Katonafeleségek (beszélgetés)
Sziasztok Lányok!
Mi Avival azt is kihasználjuk, hogy honvédségi számunk van és ingyenes. Ezt szerintem bárkivel kilehet mert így is lehet kapcsolatot tartani és ki tudja mi lesz "barátság" esetleg:) Még a nyár végét járjuk ,és most is együtt pörgünk a Raptorokkal, de már az őszi programokat beszéljük meg. Igaz a távolság 170km köztünk de minden megoldható ha bármit szeretne "akar" valaki. Nálunk nincs a fiúknak félidős szabadság:( nagyon nehéz:'( az álmok is gyötörnek elég "érdekes álmok":D Várom már haza mint a megváltót:) A skype sokat jelent a kapcsolattartásban. Kicsi gyerekeknél talán segít, hogy láthatja apát.
na és egy sírós videó ami már sokszor szerepelt itt lányok zsepit elővenni, nemsokára ránk is ez vár:
nem veszélyesebb mintha reggel autóba ülne és megpróbálna végighajtani az országon, kb ugyan annyi az esélye, hogy átmegy rajta egy kamion minthogy afganisztánban baja esik:) csak hát háborús övezet és féltjük őket így hajlamosabbak vagyunk sötétebben látni a hejzetet mint amilyen... az első pár hét szörnyű lesz ezt borítékolom neked de keress barátokat kezdj el csetelni, vagy játsz a gépen mindegy mi csak foglald el magad ha alszanak a gyerekek:) én masszívan nem alszok amióta elment apa, már rám fér egy kis alvás, így ideje, hogy végre hazajön:)
és hamar eltellik az a 6 hónap ne aggódj 2 ember dolgát kell majd elvégezned így rohanással fognak tellni a napjaid csak azt veszed észre hogy már megint este van:) és ne félj HAZA JÖN:)
Sziasztok! Eddig, csak olvastalak benneteket, és csak reméltem, hogy Én nem itt kötök ki, de mégis......:( Első Afgán misszióra készülünk, decemberi kiutazással. 3 gyerekünk van, vagyis nekem az első házasságomból 2, egy 10é fiú, és egy 7é lány. A közös kislányunk pedig 9 hónapos, nagyon apás. A házasságunk tökéletes, példaértékű, boldog, harmónikus stb... Félek mindentől, főleg attól, hogy a legkisebb nemfogja megismerni az apját ha hazajön. Annyira apás a kicsilány, és az apja is odavan érte, imádják egymást. Azt írjátok, hogy le kell foglalni magunkat, így könnyebb elviselni ezt az egészet.
Egyetértek ezzel, biztos vagyok benne, hogy a napok hamar eltelnek majd, a középső gyerek most kezdi a sulit, a nagy 5.-be megy, lesz dolgom velük bőven, de mi van az estékkel? Amikor elcsendesedik a lakás, alszanak a gyerekek, és majd ott fekszem egyedül az ágyban? Hogyan lehet, ezt elviselni. És egyáltalán, mennyire veszélyes Afganisztán? Vajon rosszabbnak képzelem a helyzetet mint amilyen? Istenem! Csak jöjjön vissza épségben!!! Egyszer már romokban volt az életem, kitörtem egy halálra ítélt házasságból, tovább álltam, összeszedtem magam romjaimból. Találtam egy talpig férfit, hozzámentem, boldogok vagyunk, és úgy félek, hogy elveszik :(
(Ez jólesett....kiírni magamból ami nyomaszt...)
Lia, fel a fejjel... Debrecenben ott a Virágkarnevál, bár gondolom helyiként már unásig ismeritek, de ott azért el lehet tölteni az időt...
Én végül nem vállaltam be 2 kiscsajjal egyedül a mai pesti ünnepségeket. Nagyon meleg van, sokan is vannak, ha lenne még valaki felnőtt, úgy talán... de lesz még idejük megismerni ezt a forgatagot.
Mi játszóterezéssel és itthon nem üléssel koptatjuk a napokat, még 2 hét és indul az ovi, aztán nekem a meló. Sokkal több tennivalóval és azáltal talán jobban pörgő napokkal...
Pesten szolgaló párral nem bír egyikőtök se?
Persze, itt nincs harcoló alakulat, most Szolnokról a 210 emberből talán ha 8-10 van, aki nem helyi... de hátha..
Vagy olyan, aki még ennyire az elején van az egésznek... :-((
Akinek volt már része benne, meséljetek légyszi a visszailleszkedésről... nehézségekről és pozitívumokról, bevált tippekről...
Nem árt rá időben elkezdeni felkészülni... :-DDD
Én egyébként Ancikával vagyok személyes kapcsolatban, egy családi napon sikerült összemelegednünk. A párjaink együtt "raboskodnak" a PRT-ben. Egyszerre várhatóak haza is, így vissza is együtt számolunk!
Ha valakinek Debrecen nem esik messze, szívesen látom!
Látom, itt nagyon beindult az élet! De jóóó! :)
Én, mi Debrecenben élünk. Három gyerkőcöt nevelünk közösen, a két nagyobb tíz és hét éves, ők az első házasságom szülöttei, a kicsike pedig hat hónapos, ő a közös produkció! :) A páromnak van az előző házasságából egy kilenc éves lánya, igazi patchwork család vagyunk. Mi a PRT-t nyomjuk, szerencsére már kevesebb, mint egy hét, mire végre átölelhetem, de még a neheze, a visszailleszkedés hátra van. Szerencsére nagyon betervezte a felújítás dömpinget magának (és nekem) a kedves, így nem sok ideje lesz agyalni a kinti dolgokon.
Sziasztok! Bár már a párom nem katona (rendőr lett) mi is átéltük a missziózást. Sőt apukám is "vérbeli" katona bár már nyugdíjas de ő mindig katona lesz :) és ő is megjárta a külszolgálatot és állíthatom azt, hogy szerény 23 életévem szinte felét én is laktanyában töltöttem ( pl: tanítás nélküli munkanapok, vagy amikor már tényleg nem tudtak "hova tenni" ) szóval katonagyerekként, volt katona barátnőként átérzem a helyzeteteket, viszont sajnálom, hogy tavaly nem találtam a fórumra jó lett volna hasonló helyzetben lévőekkel beszélni :) , mert akkor volt kint Koszovóban a barátom. Nagyon nem volt jó az fél év, bármit hallottam a tv-ben ami katonákkal kapcsolatos volt,akkor már e-mailt vagy sms-t írtam, hogy minden rendben van-e. Pedig Koszovóban nyugodtabb a helyzet (bár semelyik missziót nem szabad elbagatellizálni).
A bicska a zsebemben nekem is akkor nyílik ki, amikor jönnek az előítéletekkel a katonákkal szemben, ezt soha nem fogom megérteni, hogy miért van így.
Röviden ennyi, nem bírtam ki, hogy ne írjak :) Kitartást mindenkinek!
Párom Afganisztánban van.:( OMLT
Hát sajnos én azt tapasztaltam, hogy akik nagy bőszen lengették Apa indulása előtt a kezűket, hogy majd találkozunk, jönnek, segíteni, azok most úgy eltűntek, mintha nem is léteznének. Nekem az egyetlen kapcsolat Kámea, (de ő 250 kilométerre lakik,), és van 1 3 gyerekes barátnőm. Amúgy néma csend. A rokonok pedig mintha nem is lennének. Már előre röhögök, hogy tudom mi lesz itt amikor párom hazajön.. Na én akkor fogok beinteni. Na meg párom is.
Amúgy ami még nagyon nehéz, hogy látom, hallom, hogy páromat is megviseli a távolság. Náluk is vannak ám mélypontok amiket szerintem ők nehezebben dolgoznak fel. Nekünk azért itt vannak a gyerekek, ők azért vigasztalnak minket.
