Olyan férfitól vagyok terhes, aki lehet sose lehet velem (beszélgetés)
Mert a jogszabály ezt írja elő Réka. Nézz utána! Addig, amíg terhes vagy és nem szülsz meg, nem fognak elválasztani. Gondolj bele! Ha pl. nem születik meg bármi oknál fogva a Gyerek? Nekem nem kellett indokolni. Mikor bírálnám én felül a bírósági döntést?
A válópert beadtam, az időpontot kitűzték úgy, hogy a Gyerek születése után pár nappal legyen. Ez nem jött össze, mert akkor én még javában a kórházban voltam, túlhordtam a Fiamat 10 nappal és ráadásul császáros voltam. Tehát el kellett napoltatni.
Réka! Nem is értelek. Segítesz nekem? Ezzel a döntéssel Neked mi a problémád?
Réka! Nem is tudom, hogy magyarázzam, hogy megértsd... 15 éve egy nagyon jó ügyvédem volt. (Ma is Őt választanám, az eredménnyel maximálisan meg voltam elégedve.) Te Őt lehúztad.
A vicces az egészben az, hogy egyetért mindkét jogászunk azzal, amit és ahogyan tett, és Te ezt (szakmán kívüliként) megkérdőjelezed. Nem értelek.
Én már nem erőltetném tovább a dolgot a helyedben. Ezek az emberek több éven keresztül ezt tanulták, és ki tudja hány ilyen ügyük volt az eltelt 20-30 évben. Biztos lehetsz benne, hogy nem egy, nem kettő. Gondolod, hogy Te vagy bárki hozzá nem értő megkérdőjelezheti számomra (és szerintem az itt lévők számára is) az általuk mondottakat, pláne, hogy egybecseng? :O
Igen, majd szólok Nekik, hogy van itt egy csajszi, aki ugyan egy tárgyaláson sem volt, míg Ők ki tudja hány tárgyaláson, nem ügyvéd, nem szakmabeli, de szégyelljék magukat, mert nem jól tudják, amit érdekes módon egyszerre soroltak fel. :)
Azt mondod, ajánljam a Hoxa-t, mint iskolát? :)
Szerintem ebben az esetben is jó nagy esélye van ennek. :(
A történelem ismétli önmagát: a fórumindító másodszor is hagyja magát megvezetni...
Valószínű apuka már döntött,mert a kisfiát nem hagyja el, ergo marad velük,hisz a bíróság akkor is anyunak ítéli.Ahhoz hogy apué legyen drogosnak,alkoholistának,vagy prost.tu.nak kell bebizonyítani.
A helyedben átgondolnám ezt még egyszer is.
Christa,sikerült beszélni a pároddal?
Meg tudtatok egyezni valamiben?
Réka! Azt nem mondom, hogy a két legjobb válóperes ügyvédtől kérdeztem most, mivel -különösen az egyikük- munkajogban a legprofibb, de ugyanúgy visznek válópert és egyéb más ügyeket is. Nem huszonévesekről van szó, azt is hozzá kell tennem. Tehát két, szakmájában elismert ügyvédtől inkább elfogadok véleményt egy válóperes üggyel kapcsolatban, mint egy akárkitől (már megbocsáss, de mivel nem vagy szakmabeli, ezért amikor szakmai ügyben véleményt formálsz, vagyis próbálsz, talán jobb lenne megválogatni a másokra eliszavaidat!).
Ha csak józan paraszti ésszel gondolkodsz, ugyan miért is kellett megvárni? Talán mert a Bíróság ilyen helyzetekben nem akar lefolytatni még plussz két ügyet? Hm? Az apaság elismerését, majd a Gyerekkel kapcsolatosan az 1-3. pontig? Nem tudom, csak kérdezem? Mivel már elmentek, ezért még csak rá sem fogok kérdezni, mert totál értelmetlennek tartom. Én elfogadom a véleményüket és az én volt ügyvédem is a szakma egyik elismert ügyvédje, ezt mondták róla. :)
Mindezt Magyarországon? Vagy Szaúd-Arábiában?
Az eszem megáll. Most muszáj dolgoznom, de majd utánakérdezek, hogy történhetett ez?
Az egyik legjobb ügyvédem volt. :)
Most mondta el ugyanazt mindkét jogászunk (mindkettő foglalkozik válással is):
Addig senkit nem választanak el, amíg a Bíróság nem dönt:
1. a házasságból származó kiskorú elhelyezéséről,
2. tartásáról,
3. kapcsolattartásról,
4. közös lakás használatáról,
5. ingóságok megosztásáról.
Nem szabad ennyire elhamarkodottan ítélkezni! :)
Nézd, én megtartanám. Ha úgy jött, hogy kevés esélye volt, akkor nagyon élni akar.
