Szülés után újra csinosan (beszélgetés)
Kedves Zsófi! Én még egyszer sem, amióta elkezdtem a "minek is nevezzemet", mert fogyókúrának túlzás. De most már belehúzok. A már elkezdett méregtelenítés mellett (holnaptól) azt a diétát szeretném nagyjából csinálni, amit a terhességi cukor miatt kellett. Az akkor kivitelezhető volt, szerintem mek tudom újra csinálni, akkor nagyon lefogytam. Csak elő kell keresnem az adatokat valahogy netről, mert az akkori papírjaim odaadtam Apukámnak (cukorbeteg) kölcsön és azóta is ott van, innen vagy 130 km-re.
Annyit már sikerült számolgatás nélkl is, hogy biztosan kevesebb volt a szénhidrátbevitel, mint az utóbbi időben. Csak elérem már a férjem, hogy elérhetővé tegye nekem a mérleget. Nemcsak, hogy nagyon magasan van, de még ez s az van is rajta.
Sok sikert mindenkinek, s le a kilókkal!
Csomó mindenen rajta van, a sajton, a p.rizsen. Főzésnél lemérem, hogy miből mennyit használok és összeadom. Ha esetleg Anyukám hoz, akkor megkérdezem, hogy készítette és nagyjából megtippelem, de inkább ráhagyással.
Neten minden fent van, sok jó táblázat van. Meg miután sokszor eszem ugyanazokat, a p.rizs, lapka, virsli, a reggeli kávém, ezeket már fejből is tudom.
Jó reggelt!
Vera ügyes vagy te is, én nem tudnék számolgatni, bár csak elkezdeni kellene nyilván. minden kajának tudod a kalóriatartalmát? Nem macerás?
Én is rengeteget ittam, és az almaecet lehet tényleg beválik, mert nem voltam éhes.
szerintem ne vedd ilyen komolyan, 1 alma még belefért volna, vagy 1 szelet puffasztott rizs:-)
Most reggelizek, sült hús, paprika, wasa kenyér csupa 1-es:-)
Ügyi vagy! Én nem tudok elaludni korán, sajnos negyon átálltam a késői fekvésre! :/
Gergőm már alszik. Nálunk is apa fürdet! Minden mást velem, vagy együtt csinálunk! ennyi jár neki is! Hagyom, hadd élvezze! :))
Lassan vége a napnak, jelentem bűnözés nélkül! :))
Merre vagytok? Mindenki babázik? Nálunk most apával játszanak! :))
Szia! :))
Ügyes vagy! Én most tettem le Gergőt, gyors én is csinálok pár gyakorlatot!
szia Dorry, akkor hajrá!
Ma megvolt a mozgás 20 perc baba-mama torna, kisfiamnak is tetszett, némelyik gyakorlat közben jókat nevetett.
Én is az updattel próbálkozok, egyszer már bejött.
Sziasztok!
Én annyira teli vagyok lendülttel, hogy csak na! Elszántam magam! Mérlegeltem reggel, és ez is doppingol, mert annyi vagyok, mint 30 hetes terhesen voltam! :(((
nem rég tízóraiztam, egy narancs, egy kétszersült. Ja, én annyit variáltam, hogy szerintem egészségesebb, ha 5-ször eszünk egy nap, így a reggelim kávé volt, és tizaóraira ettem a reggeli többi részét, és uzsira is beiktatok az ebédből valamit! Tehát a napi adagot nem 3, hanem 5 részben eszem.
Lehet hülye kérdés, de kétszersült helyett nem lehet pirítóst enni szerintetek?? ugyanaz, nem???
Kismanó elkezdted te is levelt?? Végül is úgy tervezem, hogy egyebn lenyomom a 15 napot, nem hagyom ki a hétvégét, majd valahogy kibújok a családi ebéd alól! Utána update.lehet ma beikatatok egy kis mozgást is!
Kitartást mindenkinek! :)))
Sirena jobbulást!
Kismanó nekem egy gyermekem se "sikerült" alvósra...