Sminktetoválás, avagy tartós make-up (beszélgetés)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Sziasztok!
Most aztán végképp nem lehet tudni mi van. Itt úgy látom egy hatalmas vérömleny eltakar mindent. Hogy ez a kozmetikus mit művelt, félelmetes. A képeim között találtok egy közvetlen korrekció utánnit. Pici ödéma, de semmi több.
Az említett kolléganők valóban szépen sminktetoválnak, de valószínű, hogy ebbe már nem szívesen nyúlnának bele, -mint ahogy én sem.
A bőrszínnel való lefedést nem javaslom, mert az idővel úgy nézne ki mint egy rosszul választott korrektor hanyagul elkenve.
A szemkörnyéki lézerres sminktet. eltávolításra kevés orvos szakosodott. Én végzek tetoválás eltávolítást lézerrel, (más területen) de ez egészen más. Itt a korábbi képeken úgy láttam, hogy nagy felületen kis mennyiségű pigment szétfutva. A lézer nem igazán járható út.:(
Várjuk ki a végét! Most már én is azon drukkolok, hogy igaza legyen az "alkotónak"! (Most igazából milyen a színe?)
Addig pedig alapozd, vagy korrektorozd!
(Hát nem is értem, hogy mondhatta erre az állapotra, hogy ödéma?)
Nem tudom, de a jobb szemem, amelyik meg is dagadt úgy fájt , mint az állat.
Raktam még fel frisset:)
Hát az biztos, hogy most várok 3-4 hétig úgy is külföldön leszek addig, azt hiszem annyi idő múlva lehet korrigálni is és utána ha ez így marad vissza a pénz ...Majd akkor rákeresek erre a Kalcsu Katára aztán meglátom. Igazából már semmi kedvem nincs ahhoz a fájdalomhoz ami volt, még egyszer
nekem is volt ödémás de ennyire soha..hát hova lett az beütve az irháig?????neem hát figyelj megmondom mit tehetsz főleg te szegény az esküvőd előtt:várj még természetesen egy max egy hetet de tovább nem nincs olyan ödéma ami napokig nem múlik úgy értem szemtetkónál se egy maximum(!!)két nap alatt el kell múlnia..ha bevérzik mert olyan is előfordul az más tészta olyanom is volt már az tényleg elmúlik egy hét alatt de az meg nem ödáma...ááá nagy itt a fogalomzavar..szóval:először is kérd vissza a pénzt!Ezzel még csak félig oldottuk meg a bajt de legalább az árát nem dobtad ki!Kettő vannak csúcsszuper kozmetikai szalonok pl a Kalcsu Katié is ilyen pesten is van szalonja szóval keress fel egy profi szalont mutasd meg mit lehet ezzel tenni!Egy hónapi semmit addig várni kell hogy a bőr regenerálódjon de utána:két lehetőség van az egyik ha vállalják amennyire csak lehet feketével nagyon óvatosan rámenni kicsit vastagabb lesz de még mindig jobb mint így persze a másik szemmel szinkronba kell hozni a maradék részen mint szemzug meg próbáljátok tstszinnel elfedni..
Talán még van mégegy lehetőség de szerintem szemnél NEM FOGJÁK VÁLLALNI a lézerrel halványítás de tudtammal szemnél tilos..
Na nézegess utána otthon finoman rajzol át ceruzával meg fedd le alapozóval amit már nem akarsz és nézd meg milyen lenne..Aztán keress egy profi szalont a Dermisz kozmetika fonyódon Vörös Gyöngyi ő még aki profi én felhívnám meg küldj neki képet mit tehettek..
Nagyon sajnálom :(((
Csak azzal tudlak vígasztalni, hogy ezt egy jó sminkes el tudja majd tünteni.
Nekem az előző tetkóm még látszik a szemem sarkánál, de nem feltünő. Úgy 4-5 éve csináltattam.
Talán ha napoztatod, szoliztatod, hamarabb kikopik.
Lézerrel nem lehet eltüntetni? Betti hátha tud erre válaszolni.
hm...Krinyó,ez nem ödéma de ha az lemegyek hídba..na mindegy meglátjuk én is bíztam benne hogy majd eltűnik nem tűnt!!És az enyém sokal picibb volt még ráadásul a tiedhez képest..
Hogy lenne már ödéma egy szétfutott kékség??????Hát láttam a képeidet..
Az ödéma nem kékség hanem duzzanat nézegess már sminktetkós képeket a neten vannak képek friss szemhéjtetkók után is na az ödéma igen!!
De nem ez...ettől függetlenül drukkolok hogy elmúljon csak értek hozzá mint Betti és ezt én nem annak láttam..
Most voltam nála, azt mondta, hogy ödéma és el fog tűnni...Ha nem, akkor visszaadja a pénzem.
Erre 3 hete van.
Szerintem egyébként nem ödéma, de legyen úgy, ahogy ő állítja, mert az tök jó lenne.
Nekem semmi baja nem volt a szemem környékének. Nem volt eres
Hát ez nem túl jó hír. Állítólag a hölgy profi...és minőségi anyagokkal dolgozik.
Én láttam munkáist is és azok szépek voltak, azért is döntöttem el, hogy én is megcsináltatom.
Elég drága is volt.
Hát így jártam :(
Szia Szilvi31!
-Hát igen ez durva. Örülök, hogy Te mondtad ki. Nem akartam úgy járni, mint korábban amikor is 2 hozzászóló a korrekt szakmai véleményem miatt cikizni kezdett.
Sajnos rossz hírem van, ötletem sincs, hogy mit lehetne csinálni. A bőrszínűvel való lefedés lehetetlen, és egyébként is csak rontana a helyzeten. Magától pedig nem fog halványulni egyhamar.
Nagyon kiváncsi lennék, hogy ki, milyen technikával, milyen pigmenttel, és mennyi sminktetováló tapasztalattal követte ezt el!
Őszintén nagyon sajnálom, hogy így járt. Ha visszaolvasol, most megértesz, hogy miért is intek mindenkit óvatos, körültekintő választásra.
Elsőre kell, hogy jól sikerüljön!
További ajánlott fórumok:
- Mielőtt sminktetoválást végeztetnél...
- Igaz az, hogy nyáron nem ajánlott sminktetoválást csináltatni? (ha igen, miért)
- Kalcsú Kati sminktetoválás
- Segítsetek! Elrontott sminktetoválás! Vannak jogaim?
- Long Time Liner-Tartós sminktetoválás
- Debrecenbe keresek sminktetóválót, aki igényes, tartós, szép munkája van! Kit ajánlasz?