A Sote I. mint meddőségi központ (beszélgetés)
Igen,mindketten ott vannak magánrendelésen,először eléggé összezavarodtam én is☺Felhívtam ma,sajnos ragaszkodik a HSG hez,azt mondta, a röntgen miatt pontosabb,mint a hycosy..pedig be vagyok tőle kicsit tojva.Viszont akkor, ha a tesót vàlasztom,megint gondolom el kell menni előtte magànba?Akkor fèl éven belül ez a 6.nőgyógyász,akivel dolgom lesz...😣
Ès azt mondta, nem kell beutaló,csak menjek.
Szia Nyakaska, köszönöm, hát, akkor próbálok felkészülni erre a kedves fogadtatásra. :-) De mondjuk neki is meg fogom mondani, hogy én meg az 50-50 %-ben hiszek (vagy igen, vagy nem), de én inkább az igenre szavazok. :-)
Négyet akartak visszaültetni? Négyet??!! Te jó ég...én kettőnél nem engednék többet. Mondjuk én voltam hematológiai konzultáción, mivel a Leiden-ben enyhén érintett vagyok, és kérdeztem az ottani profot, hogy ez hogyan befolyásolja a beültethető embriók számát és azt mondta hogy max. kettő legyen. Illetve nem tudom, ezt konkrétan a Leiden miatt mondta-e, mert amikor ezt beszéltük, akkor már csak általános kérdéseim voltak, szóval erre rá fogok még kérdezni, de akkor nagyon határozottan mondta hogy legfeljebb kettő. Jó, akkor majd próbálok kicsit erőszakos lenni. Kíváncsi vagyok, mi lesz a körbetelefonálásod eredménye, én olyan 1 hónap várakozásra tippelnék.
Dr Urbancsek Árpád a prof tesója az Ő rendelője van a Fogarasi úton.Itt dolgozik a tesója is de csak hétfőnként a magánbetegeivel.
Nk funkciót a Podmaniczky utcàban csinàl a Synlab csak telón lehet időpontot kérni. 1 hónappal előtte ne legyen semmilyen betegség( megfázás, torokfájás....)
Kariotipizàlàs nincs nálunk ...mi pont ma megyünk az Istenhegyibe...
Ők elvileg ugyanaz a cég. Mivel oda van 15% kedvezményem, amit lehet, ott csinálnánk. De akkor nincs minden náluk :( megnézem a többit.
Köszi!
Sziasztok lányok 🌸🌸🌸
Boldog Új Évet kívánok nektek és mielőbbi bábáskodást 🙏🙏🙏
Szia Mancs75!
Óóó igen, több megjegyzés is elhangzott a koromra vonatkozólag. Pl. az inszemnél a férjem spermaképe nem volt jó, mert előtte antibiotikumot szedett. Azt mondta, ne kísérletezzünk az inszemmel tovább, mert a korom miatt a petefészek működése bármikor leállhat (minden hormoneredményem rendben volt egyébként).
Aztán a stimulálásnál: "nem is értem, hogy miért reagál ilyen jól a petefészke ebben a korban, ez érdekes". Beültetésnél: négyet akart visszaültetni, mert öreg vagyok, öregek a petesejtek és ezzel is csak 25% esélyem lenne...
Mi semmiképp nem akartunk ikerterhességet, ezért csak egyet kértem vissza, ki is akadt... nem tudom már mit mondott pontosan, de a lényege az volt, hogy az eggyel semmi esélyünk.
Szóval ilyesmire számíthatsz :-)
Az első hormoneredményekről még Árokszállási doktornővel konzultáltam, ő csinálta az inszemet. Tőle kaptam másolatot a leletekről, a profnál semmit nem kaptam, csak a sikrtelen lombik után, de azon sem volt sok infó.
Szóval mindenkinek javaslom, hogy kérje el az eredményeket... ha mindannyian így teszünk, hátha belátják, hogy ez lenne a normális eljárás.
Egyáltalán nem tudom, más intézmények hogy működnek... a napokban körbetelefonálok.
Sok sikert neked... és csak határozottan, kérdezz a proftól bátran, mert kb. fél perced van rá, különben már ki is tessékel az ajtón.
Szia
En eleve maganban jarok a profhoz es igy kerultem a SOTE-ra 🙂
A rendelesen szerintem kedvesebb es tobb ideje is van egy betegre. Ami elonyt esetleg erezhet az aki maganba jar hozza hogy hamarabb sorra kerul. De ez csak az en velemenyem.
A prolaktin esetében annyit én még írnék, hogy ez mindenkinél más és más lehet. Van akinek pl. a vérvétel miatti stressz miatt megy fel a szint és utána minden rendben, van akinek alapból magas. Én saját tapasztalatomat tudom elmesélni:
Alapból idegeskedős típus vagyok, sajnos így a stresszhormon, amit Tivike írt duplán dolgozik, de ettől függetlenül amikor nem szedtem rá gyógyszert az egekben volt az érték és a menstruációm is teljesen rendszertelen volt. Több, mint fél év telt el úgy, hogy azt nézegették (akkor még az otthoni sztk-ban), hogy hogyan reagálok a gyógyszerre, ami végül majdnem egy évre kerekedett. Ha szedtem rendben volt, ha nem akkor megint magas lett. Végül egy helyettes orvosnak jutott eszébe, hogy valami más probléma is lehet és ő küldött el neurológushoz, és MR vizsgálatra. Kiderült, hogy egy microadenoma nevű, az agyalapi mirigy jóindulatú daganata van az agyamban, és ez okozza a magas értéket. Utána még szintén huzavona volt, hogy szedjek-e gyógyszert. Erről is megoszlanak a vélemények.
A neurológus azt mondta az én esetemben kell, az egyik nőgyógyász azt, hogy nem. Végül a kaput az tette be, amikor a nőgyógyász azt kérdezte tőlem:
"És mit akar maga, szülni?"
Mondtam, hogy emiatt vagyok itt, segítségért. Azt mondta nem ír fel gyógyszert, max. menjek vissza ha megint rendszertelen a menszesz. Hiába mondtam, hogy azt tapasztaltam ha nem szedem teljesen össze vissza van a menstruációm, amikor szedtem tökéletes 28 napos volt a ciklus. Ezután váltottunk magán meddőségire (ahonnan végül más okból jöttünk el) és külön endokrinológusra. Mindkét helyen azt mondták igenis kell szednem a Bromot.
Ez is mindenkinél egyedi, mitől magas, mi hat rá, stb. Nem egyszerű ez sem.
Mindenkinek azt kívánom, hogy ez az év a MI évünk legyen!
Kitartás és ölelés csajok! :)
Sziasztok!
Anno a nőgyógyász küldött el endokrinológushoz egy vérvétel után, IR gyanúval.
A prolaktinom se volt ok,erre írta fel a bromót.Amitől az endokrinológusom dobott egy hátast, mert szerinte ez így önállóan nem állja meg a helyét,mivel a prolaktin stresszhormon..Igaza is lett,azóta se kell szedjem,teljesen jók az értékek.Viszont hízás,erős D vitamin hiány és parathormon az egekbe.(mellékpajzsmirigy)
3 havonta vérvétel (6 oldalas,nagyon részletes,nagyon lelkiismeretes a doki.)Tovább küldött dietetikushoz,160 g diéta,semmi cukor és fehér liszt,grammra meghatározva étkezésenként a szénhidràt.Elsőre ijesztő,de hamar megszokja az embr lánya.D vitamin,merckformin kb 1 éve.
Másodszakvéleményt is kértem,alátámasztotta az elsőt.A doki el volt ájulva,hogy milyen lelkiismeretes a magándokim.
Előkapartam az anno rossz leleteimet(pár hónap alatt rendben lett minden érték)
Vércukor terhelés előtt 5,4
Inzulin 12,10
Vércukor 5,2
HOMA index 2,78,itt a határérték 2,50
Nagyon fontos a sport és ez a diéta együtt.
Viszont légyszi vki árulja el,első vérvételre(profnàl voltam magánba) kell beutaló?Vagy kell előtte telefonálni,vagy csak menjek?
Mindenkinek boldog BABÁS 2019-et!
Szia Tundev!
Tényleg elkeserítő, hogy ennél is mást mondanak az orvosok. Tesómnak is IR-e van, neki még magasabb volt az eredménye, mint nekem. Egy másik dokinál kezdte, aki még csak diétát sem javasolt neki. Mikor kiderült, hogy nekem is van és mit kell tenni, hogy lemenjen a szint akkor váltott ő is.
Írok én is egy másik dokit. Az Endokrinközpontban dr. Koppány Viktória, de van ott több doki is ebben a témában.
A diéta és mozgás a fő elem. Ezek segítenek állítólag a legjobban, a gyógyszer egy plusz támogatást jelenthet. Hallottam, hogy van olyan doki, aki nem díjazza a plusz gyógyszer adását. Lehet amiatt, mert olvastam olyat, hogy ez a gyógyszer csökkentheti a folsav szintet, ami ugye a mi esetünkben fontos lenne. Nem tudom sajnos melyik verzió a jobb, ráhagyatkozom a dokimra és inkább pluszban szedek folsavat a gyógyszer mellett és megnézetem az értékét külön, hogy esetleg
romlott-e.
Akkor tényleg furcsa, hogy az endokrinológus teljesen jónak találta a magas prolaktin értékedet.
Így igazodjon el bárki az egészen. Az egyik orvos ezt mond, a másik meg azt.
Mindenesetre az a lényeg, hogy most már a normál szinten van az értéked. Sajnos ha magas, akkor ez is megakadályozhatja a teherbeesést.
További ajánlott fórumok:
- Pécsi Meddőségi Központ
- A budai Meddőségi Központba járunk
- Úgy néz ki, meddőségi központba kell mennünk:( Tudtok nekem abban segíteni, hogy Budapesten melyiket válszam?
- Melyik meddőségi központot válasszam? Segítsetek!:)))))))
- Melyik a legjobb meddőségi központ és miért?
- Melyik a legjobb meddőségi központ?