Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
(Lehullott a...)
.... rezgő nyárfa ezüst színű levele.
S hogy lehullott, elsodorta azt az ősz hideg szele.
Egy levélre rá volt írva rózsámtól az üzenet:
Isten veled édes, Isten hozzád kedves, élnünk együtt nem lehet.
két kicsi kecske
nagy fenekedve
ballag a hegyre,fel....
Túl a Tiszán faragnak az ácsok
Ide hallik a kopácsolások
Talán, sok év után
Majd rájövök, hogy van még rajtad kívül más
Talán, sok év után
Az élet hoz majd gyógyulást
az első édes,
szerelmes csókot,
feledni többé
nem lehet.....
Nem vagyok én apáca
Nem élhetek bezárva
Kék nefelejcs, kék nefelejcs
Virágzik a, virágzik a kertemben
... Miszter Alkohol,
Hát, itt vagy már megint,
Hisz érthetően megmondtam
Már köztünk semmi nincs.
Nekem már ne ígérd,
Hogy megváltozol!
Bánatorma, szépfiú,
Ismerlek már jól.
Mert néha jó veled,
Ezt nem tagadhatom,
De addig-addig hízelegsz,
Míg nem tudom, hogy mit teszek
... Istenem,
Nézz le rám segíts nekem
Légy velem, engedd, hogy éljek,
Adj erőt s időt nekem!
Nézz le rám ó Istenem,
Nézz le rám segíts nekem
Légy velem, engedd, hogy éljek,
Adj erőt s időt nekem!
..nem lehet elfelejteni,
értem könnyeket illik ejteni....
...a feje,búsuljon a ló,
egy kislányért búsulni nem jó,
gombház haj,ha leszakad,
egy leánynál több is akad
Lassan bandukolva,
múlik minden óra...
Legyen a Horváth-kertben Budán
Szombaton este fél nyolc után.
Kiszól a színkörből a zene,
Ragyog a babám két szép szeme.
Legyen a Horváth-kertben Budán
Szombaton este fél nyolc után.
Mikor az első csillag kigyúl,
Kicsike babám hozzám simul.
Nem jöhet új az életben hirtelen.
Sohase mondd, hogy vége, hogy nem érdekel,
A mindenen túl a minden jön el! (:DD)
Debrecenben voltam, Nagyerdőben jártam.
A mi kis padunkon ifjú párt találtam.
Feléjük repesett örömmel a lelkem,
Azt, hogy csókolóztak roppant helyeseltem.
Lábujjhegyen léptem tova az avarban.
Dehogyis zörögtem, dehogyis zavartam.
Volt nékem is tavasz, akácvirágzás is,
Söpörtem eleget, söpörjön most más is.
Elmúlik a legszebb nyár is, néhány szép nap vége máris,
Tegnap még oly színes kertek színeiktől búcsút vesznek,
Útra kelnek fecskék, gólyák, őszi szél jár erdőt rónát,
Egy nap minden arra ébred, jégvirágos, fagyos tél lett.
Azt hittem, hogy megtaláltam benned, kire mindig vártam,
Aztán te is útra keltél, csalfa szívvel másé lettél,
Koldusaként a világnak, irigye vagyok a nyárnak,
Hisz a nyár még visszatérhet, de én nem láthatlak téged.
Mit susog a fehér akác hervadozó virága
Ha a szellő hozzá szegül, a szívemet átjárja
Könnyeket csal a szemembe reám száll egy szép álom
Amely egyszer betöltötte az én egész világom
Nem szeretsz már te engemet hiába is tagadod
Nem csal meg a suttogásod, nevetésed s mosolyod
Boldog idő hová lettél, édes emlék ne hagyj el
Susogj, susogj fehér akác, hervadozó levele
Te vagy nékem az az asszony
Akitől csak boldogságot kaptam
Mégis te vagy az az asszony
Akinek én oly keveset adtam
Te vagy az a fénylőcsillag
Amely mindig ott ragyog az égen
Amelyik ha eltévedek
megmutatja a jó utat nékem
Te vagy aki otthon sírtál
Én meg közben a világom éltem
Tudtam azt, hogy egy jó szavam
Elég lesz, hogy megbocsájtsd a vétkem
Lehajtom most a fejemet
Szeretném ha meg is szidnál engem
Olyan asszony vagy te nékem
amilyet én meg sem érdemeltem
Emlékszel még,
jut még eszedbe a múltunk,
szép volt de szép,
minden perc üdvöt kínált....
Édes anyám kössön kendőt, selymet a fejére
Menjen el a legszebb lányhoz a falu végére
Mondja meg a legszebb lánynak; el szeretném venni
Kérdezze meg; akar-e a feleségem lenni.
Édes fiam azt kislányt verd ki a fejedből
Nem érdemli, hogy szeressed szívedből, lelkedből
Azt üzente, szebb legény is, gazdagabb is kérte
Édes anyám, az én szívem majd meghasad érte.
Megyen már a Hajnalcsillag lefelé,
Az én kedves galambom,most megyen haza felé.
..
Egyszer gondolt rám az Isten, odafönn a fénylő magas égben.
Csókot én csak egyszer kaptam egy asszonytól, valamikor régen...
De már én csak ilyen vagyok, minden kis jót megköszönök szépen.
Énnékem új boldogságban, úgy érzem, már nem lesz többé részem.
Régen oda az ifjúság, új asszonycsók nem való már nékem.
Még sincsen egy panasz szavam, amit kaptam, megköszönöm szépen, (Mert)
Azért az egy asszonycsókért, úgy érzem márérdemes volt élnem!
Még sincsen egy panasz szavam, amit kaptam, megköszönöm szépen,
Mert az az egy drága asszony, úgy mint régen, ma is itt van vélem!
Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat,
Hiszen az embernek annyi minden fájhat.
El nem ért nagy álmok, elveszített társak,
Sebek, amelyek egy életen át fájnak.
Annyi minden csalhat könnyet a szemekbe,
Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Túl leszel majd egyszer minden csalódáson.
Nem azért van a szív,hogy örökké fájjon.
Akármilyen hosszú, nem örök a tél se,
És a legszebb rózsák neked nyílnak végre.
Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe:
Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Nincs már hová hazamenni,kis falumban nem vár senki énrám.
Édesanyám kedves háza üresen áll,egymagában némán.
Mindhiába vágyom vissza oda,ahol csak jóban volt részem,
Mert aki a sok jót adta,kint nyugszik a temetőben régen.
Nincs már hová hazamenni, nincs a vigaszt hol keresni nékem.
Csalódások országútján gyötrelmek és bánat között éltem.
Könnyekből a két szemembe temetek sok eltékozolt évet.
Eltemették minden álmom, hűtlen asszonyt s rossz barátot végleg.
Nincs már hová hazamenni, egy éjszaka mégis haza térek.
Életemért szépen csendben mindenkitől bocsánatot kérek.
Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen,
Ott fognak majd rám találni, de már semmi nem fog fájni nékem.
Lázas álmok, vágyak, tervek, tenélküled mivé lettek,
Télbe hajló, őszi tájban könnycseppek az út porában!
Egyszer minden útnak vége, elfogy majd a könny is végre,
És ha volt is jóban részem, szétfoszlik a messzeségben!
Emlékekkel bús szívemben eltűnök a végtelenben,
Nem marad más énutánam, könnycseppek az út porában.
Lettél volna katona
Dunáról fúj a szél.
Hej, Dunáról fúj a szél,
Feküdj mellém majd nem ér
Dunáról fúj a szél.
Nem fekszem én kend mellé,
mert nem leszek a kendé
Dunáról fúj a szél.
..Dunánál fúj a szél,
szegény ember vígan él,
Dunánál fúj a szél...