Nem bírok a lányommal: Züllés, hazugság, lopás, alkohol, altató, öngyilkosság (beszélgetés)

Mennyi anyai szeretetet kap(ott) ez a lany?

Bocs, hogy kozbeszolok, olvastam az anyuka naplojat, kivulrol amugy nagyon konnyu okosnak lenni.

Ellykével is egyetértek nagyon.

Goldoljatok bele hogy milyen nehéz a pároknak is albérletben lakni és kitermelni az albérletre valót,lehet hogy a lány is fél ettől a felnőttesditől.Elég nagy kihívás számunkra is az életben maradás ebben az országban,ez igaz.Az önállóságnak azért megvannak az előnyei is.Hogy mi,azt ne kérdezzétek mert én harmincévesen is haza költöztem volna legszívesebben a biztonságot nyújtó szülői házba.:)Cserébe elviseltem volna anyuci rigolyáit is és a tesóm undorkodásait is.DDD

De viccet félretéve.

Az élet igazi kalandfilm és kihívás.Csupa meglepetés.Szerelmek és nagy megtapasztalások jönnek mennek.A munkahelyekkel együtt.Javaslom a lánynak hogy legyen a célja a saját vállalkozás elérése.Nincs annál jobb mint ha az ember a sajátjáért küzd és nem pofázik bele egy majom főnök sem.

És álljon itt az én mottóm,ami sokszor eszembejutott már az életem során.

Nincs lehetetlen,csak tehetetlen.

Sziasztok !

Nem tüntem el csak az ünnepi fennforgás miatt kicsit lemaradtam ....

Márti !Írtam neked a dumcsizóson . Olvasd el . :)))

hát a folyamat majd lassan sajnos nem gyorsan ,de meglátod változni fog ,nagy reményeid ne legyenek és nem csalodsz akkor...

Örömötök sok, bánatotok semmi. Segítsen az Isten boldognak lenni! Legyetek mindig vidámak, Örüljetek minden szépnek, Én így kívánok nektek BOLDOG ÚJ ÉVET!

Viszont a jó hír az, hogy délután elment állást keresni, ahonnan időben hazajött és ami a lényeg: SZÍN JÓZAN!

:)

Ez jóóóóó!

Persze az együttélés vele addig volt kivitelezhető, amíg eléggé szocializált volt arra, hogy együtt lehessen élni vele. Aztán mikor meglopott minket, akkor lett kihajítva. Félünk attól, hogy mit vesz el.

Hely van (5 szoba) vele együtt terveztünk és még + szoba is van a kisbabának, nem ez a gond.

A lopásai, a kutatásai, a stiklijei a gond (nem merem elöl hagyni a pénztárcámat, a ruháim...a BUGYIJAIM elhordta).

Pedig nem voltunk ennyire rossz anyagi helyzetben korábban, ez az utóbbi fél év most csak átmeneti állapot (kopp-kopp)- nincs rászorulva, hogy másét elvegye, van ruhája, mindene (persze normális mércével, mert itt sem estünk túlzásba)

Logikus amit mondasz, de mindez csak akkor kivitelezhető, ha ő is betartaná a játékszabályokat.

Erre pedig nincs garancia...

Márti!

Még arra gondoltam, hogy esetleg nem az a baja a lánynak az utóbbi időben, hogy nehezen megy neki ez az albérletesdi? Lehet, hogy még nem teljesen érett arra, hogy teljesen önálló legyen és inkább szívesebben lakna otthon még egy darabig. Azért ez nem biztos, hogy mindenkinek egyik napról a másikra megy. Önmagában az, hogy már 21 éves és dolgozik, még nem biztos, hogy tökéletesen érett az önellátásra is. Lehet, hogy egyelőre még szívesebben lakna otthon és majd ha kialakul egy biztos kapcsolata egy fiúval, akkor összeköltözne vele. Addig is beszállna a költségekbe, kivenné a részét a házimunkából, eljárna a fiúval szórakozni...stb. Így nem kell annyi pénzt kiadni a lakhatásra és spórolhatna vagy költhetné magára terápia formájában. Az sem utolsó szempont, hogy szem előtt lenne. Persze, az első "kihágásnál" menjen Isten hírével, de talán jobb lenne, ha otthon lakna még. Persze, ez az én véleményem, de most, hogy eszembe jutott, hogy 24 éves koromig én is otthon laktam, már más aspektusból is látom a dolgokat. Nekem jó volt, hogy addig otthon lakhattam, aztán megismertem a mostani férjem és "kirepültem". Belegondolva, nekem mind anyagilag, mind lelkileg jobb volt, hogy eddig otthon lakhattam és nem albérletben. Persze, az én esetemben ez könnyebb volt, mert egyke vagyok, neked meg három (és nemsokára remélhetőleg négy) gyereked van. Hát, nehéz így véleményt mondani, talán meg kéne kérdezni a lányt, hogy valóban akar-e és kész-e még a teljesen önálló életre? Valahogy úgy tűnik nekem, hogy folyamatosan olyan helyzetbe hozza magát, hogy ráfigyeljenek és vele törődjenek. Elképzelhető, hogy még nem akar egyedül vagy idegenekkel lakni...A szülőkről "nem leválás" természetesen nem tolható ki a végtelenségig, de talán jobb lenne valamilyen átmenettel csinálni ezt, hogy ne viselje meg annyira.

:)

Az egy jó jel, ha elszörnyedt rajta.

Igen, most ez motiválja, csináltam róla fényképeket részegen, megmutattam neki, hogy így akarja meghódítani a srácot?

Elszörnyedt rajta...

Most szépen felöltözött (egyébként tényleg csinos:)) és elmentek a fiúval beadni az önéletrajzát.

Naggggyon kíváncsi vagyok, hogy jön haza...ez most mindent eldönt.

Anyu főnöke alholoista volt. Illetve ők gyógyultan is alkolistának nevezik magukat.

Régen volt olyan, hogy mentem anyu munkahelyére, a főnöke meg az asztalra borulva aludt. Anyu és a kolleganője már tökre kivoltak tőle. Különben egy nagyon értelmes, normális fazon. Csak hát ivott, mint a kefekötő... Azt nem tudom, hogy mi volt az a pont, amin megelégelte az egészet, de a házassága is hajszál híjján tönkre ment.

Azt tudom, hogy elment elvonókúrára, de azóta is jár egy Anonim Alkoholisták nevű csoportba. Bizonyos időnként összeülnek a mai napig. Nem iszik azóta abszolút, de tudja magáról, hogy nagyon kevés kellene a visszaeséshez. Ennek köszönhetően pl. még csak alkohol tartalmú bonbont, süteményt sem eszik, nehogy megérezze azt a "régi jó alkohol ízt".

Valószínű, hogy nála már azért is ilyen drasztikus a dolog, mert idősebb is, ezer évig piázott durván.

Hallottam erről eleget gyerekkoromban anyutól, valahogy nekem a magánkívüli részegségről a szégyen szó ugrik be. Már tényleg be kéne fognom a számat és nem osztani az észt, de esetleg ha a lányod hiúságát is előtérbe hoznád, talán része lehetne a megoldásnak. Fiatal lány, okos, biztos, hogy csinos is, kizártnak tartom, hogy egy lány/nő ne akarjon tetszeni a külvilágnak. ;) Ahogy írtad is, hogy az új barátja előtt nem akar ilyen szégyenletes állapotban mutatkozni, esetleg ez is motíválhatja, hogy a csinosságba nem fér bele a züllés.

Sikerülni fog! Tuti. ;)

Köszönöm:)

Bár úgy lenne:)

Hát igen, igazad van mondjuk abban, hogy nem veheted el a pénzét és kezelheted úgy, mintha abból zsebpénzt adnál neki. Felnőtt a kora szerint.

Egyelőre (szerencsére) nincs tapasztalatom a szenvedélybetegségekkel, de azt látom a leírtakból, hogy keserves út vezet ki belőle.

Azt mondják, csak nyitott tenyérbe lehet adni. Remélem, hamar kinyitja a tenyerét a Lányod és engedi, hogy adj neki valamit, ami segítség lesz.

A kisbaba tervhez pedig külön drukkolok! :) Talán hamarosan babanaplót írogathatsz boldogan a mostani keserű események helyett. :)

Szia Pitypang!

Már ezen is túl vagyunk, hogy a pénzét beosszuk...

Leültem vele, segítettem végiggondolni neki, hogy mire kell a pénz, és mennyi.

Ez sem vezetett eredményre.

Nem fogom elvenni a pénzét. Viszont a határidő, ameddig itt lakhat az a nap, amikor az első fizetését megkapja. Akkor már van miből fizetnie az albérletet. Onnantól úgy osztja be, ahogy akarja, de innen nem visz el már semmit. A nyugalmunkat sem fogja többet.

Persze, szívesen látom, bármikor, de nem ez lesz az állandó helye, ahol a cuccait tartja, és ahonnan nap mint nap elindul iskolába vagy dolgozni...

Ezt már megbeszéltük. Egyetértett.

Ez volt az utolsó utáni esélye.

Egy idegennek én sem tudnék tanácsot adni. Benne élni egészen más.

Köszönöm a bíztatásodat!

Kedves Márti!

Végigolvastam a naplódat és a fórumot is (elvoltam vele egy ideig :) ). Segíeni nem tudok, fogalmam sincs, mit kell tenni ilyen helyzetben. Az én gyerekem is pici még nagyon, viszont az anyaság érzését megtapasztalom nap mint nap és a fantáziám is működik, bele tudom magam képzelni a helyzetedbe. Fogalmam sincs, mi és mikor hoz megoldást nektek, de drukkolok, hogy minél előbb következzen be.

Most olvastam a mai naplóbejegyzésedet. Hát megmondom őszintén, hogy izgulok, mi lesz, aggódok, nehogy ez a mai is egy újabb trükk legyen csak. Félve fogom megnyitni a naplódat, de nagyon-nagyon-nagyon bízom benne, hogy jó hír fog fogadni minket, akik olvassuk a kálváriátokat.

Ami a családod többi tagját illeti, nagyon bele tudom magam az ő helyzetükbe is képzelni és biztos hogy nekik is nagyon nehéz ez az egész. Nekik is sok erőt, kitartást kívánok! Talán ha visszagondolnak a régi kedves Nagylányra... Talán az segít nekik is bízni abban, hogy újra szép lesz minden.

Erős vagy, okosan állsz a dolgokhoz. Én elméletben tudok okos lenni, de bevallom, fogalmam sincs, hogy kezelném ezt a helyzetet ha én lennék a helyemben. Elméletben tudom, hogy a kiabálás, stb. nem megoldás, de én tuti hogy párszor leordítanám a gyerekem fejét. És akárhova is vezet, de nyersen, minden burkolás, finomkodás nélkül felvilágosítanám, hogy önző, gyerekes és mindenkit csak tönkretesz ha így viselkedik. Aztán biztos hogy szeretném tovább ugyanúgy és ezt is éreztetném vele miután kiordítottam magam, elzavarnám megfürödni a mindenféle ürülékes cuccából és megölelgetném. Olvasom, hogy nem jó terápia a folyamatos megbocsátás. Nem tudom. Én hiszek a szeretetben, úgy látom, hogy te is. :) Nagyon örültem, amikor olvastam, ahogy igyekeztél a Karácsony szép hangulatát megőrizni ebben a nehéz időszakban is. Én sem tettem volna ki az utcára, de szerintem a Karácsonytól függetlenül sem. Azt viszont szintén megértem, hogy nem akarod, hogy otthon lakjon, ha ilyen. Meg abban is biztos vagyok, hogy ha igazán és őszintén megváltozna és szeretne veletek lenni kicsit a családi fészekben, akkor nem mondanád, hogy igenis menjen el máshova lakni.

Igazuk van a többieknek, valamiért nem akar felnőni a lányod. Én is problémás voltam amikor már felnőttnek éreztem magam, de nem volt még semmi tapasztalatom a felnőttesdi kivitelezésében. :) OK, nem voltam alkoholfüggő és nem drogoztam, nem szedtem semmit és meghalni sem akartam soha, de rengeteg veszekedésünk volt anyuval, amit ma már megbántam rég és szégyellem, hogy ilyen hülye voltam.

Nem is tudom, mi lenne a jó nálatok... Talán az is benne van a lányodban, hogy OK, különköltüzik, elissza a pénzét és nem marad kajára sem, te meg majd úgyis adsz neki enni, mert éhen nem hagyod halni.

Arra gondoltam, hogy akár gyerekes, akár nem, de mi lenne, ha segítenél neki kezdetben a pénz beosztásában. Ha majd dolgozik, akkor a fizetését igenis kezeljétek együtt egy ideig. Egy hónap nagyon sok idő, nem tudja előre beosztani, de mondjuk ha elnegyedelnétek az kifizetendő pénzeken (albérlet, TB, bérlet, telefonkártya) felül megmaradt összeget, akkor 1-1 hétre talán könnyebben beosztaná. 7 nap mégsem 30... könnyebb látni a végét.

Ezt sem fogod tudni ráerőszakolni, de ha érzi hogy te igenis segíted és támogatod (nem anyagilag!!!), akkor talán hajlandó lesz közreműködni és lesz sikerélménye hétről hétre, hogy be tudta osztani a pénzét és akarja majd továb is mutatni (neked és magának is), hogy igenis életképes tagja ennek a világnak.

Jajj, de baromi könnyű írkálni bármit is... Tudom, hogy te is mindent már végigzongoráztál szinte... Nagyon, de nagyon szorítok, hogy visszakapd a régi lányodat.

Kedves Mindenki!

Mi itt közösen összedugtuk a fejünket és megmutattunk neki minden járható utat, hogy melyiken indul el, rajta múlik. Vévivolvasta a fórumot és eléggé megrendült (naplómban írtam róla)

Felállítottam (újra), de nem csak állnia kell, hanem lépnie is, és ezzel együtt haladnia.

Többet nem tehetek (nem tehetünk) érte, az irány megadtuk, a többi rajta áll (vagy bukik).

Köszönöm az eddigi támogatást. Most egy kicsit el vagyok fáradva :(

Kedves Ellyke!

Köszönöm kedves szavaidat, igen, erről már hallottam én is, felmerült ennek a lehetősége is.

Jó megoldás, de én már csak azt mondom, hogy menjen el dolgozni, keresse meg a pénzt rá és olyan kezelésnek veti alá magát, amilyennek akarja.

Biztosan van valami, ami miatt így kiakadt, de felnőtt ember, joga van élni a gyógyulás lehetőségével. Hogy milyen eszközt fog használni (kineziológia, pszichológus, hellinger féle terápia, csoportterápia, anonim alkoholisták csoportja vagy egyszerűen önuralom és akarat) ez már kizárólag rajta múlik.

Köszönöm a bíztatást!

Márti kedves!

Esetleg a kineziológiai oldással meg lehetne próbálkozni. Ezzel talán fel lehet tárni a lelki okát a függőségnek. Sokszor tévhitek, vélt sértődések, komplexusok tudnak jó kis táptalajt biztosítani az ilyen jellegű betegségekhez. Lehet, hogy nem is a családdal kapcsolatos, hanem a külvilágban tapasztalt valami negatívumot vagy érte valamilyen trauma, amit nem tudott feldolgozni. Az kizárt dolog, hogy nincs ok!! Valami feldolgozatlan lelki oknak kell ott lenni. Valószínűleg már ő sem emlékszik rá, mert mélyen elásta. Így nehéz lesz gyógymódot találni, hogy az okot nem ismerjük és szüntetjük meg. Sok ember baján segített már ez a módszer, ami teljesen gyógyszer- és pszichológusmentes. Ráadásul itt neked kell magadon segíteni, a kezelő csak egy mankó ehhez. Igaz, ez pénzbe kerül és tudom, hogy nem úszkáltok benne, de szerintem még mindig olcsóbb, mint egy hosszú kórházi vagy intézeti kezelés. Egy pár kineziológiai oldás sokszor csodákra képes. Sokan gyógyultak így meg rákból, meddőségből, függőségből, depiből...stb. Én nem mondom, hogy ez 100%, hogy segít, de érdemes lenne beszélni a lánnyal, hogy próbálja ki! Sajnos, nem mindenki erős eléggé ahhoz, hogy segítség nélkül túljusson egy ilyen dolgon. Persze, ez csak egy ötlet volt és remélem, hogy sikerül kikeveredni ebből az egészből minél hamarabb. Sok erőt és kitartást kívánok!!

Sok szeretettel: Ellyke

Én is így gondolom!Túlságosan nagy kereket adnak a nevelés mindenhatóságának,pedig a temperamentum,ami velünk született és még jó pár személyiség vonás előre determinált....kár ezen lovagolni!

Ettől függetlenül léteznek komoly nevelési hibák,amik hasonló dolgokhoz vezetnek,DE itt egyikünk sem szakértő.....,hogy ezeket feszegesse!

Sziasztok!

Én csak az anyaságról akartam írni... Nagyon szerencsések szerintem azok az anyák, akik annyira magabiztosak, hogy ki tudják azt jelenteni, ha az én gyerekem ezt csinálná, én ezt csinálnám, vagy az enyém azt biztos nem tenné, mert én nem így neveltem... Olyan jó nekik, hogy nincs bennük kétely, és merik a másikat kritizálni, minősíteni. Valamit biztos el fogunk rontani a "nevelés" során, amire majd a felnőtt gyerekünk vissza tud mutogatni, hogy az volt a baj. Az én gyerekeimnél már most látom, hogy annyira máshogy gondolkodnak, mint én, lehet, hogy ami nálam hatásos volt az róluk lepereg... közben én sem tudok kibújni a bőrömből... szóval csak azt akartam mondani, hogy nagyon nehéz a gyereknevelés. És azt kutatni, hogy mikor voltunk engedékenyek, elkényeztetőek, zsarnokok, stb...már késő, már megtörtént. Ha ő is akarja, most itt van egy lehetőség, mindenki mellette áll, és igen tudnia kell, hogy nagyon szerencsés lány.

Elképedve olvastam a fórumot!Én ezt nem értem!Egy elkeseredett anya írja le a kálváriáját és némeikőtők rúg bele akorát amekorát csak bir.Nekem az anyukám mindig azt tanitotta,hogy kisgyerekes szülő ne szólja meg a nagy gyerekes szülöt mert még nem tudja melyik szarba fog taposni.

Márti neked sok erőt és kitartást kívánok az elkővetkező megprobáltatásokhoz!