Az anyagiak mondjuk nehezek, de ha már van egy gyereked, felteszem, az alapdolgok megvannak. Teszveszen, ismerősöktől rengeteg cuccot be lehet szerezni ingyen, olcsón. Az én gyerekem cuccainak többsége is így lett. Mennyi a fizud? (Ne írd meg, magadnak válaszolj!). A tgyás-ból felteszem megéltek majd, utána meg legrosszabb esetben bölcsi. De ha GYED is elég a megélhetésetekhez (ez ugye fix ktg függő), akkor már nagyon király a helyzet, hiszen egy éves koráig szűkösen meglesztek, utána meg ha dolgozol, van gyed extra, ha csak a gyed-ből megéltek, fizuból meg gyed extrából még félre is tudsz rakni. Amúgy az is izgi, hol élsz, és tudsz-e bármit dolgozni otthonról. Én sem ideális körülmények között vállaltam a lányom, és majdnem születésétől fogva vállalok itthoni munkákat.
Érzelmileg, ha vágysz a babára és szeretni fogod, én nem érzem problémásnak az apa hiányát, a meglévőnek is a legtöbb, amit adhatsz, az a testvér. Nyilván, ha ez esetben is van azért mit ennie.
Párod: azt kell megértenie, hogy nem veszíti el a fiát, ha elválik. Gyerek miatt együtt maradni tényleg butaság. Beszéld meg vele azt, hogy Te maximáisan támogatod a kapcsolat tartását a gyerekkel, pl. azt sem bánod, ha minden munka után vagy este átjár hozzá mesét olvasni, vagy egy órácskát játszani vele, de ha komolyan gondolja a kacsolatotokat, akkor éjszaka a Te ágyadban a helye.
Nem tudom. Gondolod, akkor érdekelt? :)
Most már tényleg megkérdezem, mert engem is érdekel. De biztos, hogy így volt. 10 nappal túlhordtam a Gyermekem és ezért, valamint, hogy császáros lettem, én voltam a hibás. Ugye, akkor nem mehetsz ki 3 nap múlva, csak 10. Áh, nem is ez a lényeg! :) Remélem, nem fogom elfelejteni, mert holnap bizottsági ülésünk lesz...
Mi lenne, ha megvárnánk, mit mond a leendő Apuka és addig sem gyártanánk különböző elméleteket? :P
Én nem tudom, de valahogy úgy rémlik, hogy nem mindegy, megegyezéssel válsz el vagy sem (nagyon sok pénzt veszíthet mindkét fél egy esetleges nem közös megegyezés szerinti váláskor) és nálam pl. meg kellett várni, hogy a Gyermek megszülessen, és csak utána választottak el. Tehát szerintem többen is rosszul tudjátok, de majd holnap ha nem felejtem el, megkérdezem valamelyik jogászunkat.
Nem szabad minden férfiban rögtön a mumust látni! :) Nekem tök szimpi, hogy ennyire harcol a Gyermekéért. A köretet nem adnám hozzá, miért, de a lényeg, hogy ritka az ilyen férfi.
Hát az ciki.
Én nemrég még igen,most már nem szülném meg hasonló kijelenthetőségben,az fix.Pedig love...csak teljesen más.Teljesen...
A párod nem akarja otthagyni a fiát, ez oké.
Te kitől vagy terhes, az nem az ő gyereke lesz?? Csak véletlen pottyant a cerkából?
Na, ja... apa biztos gyermekeit egyedül nevelô szülô szeretne lenni...
Anyukák fizetnek, ô meg élvezi a szülôi lét minden örömét és elônyét...
randevúzni a két csemetével fog menni, ha éppen tele a hócipô :D:D
A lényeg: anyagilag fent bírod -e tartani magad és nevelni a két gyereket egyedül?
ha igen akkor nincs gond vállald be.
ha az anyagi része problémás, akkor kiszolgáltatott helyzetben leszel a továbbiakban a pasid felé, ha támogat lesz mit enni, ha nem az utcán alszotok...
te ismered mennyire lehet bízni benne, mennyire felelőségteljes ...
és tényleg te döntesz, a következmányeket is te viseled majd bárhogy is döntesz...
ha a pasi azt tanácsolja vetesd el, kamu volt az egész részéről remélem majd ez felébreszt
ha azt tanácsolja tartsd meg ragaszkodj az azonnali összeköltözéshez...de szerintem egyedül maradsz...
További ajánlott fórumok:
- Mitől lehet a terhességi teszt pozitív ha mégsem vagyok terhes?
- 22 hetes terhes vagyok. Egyik napról a másikra "lebénult" az arcom bal fele. A doki szerint nincs gyulladás, lehet "csak" huzatot kaptam?
- Még nincs babám, és még terhes sem vagyok, de már most vásárolgatok bébiholmikat!Ez már túlzás igaz?Vagy nem lehet elég korán felkészülni rá
- 30+5 napos terhes vagyok. Biciklizés közeben úgy éreztem, mintha valami kifolyna belőlem. Ez lehet magzatvíz?
- 12 hetes terhes vagyok, egyre többször van probléma a munkahelyen, ezt hogy lehet megoldani?