Autizmus - Naná, hogy Esőember! (beszélgetés)

Én is néha azt hiszem, hogy egyedül vagyok. Mert én csak azt látom, hogy jönnek csőstül napi szinten a nagymamák, papák a gyerekekért az oviba, vagy éppen apuka vállalkozó, vagy éppen sokat van ott a gyerek, ám van lóvé, és a legközelebbi boltban bepakolják ami kell a terepjáró hátuljába, nem a hátukon cipelik haza a krumpliszsákot...

Meg elég nehéz olyan gyerekkel járni társaságba, mint a fiam, mert előbb-utóbb valami gáz bizti lesz. Pl. már a hazamenés is kész katasztrófa... Családiházas, jobbkezes övezet, kis utcák... Minden gyerek, még a bölcsisek is szó nélkül megállnak az utak végén. Én nem engedtem el a fiamat, mert érzem, hogy nem biztos a dolog... Meg is kaptam, hogy én nem bízom a gyerekben, meg túlféltem... Aztán egyszer elengedtem... Egyszer-kétszer megállt.. Aztán harmadszor minden gyerek megállt, csak ő nem. A mai napig kivagyok, hogy mi lett volna, ha épp jön az autó, és legfőképpen azért, hogy én hülye másra hallgattam, és nem a saját ösztöneimre...

Nekem egy olyan anyuka ajánlotta a sotét, akinek a gyereknek ott diagnosztizálták az Aspergert. Most oda van időpontunk, de ha ott nem jutunk dűlőre, akkor elviszem a Vadaskertbe... De azért remélem a sotén se hülyék...

Mintha minket írtál volna le... :) És még millió hasonló család van. Ilyenkor mindig eltűnődöm, hogy azt hittem, csak én rendelkezem szerető, de sokat dolgozó férjjel, még nem nyugdíjas szülőkkel és távoli barátokkal.

Mi a Vadaskertben voltunk, ott kaptunk diagnózist. Melegen tudom ajánlani, ezen a téren amúgy is ők az etalon. Biztosan jó az I. Klinika is, de róluk semmit nem tudok.

És ha mégis aspiként diagnosztizálnak, a Vadasban lehetőség van szülőtréningre, ami ott ingyenes, máshol meg nagyon drága. De ne szaladjunk ennyire előre....

A motiválást úgy értettem, hogy neki kell előbb tennie valamit ,azután kap egy makettet. Pl. elpakolja a játékait vagy megírja a leckéjét, stb.

Ez messzemenően bevált nálunk.

Egyébként mi is jártunk pszichológusnál, amikor még az öntörvényűségét szerettük volna kiiktatni, ott szabályosan megtiltotta a pszichológus a vonatos dolgokat. Ennek totális káosz és őrület lett a vége. Hamar úgy döntöttem, hogy "ellenszegülök" a tiltásnak :)

Január nincs már olyan messze. Szerintem majd ha határozott vizsgálati eredményetek lesz, akkor össze tudod magad szedni. Hiszen semmi sem rosszabb a bizonytalanságnál.

Szia!

Hallásvizsgálaton még nem voltunk, nekem nem tűnt fel, hogy nem hall. Viszont állandóan náthás, száján veszi a levegőt. Mostanában mutogatott a fülére, aggódom, hogy esetleg lappang benne valami. A háziorvosunk csak annyit közölt, hogy ép a dobhártyája. De vannak sajnos rossz tapasztalataim arról, hogy gyerekorvosok miket nem vesznek észre... Mások ajánlása miatt már voltunk arcüregtisztításon is, de vagy nagyon rossz helyen voltunk, vagy az egész tényleg csak egy üzlet, mindenesetre egy baromságnak tartom. Minket átvertek, simán elvárták, hogy vírusos nátha esetén is vigyük a gyereket heti egyszer, ahol potom 4000 forintért leszívták a váladékot. (amit itthon is meg tudok csinálni amikor beteg, nem heti egyszer, hanem napi 10-szer.)

Na, mindegy, ezt nem is részletezem.

Voltunk fül-orr-gégésznél, aki audiológus is, ő azt mondta, hogy egy 2 éves gyereket még nem lehet hagyományos módon vizsgálni. Most megint viszem majd egy másik orvoshoz, mert aggaszt kicsit a füle, hogy piszkálja és folyamatosan nagyon taknyos. Nem tudom......Lehet, hogy mégis lehet valami baj a hallásával? Én nem érzem, hogy ez áll a viselkedése hátterében, de lehet, hogy befolyásoló tényező.

