Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Zanner Anikó: Ameddig lehet
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Mért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
(2023. január 17.)
Dante Alighieri:
FURCSÁK VAGYUNK...
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
a szemünk sír, az ajkunk nevet;
azt hisszük másról, hogy boldog talán,
s irigykedünk egy-egy szaván.
Úgy véljük, ha a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták és szabadok;
nem vesszük, dehogy vesszük észre,
hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly' furcsák vagyunk mi emberek,
a szemünk sír, az ajkunk nevet;
hazugság az egész életünk,
mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
Somlyó Zoltán: Szerelem
Elloptam egy arcot valahonnan.
Honnan?… Honnan?…
Én már azt nem tudom.
Elindultam vele valamerre.
Merre?… Merre?…
Előre az uton.
Elviszem a szívembe valameddig.
Meddig?… Meddig?…
Amíg kisüt a hold.
S az égi fénybe megcsudálom:
Álom!… Álom!…
Mint minden, amim volt.
Kamarás Klára: Már nem is fáj
Már minden volt, öröm és fájdalom,
könnyek között egy kevés szerelem,
napfényben mennyi csalfa csillogás,
és mély, sötéten elnyelő verem!
Lassan elfogynak mind a bánatok,
és fakulnak a dús örömszínek.
Az igazságok szertefoszlanak...
Hinnék... hinnék, ha volna még kinek.
Lehullnak az álarcok és ruhák.
Itt a király is törpe s meztelen!
Már nem is fáj a szétfoszló idő,
és az sem, hogy minden reménytelen...
Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyatt feküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
mire elméd gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Halld meg mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.
A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s álmomban s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Dante: Olyan furcsák vagyunk....
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
Horváth M. Zsuzsanna: A legszebb szó
Örök kötelék, gyermeki szeretet fűz hozzád,
gyenge fuvallat simogatón, érinti rózsa szirmát.
Sárgult fényképed nézem, drága jó Anyám,
régi bútorok közt, a tiszta szobád falán.
Múlt illata álmomban sokszor visszatér,
könnyek közt, csillagok között kereslek én.
régi ház, a kert, virágok, diófa, szúette pad,
jöttödre vár, ez mára könnyáztatta pillanat.
Esőben fénylő napsugárban itt vagy velem,
feltörő emlékek, a hangod szellővel üzen nekem.
Képzelet játéka arcomra mosolyt csal,
fájdalom mardos, köztünk láthatatlan fal.
Szeretetszóval felneveltél, óvtál engem,
idő morzsolja, fájón marcangolja testem.
Még egyszer itt lennél, magadhoz ölelnél,
bújnék hozzád,ahogy kislányként tettem én.
Örömkönnyes ég-kék szemed, csillagok közt fénylik,
messzeségből fájón érzem, féltő szeretetét mégis.
A világon a legszebb szó nekem, Édesanya,
hiányzol, felragyog az ég legszebb csillaga.
Anyák napján sírodra, könnyek közt virágot viszek,
sziromlevél-szőtte szívszeretetem, hideg kőre teszem.
(2020. május 02.)
Majzik Ilona: Gondolj reám
Gondolj reám, ha én már nem leszek,
szívekben megtart az emlékezet,
ha fáj a tény, hogy már nem létezek,
én eljövök, letörlöm könnyedet.
Gondolj reám, ha nyílik a tavasz,
virágmezők ha szirmot bontanak,
ha ég dörög és elbújik a Nap,
én eljövök, és megsimítalak.
Gondolj reám, ha nyári tűz hevít,
az életkedv kevésbé lelkesít,
ha úgy érzed, már senki sem szeret,
én eljövök, hogy lelkesítselek.
Gondolj reám, ha beköszönt az ősz,
a sűrű köd nem ígér szebb jövőt,
ha beborult, mi eddig tündökölt,
én eljövök, elfújni a felhőt.
Gondolj reám, ha tél a tóra fagy,
és hó födi a fázós házakat,
ha dideregsz az álmaid alatt,
én eljövök, hogy betakarjalak.
Kérlek légy vidám, ha majd elmegyek,
mert amíg vigyáz a hű emlékezet,
minket összeköt az igaz szeretet,
amíg rám gondolsz, én veled leszek.
Debrecen, 2024. 01. 21.
Várnai Zseni: EGYEDÜL BOTORKÁLOK...
Úgy éreztem, hogy Valaki fogja a kezem...
Megyek, megyek szakadékok és roppant
mélységek szélén.
Húnyt szemmel: vak énekes
víziós képek után
és mélységekbe szállok,
magasságokba röppenek
rejtelmes utamon,
de érzem, hogy mellettem, mögöttem
szívek dobognak
s hallom a lihegést,
amint fáradtan loholnak utánam,
és arcom:
verejtékes, fáradt arcom
szemek napfénye simogatja.
Erős voltam,
ó, milyen erős és bátor, én vak énekes.
Lépések dübörgő ütemét hallottam
mellettem és mögöttem
s úgy éreztem, hogy valaki fogja a kezem!
S csak későn, nagyon későre már,
mikor mind nagymessze elmaradtak,
csak későn, későn neszeltem én,
hogy egyedül vagyok az éjben, s világban
s nem hallom léptek dübörgését köröttem,
nem hallom társaim lélekzetét,
sem szívük dobbanását a rideg magányosságban,
szemük simogatását nem érzem...
egyedül botorkálok:
vak énekes a dermesztő hidegben
s a kezem, a kezem:
üres levegőt markol!
Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
Les Buscaglia : EGY CSOKOR VIRÁG...
Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.
Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.
Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.
Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.
A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.
Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.
Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre.....
Aranyosi Ervin - A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellett, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Alekszandr Puskin: Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csak úgy röpít:
félre lustaság, óvatosság:
"Hajts - kiáltjuk -, az istenit!"
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz:
nézzük a lejtőt, omladékot:
"Lassan - kiáltjuk , hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni...
de a kocsis csak hajt tovább....
Köszöntöm az Ildikókat!
Vörösmarty Mihály
Névnapra
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Kun Magdolna: Márciusi napfény..
Tavaszt csalt arcomra a márciusi napfény,
álmodozón szép, lágy melódiát,
mely feledtette velem, hogy átfagyta a tél,
a lelkemben kongó rideg muzsikát.
Most hegyeket borít virággal az élet,
patakok színét kékíti az ég,
erdők zümmögik a kismadarak dalát,
melyek szívembe éneklik az élet ütemét.
Juhász Gyula :Tavasz várás
A déli szélben lehunyom szemem,
És gyöngyvirágok szagát érzem.
Az esti égen violás a szín,
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve, s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem,
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok,
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ suttogja már: leszek!
A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad,
S elönti mind az ócska gátakat!
Aranyosi Ervin: Súgom a békét!
Súgom a békét! Súgd tovább!
Teremtsen szavunk új csodát!
Vigye a szél árkon-bokron át!
Lelje meg bennünk otthonát!
Súgom a békét! Ez kell nekünk!
Hadd legyen világunk szebb velünk!
Ássuk el végre a fegyverünk,
kell, hogy mi egymással EGY legyünk!
Súgom a békét! Súgd te is!
Életet éltet, ki benne hisz!
Ez az az út, mi mennybe visz,
amitől édes lesz majd az íz!
Súgom a békét! Védelek!
Együtt kell élnem még veled!
A közös életünk szép lehet,
amikor alkot a képzelet!
Súgom a békét! Én elhiszem,
hogy jó a ritmus, amit ver szívem!
Mert nyugalom járja át, tölti meg,
és pont azt dobogja, mint a tied!
Súgom a békét! Ébredj világ!
Ne hagyd a gonoszt hatni rád!
Szeretet nem gerjeszt rút vitát,
mondjunk a békéért egy imát!
Súgom a békét! Imádkozom!
Mennyből, a jóságot, áthozom!
Áldás lehessen az álmomon,
örökös békéről álmodom!
Szöllősi Bernadett: Ünnepeld
Ünnepeld ma férfi, a nőt, a női létet,
ünnepeld a nőt, a kort, a bájt, a szépet,
ünnepeld, ha szomorú, ünnepeld, ha örül,
egy kicsit, ha teheted, ugráld ma körül.
Ünnepeld ma férfi, a nőt, ki életet ad,
ünnepeld a nőt, ha az életen végigszalad,
ünnepeld a nőt, ha van célja, ha bukdácsol,
ünnepeld a nőt, kiben a jóság pislákol.
Ünnepeld a nőt, ki nélkül élet nincsen,
becsüld meg jól ezt a mindent érő kincset.
Ünnepeld a nőt, ünnepeld, te férfi,
ki életed a sajátjánál sokkal jobban félti.
Ünnepeld, hisz illő, hogy e nap a nőről szóljon,
ki szenvedéssel új életet a világra harcol.
És lehet, hogy mi vagyunk a hiányzó bordák –
de férfi nélkül csak félhang vagyunk az élet nevű kottán.
Nőnapi köszöntő
Nő vagy, csillogtasd hát fényedet,
Ne takard el sugárzó szépségedet!
Örülj a lelked elragadó vonzásának,
Érzékeid páratlan bűbájosságának!
Tedd félre gyötrő gondjaidat egy napra,
S ha előveszed, tán megoldódik holnapra.
Ez a nap legyen számodra gond nélkül,
Légy az, ki minden akadállyal megbékül!
Engedd meg, hogy ma igazán nő lehess,
Teljes odaadással önmagad szeresd!
Fogadd el a férfiaktól a hódolatot,
Légy ma te, aki megtöltöd a gondolatot!
Szuchánszki Aranka
Szádeczky-Kardoss György: Nincs időd
Szoktál-e néha meg-megállni
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd !
S ha est borul a késő mára
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!....Nincs időd!
Aranyosi Ervin: Az élet gyönyörű!
Az élet tényleg gyönyörű,
csak tudni kell megélni!
Arcunkra mosolyt ölteni
és semmitől sem félni!
Álmodni ébren álmokat,
valóra váltva őket.
Szabaddá téve lelkeket,
az újra készülőket.
Érintés, mosoly, szeretet,
bélelje a világot,
s legyen boldog az idegen,
aki nevetni látott!
Nézz szét, az élet gyönyörű,
engedd látni a szíved!
Legyen csodás minden napod,
kövessen számos híved!
Mutass példát: Szeress, nevess,
keresd a boldogságot!
Keresd a lét szebb oldalát,
s biztosan megtalálod!
Zanner Anikó: Ameddig lehet
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Mért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
" Kinyílott az idő , mint egy virág , barkázik , rügyezik a fűzfaág . Kék ég alatt kék füst tollászkodik , bontja szárnyát föl a sárga napig !"
Kányádi Sándor
Meggyesi Éva: Az én időm
Az én időmben nem volt sok minden,
zsír meg kenyér volt csak az asztalon,
nem volt mindennap megterítve,
csak vasárnap, s ünnepnapokon.
Nem volt olyan sok drága játék,
csak szabadban töltött nappalok,
s szalma várakat építettünk,
amíg az este ásított.
Csupasz lábakkal ugrándoztunk
a félig levágott torzsokon,
egészen addig, amíg a tarló
perzselő füstje felcsapott.
Felcsendült dallam szállt a szélben,
vidám, jókedvű kacajok,
gyöngyöző hangja messze szállott
átsuhanva az ugaron.
Ma is emlékszem minden percre!
Az volt a legszebb korszakom,
ott, az aranyló búzatáblák
között eltöltött hónapok.
Elszállt az idő. Gépek jöttek.
A tarló hangja most oly üres,
nem hallik többé gyerek dallam,
csak üresen kongó néma csend.
Mégis: oly gyakran vissza csendül
a dallam, mi akkor elveszett,
hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,
de olyan jó, mikor feldereng.
Törley Gábor: Legyél a barátom!
Mi a barátság? Vajon mi az?
Egy kötelék, mely összetart
Egy erős híd, amely két ember
szövetségét köti össze.
Kössünk mi is szövetséget
Erős hidat építsünk fel
Legyünk mi is jó barátok
De akkor, ha te is akarod.
Szeretnélek megismerni
Rólad minél többet tudni
Segíts ebbe te is nekem
A szövetséghez két ember kell!
Nem vagyok se erős, se szép
De a lelkem tesz erőssé
Fogadj el úgy, ahogy vagyok
Külsőleg csak ennyit tudok.
Beszédhibákkal küszködöm
Énnekem ez nem nagy öröm
Sok hibával beszélek én
Pedig sok jó dolgot mondanék.
Ha tőlem kérsz segítséget
Tudásom szerint segítek
Legyen az bármilyen dolog
Előtted mindig nyitva állok.
Ha gondok gyötörnek téged
Áruld el, velem beszélhetsz
Nagy titkaidat megtartom
Senkinek el nem árulom.
Kérlek, mondd el majd egyszer,
hogy rólam mi a véleményed
Bármit mondasz, elfogadom
Hibáimat kijavítom.
Mi a barátság? Most már tudod
Menjünk mi is ezen az úton
Segítsünk egymásnak mindenkor
Jóban, rosszban akármikor.
Nagy László: KI VISZI ÁT A SZERELMET
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Virágot hoztam, és a virággal a tavaszt, színeket,
Színnel átszőtt bárányfelhőt, ébredező életet,
Szivárványt a tavaszi zápornak,
Vízcseppeket mik vidáman táncolnak,
Hoztam még hangokat, madarakat,
Hoztam még virágon pihenő bogarakat,
Szerelmes napraforgót,
Szerelmes dalokat,
Hogy boldogan éljük az ünnepeket,
És boldogan az egyszerű napokat,
Virágot hoztam, és a virággal a tavaszt, színeket,
Színnel átszőtt bárányfelhőt, ébredező életet.
Bedő Gábor
Aranyosi Ervin: Emelt fővel, Napba nézve
Bárcsak, bárcsak érteném,
szívemet nem félteném,
szebb lenne az én zeném,
mert élnék csak jót remélve,
emelt fővel, Napba nézve,
álmodozva én!
Bárcsak tudnám hogy lehet,
szebben élni az életet,
azt megosztanám veled,
élhetnénk csak jót remélve,
emelt fővel, Napba nézve,
itt e földtekén!
Emeld fel végre a fejedet,
nyisd nagyra bátran a szemedet!
Nyisd meg a szíved, mert ha engeded,
beengeded a szeretetet.
Bárcsak, bárcsak láthatnám,
vidámságom, ha rád adnám,
nevetésed is hallhatnám,
Élhetnénk a jót remélve,
emelt fővel, Napba nézve,
itt e földtekén!
Emeld fel végre a fejedet,
nyisd nagyra bátran a szemedet!
Nyisd meg a szíved, mert ha engeded,
beengeded a szeretetet.
( Aranyosi Ervin © 2024-03-03. )
Sárhelyi Erika: Szépre rajzolt évek
Tegnap gyermek voltál, mesékbe költöztél,
bármivé lehettél a földig-tükörnél.
Nőttél és álmodtál, kaptál, s mindig adtál,
és tudtad, az élet mindig több a napnál.
Kezed, arcod szépre rajzolták az évek,
tekintetedben még most is huncut fények,
hisz’ minden ébredésben költészet lehet,
s tán épp hozzád írja a legszebb verseket.
Mosolyráncaidban felfénylik a nagy titok:
nevetni kell, s kinyílnak bennünk a nárciszok.
Reviczky Gyula: Tavaszodik
Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg-honba' jár.
Nem tudom, de olyan édes
Még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz ha megjelen.
Kedves ábránd langy fuvalma
Vonul át a lelkemen.
Szép világ van, azt regéli,
Messze, túl a tengeren.
S hallgatom, bár ismerem jól,
Milyen az a szebb haza.
Halkan intek: Voltam én már,
Voltam én ott valaha!
Az a súgár, az az illat
Nem idegen énnekem;
Ha sivár az élet útja:
Gyönyörűnek képzelem!