

acélkerék is megkopik,

hogyha szüntelen csak forog.

Kopik, kopik, de fényesül,

nem fogja be a rozsda sem,

csiszolja minden mozdulat,

s forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

nem adnak ingyen semmit ám,

voltak keserves napjaim

és rengeteg dúlt éjszakám.

Amíg egy gyermek nagyra nő,

bizony, egyet-mást tenni kell,

legalább így az életem

nem mult el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra és

egyszerre oly üde vagyok,

hogy a szemem harmatgyöngyös

hajnali rét gyanánt ragyog

s leánykám, mint a Március,

rügyekbezárt kölyöktavasz...

őt nézem és bimbókorom

ujra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tünt éveim,

hiszen az idő úgysem áll,

csak aki meddőségben élt,

azé a vénség, rút halál.

Szánom az ínyenc élvezőt,

csömörnél mása nem marad,

koldus, ki mit sem áldozott

s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

nehéz a toll is néhanap,

de a lehalkult szívverés

fiam szivén erőre kap,

szépségem múlik, - nem sirok,

leánykám arcán tündököl,

szinte sok is, e két gyerek,

mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,

bár néhanap békétlenül

lázongtam, hisz nem tudtam én,

hogy ürmöm mézzé édesül.

Sokat fizettem? Nem tudom,

hiszen mindennek ára van...

ezerszer újra kezdeném

alázatosan, boldogan.

/ismeretlen/

A barát

A barát egy mosoly

Mely bátorít,ha félsz.

A barát a taps

Mely ujjong,ha célba érsz.

A barát egy kéz

Mely felhúz,ha elestél.

A barát az álom

Mit éberen kerestél.

A barát egy könnycsepp

Mely érted hull,ha baj van.

A barát gyémántpáncél

Óv téged a harcban.

A barát nevetés

Mely felharsan,ha meglát.

A barát rózsakert

Mely neked nyitja bokrát.

A barát egy csillag

Mit az éj varázsol.

A barát egy dallam

Mit meghallasz bárhol.

A barát egy láng

Mely kitáncol a tűzből.

A barát az emlék

Mit szívedben őrzöl.

A barát is csak ember,

S néha tán hibázik.

De szeret,s ha nincs veled..

Érzed,hiányzik.

Tudod, hogy nincs bocsánat,

hiába hát a bánat.

Légy, ami lennél: férfi -

a fű kinő utánad.

A bűn, az nem lesz könnyebb,

hiába hull a könnyed,

s hogy bizonyság vagy erre -

legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,

ne légy komisz magadhoz,

ne hódolj és ne hódíts -

ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslgegesnek.

A titkoka ne lesd meg.

S ezt az emberiséget -

hisz ember vagy - ne vesd meg.

Emlékkez, hogy hörögtél,

s hiába könyörögtél -

hamis tanuvá lettél

saját igaz pörödnél....

(József Attila)

Megtisztelsz,és köszönöm!

Barátság...

Ha nem lehet Tied az, amit szeretnél,

szeresd azt, ami a Tied még!

csak bolyongunk a Föld kerekén,

tekerjük, míg bírjuk, az élet kerekét.

S közben elsiklunk sok apró dolog felett,

mely mindvégig a lábunk előtt hevert,

az egyszerű szépség, mely boldoggá is tehet,

de szemünk előtt csak a nagy cél lebeg.

Nem kell a rohanás, hisz rövid az élet,

kár siettetni, ugyanaz lesz a vége.

álljunk meg néha, s vegyük észre a csodát,

vigyük magunkkal nehéz utunk során.

Mert egy mosoly, egy ölelés, egy szál virág,

mind-mind maga lehet a boldogság.

a barátság jó,a barátság szép.

de az a legjobb,ha örökre ég.

Tartsd hát meg egy életen át.

így szíved tükre lesz,

egy életen át tartó igaz barátság!

Dsida Jenő: Zarándokút -részlet-

Menni terv nélkül és gondolat nélkül.

Ruhámon lassan átmelegszik a nap,

a szél körülsusogja fülemet

s eszembe juttatja, hogy élek.

A fák incselkedőn az útra hajolnak

s kövek görögnek lábam elé.

Kezemben régi hangszeremet keresem,

mely összetörött, elveszett.

Eszembe jut a szerelmem is

s ha már így van, ideírom

Olyan hűvös, mint az esti szél

s olyan messze van, mint a csillagok.

Vajda János: A nyugtalan zarándok

Amoda a kék hegyekbe'

- Utasok mondják remegve -

Kerülve embert, világot,

Él egy nyugtalan zarándok.

Mintha félne önmagától,

Futna ki e nagy világból,

Míg lerogy kétségbesetten:

"Oh hogy vagyok, oh hogy lettem!"

Meredek szirt hasadéka

Sírja inkább, mint hajléka.

Ott beszélget rémes éjjel

Egy kiásott halálfejjel.

Kopogatja, kérdezgeti,

Esdekelve térden neki.

Rá-ráhajol és hallgatja:

Nincs-e vajjon "gondolatja?"

Egyetlen butora, olcsó

Ágya egy fenyőkoporsó.

Belefekszik szemlehunyva,

Födelét magára vonva.

Ki-kifut a temetőbe,

Bekiált a sírgödörbe.

"Sötét űr, van-é hatalmad:

Adni örök nyugodalmat?!"

Éji szellő kél zokogva.

"Ez az idő monológja.

Mit sug a virág fülébe?

Van-e neki, van-e vége?

Mennyi bolygó egy rakáson!

Örökké forog a nyárson?

Rajta ember, állat, féreg,

Meghal-e vagy újra éled?"

- Pajkos gyermekhad, nyomába,

Nevet halk, szelíd szavába:

"Őrizkedjetek betűktől;

Gyilkol ez, hajh! és mégsem öl."

Az öregek félnek tőle.

Messze térnek ki előle,

Mély fohásszal: "Így jár itten,

Ki nem hisz a jó istenben".

Oh, mi bántja, háborgatja,

Mi lehet a "gondolatja?"

Ismeretlen sírja halma

Vajh - ha tudja - nyugosztalja!

Csodálatosan leírtad mit jelent Neked az anyaság.

Te egy nagyon gazdag ember vagy, tele érzelmekkel, szeretettel.

Így ismeretlenűl is köszönöm hogy a barátom vagy, hiszen nagyon szeretném ha a barátodnak hinnél.

Nem kell személyesen ismerni egy másik embert ahhoz, hogy barátok legyenek.

szia!

ez nagyon szép. nem tudom miért, de mostanában nagyon tetszenek Wass Albert versei....talán ezért is, mert annyira szépek és van mindegyiknek mondanivalója.

A világi méltóság,

aranyfüst és játékpénz,

de az emberi méltóság valóság,

színarany

miért játszol hamis pénzért, mikor

Isten

megtömte zsebed színarannyal?

(Márai Sándor)

Amikor a nap feljön, az Úristen mosolygását látom (...) és az Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen.

Az Úr mosolygását látom a holdon is, s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban.

Az ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét látom s a tovaszálló gondoskodó szeretetet, mely éltet bennünket tisztító esőkkel.

A szélben az Ő szent leheletét érzem, mely naponta tisztára mossa a lelkemet a szenny kísértéseitől.

(Wass Albert)

Wass Albert: Dal

Mikor az elsõ csókot adtad:

már az õsz osont a fák alatt,

Kapirgáló szelek kutattak

avar-homályban árnyakat;

A fákra ráhajolt az este,

s az est meséje régi volt...

csókunkat fák közül kileste,

és kacagott a régi hold;

Felettünk fényes csillag égett,

s két csillag volt a két szemed...

beléje néztem: vissza-vissza nézett...

és bíztatott és kérdezett...

Szellõt üzent az esti távol,

és azt üzente: Csend legyen...

S a hervadás-erezte fákról

lekacagott a szerelem.

"Mielőtt Anya voltam"

*Mielőtt Anya voltam,*

Soha nem botlottam meg játékokban

vagy felejtettem el egy altatódal szavait.

Nem aggódtam azon, hogy

a növényeim vajon mérgezőek e.

Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.

*Mielőtt Anya voltam,*

Soha nem hánytak rám.

Kakiltak rám.

Ettek le.

Pisiltek rám.

Teljes kontrollom volt az elmém felett

és a gondolataim felett.

Egész éjjel aludtam.

*Mielőtt Anya voltam,*

Soha nem fogtam le egy ordító gyereket,

hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.

Vagy beadják az oltásokat.

Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.

Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű vigyor felett.

Soha nem ültem késő éjszaka,

hogy nézzek egy alvóbabát.