Köszönöm a megértést..

Nálunk tényleg rajtam van a több teher. Apuka 12 órákat dolgozik, 14 órákat van távol, legtöbbször hétvégén is. Egyébként szupi a házasságunk, mellettünk áll, és tudja, hogy ő ezt nem tudná csinálni, ha én nem látnám el itthon a három gyerek, meg a család működésének gondjait.. Csak ettől még tényleg minden rajtam van... Anyám még dolgozik, és még évekig fog is (legalábbis kéne neki), apám meg néha segít, de azért ő csak pasi.... Én meg még mindehhez egy elég aktív szellemű nőszemély vagyok, nem tudok egy kis tanulás, önépítés nélkül meglenni, egyszerűen zavar, hogy érzem, hogy csak csökken a szakmai tudásom, a nyelvtudásom, meg még a természetes kommunikatív képességeim is... A mostani családi helyzet viszont így segítség nélkül kb. kettőt igényelne belőlem. Se kocsink, se lehetőségünk valami bébiszityóra, se semmi.. Ez még külön flusztrál...

Kb. egy évvel ezelőtt vittem el a szőke herceget (megtekinthető a képeimnél) a kerületi gyermekpszichiátriai rendelőbe, ahol is egy tündéri, nyugis pszichológusnőhöz került. Már magamtól is vittem volna, de az ovónők nyomatékos kérésére is. Ők azt mondták, hogy biztos hiperaktív, mozgásterápia kéne, meg mittoménmi... Én azért mondtam, várjuk meg a diagnózist..

A pszichológus hölgy ugyebár "bölcsész", tehát ő ennek megfelelő, egyébként tényleg találó diagnóziassal szolgált. Annyit mondott, hogy a fiam egy szélsőségesen introvertált alkat, ebből kifolyólag alacsonyabb az ingerküszöbe, mint egy átlag embernek. Ha ő az oviba elkezd valamivel játszani, és más odamegy, megzavarja, akkor arra ő sokkal hevesebb választ ad, és sokkal hamarabb... Magyarán akkor csökkenthetjük a tüneteket, ha minélinkább békénhagyjuk. Itthon is, ha bepörög, akkor be kell küldeni egy üres szobába, és ott egy idő után lenyugszik. Ez egyébként be is vált, csak ezt egy 25 fős oviban hogy teszed meg??

Tehát nemhogy hiperaktív, hanem pont az ellenkezője, és mindenféle extra mozgás csak túlpörgetné...

Úgy egyébként szerette a fiamat, szerinte a konstrukciós képessége évekkel fejlettebb a többiekénél, viszont egyéb képességei, pl. a szociális, vagy rajz meg fejletlenebb... Jártunk egy darabig, beszélgettek, stb...

A családnál megállapította, hogy apuka sokat dolgozik, elég pörgősek vagyunk, stb... Ez igaz... De azért én mégis itthon vagyok, a tágabb család is szerető, tehát azért még mindig azok között van, akiknek a legjobb dolga van, ahogy elnézem a környező családokat... Szóval ez önmagában nem indok semmire...

Mivel láttam, hogy itt megrekedtünk, ezért hosszas kérdezgetés után találtam két helyet, a Vadaskertet, meg a SOTE I.-es gyerekklinikát, ahol nem csak elbeszélgetnek a gyerekekkel, hanem úgy is vizsgálják őket, hogy hosszabb ideig ott tartózkodnak... No az egyik helyre fogom vinni januárban, szóval ettől elég sokat remélek...

Egyáltalán nem biztos, hogy Aspergeres, csak mivel valaki felhívta erre a figyelmemet. Utánaolvasva ledöbbentem, hogy mennyire illik a fiamra. Sőt, még az a része is, hogy férfiágon öröklődik... Apukánál se stimmelt minden, sőt, még a mai napig is küzd néha ilyen gondokkal... Persze ezt anyósom tagadja, hogy az ő fia normális... Ez persze ki van zárva, mert akkor nem mentem volna hozzá, ő meg nem vett volna el....

Igen, a mi szüleink generációja még nagyon gázul áll ezekhez a neurológiai-pszichés problémákhoz, ők még a szőnyegalásöprésnél, meg a majd kinövinél tartanak, sokdiplomás létükre is...

Köszi az oldalt...

