Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Kun Magdolna: Anyám csendessége...

Csak ültél Anyám némán az ajtó figyelve,

mikor kattan a zár, és én mikor lépek be,

hogy fejet hajtsak előtted megszégyenülten,

mert most is, mint mindig későn érkeztem.

Csak ültél némán, s könnyed hullattad,

miközben igazi fájdalmad, visszafojtottad,

hogy meg ne lássam soha szelíd szemedben,

milyen érzés sírni az éji csendekben.

Csak ültél és hűen vártál, reggel, délben, este,

mindegy hogy éj volt, vagy éppen napfelkelte,

te csak vártál anyám, vártál rám rendületlenül,

mint kinek az akarata sohasem gyengül.

Te tudtad, hogy az anyák mind-mind ilyenek,

visszafogják könnyeiket, és nem keseregnek,

nem mutatják fájdalmukat, sem szenvedésüket,

mert szívükben végtelen a gyermek-szeretet...

Aranyosi Ervin: Vágyálom

Egy erdő legmélyén, messze a világtól,

egy kis patak partján, minden rossztól távol,

ott szeretnék élni, meglelve nyugalmam,

s érezni, lelkemben mindennap egy dal van!

Összehangolódni fával, vadvirággal,

feltölteni lelkem az élet illatával.

Nevető Nap fényét, lelkembe engedni,

szeretnék a csodás természetben lenni!

Csendben éldegélni, szeretetben, szépen,

örömökre lelni az élet vizében.

Madarak dalára ébredve, felkelni,

a rügypattanásra értően figyelni.

Harmatcsepp vizében látni a világot,

közelről csodálni a nyíló virágot.

A rét zöld asztalán lelni eleséget,

fák ölelésében, erőt, melegséget!

Egy kis házra vágyom, erdő közepében,

élhető világra, Isten tenyerében!

Békére, csodákra, egyszerű napokra,

csörgedező patak által oltott szomjra.

A békére vágyom, csodás földi mennyre,

ahol nyugalom van, elfogadás, egyre.

Ahol napi séta színezi világom,

ahol azt naponta, szívvel, élni látom.

Ahol megcsodálom, mit Isten teremtett,

s élvezem a csodát, az isteni rendet,

ahol világommal végre eggyé válok,

ahol vágyaimra választ is találok!

"Mikor már hosszabb az út mögötted

Mint ami még előtted áll

S legféltettebb vagyonod sok emlék,

Mit szíved örökre magába zár

Mikor egykor nyughatatlan tested

Lecsendesült, s egyre fárad

Ne hagyd, hogy társadként

Bármikor melléd szegődjön a bánat

A kornak mindig megvan a maga szépsége

A földön minden embernek van értéke

A legnagyobb csoda a szeretet, mit adtál

Légy büszke az útra, mit már magad mögött hagytál. "

Sun Belle verse))

Falu Tamás: Könny voltál

Könny voltál, aki gördült,

de visszafolyt a szembe.

Öröm voltál, aki feltört,

de nem ért el szívembe.

A sors voltál, ki küldi,

s visszahívja a törvényt.

Jövő voltál, mely nem lesz,

s a múlt, mely meg nem történt.

Még arckép sem lehettél,

csak sűrű, sűrű fátyol.

Már azt is elfeledtem,

hogy örökre hiányzol.

Emma Isenhour - Add tovább!

.

Ha van valamid, ami jó,

Ami barátaiddal megosztható,

Legyen bár csak egy apróság:

Hozhatja Isten áldását.

Add tovább!

.

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,

De segít megharcolni egy-egy csatát.

Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,

Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.

Add tovább!

.

Ne feledd a másik fájdalmát!

Te kell, hogy segítsd az úton tovább.

Egy kedves szó vagy egy mosoly

Áldás lehet a másikon.

Add tovább!

.

Ha tudsz egy kedves történetet,

Vagy hallottál az utcán jó híreket,

Vagy jó könyvet rejt a szobád,

Mely segít elűzni a másik bánatát,

Add tovább!

.

