Kedvenc idézetek (beszélgetés)

Ártalmatlan elvágyódás éltet.

Fényét csupán sejtem, mint a vak:

bederengi azt a sötétséget,

ahol az érzékek alszanak.

A csendben

téged hallak

érezlek testemben

rád tapadok

a halálos hidegben.

Ha szólok, az én szavammal,

nem a máséval beszélek.

Magamért is én állok ki.

S igazat igazzal mérek.

Lépteimmel nem a másét,

az én sorsomat járom.

Ha nem leszek majd, magamnak

leginkább én hiányzom.

Sétáló képek

lelkem falán. Neked árny,

nekem a világ.

Már messze úszott mindaz, ami volt.

Bárányfelhőknek égi, szép akolt

nem építek. Ez a föld itt szilárd:

Megálltam rajta, pedig idegen.

Vigyázva álljon, ki gyökértelen:

Nincs vissza-út.

Amit otthagytam, rég nem létezik.

Egy villanás, egy kép maradt csak itt

és csak a képzelet mely rátalál,

a város, hegy, domb vissza sose vár,

mert megváltoztam és megváltozott.

Nincs vissza-út, hát állni kell szilárdan:

álmok nélkül, tépett felhők alatt,

gyökértelen egy idegen világban...

Én tiltott csillagon születtem,

a partra űzve ballagok,

az égi semmi habja elkap,

játszik velem és visszadob.

Törött tükör szilánkjai között keresem az arcom.

Néha gyereknek látom, néha végtelenül öregnek.

Néha vágyom, hogy közelebbről vegyem szemügyre.

Tisztuljon a kép. A vérem fröccsen az ezüst üvegre.

Szétkenem ujjaimmal, s a pirosló nedvek közé hunyom

le szemem.

Még érzem az akác illatát az éjszakában, a terasz magányában.

Még látom a mezőn át robogó vonat ablakaiban a fényt, csak az

alagút végén van sötét.

Vak sötét.

Néha eldobnám a bölcsességet, mely nem tudom, honnan az

enyém, talán nem is az enyém.

Néha újra kezdeném. Tanulni járni, beszélni, érezni, dönteni.

Már elröpít egy álom, melyben nincsenek képek, sem hangok,

sem illatok.

Csak fekete üresség.

A törött ezüst is csak fekete kövek tömege.

Megalvadtak rajtuk a cseppek, s alszom.

Nem tudom, mikor, s mire ébredek.

Vár-e ébredés, hajnalhasadás,

madárcsicsergés, döntés vagy csak egy aprócska lépés,

mely előbbre visz.

Csak egyet lépni. S feledni. El. Mindent, mi szétzilálta életem.

Nyújtanám még erőtlen véres tenyerem, de nincs.

Nincs reményem. Csak a végtelen. Melyet nem lelek.

Lehelem lelkemet suhanni a vonat után át az éjkék mezőn

szabadon,járatlan utak fölött lebegve, vakvágányoktól

távolra kerülve.

El. Messze.

Meglelni a végtelent, melyből születtem, s meglelni, mit

kerestem...

Elfeledtem, mit kerestem...

Összekulcsolt ujjaim könnyek mosdatják, s félelem ölel.

Félek, örökre elveszek.

Bessenyei Zsuzsa: Hangulatlíra

A magányban mindent megismer az ember,

s nem fél többé semmitől.

Az emberek zöme azt hiszi, hogy varázsütésre megoldódnak a gondok.

Ilyenkor elfelejtik, hogy mennyi időt töltöttek lenn,

és nem lehet egyik pillanatról

a másikra felkerülni a napfényre.

Haldokló napban búcsúzó táj,

mozdulatlan magány a fűben,

résekből szökő árva pillanat.

Szívemre sebet éget hiányod.

Ne képzeld, hogy te vagy az erősebb.

Csak én vagyok a gyengébb.

Márai

Időtlen vagy. Boldog vagy. Halhatatlan vagy.

Ezt az örömhimnuszt énekli lélekmadarad.

Rá figyelj! A mélységben kísértő örvények kavarognak.

Nem baj, ha a világtól elfogadod, amit adni akar neked.

Csak az a végzetes hiba,

ha önmagadat maradéktalanul a világnak adod érte.

Semmihez ne ragaszkodj, ami mulandó .

Miért kell nekem mindig valamivé lennem

ahelyett, hogy egyszerűen csak lennék?

az élek nem illeszkednek

a sarkok túl szögletesek

rossz méreteket vettünk

szükségünk van egy ácsra.

Tornay András

Tudom, hogy irányítható

minden érzelem,

de meddig bírják az érzékszervek

a mozdulatlanságot?

Fázósan topogsz.

Kabátod mit sem ér, a

hideg belül van.

A könnyek hideg, de biztos barátok.

Victor Hugo

Lehunyt szemhéjam

mögött őrzöm mosolyod.

Ki vehetné el?

Körülöttem már mindenki nyugovóra tért.

Éjfél felé jár az idő.

Nesztelenül osonok az ablakhoz.

Merengés az üvegeken át a délután látott filmen.

Mely rólam, és a múltamról szól.

Mindig csak az átkozott múlt.

Melyben egyetlen pozitívum, születésem.

De rossz korban, rossz helyre.

Így sorsom induláskor már megpecsételődött.

Hiába tépkedem képzeletbeli naplóm tegnapjainak valós oldalait.

Mint egy kiapadhatatlan fájdalomforrásból bugyognak elő a fájó emlékek.

Szívem torkomban dobog, folynak könnyeim patakokban.

Összeszorítom ajkaimat, hogy halk sírásom ne tudjon hangos zokogásba kitörni.

Az alvókat nehogy felébressze.

Szalai Krisztina

Idegen, üres

szemek néznek tükrömből.

Meghaltam volna?

Az éj sohase teljes

Higgyétek el ha mondom

Mindig marad

A bánat mélyén is egy nyitott ablak

Egy ablak mely világos

Mindig marad egy álom ami virraszt

Vágy betölteni csillapítni éhség

Egy jó egy tiszta szív

Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz

És figyelmes szemek

S egy élet amit meg kell osztani.

Magas hegyekre áhitok

hol megfejtődik száz titok,

hol nincsen bűn és nincs piszok,

csak fényes ég és nárciszok.

Változnak az évszakok. Olykor tél van, máskor nyár.

Meg kell tanulnod kedvelni azt, ami történik.

Ezt nevezem én érettségnek.

Azt kell szeretned, ami már jelen van.

Az éretlenség azt jelenti,

hogy mindig a kellene és a lehetne világában élsz,

és sosem a van-ban - pedig a van a helyzet.

A kellene csak egy álom.

Osho

Majd kivetődöm az utakra,

csak megyek, a szelet harapva,

magányosan, megyek, megyek,

míg elhagyom a hegyeket,

míg majd csak a szél fúj felettem,

míg csak a szél, mind élesebben,

ahogy majd egyre távolabbra

csak megyek a szelet harapva,

magányosan az utakon,

és nem hagy el a nyugalom.

I.

Kevés dolog van,

mi tökéletesebb lehet,

mint

a magány.

II.

A magány

a legellentmondásosabb érzés:

felemelően gyönyörű és

letaglózóan fájó.

III.

A magány

csendes

csoda,

mely tartalmas,

talányos

(néha bár halálos)

Minden nap meglepetés...

Nem a nagy dolgok tesznek minket boldoggá, hanem az egészen apró napi események, egy barát mosolya, egy ölelés. Ha olyan emberek társaságát keresed, akiket szeretsz, ha dolgozol azon, hogy legyenek váratlan örömpillanatok és események az életedben, akkor agyad a pozitív eredményeket fogja keresni. Olyan ez, mint a hógolyó, amely a hegy tetejéről elindulva hólavinává áll össze: a boldogságérzet a szemünk láttára erősödik, növekszik, és – persze ellentétben a hólavinával – szerencsétlenséget biztosan nem okoz. Csak jó érzést.

ismeretlen

Nem szeretünk, mert nem értünk, azaz inkább: nem értünk, mert nem szeretünk.

Rabindranath Tagore