Nőként melyik a rosszabb érzés? Ha bepróbálkozol valakinél és nem lesz belőle semmi, vagy ha inkább hagyod, de lehet hogy akkor megbánod? (beszélgetés)

Hát, én már kinőttem a tinikorból. Talán akkor voltak ilyen álmodozós gondolataim.

Mai fejjel nem tudom beleképzelni magam abba, amit te érzel. Két éve álmodozol egy férfiről, akit nem ismersz személyesen, ő pedig még a létezésedről sem tud. És azt írod, hogy ez mennyire komoly. Meg valamiféle euforikus állapotról beszélsz.

Én ilyen felfokozott érzelmi állapotban csak valóságban voltam, egy képzelgés nálam soha nem okozott mindent elsöprő vágyat. Ezért aztán tanácsot sem tudok adni. A véleményemet azért mondom: szerintem nagyobb esélyed lenne, ha nem álomvilágban élnél, hanem a valóságban.

Sok szerencsét!

Túlbonyolítodtúlgondolodtúlaggódodtúlszorongod...

Egyszerűsíts.

Egyelőre ennyit tegyél.

Lányként úgy döntöttem, hogy ha csak 0,001% esély van is rá, de megbánnám, ha nem próbalkoznék be valakinél, akibe azt hiszem tényleg szerelmes tudnék lenni. Amikor nem lesz belőle semmi, mit javasoltok a fájdalomra és szégyenre?

Azt el tudom mondani, hogy nagyon sok bajom van a pártalálassal, sokáig nem is tudtam hogy mi a gond velem, aztán pár éve a huszas éveim végén a covid alatt volt idom kielemezni magam.

Rájöttem hogy alapvetően szinte csak a fiktív férfiak jönnek be álmodozás közben

Kb. 25 éves koromban volt az első valódi férfi aki bejött, de ő is elérhetetlen, majd a következő 31 évesen...

és ráadásul ő magyar, ilyen még soha nem volt velem

Általában ugyanaz a séma, rákattanok egy fikcióra és akkor egy ideig “szerelmes vagyok” belé, de ennek 2-3 hét múlva mindig vége van.

2 évvel ezelőtt életemben először eljött egy valódi férfi, akit bár személyesen nem ismerek, de ilyet még sosem éreztem előtte

Én is kiváncsi voltam, hogy mikor lesz vége, de nemhogy 3 hét múlva nem lett vége, hanem 2 év után is ugyanúgy életemben először úgy érzem hogy vele együtt akarok élni.

Folyton álmodom vele, ami nálam ritka.

Sajnos nálam csak így ekkora eufóriával egybekötve létezik a szerelem.

Engem is sokkol hogy ennyi idő után még mindig tart.

Nagyon sokat mérlegeltem, de úgy döntöttem, hogy pár év múlva jobban fájna ha semmit nem tettem volna.

Nagyon ciki nőként ilyet tenni, de meg fogom tenni az egyetlen lépést, amire lehetőségem van.

Jelen pillanatban nem is látok esélyt arra, hogy én valaha a jövőben ennyire komolyan gondoljam valakivel.

Rengeteg férfivel találkoztam a múltban, max 2-3 tetszett nagyon, de szerelmes nem tudtam lenni.

Msot viszont már jó ideje nem múlik a nagyon intenzív érzés. Ebből is tudom, hogy mennyire komoly.

Nem szeretnék évek múlva úgy élni, hogy nem is tudott a létezésemről.(bár lehet hogy így sem fog)

Szóval bevállalom a szégyent és év végéig megteszem a lépéseket amiket már kikalkuláltam.

A külsőm jó, de szerencsétlen vagyok, így maximum 0,001% esélyt adok arra, hogy bármi lesz ebből.

Mit kell majd kezdeni az akkor jelentkező fájdalommal?

Mert kva nagy fájdalomról és csalódásról lesz majd szó.