Ismeritek, használtátok már a dermarollert? (beszélgetés)
Sztem mire letöröljük(uk) a fertőtlenítőt, addigra már bőven bezárulnak a csatornácskák, így nem hiszem, hogy olyan nagyon komoly fertőzést össze lehetne szedni, egy maszkkal, de ha nincs igazam, nyugodtan cáfoljatok meg, mert a kijelentésemnek semmilyen tudományos megalapozottsága nincs, én így hiszem.
Ha rollerezés előtt zajlana mindez, na akkor igen.
Más!Készítettem egy rolleres naplót, tettem fel képeket bőröm jelenlegi állapotáról, és ha nyúzok végre, majd arról is fogok. Sajnos a kamerám képességei még az enyémeknél is korlátozottabbak, így nem minden úgy látszik, mint a valóságban, de ez ellen egyenlőre nem tudok mit tenni.
Kipróbáltam estére a fekete nadálytő krémet a kezemen amit a rollerezés után 1 napig nem kezeltem semmivel, hatásosabb a kéz pír ellen mint a Forte Q10 körömvirág krém.
Az általam használt maszk COLLAGEN SZÖVETFÁTYOL ARCMASZK ÁRNIKA kivonattal nagyon kellemesen hűsített, megszüntette a kb. 1 óráig tartó égető érzést, és másnap jelentősen csökkent az arcpír. Utána néztem a youtube -on lévő kezeléseknek és szinte majdnem mindegyik után közvetlenül használnak vmilyen kenőcsöt v arcmaszkot.
Bella, ha felessel rollerezel 3 hétig a köztes időszakokban, az mire jó, miért ajánlják? Szted hatékonyabb, mint nélküle, van tapasztalatod mezei 4 hetes 1,5-es ügyben is?Amikor felessel szántasz, használsz vmi koktélt?
A pigmentfoltok tekintetében én sem látok sok javulást, vagy inkább nem tudom eldönteni, hogy amit látok, azt a télnek vagy a nyúzásnak köszönhetem.
Szuper, amit a striákról írsz, azt hiszem ennyi pozitív tapasztalat után nekem is ideje volna kezelésbe vennem a comb-fenék zónát!
További eredményes szépülést, és gyere majd tudatni velünk mi a helyzet, mindig örülök neked!
Az a helyzet, hogyha eltolom, akkor nyárig kevesebb rollerezés fér bele.Amúgy utánaolvastam, az Owndoc 3-4 hetet ír a 1,5mm-esre. Úgyhogy most az egyszer belefér a 3 hét.Egyébként a pigmentációs zavaraim miatt akarok 2mm-eset, hátha az egy picit rendbehozza, sajna nem sok változást látok a fehér-sötét pöttyeimben eddig...
Én is amondó vagyok, h ne kenjünk nem tiszta anyagokat a bőrre rollerezés után. Én hagyom magában a bőrt, főleg, ha 1,5mm-essel rollereztem. Nem akarok a bőr mélyebb rétegeibe mindenféle anyagot eljuttatni, ami ki tudja miből áll össze.
Én amúgy hetente rollerezek a felessel, s havonta a 1,5mm-essel, ezt még Sarah tanácsolta nekem személyesen ( a képeimet látva). Semmi gondom sincs belőle.
Pár nap után hámlok, főleg a 1,5mm-es után, ezért szoktam rá kenni a 2. naptól egy kis glyco-a-t, ami lehámlasztja szépen, illetve leradírozom.
ez megint csak egy "amatőr" megjegyzés lesz tőlem, de a rollerezés után normális a bőrpír, vörösség, és szerintem veszélyes mindenféle maszkokat meg kencéket rátenni,főleg rögtön kezelés után, mert mégiscsak mélyebbre vezető sérülések vannak a bőrön, és ha nem orvosi tisztaságú anyagok, akkor nem kéne mindenféléket kipróbálni, nehogy valami komoly fertőzés legyen a vége. az, hogy például fél vagy egy nappal korábban múlik el teljesen a vörösség, nem ér meg komplikációkat :(
(én órákkal a rollerezés után kenek babakrémet az arcomra, mert abban nincs semmi olyan, ami árthatna)
én is mindig hitetlenkedek, de olyan rossz állapotban volt a bőröm, hogy a javulás látványos, úgyhogy nem jöhet szóba semmi "belemagyarázás" :)
ezért gyanús nekem, hogy a gyakori, de kisebb tűvel végzett rollerezés valahogy mégis hatékonyabb lehet, mert a hasamon csinálom a leggyakrabban a kezelést. az arcomon például nem látok látványos javulást, arra gondoltam, hogy talán egy kis felületen gyakrabban rollerezek, akkor lehetne összehasonlítás alap :)
szerintem ha 1,5 mm-essel csinálod, akkor belefér a 3 hét :)
(én a 2 mm-est arcra amúgy is túlzásnak tartom, főleg ha nem orvos csinálja, mert általában is minden orvosi oldalon azt írják, arcra a max. 1,5 mm-es, ennél nagyobbat elsősorban csak indokolt esetben, például égési sérüléseknél használnak) ha otthoni használatban olyan jelentős különbség és haszon lenne a 1,5 és 2 mm-es között, akkor már 2-3 kezelés után látványos eredményt produkálna a 2 mm-es. felesleges kitenni a bőrt ekkora traumának, ráadásul 1,5 mm-est mindenki jobban elvisel és hatásosabban tud vele dolgozni - de ez megint csak az én személyes véleményem :)
úgy néz ki, hogy a 1,5 mm-es nekem nagyon bevált a hasamra, 3 kezelés után olyan, mintha erővel kifeszítették volna a bőrömet, nagyon fura :)
Szia!
Persze, nyugodtan, semmi bajod nem lesz, én is nyúztam már 3 heti szünet után, sőt egyre inkább hajlok én is a tudatos 3 heti veteményezés felé. Sikeres vérengzést, mert a 2mm-s jószág, az már valóban gyilkos szerszám!:)
Oké,akkor úgy fogalmazok,h akit érdekel orvosi tisztaságú vitamin koktél,írjon privit :)
Látom,volt szó a hialuron-savas kapszuláról,én arról azt olvastam,h semmit nem ér.
Szerintem amit belsőleg teheteünk,sok magas antioxidáns tartalmú étel.Én pl. egész télen nyomatom a gránátalmát.
Nyáron meg nyersen eszem sok répát a karotin tartalom miatt,nagyon szépen regenerája a bőrt és szebben is barnulsz tőle.
Szelén,cink,Calcium,magnézium tabbletták,sok folyadék,zöld tea stb. :)
Köszönöm szépen, és az ajánlást is, így keresnem sem kellett!:)
Az alkohollal kapcsolatban nem válaszoltál, mert az nem derült ki a HSZ-ből, hogy volt e hatása, szted így könnyebb volt -e elviselni , de többet nem nyaggatlak vele ígérem, már unalmas lehetek, majd a saját bőrömön megtapasztalom.:)
Igen az önálló tű engem is nagyon foglalkoztat, én a pórusokat végezném ki vele. Rá is kerestem, és a 9 USD nem is olyan vészes ár értük, még átgondolom, hogy megérdemlem -e.
Megérkezett a pecsétkém, és sztem most az a a fajta, amit te is rendeltél, vhogy profibb az egész, ha egy tűnél lehet ilyet mondani, ma vagy holnap tesztelem.
Elárulnád a maszk gyártójának a nevét, rákerestem, de érthetően kismillió találatot adott ki?! Köszi előre is!
Arról nem írtál, hogy mekkora volt a fájdalombeli különbség az első lidós, és a mostani érzéstelenítő nélküli nyúzás között?Szted hatott az alkohol a fájdalomérzékelésedre? Komolyan kérdezem!
Mivel most több hatóanyagot kensz rá, vagyis többfélét, gondolom könnyebben elzáródnak a pórusok, és még hozzá kell szoknia, de ha gyorsan visszahúzódnak, akkor az nem gond.
Nekem az első rollerezésem után kinőtt a bal orcámon egy jószág, ami hihetetlen módon olyan csúnyán gyógyult, hogy heges lett utána, és azóta is ott virít, pedig korábban nem nagyon volt hegem, jól indítottam, más a hegeit szeretné eltüntetni, én kreáltam egyet ....:)
Köszi!
Én rendeltem az említett 540 tűs "csodából" egyszerre 5 darabot:), és az nem roller, inkább gereblye, annyira sűrűn helyezkednek el rajta a tűk, hogy a hengerlés teljes tűhosszúsággal kivitelezhetetlen, mert amikor görgetném tovább a bőrben lévő tűk jóformán kiszakítják a bőrt, nekem nem vált be, viszont van még sztem 1 vagy 2 példányom, nagyon szívesen neked ajándékozok egyet, ha szeretnél vele próbát tenni, nálam csupán porfogó.(1,5mm-es, de próbamenetre megfelelő, csak szólj)
Nem vagyok számítógép, lehetetlen ugyanabba a pontba szúrni, tehát mondjuk egy 2mm X 3mm-es területbe próbáltam hegeknél, de van ez a nevető ránc féleség, ott pedig egy kb 1mmX1cm-es sávban konkrétan bele a sávba. Ezt rollerrel nem tudom eltalálni, bár lehet, hogy ezek a 2. generációs 540 tűsekkel már a sűrűségük miatt lehetne, de nekem még nem olyan van.
Jenny: Tudtommal a konkrét eladói hírdetést szokták törölni, talán fogalmazz másképp. :)
Köszönöm a válaszod.
Nem linkeltem be semmit,de inkább nem írom le mégegyszer,amit már egyszer tötöltek,vitaminkoktél beszerzésével kapcsolatban írtam amúgy.
Az durva,h van akinek nem fáj az 1mm-el :)
Nekem mondjuk nagyon vékony bőröm van,nyílván azért is fáj jobban.
További ajánlott fórumok:
- Akik használtak(nak) fogyasztó tablettát, port, teát, shake-t, ide!
- Milyen kozmetikumot használtál legutóbb?
- Dévény módszer (gyógytorna): ismeritek?
- Tisztító tampon. Használta már valaki? Ha igen, tapasztalatokra lennék kíváncsi.
- Valaki használta már az anionos tisztasági betétet?
- Sminkeled az arcod minden nap? Ha igen, milyen színeket használtál?