Mozaik család - a páromnak gyereke van... (beszélgetős fórum)

Nagyon sajnálom! :( Azt hiszem, hogy Te mindent megtettél azért, hogy változtassatok ezen, és ő már válaszolt neked ezzel a viselkedéssel.

Itt már tényleg tényleg nincsen miről gondolkodjál, ez a megszoksz vagy megszöksz kategória. Neked kell tudni, eldönteni, hogy melyik az, ami jobb Neked. Ebben mondjuk én nem sok jót látok, ennél egyedül is csak jobb, mert legalább csak magaddal kell foglalkozzál. De egyébként nekem is 4 év kellett ahhoz, hogy a saját káromon kilépjek a szarból, amiben vagyok. Hiába mondta mindenki körülöttem...

És mi lenne ha a barátnőddel mennél egy hosszú hétvégére?

Ő ehhez mit szólna?

Kapálózna, megrendítené vagy vígan el lenne a gyerekkel a lakásodban?

Igazán sajnálom.

Hát te tudod, te érzed.

Mindenesetre azt gondolom, hogy ez számodra kevés, sőt még egy kis idő a langyos semmiben és elfogadhatatlan lesz.

Főleg ha már így nevén lett nevezve a gyerek, tud a párod a problémá(d)ról, érzékeli, hogy ez neked így nem gömbölyű, bánt és még sem aktivizálja magát, nem keresi a hatékony megoldást.

Ez nagyon nem előre mutató magatartás a részéről.

Vagy nem vesz komolyan vagy nem fontos számára a minőségi kapcsolatotok és, hogy TE mit akarsz.

Nagyon sajnálom!!

Igen, jól tetted, hogy elmentél!!! A lányotok miatt is!

:(

Sajnos nem nagyon. A duzzogást mára felváltotta a "tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna" állapot. Ledarálta, mikor és hogy alszik majd itt a gyerek a következő hónapban, elvan a munkájával, az érintkezés kimerül egy pusziban, magyarán most van a langyos-semmi szakasz.

Bedobtam, hogy utazzunk el valahova kettesben, mutattam last minute ajánlatokat, pár hotelt, bedobtam egy wizzair akciót (hétvégi programnak tök jó lehet), de mindez valahogy megint (szokásos módon) pár perc érdeklődés hiányában témaként elmaradt. Bezzeg a gyerek beosztása percre pontos előre...

A 'szeretlek' mondogatása naponta is eltűnt, gondolom most valami bűntetésben vagyok.

Ilyenkor gondolom 2 lehetőség van: átgondolni azt, hogy visszasimuljak-e abba a helyzetbe, ami kényelmes (főleg nekik, de nyilván lagymatag módon én is el tudok így tengni-lengni évekig), vagy válasszam azt, hogy igenis kiállok az érdekeim mellett és reménykedem abban, hogy az élet tartogat számomra egy valódi szerelmet.

Nem tudom.

Nálunk kicsit más volt a helyzet: akkor még alkoholizmus volt a gond, aztán kiderült, hogy skizofrén a volt férjem. Minden segítséget megadtam volna, ha próbált volna változtatni, de neki az az élet megfelel, nekem vannak túlzott igényeim.

A közös lányunk miatt sem kért segítséget...

Igaz!

Nálatok is hasonló volt a szitu? Azt írod, nem volt változás és kiléptél... Miben nem volt? És hogy próbáltál tenni ellene?

Neked nem több kell, hanem egy normális szeretetteljes kapcsolat! Nem mindegy, hogy csak egy jó kapcsolatot akarsz, vagy túlzott elvárásaid vannak. Egy jó kapcsolatban az egymásrafigyelés alap dolog, ha csak nem akar az ember önként kifeküdni lábtörlőnek.

Ezt én egyetlen egyszer egy kettesben eltöltött vacsora mellett mondanám el a páromnak. Ha sokszor mondod el, akkor nem veszi komolyan, tényleg csak zsörtölődésnek tűnik. Elmondanám konkrétan mi az, ami zavar, megkérdezném milyen megoldási javaslatai vannak, s ha ezután sincs változás, akkor kilépnék. Ahogy meg is tettem, mert nálunk nem volt változás.

Nem mondtam, hogy jó ötlet, csak egy ötlet és lehet, hogy sz.r ötlet. De ezt le is írtam. Ha úgy ítéli meg, természetesen ne mutassa meg. Ő ismeri a páráját és a kapcsolatukat.

Csak utolsó ötletnek jutott eszembe mert látom, hogy vergődik ebben az egészben mint, ahogy többször írta is köszöni a hozzászólásokat és kinyílt a szeme, vagy valami ilyesmi. Látszik, hogy agyal és foglalkoztatja a téma. Naná az ő élete.

Egyébként abból a meggondolásból jutott eszembe, hogy a fórumindító akár mondhatná azt is, hogy: "végső megoldásként véleményként indítottam a fórumot, már nem tudtam hová fordulni, látod mi nem tudjuk megbeszélni, pufogsz, duzzogsz, külön mész a gyerekkel és nekem haza hozol két virslit, nem érzem magam fontosnak, nem érzékelem a mi kettent..."stb.

Szóval, hogy kifejezze és nyilvánvalóvá tegye a pasi számára a segítség kérést és a tenni akarást. A párja lehet, hogy elgondolkodna. De az is lehet, hogy megsértődve bevadulna, hogy a szennyest kiteregette.

Nem tudom:)

Én ezt pontosan tudom. A kompenzálást teljesen értem és érzem és a szó minden plusz jelentésével tisztában vagyok.

Csak igenis megalázó, mikor ebben a "kompenzálásban" azért rohadtul kiveszed a részed, sőt: meg is termeted hozzá a körülményeket (akár a főzéseket, mosásokat is beleértve), s neked, mint Nőnek nem kompenzál senki? Az meg alap? Dühítő....

Nem, nem voltunk házasok. Szerintem nem is lennénk. Ő már volt (pipa), neki már van gyereke (pipa) - sajnos ezek is pont azok közé az ÉN igényeim közé sorolhatóak, amiket szépen eltemettünk a pokróc alá, mondván 'másodlagos'. Én érjem be azzal, hogy minden nap mondja, hogy szeret.

Igen, tényleg mondja (mondta) minden nap. És akkor itt vége? Ennyi vagy Te és légy boldog? Biztosan akad olyan, aki már ezért is összeteszi a két kezét...de nekem valahogy több kell. (pl. a szavak mögötti tett, vagy bármi, ami egy lépés előre Kettőnkért)

Sok minden 'zongorázódik' a fejemben, amióta elindult ez a topic. Baromi hálás vagyok az összes hozzászólásnak, mert kicsit megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül (bocsánat, de valahogy könnyebb lett tőle), na meg az is, hogy alapvetően nem olyan magasak az igényeim, hogy szarul kelljen éreznem magam tőle.

Bármilyen hülyén is hangzik, mintha felébredtem volna és reálisabban látom az egészet. A Nők valószínűleg genetikailag vannak úgy kódolva, hogy szeretnék megteremteni a "családias hangulatot", figyelnek a részletekre, s főképp kezdetben, mikor igenis le akarod venni a másikat a lábáról (még ha ez hülyén is hangzik), de igen, olyankor talán még jobban odateszed magad, alkalmazkodsz, körülzsongod a más gyerekét stb.

Nekem nincs hagyományos család-képem sajnos: az apám korán elhagyott minket, még gyerek voltam, szinte nem is emlékszem rá, anyámnak pedig rengeteg párkapcsolata volt, de mind 'futó' dolgok, tesóim meg hamar kirepültek a fészekből (én vagyok a legkisebb), s vissza sem néztek. Ezt csak azért írtam le, mert valahol magamat is megértem, mármint mindig vágytam családra, s mikor megkaptam ezt a "mozaik családot", akkor ápoltam, építettem, szépítettem és sajnos pont annyira, hogy a végén már túl sok mindent rendeltem alá. Ebben a körhintában olyan gyorsan elszédültem, hogy egy dologról feledkeztem el: a saját igényeimről.

Tök durva, de amíg a páromat meg nem ismertem én egy vagány, belevaló csaj voltam, akinek sosem okozott problémát a pasizás, számos fantasztikus kapcsolatom volt, ha vége is lett, annak oka volt, senkivel nem haragban váltunk el, egyszerűen mások voltak a céljaink.

A mostani pasim mellett mintha le is nyugodtam volna, de hát le is nyugszik az ember (nem biztos, hogy jó szó), ha gyerek is van a képben. Nem mellesleg ugye sajátot is terveztünk.

Amivel most baj van, s amit egyszerűen nem tudom, hogy fogunk tudni kezelni az az, hogy szépen lassan dominálni kezdett az Ő és az Ő GYEREKE kapcsolata a kettőnké helyett, minden fontosabb lett ennél, s tök evidencia számára, hogy mintha mi nem is egy pár lennénk, hanem van Ő...és akkor majd Ő mondja, mi a beosztás.

Tévedés ne essék: nem most 10 napja tértem magamhoz, már több vitánk volt ebből. Már az is haladás, hogy tudom, mikor alszik itt Vilmos (volt egy időszak, mikor random jött-ment).

A kapcsolat veszett el teljesen, én pedig nem vagyok biztos már abban, hogy nekem ez így jó. Persze, látom, hogy ez baromi kényelmes, csak pont az ÉN igényeim vannak hátra szorítva, s azért álljon meg a menet: kinek is van szüksége kire???

Hát ilyesmin gondolkodom mostanság. Nem jó érzés :(

Jaja, erdekes ember es kapcsolat volt. Sajnos, utolag nezve tobb idom ment ra el, mint kellett volna, de ugy tunik, en csak a sajat karomon tanultam.

Topicinditonak: azota eltelt 3 ev, hogy kileptem onnan, talaltam tarskereson egy ferfit, akivel sokkal masabb, jobb, rendezettebb minden rs mar van egy 6 honapos kisfiunk is.

Az exem pont ugyanott tart, csak nem en vagyok mellette, hanem egy masik csajszi, akit ismerek es mar az elozo pasijaval is gyerekre es eskuvore vagyott. Egyelore eljegyzes sem volt.

Na most mondjuk az, hogy a gyereket csillivilli helyekre vitte,azért abban tuti benne volt egy adag kompenzálás is a külön élés okán, minőségi idő bepótolasa, no meg némi kvázi lekenyerezés, hogy papánál, papával milyen jó lenni.

Ettől függetlenül megalázó, főleg, ha nem együtt mentetek. Te is a családja része voltál. No meg még téged is hoditgatnia kellett volna, ha jól értem, nem voltatok házasok. Persze ha azok lettetek volna sem lett volna igazsagosabb.

Minél többet olvasok tőled, annál inkább biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb döntést fogod meghozni, szóval nincsen mitől féljél... :) Időben fogod tudni, hogy mi a jó! A pszichológus az a dolog, ami soha senkinek nem árt, még csak úgy se. ;) Szóval jó ötlet az is.

A többi meg tuti, hogy kiforrja magát. És az a sanda gyanúm, hogy még hamarabb mint gondolnád.

Köszi Smirnoff! Ez amúgy nem 4 nap, hanem 4 hétvégi nap, azaz napok (péntek, szom, vas) De igen, mindenképpen bedobom, mert szinte nincs közös időnk együtt, hacsak a hétköznapi munkából való hazaájulásokat nem soroljuk ide.

Ma arra jutottam, hogy lehet, hogy felkeresek egy pszichológust. Ahogy nyílik ki a szemem, úgy veszem észre, hogy mennyire partner voltam ebben az egészben, mennyire hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a dolog, s ez számos dolgot juttatot eszembe gyerekkoromból. Ezért sem szeretném teljesen a páromra tenni a felelősséget.

Nem jó így, de az sem jó, hogy azt mondtam magamnak az elmúlt időszakban, hogy "nekem ennyi is elég".

Hát amennyire ismerem, tuti hogy mutatna 4 másikat, ahol meg a saját "igazát" bizonygatná. :)) :(

áhhh, nem tudom... ötletnek megtartom azért, köszi :)

Csak egy ötlet: mit szólnál ahhoz, vagy ő mit szólna ha megmutatnád neki a fórumot. Hogy vélekednek a nők egy ilyen esetben? Ki mit gondol erről az egészről.

Nem biztos, hogy jó gondolat és célra vezető lenne, lehet, hogy még jobban elfajulnának a dolgok.

Ismétlem csak egy ötlet..lehet, hogy sz.r:)

Akkor ne mutasd meg:)

Tök igazad van. És fura módon én is ezt érzem, pedig nem kellene. Felnőtt módon álltam ki magamért, s felnőtt módon kellene ezt az egészet rendezni.

Egyelőre nem látom megoldást, hacsak azt nem, amit változatlanul nem szeretnék dühből meghozni.

Értetlenül állok az egész előtt, lehet, hogy pár hétig sodródnom kéne, hogy kiderüljön.

Hát erről beszélek.

Ez így senkinek nem jó.

Igen, értem amit írsz és az összes komment baromi fontos nekem. Köszönöm szépen lányok!!!

Lentebb már leírtam, hogy az én felelősségem is, magamat éppúgy hibáztatom. Az, hogy ennyire kényelmes lett minden, vagy az, hogy egyáltalán hagytam eluralkodni ezt a nyomást, az teljesen az én művem, mondjuk bevallom, csak a jószándék vezérelt.

Igen, mondhatja, mennyire szeret és szeretett (alapvetően szerethetőnek tartom magam és jópáran szerettek már :)) - de ha a szavak mögött nincs feltétlenül tett, vagy hagyja, hogy csak az ő kénye-kedve-igényei legyenek kiszolgálva, én meg örüljek ennek, akor megette a fene az egészet.

Borzasztóan sajnálnám, ha csalódnom kell, de ilyenkor, mikor végre felszínre kerültek a problémák és lehetősége lenne változtatni a dolgon, akkor sem tesz semmit.

Csak ámolok a történéseken, mintha nem is velem esne ez most meg.