Szia!
Üdv a klubban... mesélj magadról, magatokról!
Sziasztok Lányok!!!
Szeretnék csatlakozni hozzátok, így talán ez is segít átvészelni ezt a gyalázatos várakozást:S
Mert ő hol szolgál? Azt beszéltük a NLC-n, hogy májusban ment ki, jól emlékszem?
Én is programkeresőben vagyok most...az is jó lenne, hogy akik kisgyerekesek segítséget ígértek itt helyben, néha áthívnák a csajokat játszani... egy kis változatosság...
Sziasztok!
2 nap után most végre lehiggadtam, megnyugodtam... lelkileg/idegileg ez a hajrá nagyon nem volt jó... a férjem már most azon volt, hogy neki már most honvágya van... megcsinált minden melót, amit tervezett...
Pici sírással elengedtük ma... éjjel alig aludtam, kb. óránként az órára néztem...
Az elsődleges cél most az, hogy az ovikezdésig hátralevő 3 hetet tartalmasan eltöltsük...
Apropó, Ti hol laktok?
Ancika, eszembe jutottál ma, amikor külön említés nélkül a férjem mindent elpakolt maga után, kb. a fogkeféje és a szennyesbe betett cuccai vannak elő..
Sziasztok!
Nem tudom emlékezte-e még rám. Nyár elején bejelentkeztem. Aztán elmentünk nyaralni, és egész nyáron mentünk. De ez nagyon kellett, mert így a fiúknak is könnyebb volt. Na meg nekem is.
Rdorka! Kitartás! Nagyon nehéz, főleg az eleje, de mi erős csajok vagyunk! nekem az jött be, hogy nagyon lefoglalom magam, és a fiúkat is! Amit még tanácsolok, hogy érdemes nagyon sokat beszélgetni a dologról a gyerekekkel. Nálunk most nyáron jött ki egy nagyon fura dolog. Én azt hittem, hogy a kisebb fiam tök jól van. Aztán elkezdett beszélgetni 1 barátnőmmel (mellesleg az ő párjával van kint férjem), és kiderült, hogy ő megvan róla gyöződve, hogy Apa megfog halni.Ő ezt úgy rakta össze, hogy fegyver, háború, tank, és hallotta a híradóban a májusban történteket. Szóval ebből neki az jött le, hogy ez így lesz. Sokat beszélgettünk, és most azt hiszem sikerült ezt kibeszélni. De mai napig nem hajlandó Apával telefonon beszélni! csak skype-on.
Mi is szóltunk az oviban. Nagy fiam most kezdi a sulit, de ott is szóltam.
Nekünk az nagyon nehéz, hogy nincs szabi, így még nagyon nehéz elképzelni, hogy mikor látjuk ŐT!:(
Kitartás! Eltelik ez is! Az első két hét tényleg nagyon rossz, nekem is fel kellett dolgoznom a hiányát, bármerre néztem otthon, mindenütt őt láttam. De belejössz hamar, majd meglátod! Két gyerek mellett nem lesz időd agyalni :)
Ha nagyon eleged van, csak gyere nyugodtan lelki támaszért, panaszkodd ki magad nyugodtan!
Sziasztok!
Köszi a bíztató szavakat...
Ancika, olvastam a naplódat, kár, hogy a kezdeti lelkesedés alább hagyott...
Az oviban szólni fogok az óvónőknek, ezzel szerintem nem lesz gond...
A közelben lakók is ajánlkoznak, hogy segítenek szívesen... nálunk az a kár, hogy rokon 100 km-en belül nincsen.. bár sokszor egy szomszéd sokkal többet ér, mint a család.... meglátjuk.
Holnap kiutazás van. Ma sírógörcsöt kaptam, azt már felfogtam, hogy elmegy, de ez a 6 hónap egy 10 napos szabival ez olyan felfoghatatlannak tűnik.. apaimádó csajszikáim, hogy fogják ezt bírni?