Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Dsida Jenő

Itt feledtek.

Jaj, milyen szánandó lehetek így,

sírásra görbült szájjal,

magamra húzva az est köpenyegét,

lelógó karokkal a rózsafa mellett.

Dehát egyedül vagyok,

felhő-kígyók kúsztak a csillagokra,

senki se láthat.

A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak,

nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra.

Először csöndesen nyöszörgök,

aztán hangosabban sírok,

aztán az egyedüllét iszonyú félelmében

felszökök és rekedten kiabálok:

- Emberek, halló, emberek!

Idegyertek, itt állok a kertben,

ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti,

pirosszívű, vonagló életű,

azonfelül költő, aki szépeket akar írni

s felétek tárja karjait.

Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok,

kérjetek verseket, tegyétek a lapokba,

adjatok sok pénzt, jó meleg ételt,

kínáljatok borral és szerelemmel,

csókoljatok meg, szeressetek!!

Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok

a földön, él még valaki.

Jó emberek, ne hagyjatok elesni

gyöngén, reszkető ínnal,

átokkal piros, fiatal ajkamon -

Emberek! Emberek!

Kiáltásomra fülledt sötét a válasz,

senki sem felel.

Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai

folynak csiklandozva fülembe

s kétségbeesésemet végighengereli

a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása.

Lakodalom van valahol az ezredik házban,

a nagy ucca végén. Oda mentek,

mindenki oda ment, az egész világ.

Engem itt feledtek.

Wass Albert: Hontalanság Hitvallása

Hontalan vagyok,

Mert vallom, hogy a gondolat szabad,

Mert hazám ott van a Kárpátok alatt

És népem a magyar.

Hontalan vagyok,

Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,

S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer

Mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok,

Mert hiszek jóban , igazban, szépben.

Minden vallásban és minden népben

És Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,

De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,

És maradok ez úton, míg csak élek

Töretlen hittel ember és magyar.

Szabó Lőrinc:

Vezényszó tűzvész

Csak az a jó , hogy nem látott ma este:

szédülve, lázongva, rettegve

csak őt láttam , s vágyódva, félve

gondoltam gonosz erejére,

arra, hogy tetszik, s neki én nem,

s hogy sóvárgásom sejti régen,

s hogy mindennél fontossabb lett,

csak a hazugság fontosabb nála ,

a hazugság , hogy nem érdekel

csókja , keze , csipője , válla,

s arra , hogy még a neve is

menydörgő méreg ereimben,

hogy én csak ember vagyok , de ő

vezénysző , tűzvész , zene , minden ,

hogy meg tudja: mint áram üvőlt

bennem , ideg-huzalokon ,

erek alagutjaiban dübörög

s emléke sikoltó megafon ,

hogy megtudja rögtön : szeretem,

és szeretem és szeretem,

és keresem és kerülöm,

és gyűlölöm és szeretem ,

vagy már csak.... Óh bárcsak gyülölném

a hatalmat, mely igy vacogtat,

a szépet, finomat, a hitványat ,

a mégis mindennél nagyobbat,

a selymes , táncos , hófehér,

kényes-édes női gazellát ,

a sugarat, mely messziröl gyújt,

s robbant , mint aknát a villamosság ,

az istent , akit megvesz a pénz

s akihez könyörögni szégyen

....... Vesszen, akárhogy kéne , maradjon

utált sebem és szenvedésem ,

legyen másé, bármily gyönyörű,

büszke leszek rá, hogy kibírtam:

ha megvénül , se tudja meg ,

hogy valamikor érte sírtam.

Nadányi Zoltán:

Így volt

Zuhantál és elkaptalak

ruhád csücskénél és a vak

mélységbe fejjel lefelé

csüngtél és én tartottalak

a rácsnak rogyva, görcsösen,

öt ujjal, kínnal és dühvel.

Egyetlen szörnyű akarat

volt bennem: nem engedlek el!

És megvirradt és este lett

és jöttek őszök, tavaszok

és még mindig tartottalak

és már harmadszor havazott

és még mindig tartottalak

és súgtam lázas szavakat

és az öt ujjam majd letört

és a ruhád szakadt, szakadt.

Hogy volt tovább, nem is tudom.

Egyszer csak elmúlt az egész.

Kiszállt belőlem az a láz,

az a vad, gyilkos rettegés.

Itt állok az erkélyen és

az élet zúg a körúton

és a felhőkbe nézek és

nem is tudom... nem is tudom...

