Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Meggyesi Éva : A boldogság
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Lipták Mariann
Az Isten tenyerén
Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?
Mert az életem egy gyönyörű áldás!
Körülvesz mindig a családi szeretet.
Istenem, én mennyi mindent szeretek!
Szeretem a csodás, nyári virágokat.
A be nem teljesült homályos álmokat.
Szeretem az ölelő, meleg napsütést,
és a hűvös, didergős téli hóesést.
Szeretem a nappalt és az éjszakát.
Szeretem az emberek csendes szép szavát.
Gazdag vagyok, és nem pénzben mérem.
Nem a vagyonomban, a lelkemben érzem.
Este, mikor összeteszem kezemet,
a szívemet betölti a hála és a szeretet.
Szeretek szeretni, hálát adni, élni!
És az Isten tenyerén semmitől se félni.
Benedek Elek : Tavaszi ének
Isten áldott napja csak elmosolyodik:
Megmozdul a vén Föld s mindjárt tavaszodik.
Kibújik a fűszál s csudálva csudálja:
Hová lett Tél apó hófehér bundája.
Mi ez? Valóság-e? Vagy tán csalfa álom?
Imé, már bogárka mászik a fűszálon.
Tegnap még szendergett a Föld kebelében,
Ma már sütkérezik a Nap melegében,
Virágrügyek a fán már nem álmodoznak,
Áldott nap csókjára mind kibomladoznak.
Látom már, tudom már: két-három nap múlva
Valamennyi fa lesz virágba borulva.
Híre sincs, nyoma sincs a nagy csendességnek.
Pacsirta nótája száll a magas égnek.
Versenyt énekelnek a dalos madarak.
Ez a legszebb verseny. Nincs miatta harag.
Zümmög a méhecske. Futkároz a hangya.
Lót-fút, serénykedik. Nem hallik a hangja.
Szeretném hallani. Nem hallok semmit sem.
Ne búsulj, kis hangya! Hallja a jó Isten.
Megtelt a határ is szántóvető néppel,
Vidám arcú gazda eke után lépdel.
Szíve meg-megdobban édes boldogságtól,
S imát küld az égbe dalos pacsirtától.
Én is a kertemben elbűvölten járok,
Reám mosolyognak csudaszép virágok.
Hosszan nézem a fák szép virágos ágát,
S áldva magasztalom Isten nagy jóságát.
Áldom, Isten, áldom a te szent nevedet,
Kinek egy szavára a Föld felébredett.
Ki ha nem akarnád: madár nem dalolna.
Ez az egész világ olyan néma volna!
Áldom, Isten, áldom a te szent nevedet!
Te ébresztéd fel a szendergő rügyeket.
A Nap mosolygása a Te mosolygásod,
A mi szépet látok, a Te alkotásod.
Minden a Te műved: az Ég, a Föld, a Nap;
Hogy a merre nézek, virágok nyíltanak.
Te ékesítéd fel az egész világot.
Legyen a Te neved mindörökké áldott!
Weöres Sándor: Tavaszköszöntő
Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltünik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.
Aranyosi Ervin: Vágyálom
Egy erdő legmélyén, messze a világtól,
egy kis patak partján, minden rossztól távol,
ott szeretnék élni, meglelve nyugalmam,
s érezni, lelkemben mindennap egy dal van!
Összehangolódni fával, vadvirággal,
feltölteni lelkem az élet illatával.
Nevető Nap fényét, lelkembe engedni,
szeretnék a csodás természetben lenni!
Csendben éldegélni, szeretetben, szépen,
örömökre lelni az élet vízében.
Madarak dalára ébredve, felkelni,
a rügypattanásra értően figyelni.
Harmatcsepp vizében látni a világot,
közelről csodálni a nyíló virágot.
A rét zöld asztalán lelni eleséget,
fák ölelésében, erőt, melegséget!
Egy kis házra vágyom, erdő közepében,
élhető világra, Isten tenyerében!
Békére, csodákra, egyszerű napokra,
csörgedező patak által oltott szomjra.
A békére vágyom, csodás földi mennyre,
ahol nyugalom van, elfogadás, egyre.
Ahol napi séta színezi világom,
ahol azt naponta, szívvel, élni látom.
Ahol megcsodálom, mit Isten teremtett,
s élvezem a csodát, az isteni rendet,
ahol világommal végre eggyé válok,
ahol vágyaimra választ is találok!
( Aranyosi Ervin © 2024-03-20. )
Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot
Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Petőfi Sándor: Távolból
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll,
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse -
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szíve szegénynek!
Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak
Hát te igazán megérted,
mit a madarak beszélnek?
nemcsak csipegnek, pityegnek,
fütyülnek és csiripelnek?
-Ó, dehogyis, szólnak mást is,
van őnekik szavuk száz is,
vagy talán még ezerszáz is!
.
Cinke
Hallgasd csak a cinegét,
azt mondja, hogy: "Nyitnikék!
Elolvadt a hó, a jég
ne aludjon kert, a rét,
az a dolguk: nyitni, nyitni,
virágot, rügyet kinyitni,
nyitni, nyitni, nyitnikék!"
Nem mindig ilyen vidámak,
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: "Nincs... nincs...
nincs...
Itt sincs...itt sincs, sincs, sincs,
sincs..."
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél-
mondják is, hogy: "Kicsit ér!"
Kicsit ér! Kicsit ér!
.
Rigó
Hát most milyen madár szól itt?
S hallod, éppen téged szólít
téged szólít, tőled kérdi,
tudsz számolni? Mondd meg néki,
ezer fán mennyi dió.
Ha nem felelsz, hát megmondja,
tavaly ősszel megszámolta,
ezer fán annyi dió,
hogy éppen egy millió!
Fiú! Fiú! Millió!
Millió! Millió!
.
Pacsirta
Ez meg milyen madár lehet?
Túlszállt már három felleget,
s mindjárt eléri az eget!
A pacsirta! ki más lehet?!
Mindig csak az eget járja,
földön fészkel, égen szárnyal,
sohase röpül a fára!
Figyeljed csak milyen tréfás,
jókedvű a mondókája:
"Felmegyek!
felmegyek!
megnézem
az eget!
Kérek ott
szekeret,
lovat és
szekeret!"
Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!
Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.
Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
– legyen céljuk
a fáradt karoknak!
Ölelés, és mosoly?
– Várja a lélek!
Érzi, – még itt vagyok,
– érzi, hogy – élek!
Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.
Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!
Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni ......
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Osvát Erzsébet: Mondóka
Sándor, József, Benedek,
Fagyoskodtunk eleget.
De fukarul őrzitek a meleget!
Három ravasz zsugori,
Bontsátok a zsákot ki!
Fusson a hideg,
jusson a meleg:
erdőre,
mezőre,
libalegelőre
a kiskertbe,
házba,
házunk udvarára.
Gyertek szaporán,
Hozzátok a zsákot
Bontsátok a zsákot!
Irgum-burgum-murgum,
Meddig várjunk rátok?
Horváth M. Zsuzsanna: Múlt-szilánkok
Kitaposott, kanyargós ösvény a nyári réten,
vadvirágok, vérvörös pipacsmező tengerében.
Utam haza, a kis falumba, patak mellett haladt,
zafírkék égbolt, akácfák hűst adó lombja alatt.
Hívogat az otthon, rég látott, tornácos kicsi ház,
enyhet adó szőlőlugas alatt szúette pad rám vár.
Minden téglában ott van, mi fontos, fájó emlék,
gyermekkor múlt varázs, számomra oly' kedves hajlék.
Űr tátong, valaki hiányzik, bár álmom valóra vált
-Ö volt ki ölelésre tárt karral, féltőn aki a kapuban várt.
Nyugalom illat árad, körbefon a múlt, az idő lánca,
pillanatok gyöngyszemei emlékek,szívburokba zárva.
Észrevétlenül suhanó idő, a sors gondolat fonalán, mézillatú csendben, emlékgömbként lép tovább.
Múlt selymét, idő fűzte hajamba ezüst fénnyel,
mosolyráncba rejtem, gyermekkorom, létem.
Kopott karosszék, pókfonál hálóba rejtett idő,
képzelet hintán hullámzó széttördelt álmot szövő.
Áttetsző fátylon az élet néha csak egy pillanat,
otthon melege, emlékszilánkok könnyen elillannak.
Fazekas Anna
Sándor, József, Benedek
Azt mondják a bölcs öregek:
Sándor, József és Benedek
zsákkal hoznak jó meleget.
Én meg tudom: ilyen zsákot
emberfia még nem látott.
Eme sosem látott zsákban
tavaszi langy napsugár van.
Ettől bomlik a rügyecske,
hazaindul gólya, fecske,
éled a rét, erdő, mező,
aranylik a déli verő.
Ámbár megeshetik néha:
nem ajándék, de csak tréfa,
mintha hozna meleget
Sándor, József, Benedek.
Nevük napján előfordul,
hogy a hó is megcsikordul
csizmás lábuk talpa alatt,
és az idő rideg marad.
Napsugár és meleg helyett
havat hoznak s jeges szelet.
Várhatjuk a kikeletet!
Horváth M. Zsuzsanna : Fájni tud...
Fájni tud a szó, ha igazságtalanul bántanak.
Fájni tud, ha vádolsz hasztalan.
Fájni tud a bánat, ha magadra maradsz.
Nem hallgat meg senki, hisz elhagytak.
Fájni tud a szerelem, ha viszonzásra nem lel.
Fájni tud a lélek, ha nem szárnyalhat szüntelen.
Fájni tud a hazug szó, szívet öl és marcangol.
Bántó minden cseppje, fájó és sajgó.
Fájni tud a szív, ha szeretnek.
Fájni tud akkor is, ha nem szeretnek.
Fájni tud az élet, ha nehéz.
Cipeled hasztalan, minden bűnét, bilincsét.
Fájni tud ha nem jön álom a szemedre.
Fájni tud hiába várni szerelmedre.
Fájni tud könnyed folyik párnádra.
Gyöngyszemként a magányos éjszakába.
Zanner Anikó: Ameddig lehet
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Mért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
(2023. január 17.)
Dante Alighieri:
FURCSÁK VAGYUNK...
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
a szemünk sír, az ajkunk nevet;
azt hisszük másról, hogy boldog talán,
s irigykedünk egy-egy szaván.
Úgy véljük, ha a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták és szabadok;
nem vesszük, dehogy vesszük észre,
hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly' furcsák vagyunk mi emberek,
a szemünk sír, az ajkunk nevet;
hazugság az egész életünk,
mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
Somlyó Zoltán: Szerelem
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?… Honnan?…
Én már azt nem tudom.
Elindultam vele valamerre.
Merre?… Merre?…
Előre az uton.
Elviszem a szívembe valameddig.
Meddig?… Meddig?…
Amíg kisüt a hold.
S az égi fénybe megcsudálom:
Álom!… Álom!…
Mint minden, amim volt.
Kamarás Klára: Már nem is fáj
Már minden volt, öröm és fájdalom,
könnyek között egy kevés szerelem,
napfényben mennyi csalfa csillogás,
és mély, sötéten elnyelő verem!
Lassan elfogynak mind a bánatok,
és fakulnak a dús örömszínek.
Az igazságok szertefoszlanak...
Hinnék... hinnék, ha volna még kinek.
Lehullnak az álarcok és ruhák.
Itt a király is törpe s meztelen!
Már nem is fáj a szétfoszló idő,
és az sem, hogy minden reménytelen...
Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyatt feküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
mire elméd gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Halld meg mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.
A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s álmomban s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Dante: Olyan furcsák vagyunk....
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
Horváth M. Zsuzsanna: A legszebb szó
Örök kötelék, gyermeki szeretet fűz hozzád,
gyenge fuvallat simogatón, érinti rózsa szirmát.
Sárgult fényképed nézem, drága jó Anyám,
régi bútorok közt, a tiszta szobád falán.
Múlt illata álmomban sokszor visszatér,
könnyek közt, csillagok között kereslek én.
régi ház, a kert, virágok, diófa, szúette pad,
jöttödre vár, ez mára könnyáztatta pillanat.
Esőben fénylő napsugárban itt vagy velem,
feltörő emlékek, a hangod szellővel üzen nekem.
Képzelet játéka arcomra mosolyt csal,
fájdalom mardos, köztünk láthatatlan fal.
Szeretetszóval felneveltél, óvtál engem,
idő morzsolja, fájón marcangolja testem.
Még egyszer itt lennél, magadhoz ölelnél,
bújnék hozzád,ahogy kislányként tettem én.
Örömkönnyes ég-kék szemed, csillagok közt fénylik,
messzeségből fájón érzem, féltő szeretetét mégis.
A világon a legszebb szó nekem, Édesanya,
hiányzol, felragyog az ég legszebb csillaga.
Anyák napján sírodra, könnyek közt virágot viszek,
sziromlevél-szőtte szívszeretetem, hideg kőre teszem.
(2020. május 02.)
Majzik Ilona: Gondolj reám
Gondolj reám, ha én már nem leszek,
szívekben megtart az emlékezet,
ha fáj a tény, hogy már nem létezek,
én eljövök, letörlöm könnyedet.
Gondolj reám, ha nyílik a tavasz,
virágmezők ha szirmot bontanak,
ha ég dörög és elbújik a Nap,
én eljövök, és megsimítalak.
Gondolj reám, ha nyári tűz hevít,
az életkedv kevésbé lelkesít,
ha úgy érzed, már senki sem szeret,
én eljövök, hogy lelkesítselek.
Gondolj reám, ha beköszönt az ősz,
a sűrű köd nem ígér szebb jövőt,
ha beborult, mi eddig tündökölt,
én eljövök, elfújni a felhőt.
Gondolj reám, ha tél a tóra fagy,
és hó födi a fázós házakat,
ha dideregsz az álmaid alatt,
én eljövök, hogy betakarjalak.
Kérlek légy vidám, ha majd elmegyek,
mert amíg vigyáz a hű emlékezet,
minket összeköt az igaz szeretet,
amíg rám gondolsz, én veled leszek.
Debrecen, 2024. 01. 21.
Várnai Zseni: EGYEDÜL BOTORKÁLOK...
Úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezem...
Megyek, megyek szakadékok és roppant
mélységek szélén.
Húnyt szemmel: vak énekes
víziós képek után
és mélységekbe szállok,
magasságokba röppenek
rejtelmes utamon,
de érzem, hogy mellettem, mögöttem
szívek dobognak
s hallom a lihegést,
amint fáradtan loholnak utánam,
és arcom:
verejtékes, fáradt arcom
szemek napfénye simogatja.
Erős voltam,
ó, milyen erős és bátor, én vak énekes.
Lépések dübörgő ütemét hallottam
mellettem és mögöttem
s úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezem!
S csak későn, nagyon későre már,
mikor mind nagymessze elmaradtak,
csak későn, későn neszeltem én,
hogy egyedül vagyok az éjben, s világban
s nem hallom léptek dübörgését köröttem,
nem hallom társaim lélekzetét,
sem szívük dobbanását a rideg magányosságban,
szemük simogatását nem érzem...
egyedül botorkálok:
vak énekes a dermesztő hidegben
s a kezem, a kezem:
üres levegőt markol!
Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
Les Buscaglia : EGY CSOKOR VIRÁG...
Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.
Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.
Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.
Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.
A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.
Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.
Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre.....
Aranyosi Ervin - A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellett, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Alekszandr Puskin: Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csak úgy röpít:
félre lustaság, óvatosság:
"Hajts - kiáltjuk -, az istenit!"
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz:
nézzük a lejtőt, omladékot:
"Lassan - kiáltjuk , hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni...
de a kocsis csak hajt tovább....
Köszöntöm az Ildikókat!
Vörösmarty Mihály
Névnapra
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Kun Magdolna: Márciusi napfény..
Tavaszt csalt arcomra a márciusi napfény,
álmodozón szép, lágy melódiát,
mely feledtette velem, hogy átfagyta a tél,
a lelkemben kongó rideg muzsikát.
Most hegyeket borít virággal az élet,
patakok színét kékíti az ég,
erdők zümmögik a kismadarak dalát,
melyek szívembe éneklik az élet ütemét.
Juhász Gyula :Tavasz várás
A déli szélben lehunyom szemem,
És gyöngyvirágok szagát érzem.
Az esti égen violás a szín,
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve, s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem,
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok,
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ suttogja már: leszek!
A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad,
S elönti mind az ócska gátakat!