Ne légy önző a szívedben,

De viselkedj a legnemesebben.

Tedd a közösbe kenyered,

Hogy társaid is egyenek.

Add tovább!

.

Ha Isten meghallgatta imád,

S az égből áldást küldött le rád,

Ne tartsd meg csak magadnak,

Míg mások sírnak, jajgatnak.

Add tovább!

Szabó Lőrinc: Séta közben

Jó volna csöndben, egymagam,

úgy élni, békén, boldogan,

mint a pipacs vagy ott alább

a margaréta, a szarkaláb, –

jó volna egy kis tanyai ház

előtt őrt állani, nyurga akác,

és megborzongani, szótlanúl,

ha az égre éji vihar vonul,

és reggel a fénybe kéjesen

belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,

kék fátyol lenni a hegyeken,

felelőtlen, kóbor szelek

módján futkosni, egyre szebb

és távolibb országokon át,

jó volna, mint a kis kacsák,

fürödni, patakban, szitakötők

fia lenni, vagy malacok között,

akiket nem kínoz öntudat,

heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna, – óh, de nehéz a szivem! –

átszűrni magam az elemeken,

hisz csoda-balzsam a puha sár,

mit esőből s porból kever a nyár:

óh, elaludni a föld vegyész

kezében, úgy, hogy az ébredés

kihagyja a bűnt, embert, – s virág

lenni csak, pipacs, szarkaláb,

vagy legfeljebb a tanyai ház

előtt az a szép ártatlan akác!

Szabó Lőrinc: Új szemüveg

"Hogy mondjam el, hogy ne nevessetek?

... Kifizettem az új szemüveget

s alig léptem ki a boltból, alig

néztem körül az utcán egy kicsit,

ég s föld kivirult: házak, emberek,

az egész világ újjászületett.

Nem győztem nézni. Mintha hirtelen

megrészegedett volna a szemem,

olyan szép volt az első pillanat,

erősebb lettem, frissebb, biztosabb,

s mint egy mennyi festő tárlatán,

úgy bámészkodtam a sok új csodán.

Rajz és rend ébredt, nyugodt muzsika,

a láthatár levetette puha

párázatát, fény s árny kettészakadt,

tündököltek a tiszta vonalak

és lent a sín és fent a háztető

mind igaz lett, kemény és érthető.

S ráismertem a táj színeire:

így lobogtak négy-öt esztendeje

és azelőtt is, sokszor, régen is,

már diákkorom idejében is,

valahányszor gyengülő szememet

megreparálta egy-egy szemüveg.

Az örök világ megint fiatal!

Szinte szálltam a szem szárnyaival,

szinte a testem is repült vele,

kezem kinyúlt kilométernyire

és látott és ízlelt és szimatolt

és gyönyörért csupa hála volt, -

s hiába tudtam, hogy mindezt csak egy

kis műszer teszi, egy új szemüveg,

ma egész nap örültem neki és

hit voltam megint és lelkesedés,

hogy bár öregszem (no, nevessetek!)

én mindig, mindig újjászületek.

Ökrös Zsoltné : Igazi szeretet

Mondd, te érezted-e már szívedben,

Mit jelent az igazi szeretet?

Mondd, érezted már, hogy lelked üres?

Érezted már, hogy mindent megadnál egy jó szóért?

Mondd, vágytál-e már mindennél jobban egy érintésre?

Vigasztaló ölelésre?

Hogy néma szavakkal szemedbe nézve

Biztatást és reményt láss meg!

Nyújtottad-e már karjaid egy másik ember felé?

S könyörgő tekintettel kérted-e, hogy fogja meg kezeid?

Azért, hogy megtartson ereje

A magas sziklafal peremén?

Azért, hogy ne hagyja, hogy a mély szakadékba zuhanva érjen a megsemmisülés!

Mondd, szerettek már téged így?

S te szerettél-e valaha ily vigasztalón, ilyen önzetlenül?

Nem várva semmit, csak adni!

Adni szeretetet, bizalmat s el nem tűnő reményt.

Aranyosi Ervin - Az élet vonata

.