Lányi Sarolta

Nagyon csendes szerenád

Téged dicsér a némaságom

s daltalan ajkam néked áldoz

lelkem fojtott félénk szavát

te hallod, ha nem is kiáltoz.

Beszélj majd énhelyettem hozzád

s őszi táj halkan szelíden,

s az esti szél füledbe dúdol,

hogy örökre tiéd a szívem.

Tiéd elmém munkája, gondja

s az álmom is tiéd legyen...

- oh halld e rejtett, hű zenét:

dalol neked az életem.

VOLT EGY KÉKSZEMÜ ÓRIÁS

Nazim Hikmet

Volt egy kékszemü óriás

s egy icipici nőt szeretett.

A nő álmaiban egy icipici ház

meg egy márványrajzszirmú, illatos,

diszloncokkal szegett, napos,

virághabos

kert lebegett.

Óriás volt az óriás szive,

s a keze oly nagy dolgokra szabott,

hogy nem sikerült megépítenie

az icipici kéjlakot;

még kopogtatni se tudott

az icipici lány

márványrajzszirmu lonccal illatos,

virághabos

kertjének háza kapuján.

Volt egy kékszemü óriás

s egy icipici nőt szeretett.

És icipici volt a nő;

s ahogy az óriás mellett loholt a nő,

elfárasztotta a nagy út.

"Ég veled, lelkem nyugalmat kiván!" -

szólt a kékszemü óriásnak,

s egy gazdag törpe oldalán

belibbent diszloncos, napos,

virághabos

kertkapuján az icipici háznak.

S most már érti, hogy a kékszemü óriás

óriáshoz illő szerelmeinek

még sírjuk sem lehet

ilyen márványrajzszirmu, illatos,

virághabos

loncok közt lapuló

icipici kis házikó.

(Szabó Lőrinc)

Torjay Attila

ÉRINTÉS

Csak elsuhant a távolban

és csak messziről nézett feléd.

Csak pár percre láttad álmodban

és csak gondolatban jött eléd.

Látod – mégis megérintett

és mégis áttörte a falat.

Mégis megsebezhetett

és mégis bánat maradt.

Szebbnél szebb verseket írtatok, és még ezek a versek nem is voltak.

Mostanában sokat visszaolvasgatok,Nem hittem volna, hogy ennyi gyönyörű vers összejön.

Sziasztok!

Nagyon szép verseket írtatok be,most elküldöm cserébe Nektek az én egyik kedvencem, szerintem magáért beszél:-)

ADY ENDRE:

SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE...

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.

szia!

ez nagyon szép vers.

A szív

Néha már azt hisszük, hogy

pici, borsónyi szívünk van,

és mégis, néha az a makacs

mekkorát dobban - pedig,

milyen pontosan kiszámítva

egyazon ritmusra a vággyal,

együtt szunnyad a téllel

és együtt ébred a nyárral -

Tavasszal meg ujjong, zsibong,

ősszel meg majd elsárgul -

néha már én is azt hiszem,

és hogy hogyan dolgozik, üzen!

Mindig és fáradhatatlanul,

mi mégis mindig megijedünk,

ha dobban egyet páratlanul.

És mikor rájövünk végre, hogy

milyen bolondos szívünk van,

és hogy ez a szív milyen nagy:

azt hisszük, mindenre képes,

és hogy mindent befogad.

Szita Zoltán

Nyírségi vászontarisznyám

Szülőföldem a nyírségi homok;

lélek-karátos aranyzátonyok! -

Búzaföldek, krumpliföldek álma -

idegyűltek az én tarisznyámba,

anyám szőtte s anyám varrta nékem,

bóbitáló, esti lámpafényben,

hitem ma is abban hordom s védem

a haragvó ember ellenében;

szülőföldem tőled messze estem,

vak jövőnek kergetem a testem,

virágoznak messze almafáid

s elkísérnek a szelíd halálig -

anyámszőtte vászontarisznyában,

ezer emlék, ezer pusztulás van,

mint az omló, barna barázdában

s az összedőlt, öreg szülőházban.

Szülőföldem! - arany-bús-zátonyok,

virradatkor vélem lázadjatok,

szebb virágot hajtani tavaszra,

emlékezni így a volt kamaszra,

ki tarisznyáját ma is őrzi még,

bár kopott rongy csak, foszló régiség,

de benne minden, ami kellenék,

ami volt s van, s ami már csak emlék.

Csontos Endre

(Szép Magyarország pályázatra)

Első látásra

(a Hős és Leander-ből)

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,

mert vágyad vize hajt, s az végzetes.

Ha két futó feszeng verseny előtt,

te választasz már vesztest vagy nyerőt.

S ha két egyforma aranyrúd világít,

úgy érzed, az egyik szebben világlik.

Szemünkön át hatol belénk a villám:

a vágy, hiába töprengünk a titkán.

A habozás csak a szerelem árnya;

ki szeretett valaha, s nem első látásra?

Csillag Tibor fordítása

Tükörben láttalak! /emlék csepp/

Mikor gyermek voltam,tükör előtt álltam.

Te mögém osontál, titokban figyeltél. Láttam!

A mosoly, mint hüsítő fuvallat körül ölelte arcod.

Kisímuló vonásaid, elfeledték a harcot.

Mit az élettel s velem napról- napra vívtál.

Amióta sok-sok éve életedbe hívtál.

Ma már tested s hangod, birtokosa nemlét.

Néha még a múltból rám csöppen egy emlék.

Most újra itt állok a régi tükör előtt.

Töredezett vak foncsora, idézi a múló időt.

Karanténba zárt emléked, forgat körbe-körbe,

de téged jó Apám már sosem láthatlak a tükörbe.

O. Bogdány Edit

Szabó Éva: Indulás előtt

Csomagoljunk, legyünk útra készen,

mielőtt minden eltörik egészen.

Hisz oly kevés, mit vinni kell:

egy "megérte" egy "hinni kell",

egy szerelemtől fényes pillanat,

a sárba süppedő kő alatt

a sötétben egy résnyi fény

élétől megsebzett remény.

Mert valami végérvényes rend kell,

ha nagy útra készül már az ember.

Tudván, hogy akkor sem néz hátra,

ha nevét valaki még egyszer elkiáltja.

Kollégám nyugdíjas búcsúztatójára szóló meghívón találtam, nekem nagyon tetszik.

Kétségek gyötörnek, s úgy érzem, félek,

Ne kísérts többé, mert belülről égek.

Éget szemed pillantása, mely nem lehet az enyém,

Éget az a pár csepp könny, hisz elveszett a remény.

Túl sok minden áll köztünk, túl nagy a távolság,

Nekünk nem lehet közös utunk, hisz nincs olyan mely egybe, vág.

A fájdalmam nem múlik el tán már soha,

De legalább tudd, hogy nem lehet ez kettőnk sorsa.

Bármilyen rossz is, s bármilyen nehéz,

Tudnod kell; Szeretni foglak mindig, bármerre is mész.

U.I.: Véleményeket kérek, köszke!!!

Én már most tudom

Nem jössz velem az utamon

A sors utamba ejtett mind hiába

Csak kihívott egy próbára

Próba! Vágy! Ennyi!

Se több se kevesebb nem voltunk mi

Megtaláltad azt mire vágytál

Mert ezt most mástól nem kaphattál

Szeretetre vágytál,úgymint én is

Hidd el nekem,ezért történt meg így

Te a saját utadon haladsz tovább

s a mi találkozásunk egyre távolabb már

Egy véletlen találkozás

Egy gyengéd pillantás

Néhány lopott csók

Ennyi volt, s most búcsúzok!

Emlék

Emlékek, pillanatok, fényképek,

Mit nézek és látok,csak hangokat hallok!

A szivárvány szárnyán egy bálvány, egy bárány,

A neved márvány, melletted egy hableány...

Az érzés, mint a vérzés, szívembe szúrja a kést,

Könnyes szemek, miért pont Te? Itt egy újabb kérdés,

Egy újabb lépés a fényben, a mennyben, a térben,

Nyugodj békében!

Elfeledett gondolatok, barátok, vágyak,

Egykor ártatlanul életednek részeivé váltak!

Aztán egy fentről jövő ítélet ezt mind megvonja...a lélek beteg,

Mert a hiányérzet felülkerekedik rajtad...lehet,

De a képzelőerő áthidal, elenged a múltba,

Mire felébredsz, rájössz, hogy ez a régi idők útja!

Egyszerűek az érzelmek, még is falak közé vannak zárva,

Minden körülmények között, tekintettel kell lennünk egymásra!

Gördül, de megáll talán egy homokszem a gépezetben,

De él, és élni fog, megy tovább az égben!

Az álmaimban Hozzád tovább andalgok,

De valami még is megáll a vakvágányon...

Valami üres, valami végtelen, valami hiányzik, de nagyon,

Az agyonbeszélt mondatok...kérdezem, gondolkozom és hagyom!

Megszűnt, véget ért valahol, kihalt lett minden,

Elment egy jóbarát, de nem hagyott el minket...nem!