Egyébként én már pont nem motiválni szeretném, hanem azt, hogy hagyjon alább ezekkel a dolgokkal, és valami más is járjon abba a fehér fejébe...

Megértelek. Én is gyakran érzem úgy, hogy tehetetlen vagyok, és senki nem segít. Pedig ez nem igaz. Csak a legtöbb teher rajtam van, és miután az ember lánya próbál információkhoz jutni, szülőtréningekre járni, megérteni a gyerkőcöt, mindez rengeteg energiát felemészt. Szükség van a stresszoldásra.

A diagnosztizálás szerencsére nem a családtagok feladata. Vitted már szakemberhez a gyerkőcödet?

Az én fiam is vasút-bolond. Pontosabban a papírmaketteket imádja elkészíteni. Kinyomtatom a www.papirmakett.fw.hu oldalról, aztán ő kivágja, összeragasztja, majd játszik vele. Rengeteg van belőle, de ezekkel lehet motiválni.

A fiad nagyon különleges, gondolom átlag feletti az IQ-ja. Egyébként mi a helyzet a tehetséggondozással? Mert az ilyen agyú gyerekeknél főleg erre kéne gondolni, hogy hogyan lehetne számukra olyan teret biztosítani a tanulásban, ahol nem unja halálra magát, hanem fejlődhet a saját - gyors és különleges - ütemében.

Én a fiamat mindenképpen normál oviban, iskolában szeretném tudni majdan. Jelenleg is normál bölcsibe jár. Jó lenne, ha ez működne is. Viszont minden fejlesztést biztosítani akarok számára, hogy ne legyen fennakadás. Főleg most, és később ovis korában, hogy iskolára ténylegesen elérjük azt a szintet, ami szükséges. De hogy mégis milyen lesz 1 év múlva, vagy 3 év múlva... Abszolút nem látom a jövőt. Csak reménykedem és próbálok pozitívan, optimistán gondolkodni.

Nagyjából hasonlítunk. :) Engem is mindenki hülyének néz a családban, hogy beleképzelek dolgokat a gyerekbe. Mindenki csak a klasszikus autista tünetekre gondol és amikor látják, hogy a kisfiam mennyire ki tudja fejezni az örömét, rohan nagypapa karjaiba és szeretettel mosolyog rá, ott van köztünk és tündérien táncol meg játszik, akkor én vagyok a totál hülye, aki beteggé teszi a gyerekét azzal, hogy mindenféléket kitalál róla. Pedig tudom, hogy nem tévedek és a fejlesztői is látják, hogy bizonyos dolgokban le van maradva. Ez annyira nehéz, annyira rossz hallani a családtól, hogy én spirázom túl a dolgokat és menjek én pszichológushoz, stb. Mintha szaranya lennék...

A védőnő is. Nem tudom nektek mi a tapasztalatotok, de többet ártanak, mint használnak. A miénk totál nincs képben semmivel. Néz rá a gyerek, mosolyog, akkor meg miért aggódom?! Majd beszél, ha akar! Ja...

Én úgy látom, hogy bár fiamnak mániái nincsenek, de a számokat nagyon szereti. Fel is ismer néhányat, pedig nem igazán gyakoroltuk. Úgy látom, hogy ugyan tudja, hogy mi a kutya, meg a kakas meg még egy csomó állat, utánozza a hangjukat, de egyszerűen dögunalom számára. Formákat, képeket 10 másodperc alatt összerendez, de hidegen hagyja, hogy a képen éppenséggel egy kutya van. Néha mondja, de nem ez a lényeg számára. Meg aztán, hogy megszámolta az ujjait... Erre a rokonság csak annyit mond, hogy ez tök jó, milyen ügyes!! Szerintem is az, természetesen, de mégis... Látom, hogy más, mint a többi gyerek. És igen, nekem is dolgozni kéne, van egy nagyobb fiam is, aki már-már elhanyagoltnak érezheti magát az öccse miatt... Nagyon nehéz így élni, mert nincs olyan irány, amiben minden összhangban lenne.

Jaj, nálunk még csak a gyanú van, de nekem már gyomorfekélyem van, pánikbeteg vagyok, dolgoznom kéne menni, és még van másik két gyerekem is, akivel törődni kéne...

Az ebben a katasztrófa, hogy nagyon nehéz diagnosztizáni, mert még az apja is, és a nagyszülők szerint is normális. Persze, ők fél órákat vannak vele.

Csak éppen nem lehet vele normálisan kommunikálni, az oviban nem játszik a többiekkel, csak néha, és akkor is olyan játékot, amit tulajdonképpen egyedül csinál, pl. LEGO. Nem vesz részt a verstanulásban, a tornában, semmiben.

A toleranciaszintre nulla. Hiába mondasz neki bármit, olyan, mintha nem értené.

Gondolatvilágát kizárólag a vasút, és az ezzel kapcsolatos dolgok teszik ki, másról szinte nem is kommunikál...

Ő is mutat hiperaktív tüneteket, de csak, ha nagyobb közösségben van, vagy ha valami változás van. De változás pl. az is, ha megjön az apja...

Úgy egyébként meg teljesen normálisnak tűnik, csak éppen azok vannak kiborulva, akiknek többet kell vele lenni, vagy éppen valamit el kéne érni vele: az óvónők, meg én..

Én már komolyan ott tartok, hogy szeretném, ha bebizonyosodna, hogy valami baja van, mert máskölömben már olyan érzéseim vannak, hogy nem vagyok hajlandó nevelni, ha nem kapok segítséget... Pedig nagyon szeretem...

Az én nagyfiam aspergeres. 2 évesen már sok szót-szótöredéket mondott, egyfolytában rohangált. Mozgásfejlődése és minden egyéb normálisan, kortársaihoz hasonlóan alakult. Kivéve, hogy gyors ütemben tanult meg beszélni, mondókát éneket már a második hallás után majdnem teljesen visszaadott. De nem láttam semmi olyat, amiért gyanakodnom kellett volna. Elkönyveltük pörgős, akaratos gyereknek, és kész. Csak idén nyáron vizsgáltattam ki, de azt is azért, mert valakiben felmerült a gyanú, akinek érintett a gyereke. Sokan az ismerősi körömből még a diagnózisunk ellenére sem hajlandó elhinni, hogy aspi. Szerintük félreneveltem, elkényeztettem. Most 7 és fél éves, normál iskolába jár.

Szerintem is mindenképp járj utána a dolgoknak, mert nagy változást tervezel az életetekben. Nem biztos, hogy gyógyped intézmény kell neki. Az én gyerkőcöm is normál bölcsibe, normál oviba járt, és most az iskola sem speckó. Pedig vannak bőven gondjai a szabályokkal, és irtó unalmas neki a betűk és számok tanulása, mert már ovis korában tudott olvasni- írni.

Sziasztok! Én vagyok az, aki Gyulára akar költözni, érdeklődtem, hogy ismeritek-e az ottani gyógypedagógiai intézményt.

Most másról van szó. Igazság szerint nem véletlenül tévedtem erre az oldalra. Kisfiam még kicsi, alig 2 éves, ezért ha akarnám se mondanák meg határozottan, hogy érintett-e vagy sem. De nekem mégis az az érzésem, hogy igen... Mert bár eddig nem produkált klasszikus tüneteket- amikről a hétköznapi ember tud-, de utánaolvasva azt gondolom, hogy bizony egyáltalán nem kizárható nála az autizmus. Ne higgyétek, hogy azért írok, mert ki akarom zárni ennek tényét. Nem, sőt! Inkább szeretnék világosan látni.

A fiam finommozgása sajnos nagyon ügyetlen. Nem tud rendesen rágni, szerencsére darabosat eszik, ízekben nem válogat, de amúgy egy rántott hús elfalatozásának gondolatát egyenlőre a science fiction kategóriába sorolnám.:)Egyszerű utasításokat megért, néhány szót - ha kedve tartja - használ, a végletekig utánoz mindent. Szavak elejét ismétli. De amúgy nem kommunikál. Nem úgy, ahogy kéne. Nem kér, nem mutogatja el, hogy mit szeretne. Odahoz tárgyakat, játékot, de azt hiszem ebben ki is merül a kezdeményezése. Nevére hallgat, ha elmutogatom neki, hogy mit kell csinálni figyel rám és megcsinálja. Ölel, puszil, örül, ha meglát. Gyerekekkel kapcsolatban nem túl nyitott, de ha azt veszi észre, hogy be tud kapcsolódni a játékba - ami főleg mozgás - örömmel rohan és bandázik másokkal. Totálisan naív lélek, azt hiszem, mindent szó szerint értelmez. A bölcsiben minden szabályt szépen betart és úgy gondolja, ez itthon is érvényes. Nem kel ki az ágyából addig, amíg meg nem fogom a kezét és azt mondom, hogy kijöhet. Így akár 1 órán át is fekszik az ágyában, hiába van ébren.( bölcsiben ez a szabály) Nagyon szembeötlő a vizuális memóriája. 30 képet vetítettünk neki, második alkalommal tudta, hogy mi után mi jön, előre mutatta a pózokat. Komplett mesét el tud játszani, olyat is, amit csak egyszer látott. De engem, a testvérét, az apját nem szólít meg, bár ha átölel mondja néha, hogy nana. A játékaival viszonylag rendeltetésszerűen játszik, szereti, ha segítek neki, közreműködök, mert egyedül hamar megun mindent, mintha nem tudna mit kezdeni a legóval. (Ha ott vagyok, tud építeni). Soha nem vonul el, szeret köztünk lenni. Amúgy nincsenek mániái, nincs olyan tevékenység, amihez ragaszkodna, nem zavarja, sőt szereti a változatosságot. Kimondottan rugalmas gyerek, nyugodt, jó alvó, nincsenek dührohamai.(egyenlőre, legalábbis)

Aztán ma........ Feküdt az ágyában és az én nem beszélő fiam megszámolta az ujjait. Számolt tízig, gyönyörűen.... Ledöbbentem. Ezért is szántam rá magam, hogy ezt leírom nektek, mert tényleg az az érzésem támadt, hogy ez nem egy kis lemaradás, majd behozza, nem egy olyan dolog, hogy majd a logopédus behozza a beszédet... ez más....

Kaparom össze az információkat az autizmusról. Egyenlőre úgy látom, hogy az asperger szindróma illik leginkább a fiamra. De a sok infó, sokfajta leírás miatt ezt én nem tudom eldönteni. Nem várom senkitől, hogy itt a fórumon "diagnosztizáljon". De abban biztos vagyok, hogy rengeteg tapasztalatotok van a témában. Ha van egy kis időtök, energiátok, megírnátok, hogy mik a különbségek? Az aspergert mi különíti el az autizmus más megjelenésétől? A fiam egyáltalán melyik kategóriába eshet (ez a kérdés költői)? Ez mi alapján dől el? Annyira nehéz a bizonytalanságban élni... Ezt biztosan tudjátok... Előre is köszönöm a válaszotokat!

Sziasztok!

Van köztetek olyan akinek magántanuló a gyermeke?

Sziasztok.Egy ismerősömnek szoktam segíteni,és a kislánya múltkor panaszkodott,hogy az öccse mindig megharapja,ha együtt fürdenek a kádban.Erre fölfigyeltem,mert régebben dolgoztam gyógypedagógiai asszisztensként.Aztán úgy alakult hogy nekem kellett altatni a gyerekeket és a kisfiú dührohamot kapott.Eszembe jutottak a régi tanulmányaim,és megfogtam a kisfiú kezét,és halkan mondogattam neki,hogy Nem szabad,és kb 1 perc alatt elaludt.Nagyon örültünk.

A baj csak az,hogy ez azóta többször is lejátszódott,és a kisfiú nem nyugszik meg,hanem a kezét harap(ná) és ordít.Igaz "csak" 5 percig tart,kb negyed óra múlva elalszik.

Utánanéztem az autizmus tüneteinek,és sajnos elég sok jellemző rá.Az anyjának még nem adtam oda a cikket,amit kinyomtattam,de már folyamatban van a dolog,pl kérdezgettem,hogy tud-e vmit az autizmusról.

A kérdésem az lenne,hogy addig is amíg rendeződik a dolog,így vagy úgy,azon fogok parázni,hogy nem okozok-e a kisfiúnak vmi nagy lelki traumát,azzal ha lefogom?Igaz,hogy nem vagyok náluk gyakran,de ha én altatom őket,akkor másképp nem alszik el,hanem menne,és szétrámolná a szobát.

Kedves Anyukák!

Azt szeretném kérdezni, hogy a Boardmaker-ben van-e napirendi kártya, vagy inkább PECS kártyákat tartalmaz?

Köszönöm!

Szerintem a gyerek képességeit kéne nézni elsődlegesen, tehát ha alkalmas integrációra, akkor oviban inkább azzal kellene próbálkozni, nem rögtön az EGYMI-vel.

És bármit választotok, össze kellene lehetőleg ismerkedni a pedagógusokkal is. Együtt tudnak-e működni a gyerekkel is meg Veled is.