*Mielőtt Anya voltam,*

Soha nem tartottam egy alvóbabát csak azért, mert

Nem akartam letenni.

Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik,

mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.

Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici

olyannyira befolyásolni tudja az életem.

Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék szeretni.

Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.

*Mielőtt Anya voltam,*

Nem ismertem az érzést,

milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.

Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet

etetni egy éhes babát.

Nem ismertem azt a kötődést

anya és gyermeke között.

Nem tudtam, hogy valami annyira pici

annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.

*Mielőtt Anya voltam,*

Soha nem keltem fel az éjszaka közepén

minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.

Soha nem ismertem azt a melegséget,

az örömöt,

a szeretetet,

a szívfájdalmat,

a csodálkozást

vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.

Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni,

mielőtt Anya voltam.

Reggeli köszöntő~

Kedvesem,

szép reggelt,

szép napot,

szép estét s holnapot

tiszta perceket, mint téli a hó ragyog

életet, mosolyt, öröméneket

s mindent, mire vágysz - kék szemet

és két kezet, mely kezedben alszik

és két szívet, mik egybedobbannak

s mitől a félelem kialszik

és lépéseket

és szellőt, kék eget

és álommadarat

és úttalan utakat,

hol csak mi megyünk

mit csak mi ismerünk

mit ha végigjárunk,

már semmire sem vágyunk,

mert megnyerjük a legnagyobbat:

az Életet Veled

és legyen sok madárdal ma Neked

és dobogjon hevesen kis szíved,

ha ismerős hangot vélsz hallani

ott belül, hova a lelked jár

szerelemet játszani - velem

és ha sétálsz az udvaron

kedves papuccsal lábodon

ne érintsd a füvet

szállj, repülj,

mert mosolyom követ

s visz át mindenen

Kedvesem

szép napot Neked

és szép holnapot

és szép éjszakát,

mikor a hold ragyog

s éj hajadat ezüsttel hinti be

és a bársony égből

megannyi csillag

ámulva tekint a földre le,

mert ilyen szép még az égben sincs

hiába gyémántragyogás,

minden égi kincs

hiába égi ösvények

bűvös fénysora

minden hiába,

mert itt lent van a csoda...

Te

ki lejöttél hozzánk kedvesen,

ki köztünk élsz szerelmesen

Szerelmesem

szép perceket Neked

szép órákat,

napokat,

éveket

Életet - Veled.

/ Öri István /

Babits Mihály: Miatyánk

Miatyánk ki vagy a mennyekben,

harcokban, bűnökben, szennyekben,

rád tekint árva világod:

a te neved megszenteltessék,

a te legszebb neved: Békesség!

Jöjjön el a te országod.

Véres a földünk, háboru van,

kezed sujtását sejtjük, uram,

s mondjuk, de nyögve, szomoruan,

add, hogy mondhassuk könnyebben -:

Legyen meg a te akaratod!

mint angyalok mondják mennyekben.

Előtted uram, a hon java,

s hulljon a lomb, csak éljen a fa:

de vajjon a legkisebb lombot

nem őrzi-e atyai gondod?

nem leng-e az utolsó fürtön is

áldva miképpen mennyekben,

azonképpen itt a földön is?

Megráztál, nem lehet szörnyebben,

már most ami fánkon megmaradt

őrizd meg őszig a bús galyat:

mindennapi kenyerünket add

meg nekünk ma, és gyermekeinket

növeld békére: ha bűn, hogy lábunk

ma vérbe csuszik meg: értük az!

Bocsásd meg a mi bűneinket,

miképpen mi is megbocsátunk

ellenünk vétetteknek: a gaz

tied, büntetni: mienk csak az,

hogy védelmezzük a mieinket!

És ne vigy a kísértetbe minket,

hogy ártatlanságunk tudatát,

mint drága páncélos inget

őrizzük meg bár véresen,

hogy át ne hasadjon sohasem.

Jaj, aki ellenünk mozdul:

megvívunk, készen, bármi csatát,

de szabadíts meg a gonosztul,

mert tiéd az ország,

kezedbe tette le sorsát,

s te vagy a legnagyobb erősség:

ki neveden buzdul,

bármennyit küzd és vérez,

előbb vagy utóbb övé lesz

a hatalom és a dicsőség!

De fura, most mielőtt beléptem ide, pont ezt olvastam.

Jó, hogy hoztad.

Szilágyi Domokos – Halál árnyéka

Rekviem

2

Végtelenné öregbíti a perceket órákat nappalokat éjjeleket

a kín -

itt élsz

- hát élsz-e mondd -

felsőbbrendű szögesdrótok között

az őrtornyokból felsőbbrendű gépfegyverek vigyázzák lépteid

és felsőbbrendű vérebek vicsorítják rád ínyüket

neved nincs

tárgy vagy csupán

karodon a leltári szám -

tárgy vagy

csíkos huzattal

beszélni tudsz ugyan de nem tanácsos

és nem tanácsos hallgatni sem

és nem tanácsos aludni nem tanácsos virrasztani

nem tanácsos enni nem tanácsos éhezni

nem tanácsos robotolni nem tanácsos kibújni a munka alól

nem tanácsos betegnek lenni

nem tanácsos egészségesnek lenni

nem tanácsos járni

nem tanácsos helyben ülni

nem tanácsos megszökni nem tanácsos maradni

nem tanácsos tűrni nem tanácsos lázadni

nem tanácsos gondolkodni sírni nevetni

nem tanácsos meglátni társad cafatokban lógó húsát

nem tanácsos félrefordulni égre bámulni szemed földre sütni

nem tanácsos sajnálni akit hideg vízzel locsolnak a havon

nem tanácsos sajnálni akit élve eltemettek

nem tanácsos sajnálni akit élve megégettek

nem tanácsos részt venni

nem tanácsos közömbösnek maradni

nem tanácsos élni

nem tanácsos meghalni - -

Hát ez vagy

itt vagy

fényévekre mindattól amit valaha úgy hívtál: élet

délceg egyenruhában sétál körülötted a kibérelt halál

szokd meg hát

szokd meg

mint megszoktad régen a kifényesedett fenekű nadrágot

fakó nyakkendőt kajlácska kalapot

evés közben olvasott újságot

ujjadon a karikagyűrűt

feleséged apró zsörtölődéseit

azt hogy kirúgtak állásodból

s térdig lejártad lábad a mindennapiért

szokd meg mint nappal a fényt éjszaka a sötétséget

a zajt a csöndet az alvást ébrenlétet

pulzusod lüktetését

a hideg vacsorát

s a legborzasztóbb az hogy megszokod

Nadányi Zoltán: Szeress jobban

Régi fínom mandolínon

sír fel a poéta ríme,

felgyűlt kínom kell kirínom,

tremolázva kezdem íme,

„Szeress jobban!” ez a címe.

Nincs édesség a világon,

minden mérges és kesernyés,

nincs édesség, csak a szádon,

édes, mint a mannapergés,

köszönöm és százszor áldom.

Nincs nyugta az én fejemnek,

hajtsam bárhová, felretten,

csak a térdeden pihen meg,

a te forró lányöledben,

ó, engedd, hogy odahajtsam.

Nincs az én lázamra balzsam,

nem segít tátrai ózon,

az egyetlen balzsam ott van

a te jó, jó illatodban,

jobb, mint a tátrai ózon.

Nincs semmiben megfogóznom,

nincs vessző, se kő, se korlát,

vakon és félrevezetve

nézem az éjszaka torkát,

hadd fogózom a kezedbe.

Csókolj meg és szeress jobban

és csókolva és szeretve

végy öledbe és kezedbe,

gyógyuljak meg illatodban.

Csókolj meg és szeress jobban.

Ady Endre

MI KÖT IDE?...

Mi köt ide engem,

Hol nem szeret senki?

Ez idegen helyen

Mit tudok szeretni?

Ha elmegyek innen,

Minek vágyom vissza?

Lefekvő órámban,

Felkelő órámban

Mért fakadok sírva?

Mért szebb itt a virág

S illatosb, mint bárhol,

Hangosabb az erdő

Madárdalolástól?

Dalos kedvű szívem

Mért tud csak itt lenni?

-- Itt érez igazán,

Itt tud csak igazán

Gyűlölni, szeretni...

Ragyogó, sugáros

Énnekem itt minden,

Pedig, ki szeressen,

Tudom jól, hogy nincsen...

Ide köt, ide fűz

Lelkem régi álma:

-- Bearanyoz mindent

Legelső szerelmem

Leszálló napjának

Aranyos sugára,

Búcsúzó sugára...