Miért nem kellek neki? (beszélgetős fórum)
Hiába, a legszebb öröm 😃
Nem lehet, hogy téged meg az ilyen nők vonzanak, ahogy őket a rosszfiúk?
Amiatt sem, meg más dolgok miatt sem.
De több csajnak is, akiknek nem kellettem ilyen tróger pasijaik lettek utánam. Mondjuk ők olyanokat is érdemeltek, mert azok a pasik idővel vagy megcsalták vagy megverték őket.
Hát, üdvözlöm a jövevényt! Újabb rokon lélek. (Én is ilyesmi voltam 21 éves korom tájékán.) Na, hát akkor hadd olvassam a topikot! Kezdőpont: 185-ös hozzászólás.
Én Koóst szerettem. Meg a többi vele kortárs énekest nagyjából.
Igen, inkább a konzervatív stílus jön be.
Külsőleg nincs kimondott ideálom, a hajszínt, szemszínt illetően legalábbis, testalkatra inkább a kicsit teltebbek a zsánereim.
Konzervatív, úgy ízlésben mint gondolkodásban?
A külsőt illetően milyen elvárásaid vannak?
Nyílván nem azokra értettem, akik ártatlanul kerültek börtönbe, hanem akik raboltak, öltek, másokat vertek meg, vertek át.
Én se köpöm szembe azt, aki rágyújt, de aki mellette még alpári stílusban is beszél, vagy a szemembe fújja a füstöt, na azt valahogy nem tudom értékelni.
Sajnos nemigen kell belelátnom túlzottan mások kapcsolatába ahhoz, hogy ne legyen számomra egyértelmű, hogy nem becsülik a nőt. Elég sok ilyen kapcsolatot tapasztalok nap mint nap. És még ezek az alakok merik azt mondani magukról, hogy dehát ők milyen rendesek a nőkkel. :D Az ilyeneknél se önkritika, se realitásérzék nincs.
Az, hogy valaki börtönben volt, nem egyenlö azzal,hogy bünözö.
Hany embert itelnek el artatlanul? Hanyan ülnek azert, mert valakit megvedtek (pl. verekedesbe keveredtek)? Es meg sorolhatnam.
En magam se nem cigizek, se nem iszok, drogozni meg aztan föleg nem. De: attol meg nem köpök szembe valakit, mert ragyujt, vagy azert meert havonta 1 pohar bort megiszik (alkoholistakat en sem türöm el a környezetemben, ahogy a drogosokat sem).
A menö csavosagot nem lehet jatszani. Valaki vagy az, vagy nem.
Mocskos szaj? Igen, nem szep dolog a karomkodas. De be kell valljam, nö letemre nekem is nehanapjan kicsuszik neha egy-egy cifra kifejezes.
Tök jo, hogy belelatsz az emberek kapcsolataba, hogy nem becsülik a nöt. Azt a nöt nem becsülik, aki megengedi, hogy semmibe nezzek.
Önkritika? Valaki mar attol reszket, hogy mas elött tancolnia kell, pedig tud, es van olyan, aki nem tud, megis elsökent razza magat. Ez most csak egy pelda volt, de nem mindenki fel mindentöl, es nem mindenki tekint minden dologra veresen komolyan. Senki nem tökeletes, de valaki nyavog emiatt, es valaki megprobalja ebböl kihozni a legjobbat.
Bocs, de akkor engem sem. Semmit sem tudok rólad, de az itteni hozzászólásaid alapján biztos, hogy nem választanálak téged.
A párom cigizik, láttam már ittasan is. Jó, nem drogozik, és aki kigyúrtnak mondja, az pofátlanul hazudik.
Ha te nem menőztél a cigivel, akkor az jó.
A suttyónak a viselkedése is olyan, amilyen. Alpári, bunkó, és a stílusa is közönséges és bicskanyitogató.
További ajánlott fórumok:
- Miért nem én kellek neki?
- Terhesen nem kellek neki...
- Kellek én neki?
- Mikor vele vagyok, úgy érzem nagyon szeretem, érzem, hogy kellek neki, de mikor külön vagyunk nem érzem, hogy törődne velem
- Miért keres mégis, ha minden veszekedés alkalmával azt vágja a fejemhez, hogy nem kellek neki?
- Hogy tegyem túl magamat azon, hogy nem kellek neki?