Kedvenc idézetek (beszélgetés)

"Tanulj meg szenvedni, hallgatni és felejteni.

Élni annyi, mint elfelejteni azt, ami az életet elviselhetetlenné teszi. A felejtés a legfontosabb életfunkció. Lelki betegek éppen azok, akik nem tudnak felejteni."

(Perlaky József)

Kendőbe zárta ősz haját

Ahogy a régi nagymamák

S ha látta, apánk nem figyel

Esténként súgva kezdte el

Tedd össze így a két kezed

Így teszi minden jó gyerek

S szomorú szemmel végigmért

S nevettünk - Isten tudja, miért

Nézz csak fel, az ég magas

Bár azt mondják, hogy nem igaz

Ott jártak ők, a repülők

És nem látták sehol

Kell ott fenn egy ország

Mely talán ránk is vár

Kell ott fenn egy ország

Amit senki nem talál

Kell ott fenn egy ország

Mely bárkit átölel

Kell ott fenn egy ország

Amit sosem rontunk el

Felnőtt az ember, s mindent lát

Szobánkban ott a nagyvilág

Melyből egy gyermek mit sem ért

Egy kőre hajtja kis fejét

Az arca szép, nem álmodó

Nem kelti fel már ágyúszó

Csak egy hang szól, halk és fáradt

Mint egy régi altató

Nézz csak fel, az ég magas

Csak hadd mondják, hogy nem igaz

Mit tudnak ők, a repülők

A szívük jég, csak jég

Kell ott fenn egy ország

Mely talán ránk is vár

Kell ott fenn egy ország

Amit senki nem talál

Kell ott fenn egy ország

Mely bárkit átölel

Kell ott fenn egy ország

Amit sosem rontunk el.

MEGOSZTOM

Madai Katalin: Kegyeletül gyertya égjen...

Régen, mikor kicsi voltam,

Édesanyám kezét fogtam,

elvitt, ahol Papám feküdt,

ahol fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,

Anyám súgta: - Régen éltek!

Éltek, de már itt alszanak,

eltemetve, itt nyugszanak.

A sírkertben-lázban égtem,

ahogy Anyám arcát néztem -

a szeméből könny patakzott,

és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,

egész testem megborzongott!

Átölelt, és úgy közölte,

miért járunk temetőbe.

Megértettem, felnőtt lettem.

Általa új erőt nyertem -

tisztelgek a sírok előtt,

hisz szerettek Ők azelőtt.

Kegyeletül gyertya égjen,

világítson át az éjben!

S egy gondolat erejéig,

repülj a hit tetejéig!

Gabriel Garcia Marquez: Búcsú

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené,

hogy én csak egy rongybábu vagyok,

és még egy kis élettel ajándékozna meg,

azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok,

de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak,

nem azért, amit érnek, hanem azért,

amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék,

hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel

hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak,

és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel,

egyszerű ruhába öltöznék,

hanyatt feküdnék a napon,

fedetlenül hagyva nemcsak a testemet,

hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám,

mennyire tévednek,amikor azt hiszik,

az öregedés okozza a szerelem hiányát,

pedig valójában a szerelem hiánya

okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek,

de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám,

hogy a halál nem az öregséggel,

hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. . .

Megtanultam, hogy mindenki

a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná,

hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam, hogy amikor egy újszülött

először szorítja meg parányi öklével

az apja ujját, örökre megragadja azt.

Megtanultam, hogy egy embernek

csak akkor van joga lenézni egy másikra,

amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek,

de valójában már nem megyek vele sokra,

hiszen amikor betesznek abba a ládába,

már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt,

amit gondolsz.

Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni,

erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz,

hogy a lelked őre lehessek.

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek,

hogy láthatlak,azt mondanám neked, "szeretlek",

és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

Mindig van másnap,

és az élet lehetőséget ad nekünk arra,

hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek,

és csak a mai nap van nekünk,

szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek,

és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja,

sem öregnek, sem fiatalnak.

Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,

akiket szeretsz.

Ezért ne várj tovább,tedd meg ma,

mert ha sosem jön el a holnap,

sajnálni fogod azt a napot,

amikor nem jutott időd egy mosolyra,

egy ölelésre, egy csókra,

és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,

hogy teljesíts egy kérést."

"Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?

Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?

Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,

S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.

Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,

Még az utolsó napokban is csak mosolygott.

Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,

Semmi mást nem akart ő, csak élni még.

"Küzdött még tudott, még volt ereje,

De a végzet őt is utolérte.

Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,

Vezetik útját, amíg csak álmodik.

Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,

Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.

Súgják meg a csillagok üzenetünk... hogy szeretünk,

Mondják meg azt neki, hogy soha nem feledünk!"

(K.E.A.)

Halottak napjára

Millió csillag szikrát gyújt az égen,

Halottak napjára fényt hoznak élőkre

Ezernyi gyertyaláng világít a Földön,

imádkozunk némán lelkek üdvéért.

Uram! adj nekik békét az örök mezőkön,

testük - bár porrá lett - szívünkben örök élők.

Megesett már, hogy beleharapott egy szép, piros almába és a magház mellől egy undorító féreg nézett vissza? Sok ilyen ember van manapság. Azt kell hogy mondjam, egyre több.

/Agatha Christie: Halloween és halál/

Sok dolog van a világon, amin megakad a szemed, de csak kevés, ami a szívedet is vonzza - ez utóbbiakkal törődj!

Ben Daniel Crenshaw

„A lelki ember lát célt, s tudja, hogy a gödör nem az ő végét jelenti, hanem csak a testéét. Mert a világ nem ez a Föld, az élet nem csupán a test élete.

Ennek a megértése az a híd, amelyen át a helyes útra juthatunk.”

( Gárdonyi Géza )

Őri István: Valahol...

Várlak, ha jössz

várlak, ha nem

vártalak tegnap

várlak ma

várlak holnap

várlak örökkön örökké

várlak erényben

várlak a bűnben

várlak, 'milyen vagy

hűtlen-hűségben

várlak a Mennyben

várlak a pokolban

hogy együtt énekeljünk

az angyalokkal

vagy üvöltsünk a kíntól

mert örökké égünk - Együtt...

várlak, hogy várjuk

a feloldozás üzenetét - Veled...

Várlak... és nem jössz

szólítalak... és nem felelsz

kereslek... és nem talállak

önmagam sötétje fedi el a tájat -

várlak..

Csak az tud élni, ki mindig nevet,

Kiből kicsordul minden szeretet

Kinek lelke élettől vidám,

Ki himnuszt zeng az ég hajnalán

Ki minden könnyből virágot szakaszt,

Minden sziklából szivárványt fakaszt.

Az élet útján győztesen robog,

Csak az tud élni: Ki mindig MOSOLYOG!!

"'Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember megigazítja a nyakkendőjét, kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a problémájával! Ez nagy dolog! 'Tessék, fiam, állok rendelkezésedre!' És akkor előállt egy valóban létező problémával. Gondolkodtam egy ideig, és megpróbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek szintén elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van valami abban, amit a srác mond, találjunk egy másikat. Mondtam egy másik javaslatot. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Akkor már nyeltem egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam, amire természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi korában gondolt, a nagy része nem igaz. Hogy egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek. Pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Teljesen egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk."

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz?

"A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. A beszéd legtöbbször szabadulási kísérlet. Nem jó egyedül, nem jó a csendben. Valami feszít, hogy közöljek valamit, hogy érvényesüljek, szerepeljek. Úgy kell ilyenkor a másik, mint egy férfinak a női öl - meg akarok szabadulni magamtól.

Kell a füled! A lelked! A figyelmed! Törődj velem! Hallgass meg! Figyelj rám!

Karinthy Frigyes azt mondja, hogy ebből a belső feszültségből lett író: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" Kell valaki, aki meghallgat. Csakhogy hallgatni nem könnyű. Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz.

Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű.

Mert hosszan hallgatni egy embert - ha nem szeretem - nagyon nehéz. (Kivéve persze, ha jól mondja, színesen és gazdagon, egyszóval, ha szórakoztat.) Figyelni a másikra nagyon fárasztó. Ehhez az kell, hogy én magam rendben legyek. Hogy ne féljek a saját csöndemtől, és az egyedüllétem ne feszítő pokol legyen, hanem harmonikus magány. Vagyis hogy "jól legyek magammal."

A kórházi osztályon azért ritka a jó beszélgetés, mert mindegyik betegnek a saját sebe fáj. Nem tudnak figyelni a másik bajára, a magukét mondják.

Az életben is így vagyunk.

Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.

A figyelem, ha valódi, nagyon mélyre tud látni. Lényegében a meditáció nem egyéb, mint figyelem-gyakorlat. Megszüntetem a szétszórtságot, a lelkem nyugtalan, zűrzavaros rezgéseit, és a csendben meglátom a tudattalanom sötét mélyéről ható bajom rejtett okát. Így figyelek másokra is. Igazából ezt hívják léleklátásnak.

Aki szereti a gyerekét, a párját vagy a barátját, tudja, miről beszélek, mert így lát, és így tud figyelni rá - a szív szemével."

Müller Péter

Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."

Ez nem vallásos, hanem mélylélektani igazság. Ez vonatkozik minden emberi kapcsolatodra, beleértve a párkapcsolatodat is, minden gondolatodra és tettedre, amelyet nem szeretsz magadban.

Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.

Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.

Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.

Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.

Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk. Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.

Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".

Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak."

Müller Péter

Ha boldog akarsz lenni egy napig, egyél valami finomat. Ha egy hónapig, legyél szerelmes; ha egy évig, házasodj meg; ha egy életen át, köss barátságot!

Dr. Marianne J. Legato

A barát - egy telefonhívással, látogatással, váratlan apró meglepetéssel - bearanyozza a mindennapokat.

Pam Brown

Egyik legfőbb gyönyörűsége az életnek a barátság; s egyik legfőbb gyönyörűsége a barátságnak, hogy van oly emberünk, kire valami titkot rábízhatunk.

Alessandro Manzoni

Egyetlen jó barát is képes eloszlatni a sötétséget.

Pam Brown