Kávé és az elhagyott férfi

Ő is megállt a kávékkal szemben. Ugyanazzal a tekintettel kezdte vizsgálni a kínálatot, mint én. Jó fél percig álltunk ott némán. Két felnőtt ember, akiket látszólag teljesen leblokkolt a bőség zavara.

Már éppen nyúltam a megszokott vaníliás kávé felé, hogy véget vessek a drámámnak, amikor a férfi halkan, szinte csak magának mondva közölte, hogy a felesége ma reggel bejelentette neki, hogy elköltözik és ő most jött rá, hogy azt sem tudja, milyen kávét szoktak otthon inni.

Hirtelen megfagyott a levegő körülöttem. Őszintén szólva fogalmam sem volt, mit kellene erre mondanom. Mégse lehetek a terapeutája a bolt közepén?! De nem is sétálhatok el szó nélkül vagy sima sajnálomml.

Végül a megérzéseimre hagyatkoztam. Rámutattam a legdrágább, prémium kávékülönlegességre és azt mondtam neki, hogy ha a mai napja ilyen pocsék volt, akkor legalább a holnap reggele induljon a létező legjobb kávéval, amit csak kapni lehet.

A férfi elmosolyodott. A tekintetében a fásultságot felváltotta valami egészen tiszta kedvesség. Azt mondta, hogy ez a legészszerűbb dolog, amit egész héten hallott. Levette a polcról a drága kávét és betette a kosarába. Én is fogtam a magamét és szó nélkül elsétáltunk egymástól.

Nem oldottam meg az életét, de abban a két percben, teljesen vadidegenként, mi ketten tökéletesen megértettük egymást.