Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Zúg a Volga--ez is dalszöveg-

Zúg a Volga, sír a Volga, súlyos gálya reng a habján,

Hóban, szélben, napsütésben, csörög a lánc a Volga partján.

Hosszú kínos év a kurta nap, száll a gálya, sírva húz a rab,

Tüske ha vérzi, már nem is érzi, könnyes arca ó de halovány.

Zúg a Volga, sír a Volga, súlyos gálya reng felette,

Árva, csüggedt életünket láncon húzzuk mindörökre.

Zúg a korbács és a húzba csap, száll a gálya sírva húz a rab.

Százfelé vérzik és pihenése nincsen csak sírgödörben...

Dalszöveg: SZOMORÚ TÜNDÉR

Az úton fekszik, a teste jég,

De arcán egy mosoly játszik még.

Ezer év fájdalma dúlta szét,

Megölte őt, mert közöttünk élt.

Nem vágyott másra, egy mosolyt kért,

Ennyit adhatott, ennyit remélt.

De helyette bánatot, fájdalmat, vért,

Gyötrelmet,halált, kínokat élt...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal,

Megmenthettük volna egy emberi hanggal...

Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,

De mi azt sem tudtuk, hogy közöttünk járt.

Fényt hozni jött, egy reménysugárt,

Te otthon ültél, míg epedve várt.

Odament hozzád ragyogó arccal,

Te eloltottad fényét, hogy nyugton alhass...

Hozzád lépet újra, köszönteni akart,

Te levetted a hangját, mert épp akkor zavart.

Feléd sétált ismét, integetett neked,

Te elfordultál tőle, hogy egyedül lehess.

Szomorú tündér volt...(stb)

Biztosan láttad, feléd lépett,

Hirtelen tudtad, hogy nem lát téged.

Keresztül rajtad, mögéd nézett,

Sosem láttál még ilyen szépet.

S míg gyönyörűsége félbe tépett,

Ő azt sem tudta, hogy ott vagy és nézed.

Most az úton fekszik, a teste jég,

De arcán egy mosoly játszik még...

Szomorú, tündér volt...(stb)

Bognár Barnabás:

Engedd meg, hogy szeresselek!

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy

És senki sem szeret,

Engedd meg, hogy veled legyek

És engedd meg, hogy szeresselek!

Szeretnélek szeretni,

Szeretnélek, de nem engeded;

Szeretnélek szeretni,

Engedd meg, hogy szeresselek!

Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy

És senki nincs veled,

Engedd meg, hogy hozzád forduljak

S ne kelljen ellened!

Szeretnélek átölelni,

Átölelni, hogy megvédjelek;

Szeretnélek megvédeni,

Ha bántani készülnek az emberek.

Ha úgy érzed, hogy már messze vagy

S mindenki csak messzebb lehet,

Engedd meg, hogy közelebb lépjek,

Engedd meg, hogy szeresselek!

Wass Albert

Gondolsz-e rám?

Mikor az est szellő-uszálya lebben,

S madár dalol a zöldellő ligetben,

Mikor az égen első csillag ég,

S a nyárfa lombja suttog halk mesét,

Bíborba nyíló álmod alkonyán

Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár

Az ég sötétkék bársonyára száll,

Mikor a fényt koszorúba fonod,

S azzal köríted tiszta homlokod,

Repeső vágyad tündér-hajnalán

Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,

Hol most javában nyílnak a virágok,

S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,

Ha látlak olykor állni ablakodban;

El-el merengsz... s úgy érzem, igazán

Gondolsz reám!

Szabó Lőrinc

Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,

és közben milyen nagyra nőttetek!

hüvelyknyire! ... Kilombosodtatok

és ezer könnyű és friss fodrotok

halványzöld lángként repdesi körül

a gallyakat és táncol és örül.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,

de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,

mi vár rátok - ha itt az ideje,

mint a barna földből a rét füve,

a barna ágból kicsaptok ti is,

akármilyen hideg az április.

Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,

bölcsebbek, mint én, egészségesek ...

Egy hónapja nem láttuk a napot,

mégis hittetek és kibújtatok,

hajtott a szent önzés, küzdöttetek,

győzni akartatok és győztetek!

Győztetek, hívő rügyek s levelek,

irígyelhetem erényeteket:

bolond idő járt rám is, április,

hosszú, naptalan, de én e komisz

tavaszban, mely oly zord és fénytelen,

hitetlen voltam és reménytelen.

Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,

utáltam már az egész életet

s ez kellett, ez a büszke változás,

szemeimben ez a csodálkozás,

ez kellett, hogy megváltsam magamat

és megérthessem a példátokat,

hős példátokat, parányi rügyek ...

Egy hét alatt de nagyra nőttetek!

Zöld zászlaitok felrepültek a

bokrok, fák és hegyek csúcsaira

s hiába ez a gyilkos április,

reményt hirdettek, reményt nekem is!

Tamkó Sirató Károly: Április

Meleg is. Hideg is.

Bolondozik Április.

De mirajtunk túl nem jár,

Úgyis tudjuk - jön a nyár!

Pilinszky: Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,

mint néma tó a néma csillagot,

nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis

ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!

az övé lenni, ha nem is egészen;

megváltanám egy futó, tiszta csókkal,

hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,

éreznem újra félszeg, gyenge vállát,

irgalmazz meg szegénynek és nekem,

szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,

kis békezászló, oltalmat keres,

oldj fel maró, magányos bánatomból,

ha senkiért, az anyámért szeress.

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok

a te szemeddel látom csak a fényt meg:

te viszed súlyát terhem nehezének,

te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,

a te szellemed ragad engem égnek;

tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,

s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,

benned születnek gondolataim,

szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,

amely az égbolt éji útjain

csak a leszállt nap fényét veri vissza.

Michelangelo Buonarroti

Mihail Lermontov

Most a szív

Most a szív nyugodni vágyik,

szenvedélye ellobog,

mert belátja, hogy a másik

szív érette nem dobog;

ám, ha fojtott izgalomban

még remegne, az se baj:

a víz sem csitul le nyomban,

bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;

észre sem vetted vajon,

bár szemed láttára pergett,

forró könnyem arcomon?

Kikacagtad leplezetlen

önfeláldozásomat.

Féltél, hogy ha szánsz, szívedben

újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél

szenvedésed rejteni,

mert szerettelek, szerettél,

s nem tudunk felejteni.

Villámot lövellt a mennybolt,

nézd a parton azt a két

sziklát, mely hajdanta egy volt,

s állta a vihar dühét;

látod, a két tört vonal hogy

összeillik? Van, amit

a természet egynek alkot

és a sors kettészakít.

(Kálnoky László fordítása)

Nekem ez a vers maradt meg gyerekkoromból. Még anyák napjára mondtam anyukámnak, végig sírta. Biztos van még másik szép vers is, de nekem most ez jutott eszembe.

Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak

Azt kérdezed tőlem,

hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

fölvirrad a nap,

mint a délutánra

jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi

a förgeteget,

ezer pici jelből

tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel

a nap sugarát

fagyos téli este

jégcsap csillagát,

mint az alma ízét,

tejet, kenyeret

pedig nem láttalak még,

úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,

záport a virág,

mint patak a medrét,

madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel

a fák az eget, mindenkinél

jobban téged így szerettelek.

Mécs László: A mesterek utcájában

Megyek az utcán.Egy öreg cipész

épp műhelyének ajtajában áll

s egész lényemből, mint egy műítész

csak a cipőmet nézi: mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, cipőm nem éppen műremek.

Tovább megyek. A ruhák mestere

azt vallja, hogy az embert a ruha

teszi s vizsgálgat válltól lefele

civil ruhámat nézi: mosolyog

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, ruhám nem éppen műremek.

Borbély áll a borbélybolt előtt

víg szarkafészek - vágyú tincseim

táncát szemléli és sem agyvelőt

se hírt nem véve számba, mosolyog.

A két orcámon enyhe pír remeg:

igaz, hajam nem éppen műremek.

Kék égboltjából, csillag - ablakon

kikönyököl a szívek mestere

Isten szemével ember - alakom

átröntgenezve csöndbe mosolyog.

Egész külsőm - belsőm beléremeg:

Mester, milyennek látod szívemet?

Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.

Pilinszky

A BÁNAT

A bánat szürke, néma postás,

Sovány az arca, szeme kék,

Keskeny válláról táska lóg le,

Köntöse ócska, meg setét.

Mellében olcsó tik-tak lüktet,

Az utcán félénken suhan,

Odasímul a házfalakhoz

És eltűnik a kapuban.

Aztán kopogtat. Levelet hoz.

1922. október József Attila

Móra Ferenc

Este

Este van, este van,

Édesapa fáradt-

Aranyhajú lányom,

Te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd

Puhára a vánkost,

Ágyam szélire is

Te ülj ide már most.

Homlokomon a bú

Nagyon elborongott,

Kicsi száddal róla

Leheld el a gondot.

Virágfejecskédet

Hajtsd szívem fölébe,

Nevess éjszakára

Csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet

Szegény apukádnak,

Úgy, mintha mesélnél

A hajas babádnak.

"Volt egy szegény ember

Nagy meseországba,

Nem volt mása, csak egy

Aranyhajú lánya..."

Ady Endre:A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,

Szeretem a tűnő szerelmet,

Szeretem megcsókolni azt,

Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,

Hervadva ha vágynak, a nőket,

A sugaras, a bánatos

Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák

Kisértetes, intő hivását,

A nagy Halál, a szent Halál

Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,

Sírókat és fölébredőket

S dér-esős, hideg hajnalon

A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,

Könnyetlen sírást és a békét,

Bölcsek, poéták, betegek

Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,

Aki rokkant, aki megállott,

Aki nem hisz, aki borus:

A világot.

Én a Halál rokona vagyok,

Szeretem a tűnő szerelmet,

Szeretem megcsókolni azt,

Aki elmegy.

Petőfi Sándor: Száz alakba...

Száz alakba öltözik a szerelmem,

Száz alakban képzel tégedet.

Majd sziget vagy, s vívó szenvedélyem

Mint szilaj folyam fut körüled.

