Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Szerelmi horoszkóp fórum

Szerelmi horoszkóp (beszélgetős fórum)


181. tinendo (válaszként erre: 180. - Fruzsus)
2008. aug. 27. 17:40

Mérleg-halak

Mérleg:

A levegő jegyű mérleg rendkívül intelligens, és nem egyszer jó üzleti érzékkel rendelkezik. Állandóan az egyensúly megteremtésére törekszik; a szerelemben, a munkahelyen, sőt az egész világon szeretne békét, egyenlőséget teremteni. Szereti a társaságot, a szép dolgokat, s ő maga is igyekszik sokat adni külső megjelenésére. Nyugalomra törekszik, elutasít mindent, ami közönséges vagy durva. Stílusa, öltözködése választékos. Döntéseket nehezen hoz, állandóan mérlegel. Családszerető, fontos számára az otthon. Érzéki, szereti ha bókokat kap, s vonzósik a szép emberekhez. A szerelemben rendkívül odaadó, számára elsősorban a másik fél boldogsága a fontos, és meg is tesz mindent, hogy ezt elérje. Szereti, ha partnere mindennek megadja a módját, elvárja, hogy hozzá hasonlóan elegáns és romantikus legyen.


Szerelmi élete:

A Mérleg képes leginkább a társa felé fordulni az összes jegy közül. Számára létkérdés, hogy legyen mellette valaki, mert csak így van értelme az életének. Akkor elégedett igazán, ha a társa jól érzi magát vele, és ezért mindent meg is tesz. A romantikus szerelmet keresi, ami megteremti életében a harmóniát és az egyensúlyt. Vonzó személyisége varázsával vonzza a másik nemet. Mint minden másban, itt is kiegyensúlyozottságra törekszik. Szereti ha kedveskednek neki és körüludvarolják. Nem szereti, ha erőszakosak vele, lerohanják és ajtóstul rohannak a házba. Partnerével szemben vannak elvárásai. Szereti ha az együttlétnek, találkozásnak megadják a módját. Ahhoz, hogy feloldódjon a szerelemben, szükséges számára a csábító környezet, színház, zene, romantikus randevú, ez jobban felmelegíti, mint bármilyen tüzes ostrom. Őszinteséggel és kedves bókokkal lehet elcsábítani. Az előjáték izgalmasabb számára, mint maga az aktus. A Mérleg jegy szülötte kedves, megbízható, odaadó társ.


Ha halak a párod:

Kedves, romantikus kapcsolat. Két érzékeny lélek találkozása. Végre valaki, akit védelmezhetsz, megmenthetsz a leselkedő veszélyektől, és aki hálás is ezért. Te vagy ebben a kapcsolatban az erősebb és céltudatosabb. Örömmel és büszkeséggel tölt el, amikor látod, hogy társad mennyire megbízik benned és megfogadja a tanácsaidat. Nagyon érzékenyen reagál minden egyes gondolati és érzelmi hullámzásodra, sőt, sokszor túl is reagálja azokat. Előfordulhat, hogy ez már terhes is neked, és jobban szeretnéd, ha kicsit önállóbb volna, de olyan szeretetreméltón gyámoltalan, hogy ezt mindig megbocsátod neki. Nem beszélve arról, mennyire legyezgeti hiúságodat a feltétlen szeretete és tisztelete. Amire nem ártana ügyelnetek: az időnkénti heves érzelmi kitöréseiteket, egymás iránti vádaskodásokat, sértődéseket próbáljátok meg kordában tartani. Rajtatok áll, mit hoztok ki ebből a sok lehetőséget ígérő kapcsolatból.



Párban élő mérleg:

2008-ban a Mérleg szülöttek úgy kezdik az évet, hogy a legszívesebben ki sem dugnák az orrukat otthonról. Főleg, ha együtt élnek a párjukkal! Otthonukban béke, szeretet és harmónia uralkodik. Minden, amire vágynak. Eközben a munkában feszültségek és méltánytalanságok várhatók. Ezért akár szabit is kivehetnének év elejére, hogy otthon töltődjenek, amíg csak lehet, vagy utazzanak el külföldre, ott annyi élmény érheti őket, hogy hazatérve mindent pozitívabban fognak látni!


Sajnos a párjukkal adódhatnak vitás helyzetek az év első felében. Ennek az elsődleges oka az lehet, hogy a Mérlegek szeretnének összeköltözni, vagy elköltözni egy nagyobb és szebb lakásba. Számukra szinte az egész év a „fészekrakás” jegyében telik. Ezt a párjuk túlzásnak és akár feleslegesnek is tarthatja. Ebből az év során visszatérően komolyabb csatáik is lehetnek. A Mérleg szülöttek pedig nem viselik el a feszültséget, a vitákat, ezért sokat szenvedhetnek, ha nem lesznek képesek kiállni magukért, és megtanulni érvelni! Nem kell összeveszni ahhoz, hogy mindkét fél elmondhassa a véleményét, amelyet olykor ütköztetni kell. Ezáltal alakulhat ki a közös „platform”. Ha ezt a Mérlegek nem sajátítják el az idén, akkor sok keserű órát szerezhetnek önmaguknak.


A másik feszültségforrás a Mérlegek szülei lehetnek. Előfordulhat, hogy nem értenek egyet a Mérlegek terveivel. Ennek egész évben hangot adva frusztrálják a Mérlegeket, akik nem tudnak vagy tiszteletből nem akarnak szembeszállni velük. Ezt a Mérlegek párja nem nézi majd jó szemmel, és a végén még ők ketten vesznek össze ahelyett, hogy a Mérlegek vállalnák a saját vagy a párjukkal közös véleményüket a szüleik előtt. Ez is nehéz tanulnivaló 2008-ra!


És a harmadik feszítő téma a hivatásban várható „felfordulás” lehet, amely komolyan megviselheti az érzékeny Mérlegeket. Fontos, hogy erről is sokat beszélgessenek a párjukkal. Ezek a beszélgetések még jobban összekovácsolhatják kettejüket…



Halak:

A víz jegyű halak rendkívül nagy érzelmi élettel rendelkezik. Olykor csak álmodozón maga elé mered, elmélyedve a maga által alkotott külön világban. Könnyen megérzi mások hangulatát, gondolatait. Nehezen viseli a kudarcokat, és könnyen függővé válhat (társtól, vagy rossz szokásoktól). Határtalan emberszeretet él benne. Önzetlen, képes bárkit szeretni, jószívű, s éppen ezért nem egyszer kihasználják. Könnyen belevetíti másokba saját eszményképét, partnerét vagy barátait jobbnak, szebbnek látja, mint amilyenek valójában. A szerelemben ragaszkodó és romantikus. Gyermekszerető, és teljes odaadással gondoskodik családjáról.


Szerelmi élete:

A Halak párkapcsolat iránti vágya egy csodaszép álom, aminek a beteljesülésére nagyon kicsi az esély. Minden kapcsolatában valamelyik álmát szeretné megvalósítani, csak közben nem gondol arra, hogy más az álom és más a valóság. Ezért áldozatnak érzi magát a kapcsolataiban, és külön szerencse, hogy ezt a szerepet fel is tudja vállalni. Rendkívül ragaszkodó és megbocsátó. Kedves, figyelmes, gondoskodó, áldozatkész. Romantikus beállítottságú, szeret álmodozni, ábrándozni. Nem ritka a plátói szerelem sem nála, mert ez a fantáziáján kívül az idealizmusát is kielégíti. Poétikus, lírai szerető, egy erősebb partnert igényel. Ha szerelmi csalódás éri, válságba jut és látványosan szenved. Szexualitásában is kettősséget mutat: idealisztikus, de emellett érzékisége is fejlett. Szexuális élete szorosan összefügg azzal a személlyel, akit szeret. Fontos, hogy a partner fantáziája készen álljon gondolatai, szárnyalásai befogadására. Ha meg szeretnénk hódítani, akkor viszonoznunk kell mindazt, amit tőle kapunk. A kedvesség, a megértés, a törődés és a romantika az, amivel levehetjük a lábáról.



A halak szerelmi élete 2008-ra párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Halak a 2008-as évet eléggé feszülten kezdik. Szinte megmagyarázhatatlan módon ingerültek és türelmetlenek, különösen a párjukkal. Csak a barátaik vannak rájuk jó hatással, ők képesek elviselni ezt a majdnem kibírhatatlan stílust.

A születésnapjuk tájékán jobban fogják érezni magukat. Főleg akkor, ha sikerül olyan teendőket, feladatokat találniuk, amelyekkel levezethetik azt a mérhetetlen feszültséget, amely felgyülemlett bennük a tél során.

Tavasszal intenzív szerelemre, szexre, szenvedélyre vágynak. Törekedjenek arra, hogy ezt a párjukkal éljék meg, és ne egy harmadikkal!

Nyár elején egy belföldi utazás lehetősége bukkan fel. Éljenek vele, és töltsenek pár kellemes napot kettesben a párjukkal. Ez azért is fontos, mert kicsivel később gondok adódhatnak az otthonukban (elektromos zárlat, csőtörés stb.), és ez ismét feszültté teheti kettejük között a hangulatot. Viszont ha sikerül feltöltődniük az út során, akkor elhanyagolható és kezelhető lesz az ügy.

Nyár végére a párja átveheti az év elején a Halakra jellemző ingerült stílust. Nehéz lesz elviselni, pedig így áll helyre az egyensúly, hisz pár hónappal előbb a párjának kellett elviselnie azt, amit most a Halaknak kell…

Ősszel több külföldi út közül is válogathatnak. Valamelyik lehetőséget ragadják meg, mert az év végi hajrá előtt fontos lenne feltöltődniük. Vigyék magukkal a párjukat, és turbékoljanak, mint a kapcsolatuk kezdetén!

Az év vége sok munkával fog telni, ami rengeteg időt és energiát igényel majd, de szerencsére az eredmények is látszani fognak. Ez azért megnyugtató, mert így látják a Halak és a párjuk is, hogy van értelme a sok munkának. Ez is enyhítheti a feszültséget kettejük között, és ezáltal lehetnek szépek az ünnepek!

180. fruzsus
2008. aug. 27. 17:29
Szia tinendo Mit tudnál mondani nekem egy mérleg (nő)-halak(férfi) kapcsolatról? Pontosabban: 91.10.18 és 87.02.24. Mik a kilátások a jövöben? Előre is köszönöm a segítségedet. :)
179. tinendo (válaszként erre: 178. - Df1077de8f)
2008. aug. 25. 13:15
Jónás módszerrel ki tudod számolni. :)
2008. aug. 21. 14:54

Helló!

Azt nem tudod megjósolni melyen nemű babám lesz?:o)

177. tinendo
2008. aug. 6. 17:42

csiperke33-nak:

Kos - halak szerelmi élete:

A kos szerelmi élete:

A kos tűz elemű jegy, mely tulajdonságaiban is megmutatkozik. Egyszerűen gondolkozik, számára nem létezik arany középút. Legalább olyan szenvedélyesen tud gyűlölni, mint szeretni. Terveit általában nem viszi véghez: türelmetlensége miatt, bár sok mindenbe belekezd, mégis csupán kevés dolgot visz végig. Lobbanékony természetű, hatalmas mennyiségű energiával rendelkezik. Már gyermekként is akaratosak, s eme tulajdonságukat felnőtt korukra is megőrzik, s bármibe kerüljön is érvényesítik akaratukat. Ha a szerelem utoléri őket, szinte pontosan a leírt tulajdonságaik ellentéte érvényesül; figyelmesek és engedékenyek lesznek, már nem csak saját akaratukat igyekszenek figyelembe venni, hanem társuk óhajának is nagy figyelmet szentelnek.

A Kos-jegyű ember akkor mutat érdeklődést a partnere iránt, ha küzdenie kell érte, ha ellenállásokat kell legyőznie azért, hogy meghódítsa őt. Számára az a legfontosabb, hogy elismerjék és felnézzenek rá. Ezért bármire képes. A Kosnak lételeme a hódítás. Szeret játszani mások érzelmeivel és hajlamos arra, hogy megbántsa azokat, akiket szeret. Ez persze nem szándékos, rögtön meg is bánja és szeretne mindent gyorsan elsimítani. Kifejezetten türelmetlen, nehezen viseli el, ha nem az van, amit ő akar. Szerelem nélkül nem képes élni, mindig kell, hogy legyen mellette egy társ, akire számíthat, aki mellett biztonságban érzi magát, aki szereti és odafigyel rá. A Kost szeretetéhsége miatt könnyű meghódítani, de szabadságvágya miatt könnyű elveszíteni is. Kedvességgel, szeretettel és őszinteséggel mindent el lehet érni nála. A Kos szerelme erotikus, vad és szenvedélyes. Találékony, érzelmes szerető, gyorsan fellángol, de hamar meg is unja, ha megszerezte, amire vágyott. Akkor ügyes a Kos partnere, ha állandóan ébren tudja tartani az érdeklődését, és mindig lehetőséget ad neki arra, hogy újból meghódíthassa őt.



