Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
Esteledik a faluban, haza kéne menni.
Attól félek, a legények, meg akarnak verni.
Ne bántsatok, jó pajtások, nem vagyok az oka,
Szeretek egy barna kislányt, nem hagyom el soha.
Káposzta, káposzta, téli-nyári káposzta.
Az édesanyám háza nálam nélkül de árva.
Az van a káposzta kacskaringós levelére ráírva,
Hogy érted vagyok, rózsám három évig katona.
Ledűlött, ledűlött a szénaboglya teteje.
Gólyamadár sej-haj fészket rakott belőle.
Gólyamadár sej-haj szépen kelepel a háztetőn,
Elhagyott, elhagyott engemet a szeretőm.
Ha elhagyott, sej-haj, másikat keresek a helyébe,
Mégsem leszek, rózsám, egy magányos remete....
Gólya, gólya hosszú lábú gólya,
Megmondtam, hogy ne menj ki a tóra,
Odajárnak fürödni a lányok,
Gólya madár szégyent ne hozz rájuk.
Odajárnak fürödni a lányok,
Gólya madár szégyent ne hozz rájuk.
Két összeillő ember
Fénylő tágra nyíló szemmel.
Figyeld elakad a hangunk
Istenem, hát mi vagyunk!
Két fénysugár a ködben.
Jöttél akkor és én jöttem
Látod így volt írva sorsunk
Most élünk végre, nem csak álmodunk!
Két kis fűszál dús fák között
Két kis porszem hegyek mögött.
Völgyek mélyén két kisvirág
Mérhetetlen boldogság!
Kislány a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jajj de szépen játszotta
A Liszt-rapszódiát
Kislány, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
S rabja voltam mint egy kisdiák
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.....
Késő van már, egy esti ének
és útra kelnek a szép mesék.
Elviszik majd a hírt a népnek,
hogy jut az évnek egy ünnep még.
Ha még egyszer szép kabátban
a szép lánynak szép hajába
beleturnám a kezem rögtön
s nem olvadna hó a földön.
Oda van a virágos nyár, minden levél sárga.
Jajgatva sír a szellő is, mintha neki fájna.
Fel-felzokog, úgy kesereg ott kinn az avarban,
Mint mikor az én rózsámnak,
szerelmetes violámnak,
Elvesztét sírattam.
Szellő, szellő, síró szellő, fáj, a szívem, lelkem,
Beteg vagyok, meg is halok, sirassál el engem.
Vidd magaddal a szívemet e világon végig,
Mutogasd meg mindenkinek,
milyenek a vérző szívek,
Mikor összetépik.
De a boldog ifjúság
Nem jön vissza soha már.
Mégis újra elmegyünk
Emlékeket keresünk
S feltűnik a régi nyár
És egy vidám ifjú pár.
Az a kicsi házikó.....
(Gondold meg és...) igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
Kis kút, kerekes kút van az udvarunkba',
de szép barna kislány van a szomszédunkba',
csalfa szemeimet rá se merem vetni,
fiatal az édesanyja, azt is kell szeretni!
(Mikor úgy...) tavasszal a Tisza virágzik
Millió kis lepke vize fölött játszik.
De egy sem él addig mig olvasok százig,
Temető a Tisza mikor kivirágzik.
A mi szerelmünk is ilyen kérész élet
alig, született meg máris semmivé lett!
De az én két szemem mindig sürű könnyben ázik
Úgy várom a Tiszát mikor kivirágzik.
Hűvös őszi eső verdesi a fákat
Égőszerelemmel mindhiába várlak
Elnézem a Tiszát,szivem hozzád vágyik,
Halálom a Tisza mikor kivirágzik
Darumadár fenn az égen hazafelé szálldogál,
vándorbottal a kezében, cigány legény meg-megáll.
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,
mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet...
Ó,miszter alkohol,hát itt vagy már megint?
Erthetően megmondtam, köztünk semmi nincs..
Óh, mennyire szerettelek,S hallgattam terád..
Találkozás egy régi szerelemmel,
Nem tudni mért, de mindig megható…
Idővel mindent másképp lát az ember,
De az, hogy szép volt, nem vitatható.
Hiába nézem ellenséges szemmel
A változást, mi rajta látható.
Az ember áll és megszólalni nem mer,
Van szerelem, mely nem gyógyítható...
Időm kevés, mégis hajt valami tovább
Kormos városomban rám nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban
Új filmeket adnak a régi mozikban
Fáztam eleget az utcák kövén
Falhoz dőlve rád vártam én
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád
Titkaim, nem őrzi senki meg
De a szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait
Ne bántsatok soha engem
Én a szidást nem érdemlem
Nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj
Hajnalban is mulatni jár
Nem lesz abból semmi....
Rád gondolok, amikor az orgona virágzik
Nyár elején
Amikor a rózsafák közt száz napsugár játszik
Rád gondolok én
Kicsi, gyere fel a hegy csúcsára,
Arra repül a madár.
Addig szeretnék a csúcsig jutni,
Míg van napsugár.
Galambszívet örököltem az édesanyámtól,
A szép dalos nótás kedvet az édesapámtól.
Ők neveltek, tanítottak minden szépre, jóra,
Fehér lelkű kisgalambom szerelemre csókra.
Megbecsülöm édesapám, anyám örökségét,
Szívem mélyén őrizgetem szerelmem hűségét.
Az én édes kicsi párom hasonlít anyámra,
Én pedig a nótás kedvű édes, jó apámra....
... sohasem utaztam a szellemvasúton
Míg meg nem szállt a bátorság
Ittam egy kortyot és vettem egy nagy levegőt
Meglesem mi is ott az igazság
Lábujjhegyen léptem tova az avarban.
Dehogyis zörögtem, dehogyis zavartam.
Volt nékem is tavasz, akácvirágzás is,
Söpörtem eleget, söpörjön most más is.
Giling galang szól a harang..
Boldogságom határtalan!
A Dorozsmai határban madárka szól..
Kiballagok a vasúthoz találkozni véled,
Viszek kéklő nefelejcset, gyöngyvirágot néked.
Jól tudom, hogy elvárhatlak örökkön-örökké,
Az a vonat nem érkezik sohs-soha többé.
Elballagok a vasútról, nincs ott mit keresnem.
Megértettem:nem szabadna ily nagyon szeretnem!
De a szegény, megvert szívem mégis kitart végig,
Künn marad a legutolsó vonat érkezésig.
Szállnak a darvak, szállnak az égen.
Vége a nyárnak, szép napok szállnak
messze a vándorok V-betűjében.
Hívnálak vissza, nem lehet.
Kiáltok érted, jaj, hová vittétek
fekete, őszi fellegek?
Nekem a Balaton a Riviera,
Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
nem töröm más szavakon a kobakom.
Nekem a Gellért-hegy a Himalája,
bár kicsit alacsonyabb, mi tagadás,
De nyári éjszakán igazi bája,
Szavamra, van olyan szép, mint bármi más.