Máskor ismét, édes kedvesem, hogy

Szentegyház vagy, én azt gondolom,

És szerelmem mint repkény húzódik

Fölfelé a szentegyház-falon.

Néha gazdag utas vagy, s szerelmem

Mint az útonálló megrohan,

Néha meg mint jámbor alamizsnás

Lép elédbe alázatosan.

Majd a Kárpát vagy, s én ott a felhő,

S mennydörgéssel ostromlom szíved.

Majd meg rózsalob vagy, s én körűled

Csalogányként zengek éneket.

Ím, szerelmem ekképp változik, de

Soha meg nem szűnik, mindig él,

S nem gyöngül, ha néha szelídebb is...

Gyakran csendes a folyó, de mély!

Tóth Árpád

SZERETNÉK ÁTÖLELNI...

Szeretnék átölelni ma egy embert,

Ki olyan árva s vágyak özvegye,

Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,

S kondor haján kopog az ősz jege,

Kinek ha volt is pirosbetűs napja,

Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,

Vén bánatok fia és újak apja,

Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,

Örülni lassú, és csüggedni gyors;

Kit nemessé emelt a föld porából

Sok ritka szenvedés, de nem kevély

Kitűnni a törpék sekély sorából,

És címere egy hervadt falevél,

Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,

Ha szívvel dobták, halkan énekelt...

Dsida Jenő

Négy sor

Elfonnyadt szerelem illata kisér

Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét

Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel

Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek.

Vámos Róbert

Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,

hogy nem mutatod meg,

szeretni úgy is lehet,

hogy lábad megremeg,

szeretni úgy is lehet,

hogy csókolni nem mered,

szeretni úgy is lehet,

hogy könnyed megered,

szeretni úgy is lehet,

hogy mindened neked,

szeretni úgy is lehet,

hogy nincsen ott veled,

szeretni úgy is lehet,

hogy küldesz verseket,

szeretni úgy is lehet,

hogy tudod, hogy szeret,

szeretni úgy is lehet,

hogy viszontszeretnek,

szeretni úgy is lehet,

ahogy én szeretlek.

Koródi Sándor: Amikor meg nem érdemlem…

Amikor meg nem érdemlem,

Engem igazán akkor szeress,

Amikor bűnömet vétem,

Énrám igazán akkor nevess,

Amikor Lelkedet sértem,

Karoddal óvón akkor ölelj,

Amikor haragom érzem,

Akkor engedj igazán közel,

Amikor dühömet féled,

Szívem akkor vágy égőn Téged,

Távolodásom, ha érzed,

Láng akkor gyúl igazán Érted,

Amikor vérem túl heves,

Szíveddel féltőn akkor keress,

Mikor kegyelmem nem érzem,

Szükséged fájón ekkor tör rám,

Amikor meg nem érdemlem,

Szerelmed akkor kell igazán.

Él-e még?

Ha látlak, szemedben keresem szívem,

Hogy ott él-e még mosolyodban?

Sok év szerelmes emlékével

Talán még most is meg-megdobban.

De már megfáradtan, mintha haldokolna

S te elengeded.

Nem megtörve, s nem meggyötörve,

De talán kihűlt a nagy szerelemben.

S közben még keresem szemedben,

Szíved bennem él-e még,

Vagy csak álmaimban hozlak el.

Mely már megfakult, szürke fény,

S hazudnak, mert hazudni kell.

Hogy az álmoknak hazudjak én

Mert éreznem kell!

Mégis megfojtanak, úgy érzem,

A ki nem mondott szavak,

De miért mondanám, ha értelmetlen,

Ha egymásnak ellentmondanak.

Hát csend legyen! - költözzön

nyugalma a szerelem helyébe!

Hisz szívednél talán a Hold is közelebb,

Mely fáradt éjszakákon át

Csak álomtalan álmokra lel...

...Szerelem! Ha megfakulsz,

engedj új szerelemhez!

Ady Endre

Sem utódja, sem boldog őse...

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié.

Aranyosi Ervin: Amikor boldog vagy...

Tudod, amikor boldog vagy,

arcodról fény sugárzik.

Mosolyod fénye útra kél,

s érzékeli egy másik...

Boldogságod, mint fénysugár,

széjjel terül a földre,

szivárványszínben tündököl,

s árad csak körbe-körbe.

Tudod, körötted annyian

vágynak a boldogságra,

kérlek, boldogság-fényedet

vetítsd a nagy világra.

Szereteted, mint fényözön,

szívekben gyújtson lángot!

Tárd ki lelked a szép előtt,

s fogadd be a világot.

Azért jöttél a földre el,

hogy megtanulj szeretni,

nyílt szívvel éld az életed,

s ne maradjon ki senki.

Ne ítélj, ne bánts másokat,

ragyogjon tiszta fényed!

Boldog lesz minden pillanat,

mikor a percet éled.

Pilinszky János

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanul, és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Radnóti Miklós

Két karodban

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te

hallgatlak.

Két karodban átölelsz te

ha félek.

Két karommal átölellek

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd

a halál nagy

csöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon

átesem