Idősek otthona (beszélgetés)

Amikor megnyílt a városunkban a "fizetős" otthon, és már az árakkal is leszálltak a magas égből (egyházi tulajdonú), akkor itt a házból az egyik idős hölgy önként és dalolva bevonult oda.

Túl volt már a 80-on, család nélkül élt, még elég jól bírta magát, csak egyre nehezebben mozgott. Felajánlotta a lakást, és a nyugdíja felét, ezért élete végéig totál teljes ellátást kap.

Van lehetősége (amíg bír, és akar) naponta kijárni az otthonból, (=visszajött a ház elé a padra pletyizni!) odabent kártyáznak, stb. stb. Azt mondja jó döntés volt a részéről.

Ezt azért írom, mert ilyen is van, nem feltétlenül már csak elfekvőként, ápolásra szorulóként kell/lehet oda beköltözni.

Van ilyen is, de talán ezután már az emberek máshogy fognak gondolkodni.

Mondjuk a lehetőségek nem hinném, hogy javulni fognak. :(

Nagy kár, ránk nézve...

Nem mindenki rugalmas. Anyu azt mondta, hogy inkább megdöglik ellátatlanul, de otthon... aztán az élet m

másképp alakította, összességében teljesült a kívánsága. Durva, de mégis szerencsésnek mondható.

Az én nagymamámat az utolsó hónapjaiban a szüleim magukhoz vették. De ők már könnyen tehették mert nyugdíjasok voltak ők is.

A mama állandóan haza akart menni, vidéken lakott. Többször levitték őt, hazalátogattak pár órát, kimentek a temetőbe. Az anyu nem merte otthon hagyni egyedül. És mindig láttam, hogy a mama szíve elfacsarodott mikor indulni kellett és be kellett ülni az autóba.

Erősen érzelmi oldalról közelítetted meg a kérdést, és kinek ne facsarodna bele a szíve, aki olvassa?

Nagy igazság, hogy az öreg fát nem lehet átültetni, de ez arra az esetre is vonatkozik, mikor valaki magához veszi az idős szülőjét, ha megteheti.

Igazán jó megoldás nem létezik.

Max. nem szabadna megöregedni és magatehetetlenné válni :)

Ezt viszont nem mi döntjük el.

Na de konkrétan még meg sem kérdezte őket, csak így gondolja.

Egyik külföldön, másiknak 5 gyerek, harmadik nem tudom, de talán velük kéne ezt megbeszélniük.

Szóból ért az ember...

Embere válogatja...

Van, aki szívesen megy, mert egyedül van, van akire nem tud felügyelni a családja.

Itt sokakat látogatnak a gyerekei.(2 otthon van a közelben) Nem csak félévente. Aki szereti a hozzátartozóját, az nem hagyja magára.

Hozzá kell szokni a gondolathoz, ha muszáj, költözni kell, akárhány éves az ember. Nem kell olyan röghöz kötöttnek lenni.Hozzáállás kérdése.

Ez nem kemény ?

Három diplomás gyerek és a szülők bizonytalanságban?

Persze, a cukorbetegség, ahogy a doki édesanyámnak mondta még a '60-as évek elején:

Az orvostudomány akkori állása szerint nem gyógyítható, de megfelelő odafigyeléssel együtt lehet vele élni.

Ma meg már vannak fokozatok, amelyek gyógyíthatóak, és persze vannak fokozatok, amikor már önmagukat önállóan ellátni képtelenek. De ez nem csak cukrosokra igaz.

Ugye hogy jó volt a megérzésem.Sajnálom.Én 40 éves koráig ha szüksége volt a fiamnak a segítségemre ,segítettem.

Vonal meghúzta,a magam öregkori biztonságát nem fogom kockáztatni!

Max látogatást várok,ha nem tetszik,találok más verziót

Akkor egyetértünk!

Szerintem van sok jó otthon - még - az országban.

Nem ördögtől való a beköltözés.

Nekem van itt ismerősöm, de egy ideje nem láttam, remélem azért jól van...

Igaz, ő fizetett érte rendesen.

Nem bízom benne, hogy bővítik ezeket az állami intézményeket, pedig nagyon nagy szükség lenne rá...

Azért ezt is lehet karbantartani.

Ha 2-es, akkor pedig az életmód megváltoztatása sokat segíthet.

Valamennyire az I-esnél is.

Már ne is haragudj, de ez nem önfeláldozás, hanem butaság. :(

Nálunk mindenki segít, amikor szükség van rá.

Amerre haladunk, még ez is meglehetne...

De nem lesz, mert a szülőképesek elmennek az országból, vagy nem lesz gyerekük, vagy csak 1-2.

A másik: ma már sajnos nem lehet 54-55 évesen nyugdíjba menni. Ennek a korosztálynak most aktívan és még sokáig dolgoznia kell.

Hidd el sokan elmennének a régi rendszer szerint és akkor könnyebben tudnának az idősödő szülőkkel foglalkozni, ápolni, gondozni, segíteni.

Két kolléganőm is volt évekig ápolásin. Az a büntetésük, hogy nem számít bele az évekbe. Tehát nekik tovább kell dolgozni:(

Ha az egészségi állapot olyan, akkor persze. De itt egyelőre szerencsére nem arról van szó. Éppen ezért gondoltam, talán még először valami más megoldást kellene keresni, találni.

Persze, ha még haszonélvezet sincs rajta, akkor eladni sem tudja csak a tulaj.

Ez esetben viszont valóban nincs más, mint otthagyni az egészet és majd megoldják ők akár a felújítást, akár a rajta levő jelzálog sorsát.

Akkor a haszonélvezet és, hogy a lányod nem akarja eladni az nem úgy van? (Gizus írta, biztos félreértette)

Tudod, én erre azt mondom, hogy egy szülő amíg a kezét lábát emelni tudja szülő és anya. Persze, hogy a gyerekeiért a dobogó szívét kiteszi az asztalra. De van egy határ, azért a fejem fölül ne vegye már el a házat, a lábam alól ne húzza ki a talajt. Három gyereked van, valahogy muszáj megoldani, hogy ne váljatok földönfutókká. Az unokák mit mondanak?

Le kell ülni és megbeszélni, legyen ott az összes gyerek és az összes unoka, mármint a nagyok. Kell megoldást találni.

Nem is értem:(

Igen , pontosan ez a helyzet, hogy mi túl naívan még haszonélvezetet sem kértünk, annyira megbíztunk a lányunkban.

Túlságosan önfeláldozóak voltunk a gyerekeinkkel, és most ennek a levét isszuk.

Mindekinek szól: vigyázzatok a gyerekek felnőnek és a szülök a legkisebb gondja.

Végül is én értem, hogy ott a saját család, de valami megoldásnak lennie kell.