Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Garai Gábor: Nyári viharok
Nyári viharok dúlják a mezőt,
verik a rétet minden délelőtt.
Útmenti süvölvény jegenyefáknak
hegyére tollas villámok vadásznak.
Az ég dinamit gőzökkel teli,
riadnak a fák forró levelei…
Hirtelen nyár. Buja lomb-csődület.
Csak egy éjszakát éltek a rügyek,
alig volt telet-nyarat békítő
jószagú szélcsönd, ártatlan idő –
s berobbant a zöld lánggal lobogó
évszak: a táj eleven tűzfogó,
s párák repesztik ketté az eget…
Énvelem is valahogy így esett:
tavasz se volt még – s már-már száradok.
Kíméljetek meg nyári viharok!
Mikor erőnk fogyni kezd
Mikor erőnk fogyni kezd, s úgy érezzük végünk,
nem a feladásnak útjára kell lépnünk,
mert az-az út reményt vesztett, könnyekkel teli,
melyben szomorúság, keserűség teljesedik ki.
Ilyenkor arra gondoljunk, mi gyávák nem vagyunk,
s ha földbe tipornak is állva maradunk,
hiszen a bősz erejű orkánszél is megtépi a fákat,
még sem adják magukat a vihartombolásnak.
Látod ezt a virágot, Ő a kövek közt is megél,
mindez azért mert hitében ott rejlik a remény,
és ott rejlik a meg nem adás, küzdelem és szellem,
mitől minden újabb nappal győzelemmel kel fel.
Hát legyél te is virág, ki nem adja meg magát,
ki túlél ezer vihart, sok égből jövő csapást,
mert oly hatalmas erővel bír az életösztön benne,
hogy minden ártó szándék eltörpül mellette.
Kun Magdolna
PETŐFI SÁNDOR : TÁVOLBÓL
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll,
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
...Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse - -
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szíve szegénynek!
Kovács Sándor: Útravaló...
Mikor ezt olvasod, simogasd gyermeked.
Addig a tiéd ő, amíg ott van veled.
Öleld át kisfiad, mond azt, hogy szereted,
Addig tedd meg ezt, ameddig teheted.
Ha a kicsi lányod kebledre öleled,
Érezni fogja ő, hogy nagyon szereted.
Ne mondd, hogy nincs időd.
Azt se, hogy fáradt vagy.
Nem jön vissza soha
Egy elmúlt pillanat.
Csengjen a fülében anyja szelíd hangja,
Pajzsként oltalmazza apja erős karja.
És, amikor később útjára engeded,
Legyen útravaló a családszeretet.
Az idő múlását te észre sem veszed.
Mint madár fészkéből,Kirepül gyermeked.
Várja őt az élet, tátong a messzeség,
Megoldandó dolog vár rá éppen elég.
Ha göröngyös útra téved a szekere,
Mindig legyen vele a fészek melege...
Mentovics Éva: Almaszedés
Már messziről mosolyog,
rám nevet a fáról.
Mintha csak azt suttogná:
szedjem le az ágról.
Karomon a kis kosár,
szaladok is menten,
hogy az érett, roppanós
almákat leszedjem.
🍏🍎
Gárdonyi Géza: Este
A nap feküdni készült a szőlőhegy mögött:
égő-vörös fátyol-ingébe öltözött.
Május volt. Kéklett az orgonafák lombja.
Sárga cserebogár keringőzött dongva.
És mi a kispadon, az eperfa alatt
virágot kötöttünk, holmi pitypangokat.
.
A nap lassan beledőlt szép selyemágyába;
violaszin-szárnyon jött az est nyomába.
Homlokán egy gyémánt ragyogott remegve; -
fényes réz-sarlóját magasra emelte;
s lenn és fenn árnyékot terített árnyékra,
mígnem övé lett a föld minden tájéka.
.
Vilma a szép esti csillagon merengett.
És szólt: Mondja, mi az? Laknak-e ott lelkek?
Az éjjel erről a csillagról álmodtam...
Ha egyszer meghalunk, megállunk-e ottan?
És látom-e magát, ha én megyek elébb?
.
Ezt mondva, vállamra hajtotta a fejét.
Harangoztak. Aztán csönd lett a világon.
Álomszellő lengett át minden fűszálon.
Nem hallatszott más, csak a fák susogása:
s egy-egy cserebogár édes-bús dongása.
Petőfi Sándor:
A puszta télen
Aranyosi Ervin: Szeretni és szeretve lenni
Hiszem, hogy tudnánk szebben élni,
hiszem, az élet szebb lehet!