Körülöttünk zakatol az élet.

A vonatomon láttalak már téged.

Én sem tudom meddig szól a jegyem,

s meddig leszel az utastársam nekem.

.

Csomagodban az emlékek gyűlnek.

A szép dolgok, a rosszal elvegyülnek.

Rajtad áll, melyikből cipelsz többet,

milyen emlékek maradnak mögötted!

.

Mit kapnak tőled majd az utastársak,

ha leszállsz majd újra visszavárnak?

Úgy élj, hogy minden állomáson,

valaki a vonaton már várjon!

Czóbel Minka: Fényes meleg

Nyár van! langy szellő hordja széjjel

A mámorító illatot,

Fehér jázmin virága hull rám, -

A nyár varázsa megkapott.

Lángszínben égő szegfűszálak,

Nap csillog bíbor szirmokon,

Piros láng mellett fény-ezüstben

A büszke halvány liliom.

Csodás-mesés hószín virágok

Hajlongó száron inganak.

Szép nyár! midőn bágyadt örömben

A reggel is már álmatag.

Madárdal is a tiszta légben

Csak halkan lágyan tévedez,

Levélzizgés csak, suttogás csak, -

Az élet boldog csöndje ez.

Az élet boldogsága ébred

Szívemben is, megérezem:

Virúló föld nagy életével

Egy-oszthatatlan életem.

Ezer dal ébred, kél szívemben,

A nyár varázsa megkapott, -

Langy álmatag lég hordja széjjel

Az édes jázmin-illatot.

Wass Albert:

A nyár ment át az erdőn

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.

Hiába volt felhőbe-halt a lelke:

azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,

s az izgatott fák halk morajra keltek.

Harangvirágok összecsilingeltek,

s egyszerre feldalolt minden madár:

„A Nyár! a Nyár! a Nyár!”

A Nyár megállt,

és felemelte halkan a fejét.

Szomorúan a fákra nézett,

megtörölte két könnyes szemét

és ment tovább.

A bükkök ajkán elhalt a beszéd.

Szél megtorpant. Madár elhallgatott.

Csak a patak szíve zakatolt

nyugtalanul, rémülve, akadozva.

A Nyár ment át az erdőn, JCB

s amerre elhaladt:

a néma erdő döbbent katonái

tisztelegve álltak sorfalat.

Mikor nem lát senki / Kun Magdolna

Mikor nem lát senki, bizony, Én, is könnyezem.

Siratom az ifjúságom, régi életem,

s mindazt, mi a múltban megtörténhetett,

mert nekem a jó, s a rossz is sokat jelentett.

A rosszból tanultam, a jóból reményt nyertem.

Így minden kapott percet élhetővé tettem,

mert tudtam, egy nap majd minden múló perc,

megfizethetetlen értéket jelent.

Mikor elérjük, az idős kort vissza-vissza, nézünk,

mindazon időre mit egykoron megéltünk,

s mikor nem lát minket senki könnyet ejtünk érte,

tudván azt, hogy az életnek is hamarosan vége.

Minden egyes múló napból reményt nyerhetünk,

és esélyt is arra, hogy boldogok legyünk,

hiszen minden egyes múló napban lehet valami,

ami így idősen is képes célokat adni.

Aranyosi Ervin: Üzenem neked…

Neked, aki ezt olvasod, legyen nagyon szép heted!

A lelkedet simogassa mindennap a szeretet!

A Te szíved is ragyogjon, boldogítson másokat!

Vidítsd fel a csüggedőket, kiknek lelke fáj sokat!

A világra megértéssel gondolj, mindig kedvesen!

Kívánd velem, a világban végre béke, s rend legyen!

Szereteted szép jeléül, öltsd magadra mosolyod,

s képzeld el, hogy rád a világ, éppúgy visszamosolyog!

Aranyosi Ervin: Életfa

Az életfa szimbóluma élő hidat képez,

hogy a földi birodalom eljusson az éghez!

Világokat kapcsol össze, körforgást jelképez,

hogy az élet forrásából földi létbe léphetsz.

Körforgásba visszatérünk és részt veszünk benne,

nélkülünk a világ, bizony, hogy szegényebb lenne!

Gyökereink mélyből jövő anyaggal táplálnak,

így merítünk bölcsességet, mik javunkra válnak.

Ágaink az égbolt felé törekednek egyre,

tudást és a túlvilági létet gyúrva egybe.

Családfa, az életfája, igen terebélyes,

őseinket, rokonokat felmutatni képes.

Azokat, kik kellettek, hogy mi élővé váljunk,

akik nekünk formálták meg az élő világunk.

A családfa elágazó, s gyökerekre épült,

akiknek a keze nyomán ez a világ szépült.

Növekedés és az erő benne lüktet élőn,

megújulást, ismétlődést, életet ígérőn.

Hisz a lelkünk halhatatlan, vissza-visszatérünk,

részt veszünk a körforgásban, jövünk, megyünk, élünk!

Az életfa szimbólum, az örök élet része,

nyomot hagyunk, örökség lesz a világ egésze!

Bár a test elhasználódik, s elhagyja a lélek,

de a tanult élet-csodák mind lelkünkben élnek.

Újra jövünk, s újat hozunk, szeretet szívünkben,

s osztozhat a világunk, velünk az örömünkben.

Pihenés és harmónia szívünkben virágzik,

békességet hoz a földnek, lelkünk erre vágyik!

Ellentétek: Fent és a lent, kívül-belül minden,

fény-sötétség, ész és a szív osztozik e kincsen!

"De csodás is lenne csak a mában élni,

múltat elengedni, jövőtől nem félni!

Megtalálni benne minden boldog percet,

szeretni, nevetni, mint egy apró gyermek.

Csak a szép dolgokra ügyelni, figyelni,

s minden kedvességért igen hálás lenni.

Álmodni a valót, játszani a szépet,

a szívünkbe zárni örök békességet."

(Aranyosi Ervin: De csodás is lenne - versrészlet

Várnai Zseni: Tudom

Tudom, hogy soha el nem mondhatom

És elvész bennem minden hangtalan

És elvirágzik csöndben, magtalan,

Ami nagyot, és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,

De minden érzés fáj, és oly nehéz

És ajkamon a szó olyan kevés

S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,

Gyors röpkeszárnyú szóra az talál,

A nagy érzés néma, mint a halál,

És súlyos, mint a rög, mely ránkborul.

Kun Magdolna - Gyermekkorom szép emléke

Gyermekkorom szép emléke,

mikor dinnye hűlt a kút mélyébe,

s mi boldog arccal vártunk arra,

hogy rákerüljön asztalunkra.

.

Az a kútban hűtött édes dinnye

volt nagyapám nagy kedvence,

amin oly örömmel vágott léket,

mikor gyermekszemünk reá nézett.

.

Még ma is őrzöm azon képet,

melyben kenyérből vág szeletkéket,

s közben kanalazva a dinnye húsát,

mi reánk kér Istenáldást.

Aranyosi Ervin: A szeretet gyógyít

A szeretet gyógyít, felemel, támogat,

ezzel szolgálhatunk lelkesen másokat.

Olyan energia, ami sosem fogy el,

s ha kapom, úgy érzem, nekem is adnom kell!

Szeretettől a szív, mind örömre lelne,

boldogtalan, beteg, többé sosem lenne!

Tovább kell hát adnunk a szeretet-lángot,

és jobbá szeretni az egész nagyvilágot.

Jó lenne hát tudni, hogy mi célból lettél,

utad megtaláltad, amikor szerettél,

és ha másoknak is mutatod az utat,

jó érzéssel tölt el, boldogít a tudat.

Gyógyíts szeretettel, s taníts másokat is,

mert gyógyul a lélek, mikor másokban hisz!

Hiszem, ha örömöd másokban megleled,

lelked is gyógyítja majd a szereteted.

Ami kiáramlik, az visszatér hozzád,

ha az szeretet volt, szeretetet hoz rád!

Ezzel a tudattal sokkal könnyebb élni:

ahol szeretet van, nincsen okunk félni!

A szeretet ezért képes gyógyításra,

szórjuk hát szívünkből, a lelkünkből másra!

Gyógyuljon a világ, éljen a szeretet,

váljon gazdagabbá a hétköznap veled!

Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

Szeretnék indián lenni egy évre,

szeretnék házakat festeni kékre.

Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,

szeretnék hinni az örökké szóban.

Virágos busszal világot járni.

sohasem fáradni, sohasem fájni.

Szeretném ha bokáig érne a hajam,

szeretném jobban szeretni magam.

Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,

sötét kis szobában csendben meditálnés amikor ültem kis szobámban eleget,

szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.

Szeretném újra anyámat ölelni,

szeretnék minden kérdésre felelni.

Szeretnék sírókat megnevettetni,

József Attilának barátja lenni.

Szeretnék ültetni cseresznyefákat,

cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,

a cseresznye magokat messzire köpködni,

föld felett angyalként könnyedén röpködni.

Szeretnék jót látni az emberek szemében,

szeretnék ülni a Jóisten ölében.

Szeretném a Földet a Holdról látni,

szeretnék mindig türelemmel várni.

Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,

szeretnék mindenkit egyformán szeretni.

Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,

halkan beszélgetni és teát szürcsölni,

miközben minden az, aminek látszik,

s a Nap éppen naplementét játszik.

Kint egy tehénke kérődzik csendesen,

nőnek a virágok erőszakmentesen.

Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe,

az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.

"Adj Isten!"- kacsint ránk s pödri a bajuszát,

s leoldja lassan porlepte saruját.

Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,

vállán tarka madárka piheg.

Lábához hízelegve dorombol a cirmos,

mennyország illatát szaglássza biztos.

Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,

fénylő glóriáját megigazítgatja.

Glóriája körül repked egy kis lepke,

nincsen neki onnan elrepülni kedve.

De leszáll mégis, elfáradt a teste

s a szobába lassan bekúszik az este.

Álomból valóság, valóságból álom,

a fele sem igaz, mind csak kitalálom.

Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,

nem fogja senki kezemet kezében.

Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,

szeretném ha valaki meglátna most engem.

Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,

szeretnék újra kisgyerek lenni.

Szeretném ha az út végén valaki várna,

szeretnék lenni valaki álma.

Szenes Iván: Nyári zápor

Nyári zápor, átfutó felhők,

Sok múló, kis zivatar!

Nincs nagy baj minálunk,

Csak egy kevés harag akad!

Nyári zápor, utána napfény,

Az égbolt kék peremén,

Nincs nagy baj minálunk,

Ameddig így nézel felém!

A sorsomnak naponta hálát adok,

Hogy te vagy nekem, s nem más,

Hát két ilyen hálás sóhaj között,

Elfér egy vitatkozás...

Nyári zápor, mondom, hogy tréfa,

Hisz látod, már nevetünk!

Nincs nagy baj minálunk,

Ameddig így nézel szeretünk!

A sorsomnak naponta hálát adok,

Hogy te vagy nekem, s nem más,

Hát két ilyen hálás sóhaj között,

Elfér egy vitatkozás...

Nyári zápor, mondom, hogy tréfa,

Hisz látod, már nevetünk,

Nincs nagy baj minálunk,

Ameddig így szeretünk!

Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,

ha te hozzám nem hajolnál,

te sem volnál, ha nem volnék,

ha én hozzád nem hajolnék.

.

Osztódom én, osztódol te:

só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajszomon,

könny vagyok a két szemedben.

.

Köt a vére, köt a vérem:

szeretőm vagy és testvérem.

köt a vérem, köt a véred:

szeretőd vagyok s testvéred.

.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,

viharom, ki szerteszaggatsz,

szelőd vagyok, ki simogat,

viharod, ki szétszaggatlak.

.

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.

Vagyunk ketten két szép nyárfa,

s búvunk egymás árnyékába.

.

Kányádi Sándor

Aranyosi Ervin: Hallgass szívedre!

