Kedvenc idézetek (beszélgetés)

Egy vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi.

Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után.

Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták:

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?

Mit láttok? Kit láttok, nővérek?

Egy fura öreget, nem annyira bölcset,

Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.

Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,

Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.

Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,

Eltűnik mindig a zoknija, cipője…

Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,

Fürdetés, etetés tölti ki a napját.

Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?

Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!

Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva

Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…

Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,

Szerető fészkében egyik fiókája.

Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,

Szerelmes társának boldog bevárója.

Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik

Esküm emlékére, mit tartanom illik.

Huszonöt évemmel, magam is apaként

Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.

Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!

Téphetetlen szálak minket összefűznek.

Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,

De marad a párom, így nem hullanak könnyek.

Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,

Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.

Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.

Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.

Gyermekeim most már nélkülem megállnak.

Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.

Most már öreg vagyok. Kemény a természet.

Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.

A test, a kellem, erő széthullik, elillan,

Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.

Ám az éltes testben ott belül fiatal

Vagyok még. Tépett szívem duzzad:

A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.

Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,

Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.

Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.

Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:

Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!

Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét.

Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.

(Ron Cristian)

"Sorsod alakításának kulcsa: magadat kell átalakítani, ha a sorsodon változtatni akarsz.

Ha belül változol, megváltozik a kívül is!"

(Müller Péter)

Lelkünk mélye...

"Lelke legmélyén mindenki szeret. És mégis: attól vagyunk boldogtalanok, szorongók, gyűlölködők és közönyösek, attól vagyunk magányosak és zaklatottak, attól betegszünk bele az értelmetlen életbe, mert vágtató éveink során alig vannak perceink, amikor lelkünk mélye megszólalna."

Müller Péter

Fodor István:

Arcod keresem

Arcod keresem a naplementében

amit máshonnan látunk, Te meg én.

Neked az óceánról ragyog vissza

nekem a fák közt szűrődik át a fény.

Arcod keresem a csillagok közt

amit együtt nézünk talán.

A csillagokkal beszélek, és közben

akaratlanul is meg-megérint a magány.

Arcod keresem az arcok közt, megtörve már

és e keresés közben más arcok találnak rám.

De szemükbe nézve nem látok mást

csak egy arcot, egy látomást

melyet keresni fájó, mely szüntelenül

mindig szemem előtt lángol.

A Te arcod.

Álmok

Ha a robotban kimerülve

Párnámra hajtom bus fejem,

Lelkemre mintha galamb ülne,

Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid

Azokat mind neked adom -

Álmodja bár a lelkem végig

Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,

Karod szeliden átölel...

De virrad. Ujra itt a hajnal.

Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről

A fényes hajnalcsillagot -

Habár a fájdalom terhétől

Napestig összeroskadok.

"Titokzatos, megfejthetetlen világ a mi szívünk. Olyan érzékeny, olyan változó. Egy gyenge fuvalom nehéz lavinákkal zúzza össze minden atomját, s egy mosolygó napsugár új életre tudja kelteni."

(ADY ENDRE)

Aminek benned kell lennie, az benned van. Aminek ki kell jönnie, az kijön. Aminek fájnia kell, az bizony fájni fog. De ami hozzád tartozik és boldoggá tesz, az is meg fog ám érkezni. Nem menekülhetsz előle. De ahogy a rossz, úgy a jó dolgok elől sem. Tanuld meg elfogadni őket besorolástól függetlenül, ugyanis csak rajtad áll, hogy mit hogyan kezelsz.

Oravecz Nóra

"Egy cipő megváltoztatja a világot.

Csak kérdezd meg Hamupipőkét!"

"Az irigységnek, gonoszságnak úgy kell a rossz, ártó cselekedet, mint szikföldnek az eső."

- Szabó Ferencné -

Az élet mindig benyújtja a számlát. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amilyen előjelű energiát belefektetett. Ha döntően negatívat, kevélységet, fösvénységet, bujaságot, irigységet, torkosságot, haragot, jóra való restséget - akkor ennek megfelelő lesz a vég is. Ezek nem pici, bagatellizálható sztorik, hanem nagyon súlyos gyilkolások.

Csernus Imre

"Járj át, akár a virradat,

szobát a kék derengés,

hass át, rezegtess, mintha tört

pohárban kélne csengés…

Úgy légy a hangom, úgy telíts

testemben szétremegve,

mint ébredés, ha fény hasít

nehéz sötét szemekbe.

Látásommá légy: nézzelek,

akár a néma dolgok,

mint kés, ha villog meztelen,

s bőrödhöz ér a boldog…

Igaz közömbös pengeként

hatolnak át vad évek -

helyettem áradj véremül,

szeretlek, mint a vétek.

Alvó arcodra bámulok:

nem létezel te s én se -

szoríts, ha együvé sodor

a semmi szívverése."

(Kovács András Ferenc: Hajnalének)

"Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük."

Mt(7:12)

Az ostobaság csökkenését nevezik haladásnak.

Victor Ugo.

Petőfi Sándor: A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?

Miért a jog csupán tinálatok?

Apáitok megszerzék a hazát,

De rája a nép-izzadás csorog.

Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!

Kéz is kell még, mely a földet kihányja,

Amíg föltűnik az arany ere...

S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?...

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.

Az alkotmány rózsája a tiétek,

Tövíseit a nép közé vetétek;

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -

meglepetés e költemény

csecse

becse:

ajándék, mellyel meglepem

e kávéházi szegleten

magam

magam.

Harminckét évem elszelelt

s még havi kétszáz sose telt.

Az ám,

Hazám!

Lehettem volna oktató,

nem ily töltőtoll koptató

szegény

legény.

De nem lettem, mert Szegeden

eltanácsolt az egyetem

fura

ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért

a "Nincsen apám" versemért,

a hont

kivont

szablyával óvta ellenem.

Ideidézi szellemem

hevét

s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,

nem lesz tanár e féltekén" -

gagyog

s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,

hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

sekély

e kéj -

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!

(1937. ápr. 11.)

Költészet Napja alkalmából

József Attila: TI JÓK VAGYTOK MINDANNYIAN

Ti jók vagytok mindannyian,

Miért csinálnátok hát rosszat?

Néha úgy vagytok a rosszal,

Mint a gyerek a csavargással.

Ujjong, eltéved, sirdogál

S hazakívánkozik.

Ti mindannyian örültök a jónak

S fontoljátok meg, mit mondok:

Nem sánta az, aki

Együtt lelkendezik a csúszkálókkal!

(1924 első fele)

Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal - tragédiái érlelik naggyá.

Müller Péter

Költészet napja alkalmából

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet?

A gyepre éppen langy sötétség szállott,

mint bársony-permeteg

és lábom alatt álmatlan forogtak,

ütött gyermekként csendesen morogtak

a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok

a város peremén.

Az őszi szél köztük vigyázva botlott.

A hűvös televény

a lámpák felé lesett gyanakvóan;

vadkácsa riadt hápogva a tóban,

amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,

e táj oly elhagyott.

S im váratlan előbukkant egy férfi,

de tovább baktatott.

Utána néztem. Kifoszthatna engem,

hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak

- anyám ott született -

az eleven jog fájáról lehulltak,

mint itt e levelek

s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,

mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse

s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.

Lelkem nem ily honos.

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,

aki alattomos.

Sem népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Pedig hát engemet

sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,

mint apró gyermeket,

ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.

Én tudtam - messze anyám, rokonom van,

ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban

az idegen anyag,

mint szivemben a halál. De jogom van

és lélek vagy agyag

még nem vagyok s nem oly becses az irhám,

hogy érett fővel szótlanul kibirnám,

ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!

József Attila

1935. november 21.

A szeretet olyankor nyújt vigaszt és megnyugvást, amikor arra a leginkább szükség van. Reményt ad, amikor úgy érezzük, már egy szemernyi sincs.

Alice Hoffman

Megálmodjuk eljövendő életszerepünket. S a sztorit is. A tapasztaláshoz szükséges eseményeket, korlátokat, visszahatásokat, bajokat mi magunk állítjuk magunk elé. Mert azt, hogy fájdalmat okozni: fáj, csak akkor tanulja meg az ember, ha neki is fáj.

Müller Péter