Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ti, hogy vettétek rá gyerekeiteket a köszönésre, főleg azok érdekelnének ahol kicsit önfejűbb a gyerek fórum

Ti, hogy vettétek rá gyerekeiteket a köszönésre, főleg azok érdekelnének ahol kicsit önfejűbb a gyerek (beszélgetős fórum)


2010. máj. 4. 13:43

Én azt mondtam neki, hogy ha nem köszön, azt fogják gondolni, hogy olyan anyukája van, aki nem tanította meg. És amikor nem köszönt, úgy tettem, mintha nagyon szégyenkeznék, és elszomorodtam. Megsajnált, és azóta kilométerekről kurjongat mindenkinek:-)

A másik gyerkőccel meg az jött be, hogy azt mondtam, ha köszön, azzal jót kíván a másiknak, és ha sokan jót kívánnak neki, jó is fog vele történni. Így lelkesen "kívángat" ő is, hogy hozzájáruljon:-)

2010. máj. 3. 21:53

Na az én fiam,meg olyan hogy köszön a cicának kutyának tyúknak,bogárnak...meg minden hasonló lénynek...de az emberekkel hadilábon áll!

Illetve ha jó passzban van akkor le nyom egy csát!:p

Mondjuk ő még csak 2 éves!:)

10. ccd8b44456 (válaszként erre: 5. - Tündérke22)
2010. máj. 3. 21:49
ugyanez nalunk is hiab a jo neveles negy eves egesz pi i koratol tanitottuk h kell koszonni ezt latta stb de hiaba. makacs szegyenlos. meg ovib sem mer koszonni csak csaladnak!
9. sword (válaszként erre: 8. - Tündérke22)
2010. máj. 3. 18:34
Szégyenlős..de ő ezt nem érzi problémának de te úgy látom nagyon is..kicsit lazábban vedd ezt, majd fog köszönni ha nagyobb lesz, ne aggódj mááááár:)
8. Tündérke22 (válaszként erre: 7. - Sword)
2010. máj. 3. 18:32
mamáéknak, bátyámnak néha köszön, de az ovis társainak soha, pedig ha az utcán találkozunk velük már előre köszönnek neki
7. sword (válaszként erre: 5. - Tündérke22)
2010. máj. 3. 18:29
Értem..ne csinálj belőle gondot, majd egyszer csak magától elkezdi..gyerek és kész, egyik ilyen másik olyan..tudom ezáltal a szuper anyukák meg szuper emberek téged bélyegeznek meg, hogy nem tanította meg az anyja köszönni..de egyik füleden be másikon ki..örülj ,hogy egészséges és szépen fejlődik..az én fiam mint írtam, köszönt fűnek fának de pl az ovodai, mostmár iskolai ünnepségeken kukul meg:) engem mégsem zavar..mert gyerek:)
6. Tündérke22 (válaszként erre: 4. - Sword)
2010. máj. 3. 18:26
a 3 éves fiam ilyen ő utánoz engem még a kerítésnél a kiskutyáknak is köszön, de a lányom rittig se ha eröltetem ha nem
2010. máj. 3. 18:24

5 éves a lányom, de ő makacs is, meg szégyenlős is.

Neki már mondtam, hogy butánanak foglyák tartani de őt nem érdekli

2010. máj. 3. 18:23
Szia, nem kellett rávenni, köszönt mindenkinek:)) még annak is akinek nem kellett volna..pl kukásautós sofőr, hajléktalanok, stb, az én fiam mindenkivel lebratyizott:) de szerintem ha a tiéd nem akar köszönni..ne erőltesd, csak mondogasd neki, hogy utánozza anyát, apát mert az olyan nagyfiús, nagylányos dolog..egy barátnőmnél bevált..a kicsije azóta köszön büszkén:)
2010. máj. 3. 18:16

Ezt,hogy érted,hogy hogy vettük rá?Egyszerűen így nőttek fel,hogy akinek anya apa köszön,annak Ő is.

Egészen kicsi koruktól egyértelmű ez nálunk.Nekem a legkisebb másfél éves,Ő is szépen köszön mindenkinek,néha még annak is akit nem is ismerünk:)))

2010. máj. 3. 18:15
Neked mennyi idős a gyerkőcöd? Én a 4,5 éves gyerekemnek mindig azt mondtam, hogy köszönni természetes dolog, de ha nem köszön, akkor butának fogják tartani. Nálunk ez bejött.
2010. máj. 3. 18:12
Ti, hogy vettétek rá gyerekeiteket a köszönésre, főleg azok érdekelnének ahol kicsit önfejűbb a gyerek

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook