Miért nem kedvesek egymással az emberek? (beszélgetés)

Nálunk mindenki póráz nélkül sétáltatja a kutyáit (néhány kivételtől eltekintve, de ez egy-két kutyatartót jelent). Kedvencem a férfi, akkor két német dogot visz minden reggel. Na azokat le nem szedi senkiről... Olyanok is vannak, akik kinyitják a kertkaput, aztán hagyják menni a kutyát.

A póráz nálunk is kötelező lenne, de én beérném a szájkosárral is :)

Biztos nem szép dolog durván beszólni, de...

Mindenki tele van indulattal, főleg egy ilyen helyzetben...

Belegondolok, ha én ülök a volánnál, s én ütök el kis híján valakit az ő hülyesége miatt, hát mondanám a magamét rendesen (nem feltétlen káromkodva), mert ugye átlibben az ember agyán, hogy akár börötnbe is kerülhet, meg egyébként is. Olyan adneralin szintem lenne, hogy csuda! Ettől még persze nem kell durvának lenni, de az ilyen életveszélyes helyzetekben még meg is tudom érteni a csúnya szavakat is akár... Lehet, az autósok se beszélnének így higgadt állapotban.

Csak.... Nem elég? :))))

Az önvédelmi eszközzel mire mennél kutya ellen?

Miért nem kedvesek egymással az emberek?

Nem tudom.

Én mindenkivel igyekszem az lenni.

Végülis az nem kerül semmibe...

Sajnos az emberi felelőtlenség határtalan. Nekünk is két kutyánk van, de mivel sok az idegbeteg kutya és gazda a környékünkön, nekünk eszünkben sincs póráz nélkül sétáltatni őket.

Nem attól tartunk, hogy megtámadnának valakit - nagyon szeretik a felnőtteket, gyerekeket egyaránt - de a sok felelőtlen gazda és idegbeteg kutya miatt már feléjük sincs bizalma az embereknek. Egyébként is közterületen még a kistermetű kutyákat is pórázon kell sétáltatni (ezt úgy tudom valamennyi budapesti kerületben irányadó ebrendelet előírja).

Az olyan popsibuksiktól, akiről Petra is írt a hozzászólásában, a hideg kiráz. Számtalanszor láttam már olyat, hogy emberünk vadul mobiltelefonált, a kutyája - rottweiler - pedig valahol a hetedik határban kóborolt.

Imádom a kutyákat, nekünk is ezért vannak a kutyusok, és azt nem tudom felfogni, hogy a gazdák hogy lehetnek ennyire felelőtlenek. Akárhogy nézzük, az állatok többnyire ösztönlények, a kutyák pedig ragadozók. Tehát bármennyire is bízunk a kutyánkban, azért nem árt a tőlünk elvárható legnagyobb gondossággal eljárni sétáltatáskor.

Hát én vihogok... régi magamon, aki ma már magamnak nevetségesnek tűnik... Bizony, akár egy fél nappal is korábban mentem bárhova, csak legyen mellettem valaki az utcán! Kész röhej, pedig nagyon is érthető félelmi reakció ez!!! Mert ez a nevetés fájdalommal teni, kínos....

Én se tudtam, mi a megoldás. Javasoltak pszichológust, node azt azért mégsem. :))) Úgy gondoltam, magamban kell feldolgoznom, nem másvalaki által. Bevallom, nem ment. Pedig igyekeztem volna én, néha ki is léptem az ajtón, aztán gyorsan vissza!

Ha nem jött volna közbe a fiam, nem is tudom, meddig tartott volna még.... Viszont ez észre térített, avagy felülemelkedett bennem az ösztönlény, az anyaoroszlán, ki védi a kölkét. Én így jutottam túl rajta...

Remélem, neked is sikerül valahogy!!! Baromi rossz érzés, ismerem. :(( Nem elég, hogy félsz, még a környezet elől is titkolni kell, aki meg tudja, egy idő után megunja, hogy nem múlik el...

Sajnállak.:(((

:((((

Egyetemista koromban jártam hasonló cipőben, azzal a különbséggel, hogy kissé belesántultam a harapásba. A nadrágomnak ugyancsak annyi lett. Mindez azért, mert nekem térdig érő díszkerítés, s derékig érő vadállat mögötte. Akkor ugrottak át rajta, amikor kedvük volt. Hiába szóltunk ide-oda, senkit se érdekelt, senki se vette komolyan a problémát. Én meg retteghettem mindaddig, míg ott laktunk. Ha párom elutazott pl. inkább éheztem, de annyira féltem, hogy ki nem dugtam a lakásból az orrom. Röhej, de igaz. Akkor múlt el, amikor jött az első baba. Onnantól nekem kellett érte felelősséget vállalnom, nekem kellett őt védenem.

A szomszéd mondta, hogy nyugodtan menjenek, mert a kutya soha, senkit nem bántott. Mindezt válaszul a kérdésre, hogy a kisfiút bevihetik-e a kertbe.

Alapvetően én is kutya párti vagyok, egészen addig, amíg embert nem bánt.