A halak szerelmi élete:

A víz jegyű halak rendkívül nagy érzelmi élettel rendelkezik. Olykor csak álmodozón maga elé mered, elmélyedve a maga által alkotott külön világban. Könnyen megérzi mások hangulatát, gondolatait. Nehezen viseli a kudarcokat, és könnyen függővé válhat (társtól, vagy rossz szokásoktól). Határtalan emberszeretet él benne. Önzetlen, képes bárkit szeretni, jószívű, s éppen ezért nem egyszer kihasználják. Könnyen belevetíti másokba saját eszményképét, partnerét vagy barátait jobbnak, szebbnek látja, mint amilyenek valójában. A szerelemben ragaszkodó és romantikus. Gyermekszerető, és teljes odaadással gondoskodik családjáról.

A Halak párkapcsolat iránti vágya egy csodaszép álom, aminek a beteljesülésére nagyon kicsi az esély. Minden kapcsolatában valamelyik álmát szeretné megvalósítani, csak közben nem gondol arra, hogy más az álom és más a valóság. Ezért áldozatnak érzi magát a kapcsolataiban, és külön szerencse, hogy ezt a szerepet fel is tudja vállalni. Rendkívül ragaszkodó és megbocsátó. Kedves, figyelmes, gondoskodó, áldozatkész. Romantikus beállítottságú, szeret álmodozni, ábrándozni. Nem ritka a plátói szerelem sem nála, mert ez a fantáziáján kívül az idealizmusát is kielégíti. Poétikus, lírai szerető, egy erősebb partnert igényel. Ha szerelmi csalódás éri, válságba jut és látványosan szenved. Szexualitásában is kettősséget mutat: idealisztikus, de emellett érzékisége is fejlett. Szexuális élete szorosan összefügg azzal a személlyel, akit szeret. Fontos, hogy a partner fantáziája készen álljon gondolatai, szárnyalásai befogadására. Ha meg szeretnénk hódítani, akkor viszonoznunk kell mindazt, amit tőle kapunk. A kedvesség, a megértés, a törődés és a romantika az, amivel levehetjük a lábáról.



Ha HALAK a párod:

Érzékeny lelkű ember, akinek fontos a líra és a romantika. Sokkal jobban élvezi a szeretkezés előtt vibráló erotikus feszültséget, mint magát a szexet. Önzetlen szerető, akinek fontos, hogy társa minden igényét kielégítse. A tabuk és az egoizmus számára idegenek. Gyakori és nem túl szerencsés kapcsolat. Végletesen különböztök egymástól. Ez a kapcsolat egy indulatos és egy túlzottan érzékeny ember egyesülése. Ha kellőképpen odafigyeltek egymásra, akkor talán képesek lesztek kibírni egymás mellett. Ehhez azonban a Kosnak nem elég felszínesen kutakodnia, hanem le kell szállnia a Halak mély lelkébe, és igyekezni kell megérteni, átérezni őt. A Halak nehezen dönt egyedül, retteg a járatlan utaktól és fél attól, hogy kezdeményezzen. Ezzel szemben te, vakmerően kísérletezel, és olyan magabiztos vagy, hogy társad - minden őrültséged ellenére - úgy érzi, biztonságban van melletted. Azért ne feszítsd túl a húrt, szegénynek így is éppen eleget kell kiállnia. Van mit tanulnotok egymástól. Te a gyengédséget tanulhatod a Halaktól, neki viszont nem ártana elsajátítani tőled a határozott, magabiztos fellépés tudományát. Egyetlen közös nevező köztetek a szex, de te jobban tennéd, ha nem kacsintgatnál állandóan félre, fogd vissza az étvágyadat, ne gázolj bele még ezzel is a túl érzékeny lelkivilágába.

Ami még jobban feltüzeli: A Halak-jegyű férfiak nem akarnak hangulat-függőek lenni. Találékonyságban nem szenvednek hiányt: tökéletesen alkalmazzák a háztartási eszközöket szex-játékszerekként. Beszélgess vele, próbáld megérezni érzékeny rezdüléseit, és higgy a megérzéseiben!



A kos szerelmi élete 2008-ra párkapcsolatban élőknek:

A párban élő Kos szülöttek rögtön az év elején úgy kezdenek, hogy belevetik magukat a munkába. Hatalmas lendülettel indítják a 2008-as évet. A párjukkal emiatt parázs viták alakulhatnak ki. A Kosok nagyon tüzesek, lelkesek, nagy energia befektetésre képesek, ha a cél kellően nagy kihívás számukra. Az is igaz, hogy csak rövidtávon képesek erre. Ezért újra és újra keresnek valami új célt, amiért lehet harcolni. Ha ezt túlzásba viszik, akkor párkapcsolati szempontból az egész évüket elronthatják, sőt akár szakítás is lehet belőle! Ezért nagyon okosan meg kell találniuk a helyes mértéket. Bármennyire is nem ez a Kosok erőssége, annál inkább a tanulnivalójuk!

Szerencsére az év elején a Vénusz és a Nap segíteni fogja őket abban, hogy minden vitát kibékülés kövessen. Ez akár fokozhatja a szerelem erősödését, a harmónia és összetartozás érzését is. Nem érdemes azonban a tűzzel játszani, mert megégetheti magát az ember, vagyis ne feszítsék túl a húrt a Kosok azzal a felkiáltással, hogy „majd megbékítem a végén”.

A születésnapjuk környékén a feszültség „beköltözhet” az otthonukba. Amennyiben együtt élnek a párjukkal, sokkal inkább tekintettel kell lenniük a másik igényeire, kívánságaira. Az együttélés arról szól, hogy együtt, közösen alakítja ki két ember a szabályokat, a megengedett stílust, az értékrendet, a programokat stb. Tehát, nem a Kos egyedül! Emiatt ismét tudomásul kell vennie, hogy az együttélés kompromisszumokkal és alkalmazkodással jár. És nem csak a másik részéről!

Ezt a feszültséget oldandó, tanácsos, júniusban, kettesben elutazniuk. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak! Mindegy, hogy belföldre vagy külföldre utaznak. Az is lényegtelen, hogy passzív vagy aktív pihenés lesz ez. A fontos, hogy egymásra figyeljenek! Hazatérve és a munkamániát folytatva gyorsan visszatérhet az ingerült hangulat. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy őszre beálljon az egyensúly a hivatás és a párkapcsolat között!



A halak szerelmi élete 2008-ra párkapcsolatban élőknek:

A párkapcsolatban élő Halak a 2008-as évet eléggé feszülten kezdik. Szinte megmagyarázhatatlan módon ingerültek és türelmetlenek, különösen a párjukkal. Csak a barátaik vannak rájuk jó hatással, ők képesek elviselni ezt a majdnem kibírhatatlan stílust.

A születésnapjuk tájékán jobban fogják érezni magukat. Főleg akkor, ha sikerül olyan teendőket, feladatokat találniuk, amelyekkel levezethetik azt a mérhetetlen feszültséget, amely felgyülemlett bennük a tél során.

Tavasszal intenzív szerelemre, szexre, szenvedélyre vágynak. Törekedjenek arra, hogy ezt a párjukkal éljék meg, és ne egy harmadikkal!

Nyár elején egy belföldi utazás lehetősége bukkan fel. Éljenek vele, és töltsenek pár kellemes napot kettesben a párjukkal. Ez azért is fontos, mert kicsivel később gondok adódhatnak az otthonukban (elektromos zárlat, csőtörés stb.), és ez ismét feszültté teheti kettejük között a hangulatot. Viszont ha sikerül feltöltődniük az út során, akkor elhanyagolható és kezelhető lesz az ügy.

Nyár végére a párja átveheti az év elején a Halakra jellemző ingerült stílust. Nehéz lesz elviselni, pedig így áll helyre az egyensúly, hisz pár hónappal előbb a párjának kellett elviselnie azt, amit most a Halaknak kell…

Ősszel több külföldi út közül is válogathatnak. Valamelyik lehetőséget ragadják meg, mert az év végi hajrá előtt fontos lenne feltöltődniük. Vigyék magukkal a párjukat, és turbékoljanak, mint a kapcsolatuk kezdetén!

Az év vége sok munkával fog telni, ami rengeteg időt és energiát igényel majd, de szerencsére az eredmények is látszani fognak. Ez azért megnyugtató, mert így látják a Halak és a párjuk is, hogy van értelme a sok munkának. Ez is enyhítheti a feszültséget kettejük között, és ezáltal lehetnek szépek az ünnepek!

176. tinendo
2008. aug. 6. 17:20

Ikrek-skorpió szerelme:

Az Ikrek: hozzáállása a párkapcsolathoz a szerepjátszás. Ő nem az érzelmek embere, mély szenvedélyek megélésére szinte képtelen. Sokkal inkább testvére, jó barátja, szellemi partnere a társának, mint szenvedélyes szeretője. Viszont el tudja játszani. Bármilyen szerepbe bele tud bújni, tehát azzá tud válni, amit a társa elvár tőle. Ha kell csábító, ha kell, akkor egy szent. Csak intellektuális kapcsolatban érzi jól magát. A szerelem nem az erőssége. Amíg a kapcsolat új, addig hevessége és figyelmessége nem ismer határt. Ha kezd az első hév kissé megállapodottá válni, mások iránt kezd érdeklődni. A hűség tehát nem tartozik az erényei közé. Fiatalkorában kifejezetten sportot űz a találkozókból. Nem a vére hajtja, csak a kíváncsiság. Társait gyakran váltogatja, nem ragad le addig egy embernél, amíg ki nem élte magát. Ha mégis korábban alakít ki komoly kapcsolatot, nagy a valószínűsége, hogy félrelép. Ha tartós kapcsolatra törekszünk az Ikrekkel, akkor mindig újdonságokat kell produkálnunk. Az esetleges kalandjait el kell néznünk, és ha megfelelünk neki, mint beszélgető-partner, reménykedhetünk a visszatérésében.



A Skorpió: arra vágyik, hogy a másik lelkét kisajátítsa. Szüksége van a partnere életerejére és lelkierejére, ez ad neki elegendő erőt a léthez. Ezért úgy viselkedik a párkapcsolatban, mint egy megszálló. Létrehoz egy nagyszabású tervet a társával való közös életéről. Ez olyan csábító, hogy a másik örömmel vállalja a részvételt benne és közben észre sem veszi, hogy ezzel szinte lemondott a saját életéről. A Skorpiónál fontos szerepet játszik a szerelemben mind a testi mind az érzelmi oldal. A jel kettőssége az erotikában is megmutatkozik, hol lángolóan szenvedélyes, hol depresszióba zuhan. A kalandokat nem hagyja ki, ha megtalálta élete párját, akkor sem képes lemondani a flörtökről. Nem igazán hűséges típus, de a társától elvárja, hogy az legyen. A büszkesége nem tudja elviselni, hogy a birtokolt társ ne csak az övé legyen. A Skorpió jegyűeket nehéz meghódítani, mivel ők szeretik kinézni maguknak a zsákmányt és elvárásaik is magasak. Nehéz természete miatt kevesen tartanak ki mellette hosszú ideig, de ő nem is vágyik erre. Általában elég későn találja meg élete párját.



Ha SKORPIÓ a párod:

Óvatos, bizalmatlan kapcsolat. Nehéz eset. Kölcsönösen megőrjítitek egymást titkolózásaitokkal. Egy Skorpió neked tökéletesen kiszámíthatatlan, ezért hallgatsz a társaságában. Ez persze társadat bosszantja, és ravaszabbnál ravaszabb trükköket eszel ki, hogy valamit kiszedjen belőled. Egy Ikreknél jobban azonban senki sem tudja, hogy kell kitérni a válasz elől, így aztán csak gyanakodva figyelitek egymást. Ha mindezek ellenére együtt akartok maradni, akkor próbálj kicsit visszavenni a tempódból. Be kell látnod, hogy a Skorpiónak is vág az esze, csak éppen kevésbé felületes nálad. Ő több mindent gondol át egyszerre és az érzéseit is gyakrabban vizsgálgatja, mint te. Lassabban hozza meg a döntéseit, és lassabban nyilvánítja ki a véleményét, ezért neki nem is kell állandóan megmásítani azokat, hiszen eleget rágódott rajta, és jó előre kiszámította. Ez ugye rólad nem mondható el. Te inkább a pillanatnyi helyzethez idomulsz, és gyakran váltogatod a véleményedet, amikor valami újabb hatás ér. Mindketten szerettek utazni, más tájakat, más embereket megismerni. Te inkább kívülről, felszínesen, a Skorpió pedig mindennek a legmélyéig hatolva érdeklődik a világ dolgai iránt. Be kell látni, nehéz közös nevezőt találni ebben a kapcsolatban.



Ikrek 2008-as éve szerelem szempontjából, párra váróknak:

Azok az Ikrek szülöttek, akik még keresik a párjukat, az év elején több váratlan kellemetlenségre számíthatnak a munkájukban. Emiatt gyorsan kell döntéseket hozniuk, intézkedniük. Nem lesz ezzel bajuk, de annyi idejüket és energiájukat felemésztheti mindez, hogy a párkeresésre már nem marad semmi…

A „tűzoltás” után egy külföldi úttal ajándékozhatják meg önmagukat. Ennek során kellemes találkozásban lehet részük. Ha ebből kapcsolat lesz, akkor nem szabad siettetni semmit. Amennyiben kapkodnak az Ikrek, elszalaszthatják már az elején a jó lehetőséget. Se erőltetni, se sürgetni nem szabad a másikat!

Tavaszra alakulhat ki valami komolyabb ebből, vagy akkor kezdődhet valami új kapcsolat.

A születésnapjuk környékén nagyon kellemetlen lehet a stílusuk. Vigyázzanak, mert egy érzékenyebb, félénkebb „jelentkező” nem biztos, hogy érteni fogja a humort! Ezzel el is ijeszthetik…

Nyár vége felé egy költözés teljesen elszívhatja minden energiájukat. Ne akarjanak minden feladatot egyedül megoldani, vonják be a barátokat! Jó ötlet egy házavató bulit szervezni, mert a szomszédok közül valaki érdekessé válhat…

Ősszel a szülőkkel alakulhat ki konfliktus. Tehetnek olyan megjegyzéseket, amelyek az egyedülálló Ikrek számára kellemetlen párkapcsolati témát érintik. A megoldást a végtelen türelem és a várakozás jelentheti, ugyanis idővel szépen elsimulnak azok a feszültségek, amelyek ekkor megoldhatatlannak tűnnek.

Amennyiben alkalom adódik „egyéjszakás” vagy elsősorban a szexről szóló kapcsolatra, akkor a párt kereső Ikrek ne álljanak ellen, mert sokat tanulhatnak önmagukról, és nem mellesleg nagyon jól fogják érezni magukat.

Komoly, tartós kapcsolat, szerelem az év vége felé várható az Ikrek életében, szinte karácsonyi ajándékként a fenyőfa alá. Ez minden szempontból az a kapcsolat lesz, amelyre legbelül vágytak.



Skorpió 2008-as éve szerelem szempontjából, párkapcsolatban élőknek:

Azok a Skorpió szülöttek, akik párkapcsolatban élnek, kezdhetik a 2008-as évet rövidebb belföldi utazással. Párjukkal közösen kipihenhetik az ünnep és az év végi hajtás fáradalmait. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak. Tehetnek egy kirándulást is, vagy csinálhatnak olyasmit, amit már régóta terveznek, de még nem került rá sor: például hosszú hétvége egy kastélyszállóban, hintózás, vagy szánkózás a környéken, korcsolyázás, fakutyázás a tavon. Utána forralt bor, forró fürdő, forró szex stb. A Skorpió szenvedélyes ember, akinek szüksége van magas hőfokú életre, intenzív élményekre.

Még az év elején jó hírt kaphatnak jogi ügyben. Az is lehet, hogy a szomszédjaikkal sikerül kibékülniük, vagy a testvéreikkel rendezhetnek kellemetlen témákat. A megoldás kulcsa a jóindulat! Ez nem a legtesthezállóbb stílus a Skorpiók számára, de itt az ideje, hogy kipróbálják, milyen érzés is ez. Ki fog derülni számukra, hogy a fent említett módon mennyivel sikeresebben oldhatnak meg konfliktusokat.

Amennyire jól sikerül rendezniük a testvéri, szomszédi és egyéb lazább kapcsolatokat, annál nehezebb lesz a párkapcsolati feszültségeket kezelni. Az otthonukban nehezen tisztázható, zavaros elméletek, téveszmék okozhatnak nézeteltéréseket. Nem érdemes az év elején ezzel túl sokat foglalkozni, mert az idő szép lassan elsimítja az ellentéteket.

Május környékén helyre is áll a béke, és ismét szerelmes, szenvedélyes napokat élhetnek meg.

Nyár elején a munkájuk sok idejüket fogja elvenni, ami a párjuknak nem fog tetszeni. Nyár derekán egy hajókirándulással vagy külföldi úttal megbékíthetik a jogosan megbántódott társukat. De nyár végén olyan új munkalehetőség vagy új pozíció fogja megtalálni a Skorpió szülötteket, amelyet nem lehet kihagyni. Tisztában kell lenniük azzal, hogy mindennek ára van.

Ősszel ismét sikerül kiengesztelniük a párjukat egy nagy partival, ahova minden barátjukat meghívhatják. Ezt a gesztust nagyon fogja értékelni a másik fél…

175. tinendo (válaszként erre: 174. - Mackosamuel)
2008. márc. 22. 07:47
Szívesen.
174. mackosamuel (válaszként erre: 173. - Tinendo)
2008. márc. 21. 15:44
Köszönöm szépen,nagyon kedves vagy!
173. tinendo (válaszként erre: 172. - Mackosamuel)
2008. márc. 21. 08:52

Te: 1981.12.23.

Bak:

A föld jegyhez tartozó bak rendkívül sokban hasonlít a szűzre. Nem akar a társaság középpontja lenni, távol állnak tőle a magasztos eszmék, a nem látható dolgokba vetett hit. Kitartó és takarékos, ugyanakkor kissé pesszimista, a dolgokat néha sötétebben látja, mint amilyenek valójában. Rendkívül becsületes, fejlett igazságérzettel rendelkezik és rendíthetetlen munkájában és családi életében egyaránt. Fél megnyílni mások előtt, érzelmeit nem hangoztatja, azonban ha egyszer igazán megszeret valakit, és képes megnyílni előtte, az addig gyakorlatias, földhöz ragadt bak a felhőkbe száll. Bár még így sem jellemző rá az érzelmi kitörés, egy-egy visszafogott bókra lehet csak számítani, ám fontos ha tudjuk, hogy számára, a partnere takarékossága alapfeltétel.


Nincs benned női rafinéria. Természetességeddel és megközelíthetetlenségeddel hívod fel magadra a figyelmet. Az érzelmeidet nehezen tudod kifejezni, nem vonzanak a kalandok. Számodra a szerelem nem játék. A legnehezebb időszakban is kitartasz a párod mellett, s a praktikus megoldásokat keresed.

Mire kell vigyáznod? Hajlamos vagy a pesszimizmusra, örökké a csalódástól rettegsz, amivel alaposan megkeseríted a saját (és partnere) életedet.

Ki illik hozzád? Leginkább a Rák férfiakkal tudsz kijönni, de a Szűz és a Bika gondolkodásmódját, életstílusát is vonzónak találod.

Ki nem illik hozzád? A Nyilas, a Mérleg és az Oroszlán.


Párban élő bak:

A párkapcsolatban élő Bak szülöttek az év elején jó hangulatban lesznek. Energikusan, bizakodva kezdik az új évet. Váratlan pozitív fordulatok is fokozhatják optimizmusukat. Úgy tűnik, minden a kezükre játszik. Jókedvüket csak a párjuk veheti el kissé azzal, hogy nem osztozik a lelkesedésükben. A Bakok beláthatják, hogy nem érdemes ráerőltetni a másikra semmit, hiszen ők sem szeretik ezt. Érdemesebb szeretettel, gyengédséggel, finoman átadni a lelkesedést. Bár ez nem testhezálló szerepkör a Bakok számára, de kipróbálhatják, milyen érzés. Meg lesznek lepődve, hogy mekkora örömet szerezhetnek ezzel a stílussal a párjuknak…


Tavasszal egy váratlan lehetőség adódhat valamilyen kirándulásra vagy belföldi útra. Jót tenne ez a kapcsolatuknak, ezért mindenképpen utazzanak el! Frusztrálhatja a Bakokat, hogy nem készülhetnek az útra hónapokig, de most kivételesen tekintsenek el ettől!


Tavasszal az otthoni gondok nyomasztóvá válhatnak. Nehezen tudnak erről beszélgetni a párjukkal. Nem is kell erőltetni ezt. Ha vannak gyerekeik, akkor velük oldódhat ez a feszült hangulat. Csináljanak a gyerekek kedvéért közös programot, és meglátják, jól fogják érezni magukat!


Nyáron a Bakok hajlamosak lesznek régi témákon rágódni, miközben a párjuk nagyon jól érzi magát. Ez még inkább felbosszanthatja a Bakokat: „Hogy lehet, hogy téged nem bántanak ezek az ügyek? Bezzeg én itt rágódom rajta, és egyedül kell megoldást találnom!” Ehelyett jobb lenne elengedni a régi ügyeket, és hagyni lezárulni a múltat.


Ősszel a hivatás területén „felfordulás” lehetséges. Ez a Bakokat kizökkentheti a megszokott kerékvágásból. Ők nem szeretik, ha a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek, emiatt rendkívül feszültek és ingerültek lehetnek. Ráadásul régi ügyek is előkerülnek. Tanácsos nem terhelni ezekkel a párkapcsolatot, és nem hazavinni a benti gondokat, mert rossz hatással lesz a párjukra.


Kapcsolatotok:

A szűz jellemzői:

A Szűz kapcsolatait az értelem, és a józanság vezérli. Hűvös és tartózkodó. Ez lehet vonzó szerénység, de jelenthet túlzott érzékenységet is. A szexuális dolgok érdeklik, de mégsem hagy fel egykönnyen a szűzies viselkedésével, pedig sok benne az elfojtott erotikus vágy. Nem akar szenvedélyes lenni, mert az bonyodalmakat válthat ki, számára pedig az a fontos, hogy az életét, azon belül is a hétköznapjait körültekintéssel és okosan szervezze meg. Márpedig a szerelmi mámor ezzel nem fér össze. Inkább barát, mint lángoló szerelmes, de egy merész, tüzes partner fel tudja ébreszteni a szenvedélyét. Amíg nincs tisztában az érzelmeivel, szerelmi ügyei zavarosak lehetnek. Nehezen alakít ki kapcsolatot mert retteg a visszautasítástól. A szerelem fontos számára, de a kezdeményezést meghagyja a kiszemelt fél számára. Ha talál egy olyan társat, aki magabiztos és szeret irányítani, akkor jól kiegészíthetik egymást és egy jól működő kapcsolat alakulhat ki kettőjük között. Hűséges és gondoskodó.


Bak-szűz:

Nyugodt, gyakorlatias kapcsolat. Semmi hév vagy lángoló szenvedély, ám annál több béke és egyetértés. Néha ugyan elhangzik egy-két hangos szó, mivel mindketten könnyen felhúzzátok magatokat, de az alapvető dolgokban meg tudtok egyezni. Igazán komoly probléma ritkán merül fel köztetek. Örömmel nyugtázod, hogy partnered átengedi neked a vezető szerepet, kedvedre intézkedhetsz, irányíthatod a dolgokat. Társad megbízható, gondos és megfontolt, amit te igen nagyra tartasz. Gyakran vagytok kettesben otthon, és átadjátok magatokat a hétköznapok nyújtotta örömöknek. Ha nem is egy elsöprő, lángoló szerelem a tiétek, nyugalmas, kiegyensúlyozott boldogságban mindenképpen részetek lehet egymás mellett.



Vőlegényed: 1974.09.06.

Szűz:

A föld jegyhez tartozó szűz rendkívül precíz és szorgalmas. Egyszerű ember, ha nagyobb anyagi javakra tesz szert, akkor sem kezd költekezésbe, nem vásárol új autót, amíg a régi teljesen tönkre nem megy, és nem költ egy fillért sem cicomás ékszerekre. Előnyben részesíti a praktikus dolgokat, s mindent kritikus szemmel néz. Rendkívüli intelligenciával rendelkezik, s olykor már zavaróan racionálisan szemléli a világ dolgait. Ennek ellenére rendkívül jó társaság, nincs olyan téma, melyről ne tudna beszélni. A szerelemben egyáltalán nem a jegy elnevezése érvényesül. Leginkább a partnertől függ a szerelemhez való hozzáállása, egy tűz jegyű partner teljesen megfordíthatja a szűz tartózkodó, hűvös magatartását.

Ha szobrot állítanának a pedantériának, azt biztosan egy Szűzről mintáznák. A jegy szülöttje megbízható és precíz ember, akinek dohányzó asztalán sohasem állhatnak ferdén a távirányítók. Tele van tettvággyal, túl sokat aggodalmaskodik, gyakran túlzásba viszi a kritikus szemléletet. Beszédes és aktív társalgó, ennek ellenére a túlzott szerénység felé hajlik.

Embertársaival szemben kíméletlen tud lenni, mindig a maximális teljesítményre törekszik. Szorgalma viszont irigylésre méltó, tudás iránti vágya is legalább olyan nagy, mint tisztaságmániája. A Szűz-nőt sokan hidegnek és megközelíthetetlennek tartják, pedig ő csupán óvatos és nem szereti felfedni valódi gondolatait és érzéseit. Titokzatossága miatt a férfiak körüldongják, akik közül csak kiváltságosok kerülhetnek a közelébe, és férkőzhetnek a bizalmába.

A Szűz-férfi hasonlóképpen megfejthetetlen, és sohasem lép addig, amíg nem biztos terve sikerében. Nagyon kritikus, soha semmi sem elég jó neki. Nem okoz gondot számára az önmegtartóztatás. Szereti a rendet, ezért nem rest porrongyot venni a kezébe, ha zavarja a kosz, még akkor is, ha csak néhány porszemről van szó.

Úgy érzi, az ész jogán bárkiről bármit elmondhat. Ám azt nehezen viseli, ha kritizálják. Szerény és visszafogott, úgy véli, a külsőségeknél fontosabbak a belső értékek. A száraz tények, a logikus összefüggések többet jelentenek számára az érzelmeknél és az intuíciónál.

Mire kell vigyáznia? A racionalitás megöli az érzéseket. Próbálja visszafogni kritizáló kedvét és rendmániáját, mert azzal még a legjámborabb férfit is kihozhatja a sodrából.

Ki illik hozzá? A csöndes, alkalmazkodó Halak, vagy a racionalitást kedvelő Bak, esetleg a béketűrő Bika.

Ki nem illik hozzá? Az Ikrek, a Vízöntő és a Nyilas.

Párban élő szűz:

A párkapcsolatban élő Szűz szülöttek a 2008-as évet vidáman és élményekkel feltöltődve fogják kezdeni, de vigyázniuk kell a párkapcsolatukra, mert a párjuk nagyon feszült, akárcsak az otthoni hangulat. A puskaporos levegőben elég egy provokáló megjegyzés, és már ki is tört a balhé. Igaz, hogy a Szüzek ügyesek, és figyelnek minden apró jelre, de most még inkább „résen” kell lenniük.

Tavasszal már sokkal jobb lesz a helyzet. Barátaikkal szervezhetnek programokat, kirándulhatnak. Ezek az alkalmak kedvező hatással lesznek a Szüzek párkapcsolatára is.

Külföldre is utazhatnak, de oda csak kettesben. Igazi szép, szerelmes, turbékolós út lesz ez, amely csak kettejükről szólhat. Itt helyre lehet hozni sok feszültséget okozó apróságot.

Nyár elején a Szüzek munkája rengeteg idejüket fogja elrabolni. Olyan feladatok szakadnak a nyakukba, amelyeket már megoldottak, mégis előkerülnek újból. És muszáj nekik foglalkozniuk ezekkel, mert különben veszélybe kerül az egész eddigi erőfeszítésük. Ennek a többletmunkának a párjuk és a családjuk látja majd kárát.

Nyár végére a párjuk összes türelme elfogyni látszik. Nem szabad engedni, hogy válságosra forduljanak otthon a dolgok! Legalább a hétvégéket kell nekik szentelni. Nem éri meg az egzisztenciális sikerekért feláldozni egy komoly kapcsolatot!

A születésnapjuk körül a Szüzek kissé fáradtnak és gondterheltnek érezhetik magukat. Nem igazán tudnak felhőtlenül ünnepelni, sőt ha lehet, ki is térnek a hangos buli elől.

Ősszel jó hatással lehet rájuk és a párjukra egy kisebb belföldi utazás kettesben. Nem kell luxusszállodába menni, elég, ha találnak egy meghitt, csöndes helyet, ahol fel tudnak töltődni, önmagukkal és egymással foglalkozni. Ez mindent helyrehozhat, ezért nem mondjanak le róla semmilyen ürüggyel!

Az év vége közeledtével megint oda kell figyelniük a párjukra, mert többet igényelnek a Szüzekből, mint azt ők gondolnák!

2008. márc. 20. 19:53

Kedves Tinendo!

7 éve vagyok együtt a vőlegényemmel, és arra lennék kíváncsi, hogy milyenek a távolabbi kilátásaink. Köszönöm előre is!

Én: 1981.12.23.

Vőlegény: 1974.09.06.


Az előbb véletlen hamarabb elküldtem.

2008. márc. 20. 19:51

Kedves Tinendo!

7 éve vagyok együtt a vőlegényemmel, és arra lennék kíváncsi, hogy milyenek a távolabbi kilátásaink. Köszönöm előre is!

Én: 1981.12.23

170. tinendo (válaszként erre: 169. - B9ad431c07)
2008. márc. 13. 15:11
Szívesen.
169. b9ad431c07 (válaszként erre: 165. - Tinendo)
2008. márc. 13. 09:24
Köszönöm Szépen a választ!
168. tinendo (válaszként erre: 167. - Blanca85)
2008. márc. 10. 21:59

Szívesen.

Pussz: Tina.

167. Blanca85 (válaszként erre: 166. - Tinendo)
2008. márc. 10. 19:46
tinendo nagyon szépen köszönöm
166. tinendo (válaszként erre: 164. - Blanca85)
2008. márc. 10. 19:22

Te: 04.15

Kos.

A kos tűz elemű jegy, mely tulajdonságaiban is megmutatkozik. Egyszerűen gondolkozik, számára nem létezik arany középút. Legalább olyan szenvedélyesen tud gyűlölni, mint szeretni. Terveit általában nem viszi véghez: türelmetlensége miatt, bár sok mindenbe belekezd, mégis csupán kevés dolgot visz végig. Lobbanékony természetű, hatalmas mennyiségű energiával rendelkezik. Már gyermekként is akaratosak, s eme tulajdonságukat felnőtt korukra is megőrzik, s bármibe kerüljön is érvényesítik akaratukat. Ha a szerelem utoléri őket, szinte pontosan a leírt tulajdonságaik ellentéte érvényesül; figyelmesek és engedékenyek lesznek, már nem csak saját akaratukat igyekszenek figyelembe venni, hanem társuk óhajának is nagy figyelmet szentelnek.


Párban élő kos:

A párban élő Kos szülöttek rögtön az év elején úgy kezdenek, hogy belevetik magukat a munkába. Hatalmas lendülettel indítják a 2008-as évet. A párjukkal emiatt parázs viták alakulhatnak ki. A Kosok nagyon tüzesek, lelkesek, nagy energiabefektetésre képesek, ha a cél kellően nagy kihívás számukra. Az is igaz, hogy csak rövid távon képesek erre. Ezért újra és újra keresnek valami új célt, amiért lehet harcolni. Ha ezt túlzásba viszik, akkor párkapcsolati szempontból az egész évüket elronthatják, sőt akár szakítás is lehet belőle! Ezért nagyon okosan meg kell találniuk a helyes mértéket. Bármennyire is nem ez a Kosok erőssége, annál inkább a tanulnivalójuk!

Szerencsére az év elején a Vénusz és a Nap segíteni fogja őket abban, hogy minden vitát kibékülés kövessen. Ez akár fokozhatja a szerelem erősödését, a harmónia és összetartozás érzését is. Nem érdemes azonban a tűzzel játszani, mert megégetheti magát az ember, vagyis ne feszítsék túl a húrt a Kosok azzal a felkiáltással, hogy „majd megbékítem a végén”.

A születésnapjuk környékén a feszültség „beköltözhet” az otthonukba. Amennyiben együtt élnek a párjukkal, sokkal inkább tekintettel kell lenniük a másik igényeire, kívánságaira. Az együttélés arról szól, hogy együtt, közösen alakítja ki két ember a szabályokat, a megengedett stílust, az értékrendet, a programokat stb. Tehát nem a Kos egyedül! Emiatt ismét tudomásul kell vennie, hogy az együttélés kompromisszumokkal és alkalmazkodással jár. És nem csak a másik részéről!

Ezt a feszültséget oldandó, tanácsos júniusban kettesben elutazniuk. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak! Mindegy, hogy belföldre vagy külföldre utaznak. Az is lényegtelen, hogy passzív vagy aktív pihenés lesz ez. A fontos, hogy egymásra figyeljenek! Hazatérve és a munkamániát folytatva gyorsan visszatérhet az ingerült hangulat. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy őszre beálljon az egyensúly a hivatás és a párkapcsolat között!


Ha mérleg a párod:

A Kos ideális párja egy Mérleg, mert míg a Kos harciasságra taníthatja az örökös harmóniára törekvő Mérleget, addig a Mérleg megmutathatja a Kosnak, hogy sokszor a megegyezés vezethet célhoz és nem a győzelem. Harmonikus, őszinte kapcsolat. Nagyon jó köztetek az összhang. Hasonló az értékrendetek, hisztek a becsületben, a barátságban, az igaz dolgokban. Mindketten harcba szálltok akár egymás ellen is, ha a helyzet megkívánja, bár különböző eszközökkel: te tettekkel és akarattal, míg társad inkább szép szóval. Ám ez egyáltalán nem megy a kapcsolat rovására, sőt - az ilyen viták után, ha lehet, talán még jobban becsülitek egymást. A Mérlegnél a legfőbb szempont a jó bánásmód, a lelki megértés. Ha ez megvan, jól kijöttök egymással. A Mérleg akkor elégedett, ha nincsenek konfliktusok, ha szépnek, jónak és kedvesnek érezheti magát melletted. Ehhez azonban oda kell rá figyelned, mert ha mindig csak saját magaddal foglalkozol, akkor képes lesz más hódoló után nézni.


Párod: 10.02

Mérleg:

A levegő jegyű mérleg rendkívül intelligens, és nem egyszer jó üzleti érzékkel rendelkezik. Állandóan az egyensúly megteremtésére törekszik; a szerelemben, a munkahelyen, sőt az egész világon szeretne békét, egyenlőséget teremteni. Szereti a társaságot, a szép dolgokat, s ő maga is igyekszik sokat adni külső megjelenésére. Nyugalomra törekszik, elutasít mindent, ami közönséges vagy durva. Stílusa, öltözködése választékos. Döntéseket nehezen hoz, állandóan mérlegel. Családszerető, fontos számára az otthon. Érzéki, szereti ha bókokat kap, s vonzódik a szép emberekhez. A szerelemben rendkívül odaadó, számára elsősorban a másik fél boldogsága a fontos, és meg is tesz mindent, hogy ezt elérje. Szereti, ha partnere mindennek megadja a módját, elvárja, hogy hozzá hasonlóan elegáns és romantikus legyen.


A Mérleg képes leginkább a társa felé fordulni az összes jegy közül. Számára létkérdés, hogy legyen mellette valaki, mert csak így van értelme az életének. Akkor elégedett igazán, ha a társa jól érzi magát vele, és ezért mindent meg is tesz. A romantikus szerelmet keresi, ami megteremti életében a harmóniát és az egyensúlyt. Vonzó személyisége varázsával vonzza a másik nemet. Mint minden másban, itt is kiegyensúlyozottságra törekszik. Szereti ha kedveskednek neki és körüludvarolják. Nem szereti, ha erőszakosak vele, lerohanják és ajtóstul rohannak a házba. Partnerével szemben vannak elvárásai. Szereti ha az együttlétnek, találkozásnak megadják a módját. Ahhoz, hogy feloldódjon a szerelemben, szükséges számára a csábító környezet, színház, zene, romantikus randevú, ez jobban felmelegíti, mint bármilyen tüzes ostrom. Őszinteséggel és kedves bókokkal lehet elcsábítani. Az előjáték izgalmasabb számára, mint maga az aktus. A Mérleg jegy szülötte kedves, megbízható, odaadó társ.

Alapvető szükséglete a kiegyensúlyozottság és harmónia. Diplomatikus személyiség, arra is hajlandó, hogy áldozatokat hozzon a béke érdekében. Ha konfliktusba keveredik ritkán áll ki magáért, inkább visszavonulót fúj. Embertársaival szemben figyelmes, viselkedése elbűvölő, könnyen alkalmazkodik.

Viszont gyakran határozatlan, ezért könnyen befolyásolható. Szereti a romantikát, nincs ellenére egy kis kacérkodás, de túlzottan hiszékeny is. A Mérleg-nő sokat ad az eleganciára, életeleme a flörtölés. Gyakran költséges az életformája, nagyon jól érzi magát a felső tízezer köreiben is. Olyan férfi kell neki, aki ki tudja elégíteni anyagi, protokolláris és társasági igényeit is.

A Mérleg-férfi tekintélyt sugároz, pontosan vasalt inge és nadrágja üde öblítőillatot áraszt. Igényes a külsejére, ezért a nőktől is elvárja ugyanezt. Szereti nézni a formás idomokat akkor is, ha van partnere. Általában nehezen hoz döntéseket, ebben segítségre szorulhat. Az a nő, aki Mérleg-férfi élettársa lesz, élvezni fogja a mindennapokat, és a szerelmi életében sem vár rá unalom.

Ha a férfi Mérleg-jegyű: A szex számára ínyenc fogás, nem pedig egy gyorséttermi menü. A Mérleg-férfiak saját ritmussal rendelkező esztéták, valósággal a lassúság mesterei. Náluk nem ritka az órák hosszat tartó csábítás, kényeztetés. A Mérleg-férfi esetén valószínűleg szinte mindig a partnernő sóvárog az első kielégülés után.


Ami még jobban feltüzeli: A Mérleg-férfi szinte elolvad a gyertyafénytől, az illóolajtól és a halk zenétől. Még inkább tűzbe jön, ha lassan, nagy lelki nyugalommal vetkőzöl le előtte, illetve ha elképzelteted vele, mi fog hamarosan történni vele.


Párban élő mérleg:

2008-ban a Mérleg szülöttek úgy kezdik az évet, hogy a legszívesebben ki sem dugnák az orrukat otthonról. Főleg, ha együtt élnek a párjukkal! Otthonukban béke, szeretet és harmónia uralkodik. Minden, amire vágynak. Eközben a munkában feszültségek és méltánytalanságok várhatók. Ezért akár szabit is kivehetnének év elejére, hogy otthon töltődjenek, amíg csak lehet, vagy utazzanak el külföldre, ott annyi élmény érheti őket, hogy hazatérve mindent pozitívabban fognak látni!


Sajnos a párjukkal adódhatnak vitás helyzetek az év első felében. Ennek az elsődleges oka az lehet, hogy a Mérlegek szeretnének összeköltözni, vagy elköltözni egy nagyobb és szebb lakásba. Számukra szinte az egész év a „fészekrakás” jegyében telik. Ezt a párjuk túlzásnak és akár feleslegesnek is tarthatja. Ebből az év során visszatérően komolyabb csatáik is lehetnek. A Mérleg szülöttek pedig nem viselik el a feszültséget, a vitákat, ezért sokat szenvedhetnek, ha nem lesznek képesek kiállni magukért, és megtanulni érvelni! Nem kell összeveszni ahhoz, hogy mindkét fél elmondhassa a véleményét, amelyet olykor ütköztetni kell. Ezáltal alakulhat ki a közös „platform”. Ha ezt a Mérlegek nem sajátítják el az idén, akkor sok keserű órát szerezhetnek önmaguknak.


A másik feszültségforrás a Mérlegek szülei lehetnek. Előfordulhat, hogy nem értenek egyet a Mérlegek terveivel. Ennek egész évben hangot adva frusztrálják a Mérlegeket, akik nem tudnak vagy tiszteletből nem akarnak szembeszállni velük. Ezt a Mérlegek párja nem nézi majd jó szemmel, és a végén még ők ketten vesznek össze ahelyett, hogy a Mérlegek vállalnák a saját vagy a párjukkal közös véleményüket a szüleik előtt. Ez is nehéz tanulnivaló 2008-ra!


És a harmadik feszítő téma a hivatásban várható „felfordulás” lehet, amely komolyan megviselheti az érzékeny Mérlegeket. Fontos, hogy erről is sokat beszélgessenek a párjukkal. Ezek a beszélgetések még jobban összekovácsolhatják kettejüket…

165. tinendo (válaszként erre: 163. - B9ad431c07)
2008. márc. 10. 19:18

Ikrek:

Azok az Ikrek szülöttek, akiknek van párjuk, az év elején legyenek nagyon figyelmesek a párjukkal, mert komoly konfliktusok alakulhatnak ki. Ennek fő oka, hogy az Ikrek terveiben, hivatásában váratlan fordulatok történhetnek. Észnél kell lenniük, és nagyon okosan kell a felmerülő nehézségeket kezelniük, különben többéves munkájuk veszhet oda. Emiatt már nem nagyon jut energiájuk, idejük a párjukra, amit ők nehezen tolerálhatnak. Csak óvatosan! A régóta tartó kapcsolat nem jelenti feltétlenül azt, hogy örök is. Eljött az ideje annak, hogy elkezdj végre felnőttként gondolkozni, és lemondj a kényszeres füllentésekről, akkor is, ha ez valaminek sajnos a végét jelenti. Mindkettőtöknek jobb lesz!


A problémák megoldása után a kibékülés történhet úgy, hogy fogják magukat, és elutaznak külföldre kicsit világot látni. Azért is fontos ez, mert az Ikrek szülött a tél múlásával egyre feszültebb lesz. Tele lesz tettvággyal. Egyre kevesebb türelme lesz a párjához és a panaszkodásához. Jobb, ha sporttal, mozgással vezeti le a felgyülemlett energiákat, és nem vitákkal!


Tavasszal nagy vágyuk teljesülhet az Ikreknek. Lehet, hogy sikerül olyan támogatót, protektort találniuk, aki jóindulatúan, barátian segíti őket. Ettől rögtön nyugodtabbak lesznek, ami jó hatással lesz a párkapcsolatukra is.


A születésnapjuk környékén régi témákat rángathatnak elő, és ezzel bosszanthatják a párjukat. Ideje lenne már továbblépni és a múltat lezárni. Ha nem képesek erre, akkor viták sorának néznek elébe…


Nyár derekán az otthoni feszültségek elől elmenekülhetnek egy kis időre, ha elutaznak kettesben. Sajnos hazatérve – ősszel – vagy kettejük között, vagy a szülőkkel alakulhat ki konfliktus. A megoldás egyedül a végtelen türelem és a várakozás lehet, ugyanis idővel szépen elsimulnak azok a feszültségek, amelyek ekkor megoldhatatlannak tűnnek.


Az év vége már békésen, harmonikusan fog telni a párban élők számára. Jó, ha sokat beszélgetnek, szeretkeznek és minél több időt töltenek el együtt.


Ha mérleg a párod:

Kellemes, de nem zökkenőmentes kapcsolat. Te egy Mérleggel kiválóan megérted magad. Tele vagytok ötletekkel, remekül tudtok együtt szórakozni. Becsülitek egymás tehetségét, tisztelitek egymás hobbijait, engeditek, hogy a másik hódolhasson szenvedélyének, és általában azt csináljon, amit akar. Ez téged nagyon fellelkesít. Ilyen kapcsolatra vágytál. Végre szabadnak érzed magad. Azt hiszed nyeregben vagy és ezért többet engedsz meg magadnak a kelleténél. Ebből pedig baj lesz. Elveted a sulykot, és visszaélsz a bizalommal. Pedig érdemes ezért a kapcsolatért áldozatot hoznod, bármennyire is nehezedre esik, mert alapjában véve jól összeilletek. Az ágyban is megértitek egymást, minek akkor másfelé kalandozni? A Mérlegnél kedvesebb, megértőbb társat keresve sem találsz.


Mérleg:

A levegő jegyű mérleg rendkívül intelligens, és nem egyszer jó üzleti érzékkel rendelkezik. Állandóan az egyensúly megteremtésére törekszik; a szerelemben, a munkahelyen, sőt az egész világon szeretne békét, egyenlőséget teremteni. Szereti a társaságot, a szép dolgokat, s ő maga is igyekszik sokat adni külső megjelenésére. Nyugalomra törekszik, elutasít mindent, ami közönséges vagy durva. Stílusa, öltözködése választékos. Döntéseket nehezen hoz, állandóan mérlegel. Családszerető, fontos számára az otthon. Érzéki, szereti ha bókokat kap, s vonzódik a szép emberekhez. A szerelemben rendkívül odaadó, számára elsősorban a másik fél boldogsága a fontos, és meg is tesz mindent, hogy ezt elérje. Szereti, ha partnere mindennek megadja a módját, elvárja, hogy hozzá hasonlóan elegáns és romantikus legyen.


A Mérleg képes leginkább a társa felé fordulni az összes jegy közül. Számára létkérdés, hogy legyen mellette valaki, mert csak így van értelme az életének. Akkor elégedett igazán, ha a társa jól érzi magát vele, és ezért mindent meg is tesz. A romantikus szerelmet keresi, ami megteremti életében a harmóniát és az egyensúlyt. Vonzó személyisége varázsával vonzza a másik nemet. Mint minden másban, itt is kiegyensúlyozottságra törekszik. Szereti ha kedveskednek neki és körüludvarolják. Nem szereti, ha erőszakosak vele, lerohanják és ajtóstul rohannak a házba. Partnerével szemben vannak elvárásai. Szereti ha az együttlétnek, találkozásnak megadják a módját. Ahhoz, hogy feloldódjon a szerelemben, szükséges számára a csábító környezet, színház, zene, romantikus randevú, ez jobban felmelegíti, mint bármilyen tüzes ostrom. Őszinteséggel és kedves bókokkal lehet elcsábítani. Az előjáték izgalmasabb számára, mint maga az aktus. A Mérleg jegy szülötte kedves, megbízható, odaadó társ.

Alapvető szükséglete a kiegyensúlyozottság és harmónia. Diplomatikus személyiség, arra is hajlandó, hogy áldozatokat hozzon a béke érdekében. Ha konfliktusba keveredik ritkán áll ki magáért, inkább visszavonulót fúj. Embertársaival szemben figyelmes, viselkedése elbűvölő, könnyen alkalmazkodik.

Viszont gyakran határozatlan, ezért könnyen befolyásolható. Szereti a romantikát, nincs ellenére egy kis kacérkodás, de túlzottan hiszékeny is. A Mérleg-nő sokat ad az eleganciára, életeleme a flörtölés. Gyakran költséges az életformája, nagyon jól érzi magát a felső tízezer köreiben is. Olyan férfi kell neki, aki ki tudja elégíteni anyagi, protokolláris és társasági igényeit is.

A Mérleg-férfi tekintélyt sugároz, pontosan vasalt inge és nadrágja üde öblítőillatot áraszt. Igényes a külsejére, ezért a nőktől is elvárja ugyanezt. Szereti nézni a formás idomokat akkor is, ha van partnere. Általában nehezen hoz döntéseket, ebben segítségre szorulhat. Az a nő, aki Mérleg-férfi élettársa lesz, élvezni fogja a mindennapokat, és a szerelmi életében sem vár rá unalom.

Ha a férfi Mérleg-jegyű: A szex számára ínyenc fogás, nem pedig egy gyorséttermi menü. A Mérleg-férfiak saját ritmussal rendelkező esztéták, valósággal a lassúság mesterei. Náluk nem ritka az órák hosszat tartó csábítás, kényeztetés. A Mérleg-férfi esetén valószínűleg szinte mindig a partnernő sóvárog az első kielégülés után.


Ami még jobban feltüzeli: A Mérleg-férfi szinte elolvad a gyertyafénytől, az illóolajtól és a halk zenétől. Még inkább tűzbe jön, ha lassan, nagy lelki nyugalommal vetkőzöl le előtte, illetve ha elképzelteted vele, mi fog hamarosan történni vele.


Párban élő mérleg:

2008-ban a Mérleg szülöttek úgy kezdik az évet, hogy a legszívesebben ki sem dugnák az orrukat otthonról. Főleg, ha együtt élnek a párjukkal! Otthonukban béke, szeretet és harmónia uralkodik. Minden, amire vágynak. Eközben a munkában feszültségek és méltánytalanságok várhatók. Ezért akár szabit is kivehetnének év elejére, hogy otthon töltődjenek, amíg csak lehet, vagy utazzanak el külföldre, ott annyi élmény érheti őket, hogy hazatérve mindent pozitívabban fognak látni!


Sajnos a párjukkal adódhatnak vitás helyzetek az év első felében. Ennek az elsődleges oka az lehet, hogy a Mérlegek szeretnének összeköltözni, vagy elköltözni egy nagyobb és szebb lakásba. Számukra szinte az egész év a „fészekrakás” jegyében telik. Ezt a párjuk túlzásnak és akár feleslegesnek is tarthatja. Ebből az év során visszatérően komolyabb csatáik is lehetnek. A Mérleg szülöttek pedig nem viselik el a feszültséget, a vitákat, ezért sokat szenvedhetnek, ha nem lesznek képesek kiállni magukért, és megtanulni érvelni! Nem kell összeveszni ahhoz, hogy mindkét fél elmondhassa a véleményét, amelyet olykor ütköztetni kell. Ezáltal alakulhat ki a közös „platform”. Ha ezt a Mérlegek nem sajátítják el az idén, akkor sok keserű órát szerezhetnek önmaguknak.


A másik feszültségforrás a Mérlegek szülei lehetnek. Előfordulhat, hogy nem értenek egyet a Mérlegek terveivel. Ennek egész évben hangot adva frusztrálják a Mérlegeket, akik nem tudnak vagy tiszteletből nem akarnak szembeszállni velük. Ezt a Mérlegek párja nem nézi majd jó szemmel, és a végén még ők ketten vesznek össze ahelyett, hogy a Mérlegek vállalnák a saját vagy a párjukkal közös véleményüket a szüleik előtt. Ez is nehéz tanulnivaló 2008-ra!


És a harmadik feszítő téma a hivatásban várható „felfordulás” lehet, amely komolyan megviselheti az érzékeny Mérlegeket. Fontos, hogy erről is sokat beszélgessenek a párjukkal. Ezek a beszélgetések még jobban összekovácsolhatják kettejüket…

2008. márc. 10. 12:10

Szia Tinendo ha megkérnélek elkészítenéd nekem a szerelmi horoszkópot a 2008-as évre?

én április 15-én, a párom pedig október 02-án született

előre is köszönöm szépen

2008. márc. 10. 09:50
Én 1984.05.21, Ő 1978.09.28
162. tinendo (válaszként erre: 161. - 91707a6150)
2008. márc. 8. 09:45

Te: 76.03.28.

Kos:

A kos tűz elemű jegy, mely tulajdonságaiban is megmutatkozik. Egyszerűen gondolkozik, számára nem létezik arany középút. Legalább olyan szenvedélyesen tud gyűlölni, mint szeretni. Terveit általában nem viszi véghez: türelmetlensége miatt, bár sok mindenbe belekezd, mégis csupán kevés dolgot visz végig. Lobbanékony természetű, hatalmas mennyiségű energiával rendelkezik. Már gyermekként is akaratosak, s eme tulajdonságukat felnőtt korukra is megőrzik, s bármibe kerüljön is érvényesítik akaratukat. Ha a szerelem utoléri őket, szinte pontosan a leírt tulajdonságaik ellentéte érvényesül; figyelmesek és engedékenyek lesznek, már nem csak saját akaratukat igyekszenek figyelembe venni, hanem társuk óhajának is nagy figyelmet szentelnek.


Párban élő kos:

A párban élő Kos szülöttek rögtön az év elején úgy kezdenek, hogy belevetik magukat a munkába. Hatalmas lendülettel indítják a 2008-as évet. A párjukkal emiatt parázs viták alakulhatnak ki. A Kosok nagyon tüzesek, lelkesek, nagy energiabefektetésre képesek, ha a cél kellően nagy kihívás számukra. Az is igaz, hogy csak rövid távon képesek erre. Ezért újra és újra keresnek valami új célt, amiért lehet harcolni. Ha ezt túlzásba viszik, akkor párkapcsolati szempontból az egész évüket elronthatják, sőt akár szakítás is lehet belőle! Ezért nagyon okosan meg kell találniuk a helyes mértéket. Bármennyire is nem ez a Kosok erőssége, annál inkább a tanulnivalójuk!

Szerencsére az év elején a Vénusz és a Nap segíteni fogja őket abban, hogy minden vitát kibékülés kövessen. Ez akár fokozhatja a szerelem erősödését, a harmónia és összetartozás érzését is. Nem érdemes azonban a tűzzel játszani, mert megégetheti magát az ember, vagyis ne feszítsék túl a húrt a Kosok azzal a felkiáltással, hogy „majd megbékítem a végén”.

A születésnapjuk környékén a feszültség „beköltözhet” az otthonukba. Amennyiben együtt élnek a párjukkal, sokkal inkább tekintettel kell lenniük a másik igényeire, kívánságaira. Az együttélés arról szól, hogy együtt, közösen alakítja ki két ember a szabályokat, a megengedett stílust, az értékrendet, a programokat stb. Tehát nem a Kos egyedül! Emiatt ismét tudomásul kell vennie, hogy az együttélés kompromisszumokkal és alkalmazkodással jár. És nem csak a másik részéről!

Ezt a feszültséget oldandó, tanácsos júniusban kettesben elutazniuk. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak! Mindegy, hogy belföldre vagy külföldre utaznak. Az is lényegtelen, hogy passzív vagy aktív pihenés lesz ez. A fontos, hogy egymásra figyeljenek! Hazatérve és a munkamániát folytatva gyorsan visszatérhet az ingerült hangulat. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy őszre beálljon az egyensúly a hivatás és a párkapcsolat között!


Ha rák a párod:

A Rák szereti, ha kedveskednek neki, simogatják, becézgetik, de erre a Kosnak általában nincs ideje. Elvárja, hogy állandóan kényeztesd, gondoskodj róla, ezért néha elveszted a türelmed, mert a társad olyan, mint egy kisgyerek. Ha nem kap elég figyelmet akkor váratlanul elkeseredik vagy éppen durcás lesz, és engesztelni kell. Ám képtelenség rá haragudni, mert a következő pillanatban már megint vidám, ártatlanul mosolyog, és minden a legnagyobb rendben van. A szerelemben érzelmes és gyengéd. Mindketten birtokolni akarjátok a másikat, a kölcsönös féltékenykedés gyakori sértődésekbe torkolló veszekedés forrása lehet köztetek. A Rákkal lehet szerencséd, de sok könnycsepp is hullhat ebben a kapcsolatban. Általában egy jó kiadós szex segít a feszültségek feloldásában, ehhez a Kos nagyon ért. Párod nem igazán tüzes szerető, de te képes vagy a legjobbat kihozni belőle.



Párod: 68.07.16.

A rák a vízjegyek közé tartozik, így életében az érzelmek játszanak központi szerepet. Olyan akár egy valódi költő, romantikus, családszerető, s nem egyszer verssel lepi meg kedvesét. Visszahúzódó, olykor gyermekien naiv. Sok barátja van, de igazán csak családja előtt tud megnyílni. Ragaszkodása nem csak kapcsolataiban, de tárgyaihoz való viszonyában is megjelenik. A szerelmes rák akár a csillagokat is lehozná kedvesének az égről. Mivel rendkívül érzelmes, szüksége van arra, hogy meghallgassák. Érzékeny lelkű, ezért könnyű megbántani. Párjáért már-már túlzottan aggódik, naponta akár ezerszer is felhívja, hogy nem történt-e valami.

A Rák mindig tartozni akar valakihez. Számára elképzelhetetlen, hogy hosszú ideig egyedül éljen. Vagy rászorul a másik gondoskodására, vagy ő akar mindenáron gondoskodni a társáról. A romantika, a szentimentális érzelmek hozzá tartoznak belső világához, de ezt ügyesen titkolja. Csak akkor kerül felszínre mindez, ha ez kell a társa meghódításához vagy megtartásához. Ha már megszerzett valakit, többé nem tartja érdekesnek és nem törődik vele eleget. Ha magánál erősebb partnert talál, akire felnézhet, azt elbűvölten követi, lesi minden kívánságát, sóhaját, szolgálatkészsége határtalan. De ha gyengébbnek tartja, akkor megpróbál uralkodni felette. Egyszer kedves és szeretetreméltó, máskor rideg és ellenszenves. Nehéz rajta kiigazodni, sosem lehet tudni, mit hoz a következő pillanat. Ha partnere kellően okos, akkor nem veszi komolyan hangulati változékonyságát és nem sértődik meg állandó hisztizései miatt, amely a Rák nőre és férfira egyaránt jellemző. El kell ismerni vélt vagy valódi igazát, azzal le lehet venni a lábáról. A Rákot egy kis romantikával és törődéssel is könnyű meghódítani.


Ha a férfi Rák-jegyű: Ezt a jegyet a fogyó-, és a növekvő Hold befolyásolja. Ami azt jelenti, hogy vele a Mennyországot és a Poklot is átélheted. Amikor ugyanis jó a hangulata, akkor ő a legtüzesebb szerető, amikor pedig valami megcsorbítja az ingadozó lelkivilágát, ő legrosszabb. Az ujjaival és a nyelvével olyan ügyesen bánik, mint [{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]David Beckham[{[{[/A]}]}] a focilabdával.

Ami még jobban feltüzeli: Egy fürdőtől vagy egy masszázstól – melynek során a Rák erogén zónái természetesen nem maradnak érintetlenek – nemcsak kezessé válik, hanem zabolátlanná is. Ezzel együtt ne engedd, hogy túlságosan messzire menjen, ugyanis a Rák-férfi szereti a partnernőjét idealizálni. Idővel azonban realistábbá válik, és a „lejárt” ötletek is felizgatják.


Párban élő rák:

A párkapcsolatban élő Rák szülöttek úgy kezdik a 2008-as évet, hogy tervezgetnek. Tele vannak ötletekkel, amelyekkel párjukat is képesek fellelkesíteni. Szerencsésnek fogják érezni magukat az év elején. Optimistán, bizakodva indulnak neki az új évnek. Érdemes lenne a szépérzéküket, az ízlésüket, a művészhajlamaikat bevetniük az otthonuk átalakításakor vagy valakinek tanácsot adva. Akár még ilyen irányú tanulmányokat is kezdhetnek. Mindez fel fogja dobni őket, és ezzel a környezetükre is jó hatással lesznek.


Tavasszal új feladatot bíznak rájuk, vagy előléptetik őket, vagy új munkahelyre kerülnek, ami nagyon megterhelő lesz a Rákok számára. Pedig tele lesznek energiával, lelkesedéssel, mégsem tudnak hinni önmagukban. A „nyafogással” és panaszkodással felbosszanthatják a párjukat, aki egy ingerült válasszal komolyan belegázolhat a lelkükbe. Ezt elkerülendő inkább „csak” meséljenek a benti ügyekről, de ne tartsanak panasznapot! A barátok támogatására is számíthatnak, így nem a párjuk kényszerül a terapeuta terhes szerepébe…


Születésnapjuk tájékán a jókedvüket elronthatja a párjuk részéről érkező kritika vagy egy kellemetlen megjegyzés. Olyan mélyen megsértődhetnek a Rákok, hogy a duzzogásba menekülve be is zárkóznak. Csak egy testvér vagy a szomszédban lakó barát tudja majd előcsalogatni őket a „csigaházból”…


Ősszel egy belföldi utazás jót tehet a kapcsolatuknak. Jó lenne, ha nem rohannának. Ráérősen, komótosan tervezgessenek, utazzanak, majd ott még jobban lassuljanak le! Az idő kettejüknek dolgozik. Az otthoni feszültségeket érdemes otthon felejteni. A távolság segíthet abban is, hogy tudjanak beszélni olyan témákról, amelyekről otthon nem tudtak. A kikapcsolódás után hazatérve sikerülhet a gondokat új szemszögből látni, ami a megoldást is hordozhatja!

