Szerintetek megviselhet egy párkapcsolatot, ha sérült gyermek van a családban? (beszélgetős fórum)

Tulajdonképpen el is tértünk a kérdés megválaszolásától, bár az irások alapján látszik mindenkinek más a véleménye.

Egy biztos előre megmondani nem lehet, hogy mit bir ki egy párkapcsolat! Ha meg lehetne mondani, akkor nem vállnának el az emberek akár még 30 év múlva is!

Nem várható el! Miért is kötődne más beteg gyermekéhez!!Hisz az a természetes!

De a sérült gyermekeket a szeretet az élteti őket!

Ezért mondta az orvos hogy a gyermeknek rossz lessz az anyának könyebb!

éppen azt írtam, hogy nem telejesen érzelemmentesen...vagy legalábbis ezt akartam írni.

:)

Mindkettő fontos az ilyen gyermekeknek szerintem!

De az érzelmi kötödésre legalább olyan szüksége lehet mint a szakszerű ápolásra!

Nem pártolom a férfiakat, de azért mert nem tudja felvállalni az élet ilyen oldalát még el sem itélem őket! Inkább úgy mondanám megértem, mert nem könnyű és nem mindenki képes erre.

Egy anya az más, hiszen mi hordjuk ki a gyermekeinket, mi szüljük meg igy sokkal nehezebben is mondunk le róla bármi történjék is.

Látod azért szerencsére mint irod, a Te gyermeked még ha beteg is részt tud vállalni a család életéből, igy azért sokkal könnyebb, mint annak akinek 30 éven keresztül akár mozdulatlanul is fekszik a gyermeke az ágyban, nem tud beszélni, ülni, stb. Mint irtad, van hogy Te is kikészülsz, hát bizony erről beszélek én, hogy az idegei az embernek ebben teljesen tönkre mehetnek.

Kivánom nektek, hogy sokáig legyen nagyon boldog életetek egymással és legyen erőtök elviselni az élet legnagyobb megpróbáltatását!

Erről beszélek!!

Pontosan így van!

az enyém sem tud már beszélni, de ha a halállal kapcsolatos dalt hall keservesen sír!

Egyébként soha nem teszi akár mekkora fájdalmai is vannak!

ez szakmai protokoll, érzelmileg a saját érdekükben nem kötődhetnek...szinte az összes szociális eü. ágazatban így van.

ez persze nem jelenti azt, hogy ne gondoskodnának szakszerűen és teljesen érzelementesen ezekről a kis emberekről.

Bocs nem akartalak megbántani!Csak azt mondom mi az ami életbe tartja őket nagyon sok esetbe! De csak az tudhatja igazán aki ilyen gyerekek körül van! Sajnos akik ápolják a sérült gyermekeket érzelmileg nagyon ritkán kötödnek a gyermekekhez!

És ez nem elitélendő, mert minden gyermek elvesztésével ők is kicsit bele halnának!

Ezek a gyermekek is szeretik és boldogok a szüleikkel!

És ha intézetbe adják sok esetbe el is mennek , mert őket a mi szeretetünk élteti!

Csak addig küzdenek amíg nekik is van kiért!

Nekik is vannak érzéseik!!

Az hogy sokan nem látják az már teljesen más lapra tartozik!!

Nem értünk egyet, de ez nem baj!

Én akkor is azt mondom, nem itélem el azt, aki felvállalja azt, hogy ezt nem birja végig csinálni. Nagyon nagy teher és áldozat! És most nem azokról a betegekről beszélek akik esetleg képesek mozogni, beszélni és esetleg részt tudnak venni valamennyire az életben. Azokról a magatehetetlen embergyerekekről akiknek sajnos nem szabadott volna megszületni (elitélhetsz ezért, de nekik ez nem élet, hanem vegetálás) és esetleg még túl is élik a szülőket!

Amikor a gyermeket vállalja az ember, akkor senki nem arra gondol, hogy esetleg beteg gyereke születhet, ezzel a születés után szembesül, vagy esetleg még később és nem biztos, hogy ezt vállalni lehet. Tudom én is anya vagyok, és úgy érzem ilyen esetben én is vállalnám a gyermekemet, de nem itélném el azt sem aki ezt nem vállalja és ezt be is valja!

Viszont van tapasztalatom ezen a téren, sajnos van nem egy ilyen ismerősöm, és van aki birja és van aki nem (de mondom függ a betegsétől is).

Szerintem se nem jobb, se nem rosszabb az az ember, aki vállalja, hogy magánál tartja a sérült gyermekét.

Ha intézetben helyezi el, ha magánál tartja ami lényeges, hogy őszinte döntése legyen és ne mártíromkodásból tegye azt, amit.

Őszintén szólva az indulataid miatt én úgy látom, hogy a saját magad által választott mártíromság miatt vagy mérges azokra, akik mertek másképpen dönteni.