Mozaik család - a páromnak gyereke van... (beszélgetős fórum)

"Érted haragszom, nem ellened" - nem akartalak bántani.

Én csak arra akartam rávilágítani, hogy más a szitu, ha valaki egy laza kapcsolatban joggal !!! sokallja a partnere gyerekét, meg megint más, ha családot tervez.

"tökéletesen kiegészítjük egymást, valóban nehezen találnék hibát a kapcsolatunkban. "

Én ebből indultam ki, és a gyereket láttam zavaró tényezőnek.

Ez viszont az alábbi hsz-ed szerint hiteltelen.

Egy csomó mindennel egyet kell értsek és eddig is nagyon köszi Lovelyly a szavaidat, de pár dologban tévedsz.

Magam is sajnálom, hogy egy vita hevében mondtam olyat, amin most persze, meg lehet sértődni, valóban durva és ahogy Te is írtad: Te egyből pakoltál volna.

Egy vita hevében.

De várjunk csak: én nem azt mondtam (sőt, egy szóval sem írtam), hogy nem tudom elviselni/elfogadni a gyereket. Én kezdettől elfogadtam, sőt! Nem kicsit kényeztettem én is és mindenben próbáltam alkalmazkodni.

Amiket leírsz, szerinted ezeken én nem mentem keresztül? Nem úgy ébredtem egyik nap, hogy "na ennyi volt, takarodj". Nem tisztem magamat fényezni, de baromira odatettem magam ahhoz, hogy ez a gyerek (meg a párom) minket már-már családnak tekintett és soha nem tettem ezt szóva, ez tök önzetlen volt, sőt, szerettem is.

De ahogy írtam korábban, a ami miatt félve elindítottam a témát: ott azért ki kell álljak magamért, hogy néha azért basszus fontos volt néznem a saját érdekeimet is. Egy fiatal nő vagyok, aki megismerkedett egy pasival, akit ugyan eljegyeztek, majd egy idő után én voltam az, akire minden rá lett hagyva. Nem egyszer, nem kétszer, kedvesen és a magam teljesen nőcis módján tettem nem "félreérthető célzásokat", hanem konkrét kéréseket fogalmaztam meg, javaslatokat tettem, s igazából a vitánk sem a "húúúúúú de magas elvárásaim" miatt robbant ki, hanem mert nyomatékosabban kértem számon, hogy ebből az egészből hol vagyunk MI (ketten) és hol vagyok ÉN (mint társ)

Addig természetesen minden szép, amíg nem szólok, hogy én azért 3 év után már lépnék egy lépcsőt, meg ugyan jó, ha itt van a gyerek, de jó lenne, ha ez nem automatikusan íródna be a naptáramba, hanem mondjuk közös döntés lenne és emellett érezteté velem, hogy vagyok (vagyunk) neki olyan fontosak, hogy mondjuk olyan programokat szervezünk, ami péntektől-vasárnapig tart és nem egy havi 1x szerdai moziban és alvásban merülne ki a szuper-közös-időtöltés.

Egyszerűen arra sem bírtam rávenni, hogy nyaralást tervezzünk kettesben, ott is lepattantam, hisz még nem lehet tudni, mikor megy táborba a gyerek. óriási. És én a munkahelyemen majd benyögöm utsó pillanatban, hogy mikor megyek el? Ezt jó lenne (és sok mindent mást) KÖZÖSEN szervezni és tervezni.

Én azt látom, s persze most össze vagyok zavarodva, így lehet, hogy teljesen tévút, hogy

- egyetlen elfogaható dolog az az, amit ő akar. Ő gazdálkodik az idővel, a terveimmel (vagy terveinkkel), ő mondja meg, mit és hogy kéne tennem-éreznem, még ő van szerencsétlen helyzetben, hogy mennie kell, de mikor arra kerül sor, hogy mik az ÉN igényeim, én mit látok jónak, s kihozza belőlem az "állatot" (amit basszus hecceléssel bárkiből ki lehet hozni szerintem, aki problémákkal küzd éppen), akkor persze az önzőség és megbocsájthatatlan.

Nem értek egyet abban, hogy nem fontos a "rangsor" (én-gyerek). Talán inkább a szó és megfogalmazás nem helyes, ezt elismerem. Többen írták, hogy voltak hasonló szituban, de ezt sosem érezték. Pont ez a lényeg, akkor velem miért lett éreztetve? Én miért éreztem a második szerepét?

Pont ezért nyitottam a fórumot, hogy ezt megtudjam...majd mikor terítékre került, akkor én lettem a végén a bűnbak, akinek szenvednie kell, mert volt mersze "másképp látni a dolgokat és felkérdezni a pasiját, hogy tulajdonképpen jó ez az egész, de nem lenne-e jobb, ha még többet tudnánk egymásra figyelni?"

A választ lentebb olvashatjátok :/

Nem nem.

Én takarodnék el a más lakásából, de rögtön.

Szerintem ezt írtam.

Én tényleg őszintén sajnállak, amiért ebben a helyzetben vagy.

És hiszem, hogy szeretitek egymást.

De valahogy nagyon rosszul gondolod alakítod a dolgokat, ne haragudj, hogy ezt mondom.

Gondolj bele már a fórumcímbe.

Igen, a párodnak gyereke van.

Tudtad eddig is.

Családot akarsz.

De nagyon úgy érzem, hogy képtelen vagy elfogadni a párod gyerekét.

És amikor itt sokan azzal tömték a fejed, hogy te csak második vagy ebben a kapcsolatban, te ezt elhitted, és nagyon sajnáltad magad érte.

Ahelyett, hogy úgy élnéd meg, azt mondanád: nem, mi egyenrangú partnerek vagyunk, és van egy gyerekünk, akit hozott magával a párom, és lesz még majd közös gyerekünk is.

Te tényleg azt hiszed, hogy rangsort kellene állítani ,hogy ki az első meg a második? Mert az már régen rossz.

Én gyanítom, hogy a pasi CSALÁD-ként akart élni ,és abban a hitben élt, hogy te elfogadtad őt gyerekestül. Hogy sokat volt ott a gyerek, azt könnyen meg lehetett volna beszélni: "szeretnék veled több időt tölteni kettesben" - lehet, hogy ő nem érzékelte soknak, és azt hitte, hogy neked is jó minden, hisz CSALÁD-ot terveztetek ... egészen addig, míg ki nem borultál.

Azért más családokban is a legtöbb időt otthon tölti a gyerek, még ha időnként a nagyszülőkre is van bízva ... Láthatóan veletek jobban érezte ez a gyerek magát, mint az anyjával.

Na és akkor a gyerek miatti bánatodban menekülsz a könnyeid elől és nem bírsz jó pofát vágni a dologhoz. Ugyanakkor békességet akarsz.

Elhitted magadról, hogy te áldozat vagy, és ezt még a pasinak is el akarod magyarázni ,mikor "leülteted".

Egy nő, egy anya mindig többet tesz egy kapcsolatba, egy családért, mint egy férfi.

Valahogy így vagyunk kódolva.

Csak mártírnak ne érezzük magunkat ezért, mert úgy nincs semmi értelme.

Akkor inkább egyedül kell élni.

A kaja, akár hazaviszed, akár főzöd, a családi élet "kelléke".

Nem jutalom, nem kedvesség.

A kaja csak úgy kell, mert enni kell. Technikai kérdés csak, ki főzi, ki veszi.

Persze értem, hogy kettőtöknek vittél.

Egy előkészített monológon gondolom sokat kell rágódni, átgondolni a szavakat, tépelődni ... Lehet, hogy te azt csak hitted, hogy olyan könnyen alszik ő, és nem fájnak neki is ugyan úgy a dolgok ... Ne hibájának ródd fel még ezt is.

Béküljetek, felnőtt ember módjára! :(((

(persze csak ha képes vagy családban élni vele, a gyerekével együtt ... )

Szia, nem mentegetni akarom magam, de nem csokit vittem, hanem kaját minden nap...tény, hogy nem főztem, de hazafelé a munkahelyről mindig 2 személyre vittem.

Szintén nem mentegetés, de könyvesboltba akkor zárkóztam be, mikor idejött a gyerek, s bevallom, annyira kiborított, hogy még akkor sem képes nem idehozni a gyereket, mikor válságban a kapcsolatunk, hogy egyszerűen a könnyeim elől menekültem - nem bírtam jópofát vágni a dologhoz.

Igen, talán az ölelés hasznosabb lett volna, mint a kommunikáció, csak tudatni akartam vele, hogy mi az, ami engem bánt, amiben változtatást szeretnék, s azt az elmúlt hónapok ölelései nem juttatták el az agyáig. Ezért is volt a "kiborulásom", ahol valóban vétettem/hibáztam, csak teljesen értetlenül állok azelőtt, ahogyan azt NEM kezeljük. Felnőtt emberek vagyunk, amiket ő vágott most hozzám, én is szívem szerint "eltakarodnék" - de valóban bántani kell a másikat ahhoz, hogy nekünk jobb legyen? :(

Ne érts félre és tökre vállalom a szavaim súlyát, de az egy hévből (nem tudatosan) kicsúszott mondat volt. Az ő monológja előkészített volt és porig alázó. Most is szívből bízom abban, hogy emberként tudunk lépni...valamerre...mert nyilván sérelmeket odamondogatni egymásnak mindenki tud. Ha akar.

Én meg most részben értek Veled egyet. :)

Mert én is család-és párkapcsolat párti vagyok, én is azt mondom, hogy kevés olyan dolog van, amit ne lehetne megbocsájtani, megoldani, túllépni rajta, ha mindkét fél igazán akarja.

Viszont újra és újra belegondolva, mégis azt érzem, hogy ha valaki rám üvölt, mint egy rosszul tartott kutyára, hogy takarodj innen, akkor én megkérdőjelezném magamban az addig eltelt éveket, hogy milyen minőségben is éltünk mi együtt, minek néz engem, mennyire becsül, tisztel, és lehet, hogy rögtön elillanna a szerelmem, nem 5 nap alatt, hanem azonnal.

Lehet, hogy túlérzékenység, elképzelhető.

Amúgy a pasi nem 5 nap alatt tesz pontot (ha tényleg úgy akarj, mert én is bízom, hogy talán még menthető a dolog), sok hosszú hete tart a rossz hangulat, a "nem főzök és nem vásárolok", a veszekedések ...

Általában egyetértek a hozzászólásaiddal.

Ezzel most nem.

Ettől függetlenül még mindig drukkolok a fórumindítónak, hátha visszalehet fordítani ezt az egész őrületet. Egy válás, szakítás mindig kudarcélmény.

A fórumindító valamiért elindította a fórumot és véleményeket várt. Tehát ő maga is érezte, hogy nem gömbölyű az élete.

Én legjobban azt furcsálom, hogy a pasi képes 5 nap alatt pontot tenni a kapcsolatuk végére. Holott ki volt szolgálva, szeretve volt a gyerekével együtt.

Ez szerelem? Ez szeretet? Ez ragaszkodás? Ez együtt gondolkodás?

Azt gondolom, hogy az ominózus takarodj szó kimondásánál sokkal nagyobb dolgokat is megbocsátanak ha...ha és amennyiben a sértett fél akarja és az "együtt és mi", a közös jövő vezérli.

Persze ha van más alternatíva akkor könnyű 5 nap múlva pakolni.

De még mindig nem értem mi lesz 5 nap múlva? Addigra lesz új hely?

Én így érzem, ezt gondolom, nem kell velem egyet érteni.

Csak én szeretem mindkét oldalról vizsgálni a történéseket, próbálom belehelyezni magam mindkét fél helyzetébe.

Hát hogy "röhögött"???

Te nem röhögtél még kínodban, megalázottságodban valahol, valamikor? Mert én például igen :)

Nehéz ügy ez, de hogy nagyon elromlott, az biztos.

Szerintem nem voltak biztos alapok, még jó, hogy viszonylag hamar fény derült rá.

Próbáld meg objektíven nézni magad.

Elcsámborogtál, könyvesboltokban, barátnőkkel töltötted a napjaidat.

Kaptál csokit ... Te vittél?

"újra leültetted" ... ezt a férfiak nagyon rühellik. Milliószor többet ér egy kedves ölelés vagy kedves köszönöm, ami szívből jön.

Ha valahol valaki rám üvöltene, hogy takarodj innen, én bizony eltakarodnék.

Mert arra gondolnék, hogy ő nem családban gondolkodott, és nem családtagként élt velem.

Nagyon sajnálom, hogy ide jutottál. :((

Amúgy igen, belekapaszkodik abba az egy mondatba, bizony. De nézzünk mögé, igazából a nagy baja az, hogy látja, hogy már nem ő az, aki irányít, és használja a másik embert... És lám, egyből lép, sőt, igyekszik úgy csinálni, hogy a legnagyobb rombolással tegye mindezt.

Szerintem nem szereti és nem is tiszteli őt ez a pasi, ez a véleményem.

Igen, én is így látom. Az az ominózus mondat arra jó, hogy van mibe belekapaszkodnia. Ez olyan jól jön.

Részemről nagyon sajnálom, hogy így alakult és amikor lovelyly azt tanácsolta (azt hiszem ő mondta ki először) hogy hagyd a fórumot és próbáld helyre hozni, egyetértettem vele. Sokan drukkoltunk neked.

Én is így látom! Csinszka, gondold végig! Neked milyen lenne az az 5 nap? Elmondom neked, hogy maga a pokol. Sokkal jobban jársz, ha szedi a sátorfáját lehetőleg azonnal. Hogy ezt ő hogyan oldja meg, az téged ne zavarjon, mert őt se bántja, hogy Te mit érzel... Magadnak végre mostmár legyél Te az első!

És hidd el, nem amiatt a mondatod miatt van ez az egész, csak milyen jó, hogy a felelősséget rád akarja így húzni ezzel.

Ne engedd, hogy ezt tegye veled. Ha menni akar, akkor szedje a betyárbútort, aztán húzzon a francba.

Nem elég neki, hogy szenvedsz, még 5 napig rugdosni akar??

Te figyi!

Nincs másik nő? Hová tud menni 5 nap alatt?

Komolyan kérdezem. A szüleihez, haverjához, albérletbe? Vagy már lakható a ház? Aki így eltud menni 5 nap alatt, annak nem voltál fontos.

Drága, annyira tudom, hogy mit érzel, annyira átérzem! A leghelyesebb az lenne, ha csomagolnád a holmijait, a gyerekével együtt, és vigy a p*csába, már bocsánat!

Könyörgöm, az a TE LAKÁSOD, ő nem döntheti el, hogy meddig marad ott. Küld már el, és ne pár nap múlva... Nincsen mit éreztessél már felé. Ő nem szeret Téged, lakhatásnak, házvezetőnek jó voltál, ameddig építkezik, de nem több....

Tudom, hogy ez nagyon-nagyon fáj, és nem vígasztal, de lehet, hogy ő most hosszú távon jót tett neked... És hidd el, túl leszel rajta.

Nem tudom, miért annyi. Gondolom hétvégén lesz ideje pakolni, addig még "elvan nálam", vagy ezzel akarta nyomatékosítani, hogy 5 napom van arra, hogy teperjek utána?

Foggalmam sincs. Az egész előtt értetlenül állok. Mikor fórumot nyitottam, még nem erre kerestem a megoldást.

Még annyit: egy okos, határozott, céltudatos nő lehetsz (az írásaid alapján ezt érzem).

Gondolom fent tudod magad tartani, eltudod magad látni. Munkád van, lakásod van, egzisztenciád van.

Tudatosan tessék felkészülni az új életedre. Arra az életre ami neked megfelel, számodra jó és elfogatható.

Mikor telik le az 5 nap?

És miért 5?

Miért nem 10 vagy 4 vagy 2 vagy azonnal?

És 5 nap múlva hová megy?

Szedd össze magad! Hányszor fogsz még bocsánatot kérni tőle? Meddig hagyod, hogy "feltörölje veled a padlót?" És ő A férfi? Ő szeret téged?

Menjen, nosza, Istenhírével. Csinálj utána egy nagytakarítást, a dobozokból pakold vissza a ruháidat, cuccaidat a szekrénybe, polcra, fiókba, vegyél egy nagy levegőt, sirasd el ezt a kapcsolatot és kezdj új életet.

Élvezi, hogy bánthat, - nekem ez jön le - és ez megy túl minden határon.

Igazad lehet és tényleg köszönöm, mert darabokra hullva nem tudok gondolkodni. A barátnőm is azt javasolta az imént, hogy legyek kedves, s még ebben a pár napban éreztessem, hogy szeretem és talán megtalálhattuk volna a közös megoldást - mondjuk Ő azzal zárta (barátnőm), hogy elmondhassam, hogy mindent megtettem, s talán így könnyebb lesz elengednem.

Nehéz kérés, hisz valahogy azt érzem, én eddig is megtettem mindent, ott alkalmazkodtam, ahol csak tudtam, átvállaltam nem kicsit gazdasági részét ennek az egésznek, s annyi szeretetet kaptak tőlem, amennyit csak tudtam adni.

Igen, volt egy kirohanásom (volt még egy 2 éve, de azt tudtuk rendezni és belátta, hogy jogos volt), de erre hivatkozva eldobni valamit nem vétek? Én hiszek még abban, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell, hogy szükség van arra, hogy ne eldobjunk valamit, hanem építsünk...azt hiszem, ebben a gondolatban csalódtam leginkább.

Nehéz elegánsan viselkedtem azok után, amiket a fejemhez vágott. Kérdeztem is, hogy azért kapom-e, amiért én megsebeztem, mert akkor álljon meg, mert már így is nagyon fáj és szenvedek.

Talán fölényt akart és belémrúgni egyet - sajnos nem tudom.

Mindenért vállalom a felelősséget, de azért is, ami miatt a "vita" tulajdonképpen kipattant. Sajnálom, mélységesen sajnálom, azt a mondatot, talán tényleg túlléptem azzal egy határt, de ezt hordozni egy életen át (mint bűn) nem sok egy kicsit? :(

Nyugi, az még a tied ;) Mármint az önbecsülésed. Szerintem a következő napokban légy vele hűvösen kedves, maradj elegáns. Semmi vita, semmi veszekedés. Csak legyél túl mielőbb. Tudom, hogy nehéz egy kapcsolatot lezárni, de ebben már semmi nincs, amit sajnálnod kéne, amit ne akarnál elveszíteni.

Sajnálom, hogy így történt, de jó ez így, mert tisztán látszik, hogy csak a saját szabályai szerint volt ez a kapcsolat neki jó. A te igényeidet meg magasról kekakkantotta :(

Köszönöm!

Igen, még vaciláltam, hogy most vajon mit vár ebben a pár napban, hogy még jobban bántson, alázzon, s hogy fussak utána? De miért? Mindent beleadtam, először kértem, s ez lett a vége.

Remegek az aegésztől, mert nem akartam elveszíteni, de talán az egyetlen, amit menthetek, az az önbecsülésem :(