Ne gondolkodj, csak hallgass a szívedre!

Mert más is hallgat, hidd el, a tiedre!

Képtelenség bizalom nélkül élni,

a reményt, bezárt magányra cserélni.

Ha szenvedtél, tán tanultál belőle!

Az életet mégsem kapod meg tőle.

Keress inkább örömöt, boldogságot,

s a választ majd szívedben megtalálod!

Ha volt ki szíved érzőn megnyitotta,

s később a kulcsát messze hajította,

bocsáss meg néki, engedd szabadon!

Ne fogyjon el az értő bizalom!

Hidd el, neked rossz, ha szíved bezárod,

csak téged kínoz felvállalt magányod,

s az élet elszáll, elzárva minden szépet,

rossz kedvre ítél, meggyötörve téged!

Hallgass szívedre, s ne félj a csalódástól!

Kell, hogy örömöt, mosolyt remélj mástól!

Remeteként lehet, de nem jó, élni,

életen át a megcsalástól félni!

De tenned kell önmagad érdekében,

mindenkinek egy óhaj él lelkében,

mind azt akarjuk, hogy szeressenek,

hogy álmaink szépek lehessenek!

Ehhez előbb önmagad kell szeretned,

és észrevenned az értékeset benned!

Szívedbe nézz, s ha azt már szépnek látod,

feléd fordul majd kíváncsian világod!

Szívedre hallgass és úgy tedd dolgodat,

legyen világod jobb hely, s te boldogabb!

Hidd el, a sorsod, saját magad teremted,

hallgass szívedre, csak tegyél benne rendet!

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, uram, perlőimmel?

Felelj, Uram, felhőiddel.

Mondd, hogy rend van a világban,

felejtsem, amiket láttam.

Nehéz lenni, tudod, Uram?

Szívünk-szemünk úgy tele van

fájdalommal, szenvedéssel,

amit nem érünk fel ésszel.

Körülöttünk annyi zaj van.

A testtel is csak a baj van.

A lélek meg – szent a lélek,

de nem éli a szentséget.

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,

szemünk csak a képekre néz,

tükrök közé vagyunk zárva,

nem látunk ki a világra.

Itt lent perbe vagyunk fogva,

perlőnk fölénk magasodna,

túlkiabál, elküld haza,

hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.

Inkább csak felhőket terelj:

a változó világ képét –

ezzel hozd fölénk a békét.

Felelj, uram, felhőiddel,

vértezz fel a kellő hittel,

hogy törvényed ne feledjük,

eged alatt legyünk együtt,

tanuljunk világot látni,

indulatainkkal bánni,

nem bújkálni, mint a gyermek,

viselni a közös terhet,

éljük át a mások részét,

legyen bennünk újra részvét,

legyen bennünk hit, alázat.

Égből építs nekünk házat.

Áprily Lajos: Szeret az erdő

Engem az erdő véd s szeret,

utaimon erdők kisértek:

bükkök, gyertyánok, égerek,

tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

.

Most is, hogy visszagondolok

hajdani erdeim sorára,

a hegy felől gyönyörüen

zúg bükkös erdőnk orgonája.

.

S ha majd mélyebbre költözöm,

érzéstelen rommá omoltan,

egy hang közelről súgja még:

Én is az erdő fája voltam.

Horváth M. Zsuzsanna: Múltam része

Emlékszirmok, csodás álmok,

szív-szőtte lélekvirágok.

Kopott, gyűrött füzetlapok,

közte préselt fehér szirmok.

Lelkemnek oly kedves virág,

nekem szedte édesanyám.

Havasi gyopár, múlt része,

magas hegyek büszkesége.

Megfakult, elhalt színvarázs,

álmokba szőttem, visszavár.

Mohás kövek, ódon falak,

léptem zaja, csengő dallam.

Megsárgult lap, préselt virág,

fűzött gyöngyszem lelkem húrján.

Szeretetfény nem fakulhat,

szívemben őrzöm a múltat.

Horváth M. Zsuzsanna: Jöjj velem...

Jöjj most velem, sétára hívlak,

távolban a Gyöngyös patak hídja.

Betonrengeteg, néma szürkeség,

zajos, zsúfolt nekem e városrész.

Derkovits Gyuláról kapta a nevét,

bronzba öntött szobra oly szerény.

Város szülöttjeként: a festő-ecsetjét,

könyvtár és iskola őrzi emlékét.

A városon Borostyánkő út vezet,

római kori Iseum kőrengeteg.

A karnevál hűen őrzi a múltat,

történelme évente örök forgatag.

Savaria a Nyugat Királynője,

ókori város mégis szeretem,

Sétálóutcáján, ha végigmegyek,

parányi sziget hív oda, érkezem:

Csónakázótó a fényben megcsillan,

ringó víztükrön hattyú-pár elillan.

Partján bokrok, fűzfák, gyerekek

kacagva kacsákat kenyérrel etetnek.

Ismerős, hűs, árnyas park hívogat,

tölgyfái alatt éltem át titkokat.

Emlékek: mint múltam részeit,

szívembe zártam színes képeit.

Berzsenyi Dániel: BUCSUZÁS KEMENES-ALJÁTÓL

Messze setétedik már a Ság teteje,

Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,

Szülőföldem, képedet:

Megállok még egyszer, s reád visszanézek.

Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!

Vegyétek bús könnyemet.

Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását

S ácsorgó ajakam első mosolygását

Szülém forró kebelén;

Ti láttátok a víg gyermek játékait,

A serdülő ifjú örömit, gondjait,

Éltem vidám reggelén.

Mélyen illetődve bucsuzom tőletek;

Elmégyek: de szívem ott marad véletek

A szerelem láncain.

Hímezze bár útam thessali virulmány,

Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány

A szerencse karjain;

Bánatos érzéssel nézek vissza rátok,

Ti szelíd szerelmek s vidám nyájasságok

Örömmel tölt órái!

Nem ád vissza nékem már semmi titeket!

Evezzem bár körűl a mély tengereket,

Mint Magellán gályái.

Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit

S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit

Egy tündér kép elvágja!

A szilaj vágyások gigászi harcait,

E bujdosó csillag ezer orkánjait

Bévont szemünk nem látja.

Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk,

Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk,

Messzebb járnak szemeink;

Bámulva kergetjük álmunk tarka képét,

Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét,

S későn hullnak könnyeink.

[1804]

KÁNYÁDI SÁNDOR

a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő 2018-ban hunyt el.

TŰNŐDÉS CSILLAGOK ALATT

Hosszan néztem én az este

a ragyogó csillagokat.

Addig néztem, addig-addig,

amíg lassan kialudtak.

Eltűnődtem. A magas ég

tűnődésre elég tágas,

s csöndessége bennem olykor

reményt reményre zöldágaz.

Most is, hogy ott nézelődtem,

megkapott a végtelenség.

Úgy éreztem, mintha máris

fönn a csillagok közt lennék.

Gyermekálmom két pej lovát

befogtam a Nagy Göncölbe,

s hajtottam a Hadak útján

komótosan, hátradőlve.

Csupa-csupa ismerőssel

találkoztam, és a holdnál

lovaimra alkudott a

kapcáját szárító bojtár.

Vásárt csaptam, s jegyet vettem

egy induló rakétára.

- Körülbelül kétezeret

írhatott a Föld naptára. -

Akkor megfázott a hátam

(nem csoda, hisz ingben voltam),

s az induló rakétáról

vissza, le a földre hulltam.

Földi tárgyak nőttek körém,

mindennapok kis tényei.

Hajnalodott, s a csillagok

messzibbről kezdtek fényleni.

Iszonyúan magasra nőtt,

s reám kacagott az égbolt:

"Talán meghalsz, anélkül, hogy

látnád Rio de Janeirót.

Tán a hangod se jut tovább,

annál a két fenyőfánál,

amelyik a dombhajlaton,

szinte látom, téged sajnál.