Nem kell küzdeni, csak remélni,
az Isten jó tesz csak veled!
Az ördög visz csak tévutakra,
ne hallgass rá, kerüld el őt!
Jut apró csoda minden napra,
ha tisztán állsz az úr előtt!
Szeretni sem csak röpke álom,
hiszen ha szívvel élteted,
megélheted azt bármi áron,
s szebbé teszi az életed.
Szeretni kell, s szeretve lenni,
a nagy titok mindössze ennyi!
Fazekas Anna - Öreg néne őzikéje
.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
.
Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
.
Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.
.
Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"
.
Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
.
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.
.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
.
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.
.
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.
.
De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.
.
Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
.
Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
.
Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
.
Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:
.
őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
.
hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
.
S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
.
Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.
.
Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.
.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.
.
Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.
.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.
.
Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.
.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!
Várnai Zseni: Amikor még piciny voltál
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat,
fölemeled az anyádat.
Kovács Sándor - Itt van a nyár
Amikor hideg van,
Azt mondjuk,hogy fázunk,
Meleg ruhát hordunk,
Mert melegre vágyunk.
Téli hónapokban
Nagyon nagy a számla,
Arra panaszkodunk,
Hogy a fűtés drága.
Mikor kifizetjük,
Üres lesz a zsebünk,
A kis meleg lakás
Sokba kerül nekünk.
Mint a kicsi gyermek,
Úgy várjuk a nyarat,
Pénzünk nagyobb része
Majd zsebünkben marad.
Nyáron jön a hőség,
Ingyen van a meleg,
Szikrázik az aszfalt,
Kápráznak a szemek.
Borzasztó a hőség,
De ezt ki kell bírni,
Nem illene most már
Hideg után sírni.
Vigasztaljon minket,
Hogy ezt ingyen adják,
Gazdagok, szegények
Ezt pénz nélkül kapják.
Ha kemény a hőség,
Gondoljunk a télre,
Az összetört fákra,
A pusztító szélre.
Ne gondoljunk most már
Csak a jóra,szépre,
Örüljünk a Napnak,
Itt van a nyár,végre!
Endrődi Sándor - A szeretettől
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincsen szeretet:
Az élete csupa pusztaság.
.
Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
.
Valakit, valamit szeretni kel.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövétnekül adta nekünk.
.
Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen.
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.
.
Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.
Dsida Jenő: Én hívlak élni
Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni.
Deli Enikő: Kezek...
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.
Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!
RADNÓTI MIKLÓS: BÁJOLÓ
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.
Aranyosi Ervin: Apának lenni
Hogyan is kellene apának lenni,
néhány kis „porontyot” felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.
Fiúnak mutatni a példaképet,
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később, a méltó párjára leljen,
s benne milyen értékekre figyeljen.
Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.
Biztatni azt, aki már belefáradt,
– együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni,
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni,
s ha eljön a napja nagypapává válni.
Hogyan is kellene apának lenni?
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az kiknek apja vagy mind szeret téged.
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Aranyosi Ervin: Megfelelés
Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?
Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?
Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?
Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?
El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,
csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!
Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,
becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!
A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,
rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!
És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.
jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!
Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,
éld a saját életedet, s ne legyél banális,
legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,
s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.
Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,
hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!
Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre
Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom.
Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten
– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
Jeszenszky Tibor : Ne ítélkezz...
Ne ítélkezz felettem, ha még nem jártad végig az utamat..
Láthatod a mosolyom... de nem látod mögötte a fájdalmat
Ne dobálj kövekkel.. ha nem tudod... mit miért tettem
Láthatod a hibáim.. de nem látod az összetört szívem
Léptem én is rossz útra... volt, hogy más ember voltam..
De csak boldog lenni! Ezen kívül semmi mást nem akartam.
Ne bánts szavakkal.. ha valójában nem tudod, hogy ki vagyok
Láthatod a tetteim de nem látod, mikor pofonokat kapok..
Minden embernek meg vannak a magában hordozott sebek
Melyek soha el nem múlnak.. hiába telnek gyorsan az évek
Ezért mielőtt valakiről rosszat mondanál.. vedd fel a cipőjét
S meglátod.. ha felveszed.. Te leszel ki letörli majd a könnyét..
Kristina Calu - Mosolyogj!
Mosolyogj, mert úgy minden könnyebb
Gyorsabban szárad fel arcodon a könnyed
Eltántoríthatod vele a rosszkedvet
Örökre száműzheted a félelmet
Mosolyogj, mert talán másnak is erőt adsz
Lehetsz egy pillanatban valakinek vigasz
Meríthet belőled erőt a szomorú
Elhalhat idegen lelkekben a háború
Mosolyogj, mert tudod ez is ragályos
A boldog ember sohasem magányos
Engedj el mindent, mi sötét és fekete
Légy te magad az Élet nagykövete!
Jókai Mór: Csak egy délután
Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.
A hétköznapok kínjai után,
legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
csak ez a csendes, néma kézfogás.
Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
hogy a miénk volt egy egész délután.
Aranyosi Ervin: Álom a szeretetről
Volt egy szép álmom,
álmodtam én,
szebbé varázsolt
mindent a fény!
Szeretet fénye
szállt énreám,
tükröznöm kéne,
biztatott anyám!
Volt egy szép álmom,
s átéltem én,
amit kiküldtem,
elindult felém!
Szeretet fénye
kezdett hatni ránk,
általunk jobb lett
az egész nagy világ!
Bár szeretne minden ember,
dacolva a félelemmel,
egymásnak szívébe látnánk,
mind-mind jó emberré válnánk!
Bár szeretne minden lélek,
s értené, amit beszélek,
a szeretetünk felemelne,
s az ember boldogságra lelne!
Volt egy szép álmom,
valóra vált,
szeretet-fényem,
mást megtalált!
Mind visszakaptam,
s adtam tovább,
s megéltem végre,
a földi szép csodát!
Bár szeretne minden ember,
dacolva a félelemmel,
egymásnak szívébe látnánk,
mind-mind jó emberré válnánk!
Bár szeretne minden lélek,
s értené, amit beszélek,
a szeretetünk felemelne,
s az ember boldogságra lelne!
Szeretet fénye
kezdj el hatni ránk,
általunk jobb lesz
az egész nagy világ!
(Aranyosi Ervin © 2024.06.04.)
Aranyosi Ervin: Benne élek, bennem él!
A Napba nézek, s látom Istenem,
ki napról napra törődik velem,
ha elhiszem, szebbíti életem,
hogy minden nappal, az még jobb legyen!
A Napba nézve látom, hogy szeret,
hála jár át, hogy lelkem itt lehet,
bárhol látom, mindenben őt lelem,
ezért hát őt magamban éltetem!
A szó, kimondva holnapot teremt,
elfogadva, élem a végtelent,
álmodozva értem mit jelent,
hát kell, hogy ezért őt én éltessem!
Ha széjjel nézek, bármiben láthatom,
ha bennem érzem, múlik a fájdalom,
ha lelkem megnyílt, nem ér el ártalom,
hála jár át, magamban éltetem!
Ha napba nézek rám tör az áhitat,
hittel élek, érzéssel átitat,
testvéremnek érzem a másikat,
hát kell, hogy ezért őt én éltessem!
A Napba nézve látom, hogy szeret,
hála jár át, szabad a képzelet,
bárhol látom, ott lehet ő velem,
ezért hát őt magamban éltetem!
( Aranyosi Ervin © 2023-08-16. )
Szavak
Juhász Gyula
Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.
Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.
Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.
ADY ENDRE: AKAROK!
Akarok! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK!
JUHÁSZ GYULA - EGY HANGSZER VOLTAM
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.
Kun Magdolna: Az a boldog-boldog nyár
Az a boldog-boldog nyár,
de szép volt Istenem,
mert rózsaágak nyíltak utcákon, tereken,
és kacagások visszhangzották
az átosonó lépteket,
melyektől minden rideg macskakő
átmelegedett.
A sokszínű virágok megértették egymást,
átöleltek hajtásukkal sok díszes kapufélfát,
és olyan lágyan simultak a kerítésekre,
hogy abba beleszédült a csillagos este.
Az udvar tágas rejtekén madárdala hangzott,
talán sárgarigó, vagy éppen csalogány,
már nem tudom, melyik volt,
de abban biztos vagyok,
hogy ennél lélektépőbb dallamot
a szív sem muzsikál.
Boldog-boldog nyár visszajössz-e még,
emlékeztet-e rád, néhány szép emlék,
s itt maradsz-e akkor is, ha téli napban fázom,
s ha majd könnyeimmel siratom
őszi elmúlásom.
Moretti Gemma: Másként
Sok mindent másként kellett volna,
bárcsak az idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni.
Nem csak rohanni, hanem meg-megállni,
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyellni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek.
Jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napokon is hinni a szerelmet.
Többet gondolni arra , mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én,
újra kezdeni nincs remény.
De amennyi időm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.
Kun Magdolna: Béke Volna Jó
Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, az a bátor hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.