Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Helen Csok - Jó lenne
Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.
Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.
Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!
Überelem! Ki tudja olvasni??? :)
Жди меня, и я вернусь.
Только очень жди,
Жди, когда наводят грусть
Желтые дожди,
Жди, когда снега метут,
Жди, когда жара,
Жди, когда других не ждут,
Позабыв вчера.
Жди, когда из дальних мест
Писем не придет,
Жди, когда уж надоест
Всем, кто вместе ждет.
Жди меня, и я вернусь,
Не желай добра
Всем, кто знает наизусть,
Что забыть пора.
Пусть поверят сын и мать
В то, что нет меня,
Пусть друзья устанут ждать,
Сядут у огня,
Выпьют горькое вино
На помин души...
Жди. И с ними заодно
Выпить не спеши.
Жди меня, и я вернусь,
Всем смертям назло.
Кто не ждал меня, тот пусть
Скажет: - Повезло.
Не понять, не ждавшим им,
Как среди огня
Ожиданием своим
Ты спасла меня.
Как я выжил, будем знать
Только мы с тобой,-
Просто ты умела ждать,
Как никто другой.
:)
Zsgyi minyá i já vernusz, tolká ócseny zsgyí,
zsgyi kakda návógyát gruszty zsoltüje dázsgyi...
Konsztantyin Szimonov
Szimonov:
Várj reám
Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.
Deák András - Romhányi József
Mézga család
Néha légy bolond egy kicsikét,
elrepül úgy a szürke gond, derül az ég,
van abban valami báj, hogyha kacag a máj,
szárnyal a kedv, mint a kacsamadár!
Légy vidám, vagány, akár egy srác,
fújd meg a tülköt, trombitálj, valamit játssz,
ha baj van, mégse legyen soha kedélyed lőporos,
ne is figyelj oda, mit mond egy főokos,
szerintem az bolond, ki téged mindezért paprikajancsinak mond!
Mézga Géza vagyok, nem lopom a napot, de nyakamon a csacsika család,
Elég nagy a rakás, de kicsi a lakás, és nem forgatja mese-kacsaláb.
Van itt nálunk hajcihő, kitűnő hangulat,
olyan, mint a vadnyugat, zenebona, ricsaj,
papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet,
egy se nyafog, kesereg, tréfa csupán a baj!
Kriszta tiszta gyagya, mert vizes az agya, Bemutatom lüke Aladárt!
Folyton marja, böki, mint Cicust a Blöki, itt nincs elásva még a csatabárd!
...szerintem az bolond, ki annak mond!
ki téged ezért... ki téged bohócnak mond!
Tavaszodik /?????? :)/
Sáncban a hóviz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!
Áprily Lajos
NADÁNYI ZOLTÁN: A KÉT SZEMED SZERETETT LEGTOVÁBB
A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsímogatott,
nálam feledkezett.
És lándsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rám leselkedett
a zord lándsák mögül.
és ellebegtél és csak a hegyes
lándsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.
A két szemed szeretett legtovább,
még mostan is szeret.
Még éjszakánkint zöldes csillaga
kigyúl ágyam felett.
Doszkocs Zsuzsa: Tavasz
Itt van végre, megjött a boldog kikelet.
A természettel minden ember együtt ünnepel.
Zsendül a fű, kibújik az első kis hóvirág.
Rügyezni kezdenek a gyümölcsfák és az orgonák.
A csermely cserfesen csobogva fut-szalad tova,
Hisz elolvadt a téli hó, nem áll az útjába.
Zúgva-zsongnak a bogarak föl-le a határban,
S gyűjtik a szorgos méhek a mézet a kaptárba.
A fecskék a hosszú útjuk után hazatérnek.
A gólyák a háztetején vígan kelepelnek.
A nap sugaraival meleget küld a földre.
Az azúrkék ég színét szivárvány veszi körbe.
De ha a májusi fagy rátámad a világra,
Hirtelen a sok virág a szirmait bezárja.
Az állatok, s a bogarak dideregve fáznak,
Az élőlények mindenhol a jó időre várnak.
A természetnek rendje, hogy megújul az élet,
Ezzel biztatást adhat az emberi reménynek.
Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk,
Legyen ez a megújulás a közös ünn
Reményik Sándor:
Versenyen kívül
Én nem futok.
Nincs miért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.
Tatiosz :Életművészet
Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül .
Ady Endre:
Párisban járt az Ősz
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Ady Endre: A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal,melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába minden szándék,
Százszor feldobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
Álmom álmodója
Hazug érzelmeim ismét kísértenek?
Önnön magamtól még most sem féltenek?
Fura hatalom, mely uralma alá hajt,
Elmém rabbá lesz, s teljesít szív-óhajt.
Fájdalmaim küldönce volt csupán vágyam,
Áhított álmokkal cirógatott lágyan,
S ezzel hajszolt vesztembe újra és újra…
Szerelmem parazsát vad lángokká gyújtva.
Kínáltam magamat, és kaptam gyötrelmet,
Szenvedtetett tovább, nem nyújtva kegyelmet.
Kívántam szerelmét, együtt lelkét, testét,
Remegő ujjaim, övéit keresték.
De el nem érhettem, hiába nyújtóztam,
Emésztő sebeim még tovább szaggattam.
Mosolyogtam, hiszen tudtam már a végét:
Szívem hasadtával lelek majd csak békét.
Fájni is tudó szív képes csak szeretni,
Magáról teljesen önzést levetkezni,
Teremteni másnak önmagában szállást,
Értéknek tartani egy röpke pillantást..
Ajkak nem szólnak vágyakról bővebben,
Nem tudnak mesélni tekintetnél szebben!
Elmond fájdalmat, és keserű bánatot,
S benne az örömöt ugyanúgy láthatod.
Mártózni szemének izzó tengerében,
Csodálni fénysugárt csillogó tükrében,
Hajnalt látni benne, és lenyugvó napot,
Vidáman táncoló, vibráló csillagot…
Ennyit kérnék csupán, több óhajom nincsen,
Csak kacagó szemmel egyszer rám tekintsen,
Nézzen rám az, aki mindennek tudója,
S legyen helyettem…álmom álmodója!
Ha hanggal, zenével szeretnéd inkább:
ROMHÁNYI A rímhányó
A teve fohásza
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Visszamenne, de Ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondolt, Őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna...
Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...
Megállt, egyszer visszanézett,
Nézte, nézte a messzeséget,
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját...
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy Ő már nem kell,
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot...
Minden hajnal Övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
Amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti
Szívéből...
A szivárvány színét
Az égre festheted,
A felhők bánatát
Messzi űzheted,
Nincsen már semmi baj,
Ne bánts másokat!
Örülj, hogy élsz,
Hisz ember vagy!
Ha szomjas a szív,
Akkor se félj.
Szerelmet olthat új szenvedély.
Neked hadd mondjam el
Milyen szép a világ....
(Jakab György: Milyen szép a világ - részlet)
Péter Erika:Falra festett álmok
"Festetlen falakra képzelem az eget,
sötét csarnokába csorgatom a fényt,
vakoknak rajzolok világító szemet,
siketeknek írok hallható zenét.
Stb..."
Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,
Ki helyettem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
...
Mert ha ki tudnám mondani, és szavam is van rá,
Nem egyszer szürkén és okosan hallgatom el
Hiszen beszélni tanulva tanulunk csendet.
S azt is, hogy van, mikor hallgatni, hazudni kell.
(Zorán: Valahol mélyen a szívemben - részlet)