2008. márc. 7. 15:59

szia Tinendo!nekem is elkészítenéd,ha ráérsz?

párom: 68.07.16. én:76.03.28.

köszönöm előre is!

160. sate (válaszként erre: 159. - Tinendo)
2008. márc. 7. 15:37
Ezt is köszönöm szépen, jó hétvégét kivánok.
159. tinendo (válaszként erre: 158. - Sate)
2008. márc. 7. 09:37

Te: 1957.09.21.

Párban élő szűz:

A párkapcsolatban élő Szűz szülöttek a 2008-as évet vidáman és élményekkel feltöltődve fogják kezdeni, de vigyázniuk kell a párkapcsolatukra, mert a párjuk nagyon feszült, akárcsak az otthoni hangulat. A puskaporos levegőben elég egy provokáló megjegyzés, és már ki is tört a balhé. Igaz, hogy a Szüzek ügyesek, és figyelnek minden apró jelre, de most még inkább „résen” kell lenniük.

Tavasszal már sokkal jobb lesz a helyzet. Barátaikkal szervezhetnek programokat, kirándulhatnak. Ezek az alkalmak kedvező hatással lesznek a Szüzek párkapcsolatára is.

Külföldre is utazhatnak, de oda csak kettesben. Igazi szép, szerelmes, turbékolós út lesz ez, amely csak kettejükről szólhat. Itt helyre lehet hozni sok feszültséget okozó apróságot.

Nyár elején a Szüzek munkája rengeteg idejüket fogja elrabolni. Olyan feladatok szakadnak a nyakukba, amelyeket már megoldottak, mégis előkerülnek újból. És muszáj nekik foglalkozniuk ezekkel, mert különben veszélybe kerül az egész eddigi erőfeszítésük. Ennek a többletmunkának a párjuk és a családjuk látja majd kárát.

Nyár végére a párjuk összes türelme elfogyni látszik. Nem szabad engedni, hogy válságosra forduljanak otthon a dolgok! Legalább a hétvégéket kell nekik szentelni. Nem éri meg az egzisztenciális sikerekért feláldozni egy komoly kapcsolatot!

A születésnapjuk körül a Szüzek kissé fáradtnak és gondterheltnek érezhetik magukat. Nem igazán tudnak felhőtlenül ünnepelni, sőt ha lehet, ki is térnek a hangos buli elől.

Ősszel jó hatással lehet rájuk és a párjukra egy kisebb belföldi utazás kettesben. Nem kell luxusszállodába menni, elég, ha találnak egy meghitt, csöndes helyet, ahol fel tudnak töltődni, önmagukkal és egymással foglalkozni. Ez mindent helyrehozhat, ezért nem mondjanak le róla semmilyen ürüggyel!

Az év vége közeledtével megint oda kell figyelniük a párjukra, mert többet igényelnek a Szüzekből, mint azt ők gondolnák!


Párod: 1950. 01.12

Párban élő bak:

A párkapcsolatban élő Bak szülöttek az év elején jó hangulatban lesznek. Energikusan, bizakodva kezdik az új évet. Váratlan pozitív fordulatok is fokozhatják optimizmusukat. Úgy tűnik, minden a kezükre játszik. Jókedvüket csak a párjuk veheti el kissé azzal, hogy nem osztozik a lelkesedésükben. A Bakok beláthatják, hogy nem érdemes ráerőltetni a másikra semmit, hiszen ők sem szeretik ezt. Érdemesebb szeretettel, gyengédséggel, finoman átadni a lelkesedést. Bár ez nem testhezálló szerepkör a Bakok számára, de kipróbálhatják, milyen érzés. Meg lesznek lepődve, hogy mekkora örömet szerezhetnek ezzel a stílussal a párjuknak…


Tavasszal egy váratlan lehetőség adódhat valamilyen kirándulásra vagy belföldi útra. Jót tenne ez a kapcsolatuknak, ezért mindenképpen utazzanak el! Frusztrálhatja a Bakokat, hogy nem készülhetnek az útra hónapokig, de most kivételesen tekintsenek el ettől!


Tavasszal az otthoni gondok nyomasztóvá válhatnak. Nehezen tudnak erről beszélgetni a párjukkal. Nem is kell erőltetni ezt. Ha vannak gyerekeik, akkor velük oldódhat ez a feszült hangulat. Csináljanak a gyerekek kedvéért közös programot, és meglátják, jól fogják érezni magukat!


Nyáron a Bakok hajlamosak lesznek régi témákon rágódni, miközben a párjuk nagyon jól érzi magát. Ez még inkább felbosszanthatja a Bakokat: „Hogy lehet, hogy téged nem bántanak ezek az ügyek? Bezzeg én itt rágódom rajta, és egyedül kell megoldást találnom!” Ehelyett jobb lenne elengedni a régi ügyeket, és hagyni lezárulni a múltat.


Ősszel a hivatás területén „felfordulás” lehetséges. Ez a Bakokat kizökkentheti a megszokott kerékvágásból. Ők nem szeretik, ha a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek, emiatt rendkívül feszültek és ingerültek lehetnek. Ráadásul régi ügyek is előkerülnek. Tanácsos nem terhelni ezekkel a párkapcsolatot, és nem hazavinni a benti gondokat, mert rossz hatással lesz a párjukra.

158. sate
2008. márc. 6. 22:18

Szia Tinendo!

Szeretnélek megkérni, hogy a 2008. évi szerelmi horoszkópot készits el ha van egy kis időd.

Párom: 1950. 01.12, Én: 1957.09.21.

Fáradtságodt előre is köszönöm

157. tinendo (válaszként erre: 156. - Glamourous)
2008. márc. 6. 07:36

Te: 1984.10.27-én 10:30.

Skorpió:

A skorpió szintén a víz elemhez társítható, bár itt nem a mély, szerelmes érzelmek kerülnek előtérbe. Szenvedélyes akár egy latin szerető! Életében fontos szerepet játszik a szexualitás. Egy társaságban szinte lehetetlen nem észrevenni, rendkívül vonzó egyéniség. Határozott, és hatalmas önbizalommal rendelkezik. Az élet minden területén szenvedélyes, a szerelemben legalább annyira, mint egy hatalmas vitában. Szereti, ha mindenben övé az irányító szerep, mely a munkában való érvényesülését igencsak megnehezíti, pláne, ha alkalmazottként kellene helyt állnia. A szerelmet, mint mély, spirituális kapcsolatot éli meg. Odaadó és szenvedélyes.


Párban élő skorpió 2008:

Azok a Skorpió szülöttek, akik párkapcsolatban élnek, kezdhetik a 2008-as évet rövidebb belföldi utazással. Párjukkal közösen kipihenhetik az ünnep és az év végi hajtás fáradalmait. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak. Tehetnek egy kirándulást is, vagy csinálhatnak olyasmit, amit már régóta terveznek, de még nem került rá sor: például hosszú hétvége egy kastélyszállóban, hintózás, vagy szánkózás a környéken, korcsolyázás, fakutyázás a tavon. Utána forralt bor, forró fürdő, forró szex stb. A Skorpió szenvedélyes ember, akinek szüksége van magas hőfokú életre, intenzív élményekre.

Még az év elején jó hírt kaphatnak jogi ügyben. Az is lehet, hogy a szomszédaikkal sikerül kibékülniük, vagy a testvéreikkel rendezhetnek kellemetlen témákat. A megoldás kulcsa a jóindulat! Ez nem a legtesthezállóbb stílus a Skorpiók számára, de itt az ideje, hogy kipróbálják, milyen érzés is ez. Ki fog derülni számukra, hogy a fent említett módon mennyivel sikeresebben oldhatnak meg konfliktusokat.

Amennyire jól sikerül rendezniük a testvéri, szomszédi és egyéb lazább kapcsolatokat, annál nehezebb lesz a párkapcsolati feszültségeket kezelni. Az otthonukban nehezen tisztázható, zavaros elméletek, téveszmék okozhatnak nézeteltéréseket. Nem érdemes az év elején ezzel túl sokat foglalkozni, mert az idő szép lassan elsimítja az ellentéteket.

Május környékén helyre is áll a béke, és ismét szerelmes, szenvedélyes napokat élhetnek meg.

Nyár elején a munkájuk sok idejüket fogja elvenni, ami a párjuknak nem fog tetszeni. Nyár derekán egy hajókirándulással vagy külföldi úttal megbékíthetik a jogosan megbántódott társukat. De nyár végén olyan új munkalehetőség vagy új pozíció fogja megtalálni a Skorpió szülötteket, amelyet nem lehet kihagyni. Tisztában kell lenniük azzal, hogy mindennek ára van.

Ősszel ismét sikerül kiengesztelniük a párjukat egy nagy partival, ahova minden barátjukat meghívhatják. Ezt a gesztust nagyon fogja értékelni a másik fél…



Ha nyilas a párod:

Kiváló kapcsolat. Elismeritek egymás értékeit, jól tudtok együtt harcolni közös dolgokért. Párod jó fellépésű, lenyűgöző szónok, de túl heves ahhoz, hogy a kritikus helyzeteket megfelelően átlássa. Neked azonban éppen ez az erősséged. Felfedni és eltalálni a másik gyenge pontjait. Csak az a gond, hogy ezt a képességedet a partnered ellen is felhasználod, főleg, ha úgy érzed, hogy elhanyagol, és nem törődik veled. Szeretnéd, ha kissé lassítana a tempójából, és több figyelmet szentelne a te komplikált érzelmi életed kifürkészésére. De társad közel sem olyan bonyolult lelkivilágú, mint te, ő szereti magát jól érezni, nem szívesen bajlódik problémás helyzetek megoldásával. Vigyázz ne zárkózz be túlságosan az érzelmeid páncélja mögé, mert még azt hiheti, hogy nem szereted. Te egy okos, magas érzelmi intelligenciával rendelkező ember vagy, nem kapkodod el a dolgokat, a Nyilas viszont lényegesen gyorsabb léptékű nálad. Ő nem gondolkozik, hanem hisz, és a hite után tesz mindent. Ez az alapvető különbség azonban áthidalható köztetek, ha belátjátok, hogy valójában mindkettőtöknek igaza van. Adjátok össze, amit tudtok, és fogadjátok el, hogy a másik is jól gondolkozhat a saját módszereivel. Ha a párod képes nagyobb figyelmet szentelni a lelki vívódásaidra, te pedig megpróbálsz nyitottabbá válni, akkor jó kiegészítő párjai lehettek egymásnak szerelemben és munkában egyaránt.



Párod: 1983.11.23-án 12:30.

Ha a férfi Nyilas-jegyű:

A Nyilas az optimizmus mintaképe. Folyton kihívásokat keres, szereti a versenyhelyzetet, és amint elérte célját, újabbakat keres. Igazán tudja élvezni az életet, a szabadság éltető eleme, ezért nem szívesen kötelezi el magát senkinek és semminek. Mivel nyughatatlanságát nem tudja leküzdeni, könnyen követ el hibákat, meggondolatlan és felelőtlen lehet. Könnyen barátkozik, alaptermészete derűs.

A Nyilas becsületes, intellektuális és szívesen elmélkedik az élet nagy dolgairól. Sokszor azonban felszínes és tapintatlan. A Nyilas-nő olyan jelenség, akitől mindenkinek egyszer csak jó kedve lesz. Folyton nyüzsög, pezsgő életmódja sokszor követhetetlen, és mindig próbál segíteni másokon. A magányosabb, nehezen beilleszkedőket felkarolja. A férfiak körülrajongják, mégis keveseknek sikerül rabul ejteni a szívét.

A Nyilas-férfi igazi kalandor, szereti hódítani a nőket, méghozzá nem kis mennyiségben. Önbizalma mérhetetlen, folyton keresi az új kihívásokat. Sok összetört szívet hagy maga után amerre jár, és különösebben nem érdekli, ha a játszadozásnak sírás a vége - persze a nő részéről. Mégis, ha megtalálja azt a mély érzelmi kapcsolatot, amelyre vágyik, megbízható és izgalmas partner lesz belőle.

A Nyilas a szellem embere és legfeljebb azért van szüksége társra, hogy legyen kinek elmagyarázni a világ bonyolult, de az ő számára teljesen érthető működését. Szerencsére nem erőszakolja partnerére a nézeteit, csak elmondja, s azután megengedi, hogy azt gondoljon róla, amit akar. Kitűnő társ, lovagias partner. Sok benne az érzés, a lelkesedés, fontos számára a szerelem. Szabadságérzete igen erős, ezért a bölcs partner jól teszi, ha hosszú gyeplőre engedi. Szerelmében odaadó és ragaszkodó, bár általában nem marad egy ember mellett túl sokáig, mivel szereti a változatosságot. Szenvedélyessége rövid időn belül más mellé sodorja. A Nyilast dinamikussággal és jó humorral lehet elcsábítani. Mindig újabb és újabb ötlettel kell előrukkolni, más és más programot kell szervezni, és biztos a siker. A szakítás nagyon könnyű vele. Ha unalmasak vagyunk, és nem ismerjük el briliáns elméjét, akkor hamarosan odébb áll, hogy egy újabb csodálónak fitogtassa szellemi sziporkáit.

Amilyen gyorsan belekezd, olyan gyorsan kielégül, éppen ezért szeret egymás után többször szeretkezni. Merőben változatosság, annál kevésbé rutin. A teljesítménysport az ő művészete. És ezt a partnernőjétől is elvárja. Nem mindig kedves. Ez viszont megbocsátható neki a lelkesedése miatt.


Ami még jobban feltüzeli:

Mondd meg neki kíméletlenül, hogy mit és hogyan szeretnél! A Nyilas szereti az öntudatos nőket, így őszinteséggel, sokkal többre mész, mint taktikázással!

2008. márc. 5. 16:54

Kedves tinendo!

Én 1984.10.27-én 10:30-kor születtem a párom 1983.11.23-án 12:30-kor.

Eléggé ellentétes beállítottságúak vagyunk, mégis, szeretjük, imádjuk egymást.

Nyárra összeköltözést tervezzük, kérlek nézd meg, hogy milyen lehetőségünk van a közös életre jelen bolygóállások mellett :)

Előre is köszi!

Üdv:Glamourous

155. tinendo (válaszként erre: 154. - 8565183eb5)
2008. márc. 3. 08:05
Nincs mit, szívesen.
154. 8565183eb5 (válaszként erre: 152. - Tinendo)
2008. márc. 1. 22:26
Köszi szépen.
153. tinendo (válaszként erre: 151. - Cherol)
2008. márc. 1. 14:19

Oroszlán:

Tüzes jegy, rendkívül aktív. Akárcsak az oroszlán, akit az állatok királyának tartanak, e jegy szülötte is igyekszik kitűnni környezetéből. Próbál többnek látszani mint társai; ez már külső megjelenésén, beszédén is látszódik. Rendkívül figyelmes és nagylelkű. Szeretne a társaság középpontja lenni, s imádja, ha bókokkal halmozzák el. Mivel számára az élet minden területén fontos, hogy kitűnjön a tömegből, igyekszik nagy anyagi javakra szert tenni. Mivel rendkívül hiú, könnyű megsérteni. Ha szerelmes, párját elhalmozza ajándékokkal, s rengeteg figyelemmel, ugyanakkor elvárja, hogy partnere felnézzen rá. Szereti, ha övé az irányító szerep, s a leendő partnernek fel kell készülnie, hogy az oroszlán minden esetben a társaság középpontjában szeretne lenni.


Párban élő oroszlán:

A párkapcsolatban élő Oroszlán szülöttek a 2008-as évet vidáman, bulizva kezdik. Valószínűleg több pótszilveszteri partin is részt vesznek a párjukkal együtt. Bár a párjuk nem mindig lesz lelkes, de hűségesen fogja kísérni az Oroszlánokat, hisz ez az elvárás. Az is lehet, hogy inkább lebetegszik, csak ne kelljen menni. Majd az ágyból kíván jó szórakozást. Az Oroszlánok pedig lelkiismeret-furdalás nélkül vetik bele magukat a buliba. Ilyenek ők: élvhajhászok, hedonisták, hűtlenkedők. Illetve a hűség fogalmát meglehetősen tágan értelmezik: szerintük a hűtlenség az, amikor nem sikerül titokban tartaniuk a félrelépést, és ezzel fájdalmat okoznak a másiknak.


Fájdalomdíjként tavasszal elvihetik a párjukat egy különleges külföldi útra. Jót fog tenni a kapcsolatuknak minden szempontból: érzelmileg, hangulatilag, kommunikációs tekintetben is.


A nyár kezdetén tele lesznek energiával, amely majd szétfeszíti őket. Eredményesen vezethetik le ezt a munkában. Komoly sikereket, elismerést és előléptetést is elérhetnek 2008 nyarán. Ez elsősorban az ő érdemük, de ne feledkezzenek meg a támogatóikról sem! Ezek a sikerek elvonják a párkapcsolattól az idejüket, ezért ebből adódhatnak feszültségek. Jobb lenne nem kérkedni az egzisztenciális eredményekkel, mert az csak olaj lenne tűzre – ugyanis a párja visszavághat azzal, hogy „miközben te aratsz, itthon én tartom a frontot”.


A születésnapjuk körül elmérgesedhet a helyzet, ha nem figyelnek jobban a párjukra.


Ősszel több lehetőség is lesz kisebb utazásra. Ne hagyják ki, mert ez gyógyszer lehet a párkapcsolati sérülésekre!


Az év végén közös gyermekeik okoznak örömöt. Lehet, hogy valamilyen sport- vagy tanulmányi versenyen érnek el jó eredményt, és ez büszkeséggel tölti el az Oroszlánokat. Ez is segít a családi béke helyreállításában.


Vízöntő:

Levegő jegy, kifejezetten érdekes, különc emberek tábora. Állandóan az újításon, a dolgok jobbá tételén fáradoznak. Akárcsak az ikrek jegy szülöttei, a vízöntők sem szeretik, ha rövid pórázon tartják őket. Fontos számukra a szabadság, ám fejlett igazságérzettel rendelkeznek. Társaságkedvelő és rendkívül jól színészkedő emberek, gondolataikat csak az általuk arra megfelelőnek tartott időben tárják a világ elé. Empátiás készségükből adódóan szeretnek emberekkel dolgozni. A szerelemben olykor zavaró lehet nagy szabadságigényük, könnyen lemondják a családi programot, ha éppen el szeretnének menni valahová. Fontos, hogy partnerük ne korlátozza őket. Nem szeretik a túlzott elvárásokat, vagy ha figyelmen kívül hagyják őket.


A Vízöntő párkapcsolataiban két erő működik: az egyik vonzza a társához, a másik elűzi tőle. Ha túl közel kerül hozzá, akkor megijed, hogy elveszíti a szabadságát, viszont ha távol van tőle, akkor szenved az egyedülléttől. Kapcsolataiban szélsőséges, önállóságra vágyik. Szerelemben a maximumot várja el és azt is igyekszik nyújtani. Szereti az izgalmas helyzeteket. Ha nem figyel rá eléggé a partnere, vagy túl sok az elvárás vele szemben, akkor elmegy. Igényli a különlegességet a partnerkapcsolatban. A társa lelkületét, jellemét kutatja, mert állandóan új és új tulajdonságokat akar felfedezni. Boldog partnerkapcsolatot úgy lehet fenntartani vele, ha hagyjuk, hogy önállóan, szabadon folytassa szellemi tevékenységét. Könnyen barátkozik, de nehéz kiigazodni az érzésein, mivel eléggé kiszámíthatatlan. Érdemes azonban közelebbről megismerni mert mélyen érző, hűséges, nyílt és őszinte ember. De nem árt az óvatosság. Amikor azt hisszük, hogy végre révbe értünk nála, hajlamosak vagyunk visszafogni magunkat. Ez végzetes hiba lehet, mivel egy Vízöntőnél sosem lehet tudni, hogy valóban jók vagyunk-e nála.


Ha vízöntő a párod:

Ösztönző, gyümölcsöző kapcsolat. A Vízöntő hozzád hasonló vezéregyéniség, amiből származhatnak problémák köztetek. Mindkettőtöknek áldozatot kell hozni a kompromisszum megkötése érdekében. Ha készek vagytok egyezségre jutni, remek barátság, kiváló munkakapcsolat és erős szövetség köthet össze benneteket. Gyakran irigykedtek vagy féltékenykedtek egymásra, de szerencsére tisztelitek és becsülitek is a másikat. Inkább egészséges versengés ez köztetek, mint vérre menő harc. Amiben viszont különböztök egymástól, az nem elválaszt, hanem inkább összeköt benneteket. Neked nagyon fontos a méltóságod megőrzése, a Vízöntő viszont igencsak szeret bohóckodni. Ha nem a te rovásodra teszi, akkor roppant viccesnek és szórakoztatónak tartod. Az ágyban tökéletes az összhang köztetek. Izgalmas, változatos és meghitt perceket tudtok egymásnak szerezni.

152. tinendo (válaszként erre: 150. - 8565183eb5)
2008. márc. 1. 14:12

Halak:

A víz jegyű halak rendkívül nagy érzelmi élettel rendelkezik. Olykor csak álmodozón maga elé mered, elmélyedve a maga által alkotott külön világban. Könnyen megérzi mások hangulatát, gondolatait. Nehezen viseli a kudarcokat, és könnyen függővé válhat (társtól, vagy rossz szokásoktól). Határtalan emberszeretet él benne. Önzetlen, képes bárkit szeretni, jószívű, s éppen ezért nem egyszer kihasználják. Könnyen belevetíti másokba saját eszményképét, partnerét vagy barátait jobbnak, szebbnek látja, mint amilyenek valójában. A szerelemben ragaszkodó és romantikus. Gyermekszerető, és teljes odaadással gondoskodik családjáról.


Párra váró Halak:

A Halak szülöttek fáradtan, feszülten kezdik a 2008-as évet. Szinte megmagyarázhatatlan módon ingerültek és türelmetlenek. Csak a barátaik vannak rájuk jó hatással, ők képesek elviselni ezt a majdnem kibírhatatlan stílust.


A születésnapjuk tájékán jobban fogják érezni magukat. Főleg akkor, ha sikerül olyan teendőket, feladatokat találniuk, amelyekkel levezethetik azt a mérhetetlen feszültséget, amely felgyülemlett bennük a tél során, és ezáltal nem másokat bosszantva vezetik le az „ideget”. Ezzel a stílussal ugyanis minden létező jelentkezőt rögtön az elején elriasztanak. Ezt egész évben figyelniük kell önmagukon!


Tavasszal intenzív szerelemre, szexre, szenvedélyre vágynak. Ehhez találhatnak partnert, ha akarnak. Ez lehet futó kaland vagy egy tartósabb kapcsolat is, de az utóbbihoz nem biztos, hogy lesz elég türelmük most…


Nyár elején egy belföldi utazás lehetősége bukkan fel. Éljenek vele, és töltsenek el pár kellemes napot. Akár ismerkedésre is sor kerülhet. Ez azért is fontos, mert kicsivel később gondok adódhatnak az otthonukban, vagy a szüleikkel válhat feszültté a hangulat. Viszont ha sikerül feltöltődniük az út során, akkor elhanyagolható és kezelhető lesz ez az ügy.


Nyár végén viszont ne ismerkedjenek, mert csupa ideges, gondokkal teli partnert vonzanak be. Erre mondják, hogy „hasonló hasonlót vonz”. Inkább várják meg, míg kicsit jobb passzban lesznek!


Ősszel több külföldi út közül is válogathatnak. Valamelyik lehetőséget ragadják meg, mert az év végi hajrá előtt fontos lenne feltöltődniük. Kényeztessék magukat masszázsokkal, fürdőkkel, kellemes sétákkal. Hatékonyan ki tudják szellőztetni a fejüket, és kicserélve térnek haza.


Az év vége sok munkával fog telni, ami rengeteg időt és energiát igényel majd, de szerencsére az eredmények is látszani fognak. Ez azért megnyugtató, mert így látják a Halak, hogy van értelme a sok munkának. Ezáltal az ünnepek gazdagon és kellemesen fognak telni.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook