Mesélnétek egy kicsit arról, hogy hogyan választottatok nevet a gyermeketeknek (esetleg, ha egyikőtöknek sem voltak előtte kedvencei)? (beszélgetés)
Hmmmm.. jó sokat írtatok, időbe is telt mire elolvastam.
Akkor most én is döntésképtelen vagyok? Sőt, a párom is? Lányunk Eszter Mária lett, a két nagymamam emlékérére. De én amúgy is két keresztneven gondolkodtam, még nagymamám halála előtt is, és még amikor a páromat nem ismertem. Akkoriban én azt mondtam, hogy ha nekem egyszer lányom lesz akkor Kyra Eszter lesz. Határozottan mondtam ezt évekig. Az Eszter nevet magam, anyukám miatt akartam mindenképp, csak akkor még 2. névként. Az idő és a sors máshogy keverte a lapokat. A lányom beceneve Tike (EszTike), a Máriát max "marcsizva" használjuk, ha épp valami vicces dolgot csinál, hét hónaposan elég sok ötlete van :)) na, a lényeg, hogy nagyon nem gondolom, hogy aki két nevet ad a gyermekének az döntésképtelen lenne. Az ismeretségi körömben van egy hölgy, akiről csak pár éve tudtam meg, hogy az igazi neve Erzsébet, így is van anyakönyvezve, de kb. kislánykora óta mindenki Verának hívja.
A né-t illetően.. aki felveszi az is egy döntés, és aki nem, az is. Én nem fogom felvenni úgy, hogy X.Y-né... egész egyszerűen mert nem tetszik. Párom meg nem szól bele, és nem azért, mert tesze-tosza lenne. Én speciel irtózom az olyan embertől, pasitól, aki azt mondja, hogy az ég piros, és akkor annak úgy kell lennie. Én úgy vallom, hogy egy kapcsolatban/házasságban mindenkinek megvan a maga feladata. Pl. egy nő ne vágjon fát, ahogy egy pasi ne szaladgáljon virágos köténykében. Sarkalatos példa volt, de remélem értitek. A lényeg, hogy vannak döntések, amit EGYÜTT hozunk meg. Így pl. mikor kiderült, hogy lányunk lesz, kb. 2 perc alatt eldöntöttük, hogy Eszter Mária lesz. Az Eszter modernebb név, ezért kapta a lányom első keresztnévként ezt. Meg a párom vezetéknevéhez amúgy is jobban illik és hallhatólag is szebb az Eszter elsőre, mint a Mária. Sőt.. már azt is megbeszéltük, hogy ha egyszer a nem túl közeli jövőben lesz egy fiúnk, ő majd Sándor Zoltán lesz.
Tudjatok mit? Legyetek boldogok, gondoljatok taplo bunkonak, igazabol nem erdekel. En pedig kakan is csomot kereso askalodo embereknek tartalk itt egyeseket, akik, csak akkor boldogok, ha mindenki egy velemenyen van es azt aki beismeri a sajat eloiteleteit leszurjatok, megkovezitek! Mindenkinek megvan a masikrol a velemenye, innentol ertelmtlen szoba allni.
U.i. mindig felreertettetek. Nem a Janos nevvel van bajom, sot a fiam majdnem Janos lett, hanem azzal, hogy mutatkozik be: csak becenevvel, keresztnevvel, vagy teljes nevvel. Elarul dolgokat arrol az emberrol.d
Látod? Te azt mondod, hogy a neve alapján eldöntöd milyen ember valaki, és szerinted ez így rendben is van és fogadja el mindenki a te elképzelésedet, de ha én azt mondom, hogy ránézésre döntöm el, hogy szóba állok e valakivel, akkor az csúnya.
Érted?
Te jó embernek hiszed magad ezek ellenére, de vacak embernek nézed a másikat és pusztán csak azért, mert 2 neve van, vagy azért mert János a neve, illetve azért, mert a saját országának megfelelően viseli a nevét NÉ-ként él.
Megfejtettelek: azért nem értesz semmit, mert nem veszed észre, hogy a te kicsi szúk világod működik a férjed szabályai szerint, de semmi más ezen kívül.
NEM döntésképtelen, aki 2 név mellett DÖNTÖTT, akkor sem, ha neked ezt adta be a férjed, mint utolsó szó.
Teszem hozzá, hogy ha így látod a világot, ahogy ebben a hozzászólásban látod, azaz sötét panelekben, mindenkit bepakolva egy általad felállított dobozba, az csak annyit jelent, hogy veled van baj és nem azt, hogy a világ így működik.
DE, sokakat illettél ocsmány beszólogatásokkal, sőt az ő gyerekeiket is. Egyre nevetségesebben próbálod kimosni magad.
Az viszont igaz, hogy nem kell tudni mindenkinek úgy megnyilvánulnia, hogy azzal ne sértsen vérig másokat, a világos beszéd sem követelmény, az értelmesség sem...Erről ennyit.
Szerintem már rég be kellet volna fejezned mert màr összevissza beszélsz.De azt mondta azzal kezdted hogy ez a vevéleményed senki ne szóljon be mert ez a tuti.előadtad a határozott tökéletes nőt akihez képest mindenki béna.aztán kiderült hogy nézőpont kérdése minden mert te is béna vagy mint mi
Fogad el hogy rosszul fogalmaztal sértő voltál és ne magyarázkodj már mert egyre rosszabb!
Soha ne az alapján döntsön az ember hogy az xy mit mond a névre.Tetszen neked szívedből jöjjön.
Lehet az Jakab is ha az tetszik.Kinek ez kinek az,
És minden nevet lehet csúfolni...az hogy hányadik az országos listán nem érdekelt.Inkább az hogy ahol lakom nem-e tucatnév.
Kisfiamnál fel írtam a számomra tetszetős neveket és oda adtam a páromnak,de valahogy éreztem tudtam mi lesz.Sok helyen olvastuk,hallottukstb.
Most újra kismama vagyok kislányunk lesz.
Ő nála valahogy egy belső sugallatból jött a név.Fiú név semmi nem tetszett de azért írtam fel.
Kislányból hiába volt a fiamnál több is most egyetlen egy név volt amin járt az agyam ez még teherbeesés előtt jött mintha a névhez jött volna a baba :-D:-D:-D Nagyon megosztó név páromnak is idő kellett mire elfogadta.
Úgy érzem nem véletlen jött ez a név a semmiből.És nem tudom elképzelni hogy most ne úgy hívják a kislányom.
Ja és azóta ezt a nevét halljuk több helyen,olvassuk stb.
Egyébként tényleg ez a lényeg.
Mindenki más döntésképtelen csak ő és az ismerősei nem.
Tök jó a Vad Málna:)
Bár én tényleg szeretem a vicces neveket is:)
22-es csapdájában Őrnagy Őrnagy Őrnagy?:)))
Már megint itt pazarlod a drága idődet a méltatlan emberekre?
:)
Tökéletes meghatározás.
Akik ezt nem értik, annak generációs oka lehet.
Persze most már szabadon lehet nevet változtatni, bármilyen kombinációban felvenni, de ha van a régi nevedre egy rakás okleveled, bizonyítványod, diplomád, igazolvány, és mindenki ezen a néven ismer, nem valószínű, hogy változtatsz.
Látod? Megint sértegetsz, na de mindegy.
Már lassan megszokom, hogy ilyen tapló vagy.
Mennyivel szebb a Virág? Vagy a Jázmin, Zoé és társai. Semennyivel.
És, mint írtam, a nagymamáim neveit kaptam meg, tehát a döntés képtelen szüleim 2 nevet adtak, ami még vicces is, ahogy a Hegyi Virág lett volna, de az ismerőseid tényleg teszetoszák, hiszen a humort nem merték bevállalni.
Magad ellen beszélsz, ha annyira a Virág nevet akarják nem törödvén (mint ahogy te sem, hogy a Jonatán különleges, egyébként az enyém is különlegesn, nincs ezzel gond) azzal, hogy ki mit gondol, nem adnak második nevet a gyereknek.
És feltételezem az Anna név is tetszik nekik, különben nem adták volna. Tehát két név is tetszik és egy kifogás miatt nem lett csak egy...(amúgy persze jó döntés, hogy nem hegyi Virág, de akkor a te gondolati síkodon el kellett volna teljesen vetni).
ÉS pl: esetünk nem nem egyeztünk, hanem sőt, mindketten szerettük volna mindkét nevet.
Miért? Zavarna ha Kék Írisz lenne a nevem?
El kell, hogy keserítselek, a szüleim nem csak döntésképtelen teszetoszák voltak, hanem viccesek is:)
Jaja, gondoltam, hogy most igyekszel kimosni magadat.
Tehát a szomszéd Kovács Pálnét kiröhögöd (ami szerintem épp úgy csúnya), de az anyaországban élő NÉ-ket nem? Eddig nem ezt írtad.
Ha gondolod csinálhatok úgy, mintha elhinném.
:))))
Én meg nevetséges vagyok a NÉ-vel, ráadásul időnként a környezetet is szennyezem a szatyrokkal...
További ajánlott fórumok:
- Nevel valaki halmozottan sérült gyermeket?
- Pajzsmirigy alulműködéssel lehet-e gyermeket vállalni?
- SpermaJOGOK, avagy a férfiak is dönthessenek, akarnak e gyermeket!
- A világ változott vagy a szülők nevelnek "lazán" gyermeket?!!
- Hány éves korig lehet gyermeket vállalni?
- Ha megtehetnétek, ti fogadnátok örökbe gyermeket?