Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Pszichopata, vagy igazi hős? fórum

Pszichopata, vagy igazi hős? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő cikkhez nyílt: Pszichopata, vagy igazi hős?

1 2
50. bfbfdbbd29 (válaszként erre: 49. - Giza2)
2012. jún. 23. 18:27
Valószínű igazad van, én is úgy gondolom, hogy meg kell próbálni először tudatosan, erős akarattal legyűrni a félelmeket, van azonban olyan , amikor kénytelen orvoshoz fordulni a beteg, szükség van a gyógyszeres kezelésre is. Sajnos az is igaz, hogy onnét kezdve mindenki megérti, de magában kialakít egy képet. Emberek vagyunk, mindannyian. SENKI ne állítsa azt, hogy ő vakon és ugyanúgy megbízik egy pszichiátriai kezelés alatt álló emberben, mintha nem az lenne. A másik pedig: ezek a gyógyszerek átalakíthatják a személyiséget, teljesen más viselkedésűvé tehetik a beteget, aki nem a tőle megszokott módon reagál le helyzeteket. A legtöbb csak szedálja a beteget, ezzel az alapkérdést nem oldja meg.
49. Giza2
2012. jún. 21. 08:03

Tisztelt Fórumozók!


Egyáltalán minek az embernek pszichiáter?

Amint az embert vád alá helyezik, a személyiségi jogainak annyi. Az orvos tovább nem titkolja a betegségét, és a magántitok, személyi adatok védelme nélkül adatokat, korábbi betegségeket is kiszolgálja az arra illetéktelen személyeknek.


Minden pszichiáternél elhangzott mondatodnak súlya van, és ez az illetéktelen személyekhez is eljut. Ha például az illetéktelen beperel ( büntetőeljárás), és említ egy pszichiátriai betegséget, amire NEKI nincs bizonyítéka, a bíró az összes pszichiátriai adataidat kikéri és így az illetéktelen is tudomást szerez a betegségeidről. Az nem számít, hogy neked ilyenkor mi csorbúl, lényeg, hogy a vádlód tájékozott legyen.


Úgyhogy csak óvatosan a pszichiáternél, a gyógyszerek szedésénél és persze, a minket körülvevő emberekkel is vigyázzunk. Lehet, hogy nem megértés van az arcukon, hanem a szánalom jele, és a "De jó, hogy nem velem történik és milyen jó, hogy mi normálisak vagyunk" érzés.

2011. júl. 26. 15:54

Sziasztok!


Nekem nagyon tetszett a cikk, nagyon szerencsés vagy Szilvi, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Bár a közeli hozzátartozóim elfogadják a betegségem (paranoid szkizofrénia), de dolgozni ilyen diagnózissal nemigen tudok. :( Pedig nem vagyok se gyilkos, se bolond. Két idegen nyelvet beszélek folyékonyan, számítógépekhez is konyítok, az ügyvitelhez is, meg még sok minden máshoz, mégis általános az emberek közt az elutasítás, ha meghallják a diagnózist, szerencsére a párom nagyon mellettem áll, és a gyülekezetem is (református vagyok) Szóval úgy látom azért, nem szabad feladni! Értékelni kell a szeretetet, mert ennél nagyobb dolgot nem kaphat az ember. :) Igaz?

Zsuzsi

47. CsillagTM (válaszként erre: 46. - Szabadmadárka)
2011. márc. 3. 08:45
helyes:)
46. szabadmadárka (válaszként erre: 45. - CsillagTM)
2011. márc. 2. 10:16

Köszönöm szépen nagyon kedves vagy:)

Igyekszem túllépni ezen, sajnos most megint egy nehezebb időszakomat élem,és úgy néz ki a tükrözések elől sem menekülhetek ismét...

Aztán majd kiderül mi lesz, a lényeg,hogy nem adom fel, ha kell 1000szer kimászok a gödörből,még ha 100an löknek is vissza :)

45. CsillagTM (válaszként erre: 44. - Szabadmadárka)
2011. márc. 1. 20:21
drukkolok neked!!
2011. márc. 1. 14:54

Sziasztok!

Nagyon tetszett,amit írtál,és szerencsés vagy,hogy ilyen barátaid,családod van,mert sajnos nem mindenki ilyen elfogadó!


Az emberek többsége azt a betegséget hiszi el,amit műteni lehet. Pedig nagyonnagyon sokan szenvednek olyan lelki dolgoktól, ami talán nehezebb is mint egy-egy műtéten átesni, mert amíg egy műtét segít, a lelki bajokra ki tudja,hogy mi a megoldás?! Ha segítséget kér az ember, vagy csak szeretné kibeszélni magából a problémákat, legtöbbször gyenge embernek tartják.

És a legrosszabb mondat,amit ilyenkor az ember hallhat,hogy segíts magadon, az életbe még ennél sokkalta többet kell szenvedni,és mégis ki kell bírni. Igaz lehet,de ez olyan mintha egy beteg lélekbe tört döfnének.


Sajnos a gyerekkorom nagyon nehéz volt, de ott volt a remény,hogy majd ÉN LESZEK AKI MINDENT HELYRE HOZ, álmok amelyek elfelejtették a mindennapok szörnyűségeit, vágyak amelyek csak arra vártak,hogy valóra váltsam őket. Gondok közepette egy tiszta szívű, erős, magabiztos, szabad, és határozott kamasszá váltam. Aztán egyszer csak az életem megnyugodott,boldog voltam,a terhek leszakadtak a vállamról-olyan jó volt. Megtaláltam életem párját,akivel lassan 5 éve boldog vagyok, ott volt a családom,akiket nagyon szeretek. Jó volt élni,és alig vártam,hogy végre nekiinduljak a nagyvilágnak.

Aztán egyszer csak folyamatosan hasfájások kezdtek el kínozni, 17 évesen átestem az első gyomortükrözésemen, folytonos rosszullétekkel kellett együtt élnem, sírva feküdtem le,és sírva ébredtem. 2év után aztán,amikor már iskolába sem tudtam járni pszichológushoz mentem,mert szinte mindenen stresszeltem, nem tudtam,hogy lehet együtt élni ezzel az egésszel, a gyomorfájás miatt alakult ki a stressz,vagy épp fordítva? Végül pánikbeteg lettem, jöttek az éjszakai rohamok,szívszorítás,alig kaptam levegőt,azt hittem vége az életemnek. Így vissza gondolva azt hiszem akkor nem is bántam volna,úgy elvoltam keseredve. Úgy éreztem,hogy a családom nem állt már mellettem,szégyeltem magam,hogy nem vagyok képes megvalósítani az álmaim, ő csak azt fújták,hogy legyek erős. Szintén visszagondolva,nem hiszem,hogy rosszat akartak, úgy aggódtak értem...de tehetetlenek voltak ők is...

Vizsgálatokról vizsgálatokra,gyógyszerekről gyógyszerekre tértem át...Minden vizsgálatnak alávetettem magam, találtak pár dolgot,amit meggyógyítottak, de a stressz megmaradt. Olyan sokszor lettem rosszul a buszon,hogy míg előtte imádtam utazni,most olyan nehéz felszállni,folyton attól félek,hogy mi lesz ha rosszul leszek. Amikor egy hasfájósabb időszak közepén tartok még elmenni sincs kedvem sehova sem,attól tartok,hogy rosszul leszek.

Lassan megszokom,hogy a hasfájást nem tudom befolyásolni,ha kell vizsgálatokra is megyek. De a stresszt próbálom magam,gyógyszerek nélkül kezelni.

Hogy mi a legnehezebb? Az elképzelt életképemet ismét elérhetőnek vélni.


Sokat töprengem még mindig,hogy miért pont én? Sosem bántottam senkit, egészségesen élek, nincs bennem rosszindulat senkivel szemben sem...

Azt szokták mondani,hogy Isten mindenkire akkora terhet ró,amekkorát elbír...hát igyekszem nem összerogyni a teher alatt, s bízni abban,hogy a fájdalomnak egyszer majd csak az emléke marad!


Kitartást mindenkinek!

43. a1584ceb2e (válaszként erre: 41. - 28879337f0)
2011. jan. 26. 17:31
Megpróbáltam.Még igazán nem megy,de szerintem sikerülni fog.Majd tudatni fogom veled,hogy mire jutottamKöszönöm!!
2011. jan. 25. 10:05

Köszönöm,hogy ennyien velem vagytok és segíteni próbáltok nekem!!!!!Emberkerülés=nem akarom a szánalmat látni az emberek szemében és ez csak itt van a lakóhelyemen,mert ami történt velem,azt itt mindenki tudja és nem bírom elviselni.Más helyeken nincs problémám idegen emberekkel és a net,ahol csak veletek beszélgetek ,csak itt.Nagyon fáj,hogy ez történt velem és nem tudom visszaállítani az időt,hogy újra a régi én lehessek.A történetem nem publikus,de gondolom úgy is sejtitek,mi tud tönkretenni egy embert,aki elveszti a hitét mindennel szemben,ami eddig

oly fontos volt számára.Köszönöm nektek és kívánom,hogy ti ezt ne éljétek át.

41. 28879337f0 (válaszként erre: 37. - A1584ceb2e)
2011. jan. 17. 12:15
Tégy egy próbát.Tedd félre a könyveket,mert csak elvonják figyelmedet.Félreteszed és szépen maradj ülve most.Most semmi mást nem kell tenni csak annyit,hogy engedd az érzést lenni!!!! Figyelj rá.Mondd azt magadban: Jól van,látom,hogy itt vagy bennem,tessék utat adok neked. És figyeld meg mi történik........
40. ca9e4fb9e4 (válaszként erre: 37. - A1584ceb2e)
2011. jan. 17. 06:12

Emberkerülővé tetted magad? ...De miért??

(...Viszont a net nem igazán olyan hely, ahol nincsenek emberek...)

39. Lhara (válaszként erre: 33. - A1584ceb2e)
2011. jan. 15. 21:39
Ja... és ha más még nem mondta volna... látatlanban, az általam olvasott néhány mondatod alapján is állítanom KELL... ahogy látom: Semmit sem adtál fel és bár nem hiszed pillanatnyilag, de teljes értékű ember vagy ebben az állapotodban is. Sokkal inkább, mint azok közül sokan, akik teljes hittel hiszik ezt magukról, de ez csupán az ő súlyos tévedésük.
38. Lhara (válaszként erre: 37. - A1584ceb2e)
2011. jan. 15. 21:21
A lakásom... de a szobám rabja is voltam már... tudom mit érezhetsz... hogy milyen nehéz ez a helyzet is és ebből kiszabadulni meg aztán tényleg nem könnyű. Beszélgessünk, hátha véletlenül tudok olyat mondani, ami segít, akár egy kicsit. Benne vagy?
2011. jan. 14. 05:21
Nagyon nehéz .Eddig próbáltam inkább menekülni az olyan helyzetek elől,de tudom,hogy szembe kell néznem velük és tovább nem menekülhetek.Eddig csak elismerést,dicséretet,bókokat kaptam,ha most meglátnám valakinek a szemében a szánalmat,esetleg megvetést,még jobban visszahúzna.Ezért inkább már nem is kommunikálok senkivel.A lakásom rabja lettem.Igen,én is rengeteget olvasok szabadidőmben és próbálok új dolgokat is behozni az életembe,és bízom benne,hogy egyszer sikerülni fog a kitörés az"ördögi körből"Köszönöm neked is!
36. Lhara (válaszként erre: 33. - A1584ceb2e)
2011. jan. 13. 16:48

Drága Sorstárs!


Mernünk kell gyengének is látszani bármilyen nehéz. Aki, mint mi, folyton adott, támogatott, segített az "ahhoz ért" igazán, de hinnünk kell, hogy elég bátrak vagyunk (bármilyen nehéz is - főleg az elejé) kérni és elfogadni amit kapunk. Nekünk ezt kell most megtanulnunk és mivel csak attól fél az ember, amit nem tud, nincs könnyű dolgunk, mert egyfajta "ördögi körből" kell kievickélnünk. Egy kis tudás segít egy kissé visszaszorítani a félelmünket az adott dologgal kapcsolatban, de maga afélelem a tudáshoz jutásunk is nehezíti. Tehát bátran(!) keresnünk kell a tudnivalókat, hogy a félelem is szűnjön. Ez pedig nem könnyű.

Nekem ebben a sokszor gigászi küzdelemben csak az tudott segíteni, hogy örömmel vetettem bele magam a tudás hajszolásába és a legkisebb megszerzettnek is igyekeztem örülni. Amikor sikerült, ez az öröm aztán jelentős erőt adott a továbbiakhoz.

35. a1584ceb2e (válaszként erre: 34. - Ca9e4fb9e4)
2011. jan. 13. 05:20
köszönöm!Reményt adtál nekem és erőt ahhoz,hogy higgyek abban,amiben már nem mertem hinni.
34. ca9e4fb9e4 (válaszként erre: 33. - A1584ceb2e)
2011. jan. 13. 05:03

Kedves!

Nagyon ismerős dolgokról írsz.

Kérlek, kérlek: higgyél, bízzál benne, hogy lehet gyógyszerek nélkül is! Tudom. Még ha büszke vagy is!

Illetve, úgy még könnyebben. Csak ki kell várni az idejét! (S aki mondja: aki már bejárta ezt az utat - is; és idén lesz 60...)

2011. jan. 12. 08:22

Nagyon örülök,hogy végre van egy közösség,ahol én is beszélhetek a problémámról.Életem 54 évéből 52-őt munkával és hatalmas energiával teli napokkal töltöttem le.Boldog voltam,hogyha valakinek segíthettem és örömet okozott ha ezért hálát és elismerést kaptam.Két éve történt dolgok után,/anyagi gondok,párkapcsolati problémák/összeomoltam.Orvostól orvosig mentem,hogy kiderítsék rosszulléteimnek az alapját,míg végül a diagnózis meghatározása:idegi alapon történő pánikszerű és depressziós tünetekkel járó betegség.Gyógyszeres kezelést kaptam,ami annyiban segített rajtam,hogy a gyógyszer bevétele után megnyugszom.Olyan minden -mindegy állapotba kerülök.De én tudom,hogy nem a gyógyszerektől fogok meggyógyulni,hanem attól,ha le fogom tudni győzni a félelmeimet.Azok pedig vannak.A problémám az,hogy túl büszke vagyok ahhoz,hogy ezt másoknak is be merjem vallani.Túl büszke vagyok ahhoz,hogy most,amikor nekem kellene segítséget kérnem ezt bevalljam.Túl büszke vagyok én,aki eddig csak adtam,most kérjek,

Inkább őrlődök magamban és mutatom mindenkinek,hogy rendben van minden,pedig nincs.Én,aki eddig mindent megtudtam oldani,most nem tudom megoldani a saját problémámat.Köszönöm,hogy meghallgattatok vagy elolvastátok,amit írtam.Talán van valaki aki ilyen problémával küzd és erőt ad nekem

ahhoz,hogy ne adjam fel és higgyek abban,hogy lehetek újra teljes értékű ember.

2011. jan. 11. 23:01

Szerintem becsülendő, ha valaki felvállalja saját magát és a hibáit is. John F. Kennedy elnök soha nem volt olyan népszerű, mint amikor kiállt az amerikai nép elé és nyíltan, kendőzetlenül elismerte, hogy a disznó öbölben történ sikertelen hadművelet, amiben rengeteg amerikai tengerészgyalogos és katona meghalt az ő felelőssége és nyíltan vállalta ezt. Nem emlékszem, hogy valaha volt elnök aki ilyet tett volna.


Nos ez kicsiben, a saját környezetünkben ugyanúgy működik. Az emberek azt hiszik, hogy tökéletesnek kell látszaniuk és általában igyekeznek leplezni hibáikat. Pedig a legtöbbször nyilvánvaló.


Nagyon helyes döntés volt elmenni és felvállalni.


Így nagy az esélye a fejlődésnek a jövőben, mert csak a beismert hibáinkból tanulunk.


Sok sikert kívánok és fel a fejjel.

31. 80ASIQ (válaszként erre: 30. - Ca9e4fb9e4)
2011. jan. 11. 08:55
Olvastam is, láttam is. Régen volt, kb 30 évvel ezelőtt. Nekem is tetszett.
30. ca9e4fb9e4 (válaszként erre: 23. - 80ASIQ)
2011. jan. 11. 07:05
Ha már filmekről van szó: "Száll a kakukk fészkére..." (Viszont mint regény, még jobb!)
29. 88f8f5dc4a (válaszként erre: 21. - Ade3888e36)
2011. jan. 10. 23:48

Nem egyezem veled.Nem azért,mert kötekedni akarok:)

Rossz a tapasztalatom.

Jobban félek azoktól a "harapófogóval kihúzni belőlük a szót fajtától",mint az olyan emberektől,akik a pofámba mondják még azt is,amit nem szívesen hallok.

Azok,akik nem beszélnek magukról,nem feltétlenül gátlásosak,sőt.Lehet,hogy tévedek és csak a rossz tapasztalat miatt gondolom így...

Ismerek olyan embereket,akiknek be nem áll a szájuk,közben annyi gátlás van bennük,hogy amikor elmesélik,seggre ülsz,mert álmodban sem gondoltad volna.

Kül,nekem úgy tűnik,nem gátlásos vagy,hanem nagyon nem találod a helyed ebben a kifordított világban.Erről pedig vagy mesélsz vagy nem,döntsd el Te magad:)

28. 88f8f5dc4a (válaszként erre: 17. - Lhara)
2011. jan. 10. 23:33
:)Én sem szeretnék olyan lenni...
2011. jan. 10. 18:11

Az ilyen lelki eredetű betegségek egészen mélyen bennünk vannak és nagy része idegalapon van az egyszer biztos. Valaki, ha erőt tud magán venni, az esetleg megpróbál változtatni rajta és felülkerekedni a problémákon. Ennek nagyon sokféle fajtája létezik, de tény, hogy az olyan személy, az csak szakember segítségét tudja igénybe venni. Biztosan nem egyedi eset, de mindenképpen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, legyünk türelmesek, megértőek, segítőkészek, hiszen ez az alapja mindennek. Magunk is tehetünk ellene. Elmesélek egy szomorú esetet egy volt kolleganő, aki művelt, okos, és neki konkrétan a betegségét illetően túlságosan érzékenyen reagált, ami körülötte, v. a családtagjaival történt képtelen volt megőrizni a higgadtságát és ennek a vége a körülötte levőket bizonyos mértékben korlátozni akarta, de elfelejtette figyelembe venni a többiek igényét és azt hitte csak körülötte forog a világ. Szakemberhez járt és mindhiába csak rontott az állapotán. Sokszor olyan rosszult volt, elájult, meg nézni is kínszenvedés volt és sajnos kórházban kezelték, én már arra gondoltam idegösszeomlást, v. roppanást kapott, de közben tudta, hogy ez nem jó, ahogy van. Azóta leszázalékolták. Szolgáljon ez a történet mindenki számára tanúlságul.

Szívélyes üdvözlettel: Ágnes

26. f7141c40d0 (válaszként erre: 25. - 80ASIQ)
2011. jan. 10. 18:00
Ezt én is nagyon remélem :)
25. 80ASIQ (válaszként erre: 24. - F7141c40d0)
2011. jan. 10. 17:53
Ami a gyógyszereket illeti: Az orvosra kell hallgatni. Mert az sem jó, ha az ember idő előtt abbahagyja, de az sem, ha feleslegesen szedi. Ez a kialakult bajtól függ. Persze azt csak remélni tudom, hogy az orvos nem üzleti célból javasolja a gyógyszerszedést, hanem tényleg a legjobb tudása szerint dolgozik.
2011. jan. 10. 17:47

Jól esik, hogy van aki örömmel fogadta a cikket, hiszen az volt vele a célom, hogy aki még egyedül vívódik a saját "defektjeivel" (ha már más is ilyen szívesen használja ezt a szót :)), az tudja hogy nincs egyedül ezekkel a dolgokkal, és nem kell szégyellni-rejtegetni. Persze sajnos tudom, hogy nem lehet mindenki annyira jófej mint az én családtagjaim és barátaim, igen lehet, hogy nekem szerencsém van... de továbbra is hiszem hogy többet érünk a szeretteink szemében, ha nem próbáljuk megjátszani a tökéletes embert.


Sokan ellenzik a gyógyszereket, nem is kell mindent így kezelni, néha elég egy őszinte beszélgetés, egy alapos önelemzés, vagy akár egy kineziológiai oldás... ki miben hisz. Én saját magamon tapasztaltam, hogy összehasonlíthatatlanul jobb lett az életem a gyógyszerektől mint korábban, de egy nappal sem szeretném tovább szedni őket, mint muszáj. Arra kellettek, hogy elindítsanak az úton, de nem tovább - pont ahogyan Lhara is írja: "Mankók, de azzal nem járhatunk életünk végéig akkor is, ha már ép ismét a lábunk." Nekem ez segített, másnak más, a lényeg, hogy merjünk megoldást találni arra, ami megnehezíti a mindennapjainkat.


Ami a címet illeti... köszönöm a megnyugtatást, hogy nem vagyok pszichopata :)) Én sem erre gondoltam, inkább arra a két végletre próbáltam utalni vele, ahogyan a környezet fogadhatja a betegséget: én azt hittem, őrültnek és pszichopatának gondolnak majd, ehelyett kisebbfajta hős lett belőlem a barátaim előtt.


Köszönöm szépen mindenkinek a bíztató jeleket :)

23. 80ASIQ (válaszként erre: 15. - Ade3888e36)
2011. jan. 10. 17:41
Közvetlenül a munkaidőm végén olvastam el ezt a hozzászólást és már nem értettem kristálykrisztán. Most itthon újra nekilódultam és úgy néz ki, talán értem. Vagy nem. Most magad is azt állítod, hogy a pszichiátria kreált tudomány vagy csak beszélsz a filmről. Remélem ez utóbbi. Tényleg meg kellene néznem. Nem kell a cikket "lesz@rni", mert amiről szól az komoly dolog akkor is, ha nem egy dühöngő, törő-zúzó ember írta. Továbbra is azt mondom, jól tette, hogy orvoshoz fordult. Amit magamról írtam az meg sem közelíti az ő (volt) problémáját, egyszerűen érdekessségképpen írtam meg. Ezzel biztos, hogy nem fogok orvoshoz menni. A pszichiátria nem kreált tudomány, vannak létező elmebetegségek, amin szerencsére nagyon sokszor lehet segíteni. Valóban sokféle fajta kórtünet van, bizonyára vannak túlzóak is, "kreáltak" is. Az is igaz, hogy nagy üzlet a gyógyszer és tényleg ajánlják minden hülyeségre. Oda kell figyelni a dolgokra, ami bizonyára nem mindenkinek egyszerű.
2011. jan. 10. 17:22

Jajj de jó, hogy ezt megírtad!

Végre bevallottam magamnak pár dolgot én is.

Pl. ordítani tudok bárkivel, ha a wc papírt rossz oldalon teszi fel a tartójára.

Zuhanyzáskor le kell vizeznem a tusfürdőket, samponokat is egyenként, mert nehogy kiszáradjanak:S


Ezek akár rigolyák is lehetnek, de a másik kettő annyira nem.

A postán csekkbefizetéskor, úgy izgulok, hogy csuda. És rossz is az egész, mintha szívességet kérnék az ott ülő emberektől.

A másik a buszon, utálom, ha valaki mellém ül, és meg kell kérnem, hogy álljon fel, mert le szeretnék szállni. Volt anno olyan, hogy tovább mentem, csak ne kelljen megkérni a megmozdulásra..


De ezen már túltettem magam, :)

Emberfobiám nekem is van néha (pók mellett). Túl sokak, túl harsányak, alig önmaguk:S


Hát ilyen az én kórtörténetem:S

21. ade3888e36 (válaszként erre: 16. - 88f8f5dc4a)
2011. jan. 10. 17:15

Azokra gondolok akik nem beszélnek a magánéletükről, nem osztják meg a személyes véleményüket mert tartanak a konfliktustól vagy hogy nem értenek velük egyet, akik mindíg csak annyit válaszolnak egy kérdésre hogy kénytelen vagy újat kérdezni. Akikre azt mondják hogy úgy kell harapófogóval kihúzni belőlük a szavakat.

Én is gátlásos vagyok, de ha valaki kérdez valamit rólam akkor hirtelen elborul az agyam és azt képzelem hogy érdeklődik és hogy minél nyitottabbnak tűnjek, egészen személyes dolgokba belemegyek néhány perc után és később ezt mindíg megbánom. Mert szeretünk magunkról beszélni.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook