Próbálta már valaki az INSUmed diétás port? Ha igen, milyen sikerrel? (beszélgetés)
köszönöm ! Szóval temost úgykezdted 100 kilóról, hogy előzőleg már 30 kilót lefogytál ??? :O
Az 1200 kalória megtartására törekszem, az április óta bejött, amióta lement 30 kg. Torna nélkül, illetve a kaják minőségének figyelése nélkül, csak a kalóriára figyeltem.
Azt nem kötötte ki a doki, hogy milyen gyümölcsöt ehetek, de nyilván jobb, ami nem ad olyan nagy inzulinválaszt, tehát inkább ne szőlő vagy banán legyen. Az inzulinkibocsátás azért lényeges, mert állítólag az inzulin jelenléte akadályozza a fogyást. Bármilyen édeset eszünk, az inzulin kibocsátódik (bocsi a hülye fogalmazásért), ezért nem jó két étkezés között semmit enni, nemcsak gyümölcsöt vagy édeset egyébként, hanem semmi olyat sem, ami nem édes. Kell a gyomornak az üresjárat, hogy legyen inzulinmentes időszaka a szervezetnek, mert akkor fogy. Legalábbis remélem, hogy jól értettem ezt a dolgot, de amúgy vannak videok is a neten az Insumedről, azokban elmondják ezeket a dolgokat is, meg biztos olyat is, amiről én elfelejtettem írni.
Szia!
Azt mondta a doki, hogy az étkezések között legalább négy, maximum hat óra legyen. Azt is mondta, hogy ne hétkor reggelizzem, hanem inkább nyolckor, és ne 11-kor ebédeljek, hanem délben (nálunk a munkahelyen valahogy így alakult ki, hogy mindenki 11-kor ebédel, aztán kávézás, így ha eltérek a rutintól, akkor borul minden, amit annyira nem szeretnék). Utána háromkor volt a vacsi, de a doki szerint ez meg túl korán volt. Ebben mondjuk egyetértek, de elég kényelmes volt így, mert mindhárom étkezésemet letudtam a munkahelyen, otthon pedig elfoglalhattam magam más dolgokkal. Akkoriban viszont még szedtem a Mysimba nevű étvágycsökkentőt, amit mostanra abbahagytam, így éhesebb vagyok, szóval jól jön a későbbi vacsoraidőpont. Na pl. ezeket az időpontokat nem tudom úgy betartani, ahogy a doki mondja, nekem a 7 és a 11 tetszik. Ezenkívül mostanában ettem pl. töltött jó reggelt kekszeket is, sőt, egyszer pizzát is, erre mondom, hogy azt sem tartottam be, hogy mikor egyek, de azt sem, hogy mit... Most már próbálok rendesen étkezni, de az időpontokon csak kicsit csúsztatva variálok inkább, nem hirtelen. Gyümölcsöt, kávét vagy bármit az étkezésekkel egyidejűleg lehet enni a doki szerint, kávét a porok idején is, de gyümölcsöt csak az ebéddel, a reggeli és a vacsora csak por, vagy max. akkor lehet még kávézni, de csak cukor vagy méz nélkül, szóval csak édesítővel vagy magában fogyasztható a kávé.
elmondanád, milyen betartandó étkezési tanácsokat kaptál a dokitól? Már ugye amihez képest írod, hogy nem mindig tartottad be és nem odavaló kajákat is ettél. Gyümölcsöt például ehetsz-e és haigen, mikor, mit, mennyit? Édességet? Én most semmi ilyet, csak pulykamellet eszem délben sütőzacskósat és főzeléket rántás nélkül, vagy zöldsalátatálat vagy grillezett zöldségeket. ha nem itthon eszem, akkor gyrost szoktam, falafelt, kebabot... Na azoktól nem is fogyok rendesen, de nagyon örülök hogy nekem ízlő cuccolat is ehetek azért.
Szia, én Korfun híztam 1 kilót, kerek 100-zal kezdtem újra 1 hete, most 97 vagyok. Nem járok orvoshoz, Iso whey zero port iszom pontosabban yoghurttal vagy túróval mixelem, és eszem regelire, vacsorára. Délben normál ebéd, jóllakásig. De már nem vagyok éhes szinte sosem. Heti 2x járok személyi edzőhöz 1-1 órára és 3-szor gyaloglok 40 percet.
Sziasztok! Én szept. 10. óta insumedezek, azóta 4-5 kg ment le, de nem mindig tartottam be a dolgokat és beleettem nem odavaló ételeket is, szóval szerintem már előrébb is járhatnék.
Az Insumedet próbáltad?
Nézem a netet, és nem igazán van róla friss fórum, friss tapasztalatokkal.
Én is ugyanígy jártam a 90 napos diétával.... Eddig nekem minden diéta sikertelen volt. 2-3 kg lement, ami nem feltűnő, főleg az én súlyomnál, majd rövid idő alatt több jött vissza.
Sziasztok!
Mi újság azokkal, akik most diétáznak?
Sziasztok! Ha van bárkinek bontott vagy bontatlan por elado szívesen átveszem az ország bármely részéről.
Írj ha van bátran!
Én próbáltam, márciusban kezdtem. Le is ment pár kg, 6 kg. Majdnem 70 kg voltam a 167 cm mellé. De sajnos elfogyott a por, 2 félét ittam, a fehérjepor és a Bestform.Sajnos visszajött 3 kg, viszont az biztos hogy az inzulinszintet alacsonyan tartja, nem mardosott a farkaséhség. Esetleg ha van itt a csoportban valaki akinek lenne 2 dobozzal 1 fehérjepor és 1 Bestform megköszönném árral együtt. Lehet bennem van a hiba de nekem a fogyáshoz kellett a konzultáció, a biztató légkör.
60 éves nő, ülő foglalkozású, 160 magas. Jelenleg Korfun vagyok. Az utazás ugye a harmadik fehérjenappal kezdődött. Az első itteni napon délben már ettem húst és salátát. De este meghívtak egy koktélra, amit nem lehetett visszautasítani. Ráadásul trópusi volt, banán-kókusz-ananász. Ma meg ismerkedési est volt, görög kajákkal. De ma a port reggel délben ettem, és estére taratlékoltam a főétkezést. Nem volt nagy trakta szerencsére. Most itt nem tudom mérni magam.
Szia :) Az is jó lenne, ha tudnánk egymás paramétereit. Én 45 éves nő vagyok, ülő foglalkozású, 165 cm magas. Ezek is számítanak a fogyásban. Én is ki akartam próbálni sima fehérjeporral, de aztán mégis az Insumed mellett döntöttem. Egyeztethetünk napi szinten, én is kíváncsi vagyok. Ma kicsit túlettem magam, vagyis igazából annyira nem, mivel hat órát szüreteltünk anyukámékkal, így az már eleve annyi kalória volt, hogy a kalóriabázis szerint még ehetnék vagy ezer kalóriát, bár 1200 kcal-ás étrenden vagyok. Szóval holnap már egy jobb nappal folytatom, mármint egy szabályszerű nappal :)
Szia kedves Cicawica! Fú de jó, ez telitalálat, amennyiben téged nem zavar! Esetleg még mindkettőnket inspirálhat, és a többiek is figyelemmel kísérhetik, már ha érdekes számukra. Tényleg, gyakorlatilag most pont ugyanott vagyunk, hiszen épp amivel több voltál, annyival előbb kezdted. Innentől fej-fej mellett haladhatunk, remélem ! Szerinted milyen sűrűséggel egyeztessünk ? Napi szinten lenne a legjobb szerintem. Én okvetlenül ráérek erre. Az is hasznos nekem, hogy doki nélkül nem vagyok egymagamban, kontrollt jelent a fórum ! :)
Szia Rd.8495! Én szept. 10 óta csinálom az insumedet, 102-ről indultam, 24-én 99.5 kg voltam, mind zsírból ment le, ha lehet hinni a BIA-mérésnek. Épp azt néztem, hogy kb. egy súlycsoportban vagyunk és kb. egyszerre kezdünk :) kíváncsi leszek a hosszútávú eredményekre :)
Ja, de a zsír%, az ma reggelre lezuhant 44-re ! Közel s távol 48 alatt nem láttam ezt az értéket alattam.
Tudom-tudom, hogy 2 csak turmixos nap van, de én most utazom éppen Korfura busszal, és itt nem tudok pulykamellet sütögetni, ezért adódott, hogy rádobom ezt a harmadik napot, a kényelem miatt. Holnaptól viszont az apartmanban mindig elkészítem az ebédet annak rendje s módja szerint. Aport jól bírtam, 100-99,8-99,4 voltak a reggeli méréseim. Most 10 nap mérés kimarad, úgyhogy egy nagyobb ciklus eredményét fogom látni, ha hazaérkeztem. Otthon sosem bírom ki, hogy ne ugráljak napi sűrűséggel a mérlegre...
Sziasztok, új vagyok itt, én is hallottam erről a méregdrága csodamódszerről. De mivel nincs rá ennyi pénzem, elhatároztam, hogy megcsinálom magam, orvosi kontroll és por nélkül, kétféle fehérjeporral, a márkanevet nem írva ki, Iso whey és ultra loss porokból. Jelenleg a harmadik csak turmixos napot tartom, és 100 kilóról indultam. Mérlegem mér zsír%-ot is, az jelenleg reggel 50 körüli (estére kevesebb szokott lenni). Holnaptól pedig ezt az étrendet tartom : reggeli 2 porból turmix, 200 Kal, ebéd 30 dkg pulykamell sütve, mellé saláta, zöldféle, főzelék, lletve 1 Abendbrot zsemle, ez nálunk kapható a városban 2 helyen is a Tani pékségben, irtó nagy és 10 g szénhidrát van az egészben. fehérje 26, zsír 11. Ez kb. 750 Kal, vacsora ugyanaz, mint a reggeli. Úgy számoltam, hogy 2-2 por kell havonta, az 2 x 5500 + 2 x 3600, mikor mi akciós, de 18 Ezer Ft betakarja havonta. Ezen felül nincs költségem. Fej -fej mellett összehasonlíthatjuk az eredményeket esetleg valakivel, aki most indul az insumeddel. Aztán kiderül, hogy a csoda miben áll.Az persze biztos, hogy egy orvos zord tekintete elégfegyelmező erő tud lenni, de én anélkül szeretném fegyelmezni magam. Ez persze egy olyan hedonistának, mint én, nem könnyű. Hát majd meglátjuk, ahogy a vak mondaná... :D Érdekel ez valakit, vagy tűnjek el az alternatív olcsó kísérletemmel ?
Szia!
Miért nem jött be neki? Nem fogyott tőle?
Jó volt végigolvasni a tapasztalatokat.
Október közepére van időpontom az orvoshoz. Előbb szeretnék egy teljes kivizsgálást (ezt a diétától függetlenül is szerettem volna), és utána belevágni.
Ami miatt aggódok...kb. 15 éve belevágtam a 90 napos diétába. Rettentően szenvedtem tőle, 1 dekát sem fogytam, ellenben amikor abbahagytam, HÍZTAM. Székrekedésem lett alatta, és rosszul voltam.
Akkor még nem voltam IR-es.
Csináltam a 160CH-t. 3 kg-ot fogytam, utána semmi. 3-4 hónap után leálltam vele, mert képtelen voltam napi 5-ször az előírt mennyiségeket megenni, ennek a harmadát eszem. Az egész életem akkor kaja beszerzésből és főzésből állt...munka és egyéb programok mellett ez tarthatatlan.
A 3 kg pedig víz, azaz nem fogyás még. De eddig bármi mást csináltam ( kcal számolgatás...ott is dupla mennyiséget kellett ennem, mint szoktam), 3 kg lemegy, utána megáll, és nem mozdul tovább.
Szóval, most belevágok ebbe, hátha...
Sziasztok! Párom csinálja egy ideje, több-kevesebb sikerrel, de nagyon lelkes. Elfogytak a porai, és nem tud a közeljövőben eljutni a dokihoz, akinél lehet vásárolni. Nincs valakinek felesleges por, amit eladna? ( pl azért, mert nem jött be az íze, vagy abbhagyta, stb ) Budapesten , vagy a környékén vagy a Budapest- Győr vonalon bárhol érte menne. Köszönöm , ha valaki jeletkezik :)
Köszönöm a válaszokat! Közben olvastam a fórumot az elejétől, már 2016-ban járok. :D
Hihetetlen hatékonynak tűnik a beszámolók alapján ez a cucc. Már várom, hogy elkezdjem.
Én két hete csinálom, eddig mínusz két kg zsírból :) azt hiszem, mondhatom, hogy nekem bevált. Kíváncsiságból méregettem a vércukorszintemet is, korábbi laboroknál volt 6,5 és 6,8 is, pár nap insumed után 5,8 volt, tegnap már 5,2. Végre lementem 100 kg alá :) a kávés és a vaníliás port kóstoltam eddig, a kettő közül a vaníliás jött be. Nem vagyok édesszájú, inkább taszít az édesség engem is.
Nekem van olyan ismerősöm, akinek nem jött be.
Én 36 kg-t fogytam az Insumeddel, 2 éve hagytam abba 18 kg vissza is jött, mert nem figyeltem oda. Az ismerőseim közül, aki nem figyel oda, miután leállt szintén visszahízott.
Egy bizonyos pont után mindenképpen kell mozogni, de azt, hogy mit mozoghatsz a tanácsadó mondja meg.
Van olyan por, amelyet nem kell tejjel inni, az valamivel drágább. Nekem a sima porból a csokis, az epres és a natúr jött be leginkább.
Ja, és igen...a porok íze. Nem szeretem az édeset, az édességet. Hogy lehet bírni, hogy minden étel édesség?
Persze, aki szereti az édességet, annak pont jó.
Én az ilyen ízesítésektől éhes leszek, a sóstól lakok jól.
Sziasztok!
De jó, hogy rátaláltam erre a fórumra. Októberben megyek elsőnek orvoshoz. Most vasárnap hallottam erről, egy ismerősömtől, aki látványosan fogyott. Izgulok azért, hogy nálam is működni fog-e a fogyás, ahogy olvasom, hogy nálatok igen. 10-15 kg a cél, már 10 kg is boldogság lenne.
IR-em van, a tejtől meg rettentően fáj a gyomrom, de valami megoldás biztos van erre is.
Ismertek negatív tapasztalatot, aki nem fogyott?
Mennyit mozogtok a diéta mellett?
Mi történik, ha az ember leáll a diétával (mégsem lehet életünk végéig ezt enni)? Illetve vendégségben, vagy nyaraláskor, stb. ha az ember eszik mást is, az mennyire borítja fel a folyamatot?
Köszönök minden választ! :)
Szia! De jó, hogy itt vagy :) azt hittem, már mindenki lefogyott :O :) Arra lennék most kíváncsi, hogy nem lesz-e a pornak valami baja, ha átteszem műanyag dobozba. Az eredeti doboza fémesnek látszik belül, nem baj, ha nem abban tárolom? Tudom, jó kérdés :D
Helló!
Én még csinálom. ^^
Még 8-10 kg van hátra, eddig 13 kg ment le.
Bár most újra pornapozom kettőt, mert önhibámon kívül kellett egy kis szünetet tartani.
Ti,h álltok? ^^
Sziasztok! Csinálja még valaki az insumedet?
Sziasztok!
Én a mai nappal kezdtem.
Inzulinrezisztencia (gyógyszert szedek napi 2000 mg Adimetet) mellett indultam, de reggel megittam a turmixot, de már kezdek szédülni, a következő adagot csak fél 1-kor ihatom meg. Mit lehet esetleg csinálni, nehogy elájuljak.
Köszönöm a válaszokat
További ajánlott fórumok: