Kedvenc idézetek (beszélgetés)
Úgy látszik az ember mindent bír,
addig a határig , amíg célja van az életének .
Márai
A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben,
hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.
Voltak álmaim,
de nem emlékszem rájuk.
Már felébredtem.
Senki sincs egyedül a szenvedéseiben
-mindig akad valaki, aki ugyanúgy
gondolkodik, ugyan úgy örül és
ugyanúgy szenved mint mi és ez
erőt ad, hogy bátrabban szembenézzünk
az előttünk álló kihívásokkal!
Te vagy számomra az egyetlen.
Te vagy a legszebb. Rútak rútja volnál,
És gonoszabb a kénköves pokolnál,
Tudnálak átkozott hamisnak,
Téged szeretnélek még akkor is csak.
Az életem, magányos életem
Nem is enyém tán s mégis szép nekem,
Mélázva nézem s mint kitett gyerek
A messze csillagfényre figyelek.
A felejtést tanulni kell.
Kitörölni az agyból, a pórusokból a maradványokat, melyek gátolnak a továbbhaladásban.
Tisza Kata
Nagy a csönd szívemben,
sosem hallott némaság,
halk szellő kereng,
mozdul egy-egy ág.
A fehérre meszelt ég alatt
elvesztek a csillagok,
kereslek téged is,
hiába, nem vagy ott.
Általában azt tapasztaltam a nagyvilágban, amerre megfordultam,
hogy az emberek mindent kihevernek. Már amennyiben túlélik.
Márai
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem,
mint pupillán a könny .
Mosollyal tudod legegyszerűbben kihúzni magad a nehéz helyzetekből. Még akkor is, ha az a mosoly hamis."
(Naruto c. film)
Lehunyt szememmel
védem magamban azt aki voltunk
lehunyt szememmel
az optikát
szélfuta utcák tavaszi fák
ezüsten metszett jéglemezek
hunyt szemem mögött sértetlen a kép
az idő már soha nem bonthatja meg
arcodnak gyönyörű szerkezetét.
Kihúzott minden eltelt napot vastag, fekete filctollával,
és érezte, ennél rosszabbul nem is igen viszonyulhatna az élethez.
Stephen King
Az egyetlen dolog, ami a magánynál is rosszabb,
ha más emberek tudják, hogy egyedül vagy.
Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?
Popper Péter
Csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment… Vajon gondolnak-e majd rá a fák? Vajon a tisztás emlékszi-e rá azután is? A nyomok, a nyomai tudni fogják-e, hogy ki hagyta itt őket? A küszöb, a favágótönk, a palló, az ösvény… Harmat szitált az éjszakából. Szomorú csillagok virrasztottak. És a halál olyan közel volt, és minden más olyan távol.
Wass Albert
Ki vagyok én? Egyedül ezt a kérdést érdemes feltenni,
s erre az egyetlenre sosincs válasz.
Szavamra senki nem figyel... magam vagyok.
A nap kihúny... és bíboros csókokra tépve
Nyugatra tértek már a felhők - kavicsok
Ropognak lábomnál.- S én álmaimban élve
Jövőm felől tűnődöm... Színtelen
Napok nyomasztó rendjét kémlelem,
Hogy fáradó szemem közöttük lát-e végre
Egy új napot, mit megjelölt a sors nekem.
Fodor András fordítása
Nem voltam ott.
De, ha ott lettem volna,
akkor sem lehettem volna ott.
Ott az emberrel nem lehet senki.
Hiába ül, fogja a kezét, nézi.
Valaki. De ki?
Nem látott. Nem azért,
mert nem voltam ott.
Ott ő sem volt.
ő máshol volt ott.
Az ott és az itt között.
A palló mértani közepén.
Ott egyedül van az ember.
A szétnyílt harapófogóban,
a rakéta kilövésének pillanatában.
A megnyúlt, végeláthatatlan pillanatban.
Az időtlenség pillanatában.
A mielőtt és a miután pillanatában.
Mint a kötéltáncos
a kötél felénél.
Egyedül áll, és nem érez mást,
csak a tömény egyedüllétet.
Minden messze van,
minden egyformán messze van.
Nincs mélység és nincs magasság.
Egyetlen pont van,
amin át kell lendülni.
Egyedül.
Uram tán nem is
látsz már oly kicsi vagyok
s te olyan távol.
ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó…
a hiány kézzel fogható.
Az ember egymaga csak a szenvedésig jut.
Akkor megáll és kuporog.
A Hold elketyeg az éjben,
a néma tenger mélyül és a mélység morog.
Ott van idő közelről nézni az árkokat,
az ablakon túli rohanást
és a szemekben megbúvó,
hidegen verítékező, alvadt délutánt.
És mégis. A remegő levelek megérzik,
vakító ezüstjük
mikor szemünkbe villantják:
a fájdalomtól görcsösen virraszt fölöttünk
valaki
Az ember egymaga csak a szenvedésig jut.
A többi
kegyelem.