És te akarsz hinni, merni,

álmodozni más bolygóról?" -

Csúfondáros kicsi ködök

szálltak fel a keskeny Oltból.

Szárközépig ért a harmat,

nyomot hagytam benne verten,

de tudtam, ha jő az este,

konok álmom újrakezdem.

Végzem, mit az idő rám mér,

végzem, ha kell százszorozva!

Hinni kell csak, s följutunk mi,

föl a fényes csillagokba

Aranyosi Ervin: Ha megöregedtél…

Ha megöregedtél,

hát húzd ki magadat!

Ezt a kort elérni

nem könnyű feladat!

Ne siránkozz folyton,

hogy itt fáj, ott sajog,

ne engedd a kórnak

ellátni a bajod!

Figyelmedet inkább,

jobb céloknak szenteld,

melyekre még ifjan,

elég időd nem telt!

Most végre szabad vagy,

időd, mint a tenger,

bölcsességgel áldott,

élet-látott ember!

Mondd csak, volt-e álmod,

ami álom maradt?

Nyisd ki kalitkádat,

engedd el madarad!

Képzeleted szárnyán,

nyugodtan repülhetsz,

repít a gondolat,

szél hátára ülhetsz.

Utazhatsz szabadon,

ismerd meg hazádat,

járj be szép erdőket,

ismeretlen tájat!

Élvezd a természet

milliónyi báját,

hagyd el otthonodat,

lelked kalitkáját.

A beszélő dobozt

be se kapcsolt többé,

hadd váljon számodra

láthatatlan köddé!

Légy végre, aki vagy,

szabad, tiszta lélek,

kiben felszikrázik,

s tenni kezd az élet!

Váltsd valóra álmod,

mit régen nem mertél,

amit szebb időkre,

egykor félretettél!

Mert eljött az idő,

és a lehetőség,

hogy a napjaidat

álmaid kitöltsék!

A sok idős ember,

haldoklik és fáradt,

betegségek gyötrik,

lelkéből bú árad!

Az utolsó pénzét

orvosokhoz hordja,

az elesettségért,

világát okolja!

Pedig nem kéne más,

csupán változtatni,

minden egyes naphoz,

új kalandot rakni!

Észrevenni végre

a viccest, a szépet,

a csodát, amit még

tartogat az élet!

Örökké mozogni,

menni, menni, menni,

az élő világtól

boldogabbá lenni!

Kezdd el egy lépéssel,

egy kis tervezéssel,

aztán indulj is el,

megtenni ne késs el!

Derűs szemüvegen

nézd ezt a világot,

örülj minden szépnek,

amit szemed látott!

Keress jó társakat,

akik elkísérnek,

hidd el, a barátok

nagyon sokat érnek.

Velük megoszthatod

újkori csodádat,

a friss élményeket,

amik rátok várnak!

Bosszantsd a világot,

légy fitt, egészséges,

csupán el kell hinned,

bármi lehetséges!

Hisz megöregedtél,

de lelked fiatal,

ma is boldogulni,

ez ám a diadal!

Ha megöregedtél,

hát húzd ki magadat!

Engedd lelked szállni,

legyél boldog, s szabad!

Jeszenszky Tibor: Soha ne add fel!

Ne ítélkezz felettem, ha még nem jártad végig az utamat..

Láthatod a mosolyom... de nem látod mögötte a fájdalmat

Ne dobálj kövekkel.. ha nem tudod... mit miért tettem

Láthatod a hibáim.. de nem látod az összetört szívem

Léptem én is rossz útra... volt, hogy más ember voltam..

De csak boldog lenni! Ezen kívül semmi mást nem akartam

Ne bánts szavakkal.. ha valójában nem tudod, hogy ki vagyok

Láthatod a tetteim de nem látod, mikor pofonokat kapok..

Minden embernek meg vannak a magában hordozott sebek

Melyek soha el nem múlnak.. hiába telnek gyorsan az évek

Ezért mielőtt valakiről rosszat mondanál.. vedd fel a cipőjét

S meglátod.. ha felveszed.. Te leszel ki letörli majd a könnyét..