Mennyi ideig tart a térdprotézis műtét utáni felépülés? (tudásbázis)
Kedves Macifű, én neki vágok az biztos. Itthon ülök egész nap, az jobb? Így viszont legalább megpróbáltam. Én már a végét jártam. (És Londonba akarok még menni, mint Aranynagyi).Azt mondta a doki a műtét 3. napján: "magának a sípcsont belső oldalán már nem volt SEMMI, DE SEMMI." Hát éreztem is, és érzem a másikon is. Egyenlőre nem gondolok okt. 26-ra! Július 12-én 6 hónapos vagyok én is, remélem vagytok néha-néha majd utána is, beszámolok, mi lesz a másikkal (ha megérem persze).
Ma egész nap heverésztem (nem igaz, hogy túlterhelem a doki szerint) és esküszöm jobban szorít, mint máskor. És főleg nem hajlik.
Mondtam mit mondott a doki: "és ha nem 6 hónap, hanem egy év?"
Az érzéketlenség viszont nálam elmúlt. Végre valami pozitívum.
Üdv a hozzámképest fiatal anyukádnak.
Visszanézve a feljegyzéseimet látom, hogy 6 hetes koromban (addig elvoltam valahogy)jött el igazán a fájdalom, borzasztó bokadagadással. Uána jött rögtön az első kontroll. A doki akkor azt mondta, hogy ez természetes - ekkor használtam először egy mankót is - ha lehúzódik a seb tisztulása (elvágott szövetek, idegek stb. gyógyulgatása), jobb lesz. Egyre többször fájt, már éjszaka is -addig nem - a 12. héten is nagyon fájt még. Sőt ma is.
Akkor elmondom, hogy doki a köv. mondta a műtét előtt: "ha kilyukad a gyomrom meg kell műteni, mert meghalok, ha elkopik a tédem, nem kötelező, csak, ha én akarom, legfeljebb nem tudok menni, de nem halok bele. NAGYON FOG FÁJNI". Ennyit és nem többet...
Szóval szörnyen ki voltam készülve én is, ennyi fájdalmat nem vártam..
A műtét után infúzba kaptuk a fájdalomcsillapítót 4 napig, utána a Voltaren75-t, egy szemet esténként.
Itthon mindössze, a mai napig (négy és fél hónapos vagyok) 4 (négy) szemet vettem be. Pedig istenuccse fáj! Viszont borogatom ill. hűtőzselével még most is hűtöm, ha meleg vagy ha fáj.
Kibirható szerintem, nekem csak az a bajom, hogy nem tudom, hogy ez a feszítő, szúró, lüktető érzés normális-e, más, mint a seb fájdalom volt!
A vágás belő oldala nem fáj, a külső szétfeszít, mintha vassatuba lennék. És nehezen megyek.
Az első kontrollon a doki azt mondta még: "hová siet? Nem ráér?"
A másodikon kicsit letolt, hogy legyek türelmesebb és megmutatta mit tettek be - amit én "kütyü"-nek hívok, hát nem kicsi a szerkentyű, nekem korábban is megmutatták, hogy mit helyeznek be. Én csak attól kapok frászt: mi van ha valamire allergiás vagyok! Soha nem csinálnak allergia- tesztet, miért? nem merem megkérdezni.
Vigasztalásul mondta a doki még: "és mi van, ha az a 6 hónap egy év lesz?" Na szépen vagyunk...
Azt tanácsolom, szánd rá az időt - az összes levelet olvasd el (ugye a 11. oldalon kezdődik), Terminator3, Aranynagyi, Anna50, Murva és a frissek is nagyon hasznos dolgokat mondanak.
Én magam a 233. (2015.03.29-én) számú levélnél kapcsolódtam be!
Mindenféle gyógyszert ne szedegessetek, a Flector port nem ismerem (csak kenőcsben, ami nekem nem használt), én az említett Voltaren75-t szedtem.
A lépcsőzésem gyalázatos, villamosra csak egyszer szálltam még - a Combinora - amin ugye nincs lépcső.
A házi doki nem segít többet? Vagy a gyógytornász tanáccsal? Annyi pihenés, amennyi fennlét....
Több türelem, a hajlításra ügyelni, a legalább 115 fok fontos, én alig vagyok 100-110.
Nálam az is borzasztó, hogy a nem műtött nem segít a műtöttnek, mivel az is annyira rossz, hogy műtik már október végén! A fájdalom mindig éjszaka jön, én inkább könnyű altatót szedek.
Harmadik kontrollom július vége felé.
Fel a fejjel,jó olvasást.
Én holnap virágot ültetek, ha belehalok akkor is...
Számolj be....
Hát én is azt csináltam - már többször is - hogy előlről átolvastam a levelezéseket, hogy "nyugtassam" magam. Azt gondolom,hogy "a műtét sikerült, csak a beteg ....tipikus esete " túl sokunkra igaz. Csak azt nem mondta el senki nekünk a műtét elött, hogy mi vár ránk. Ha korábban rátalálok erre az oldalra, nagyon valószínű, hogy nem vágok neki a műtétnek. Nemcsak a hozzászólások miatt, egyáltalán az egész helyzet miatt.Aki meg régen túl van rajta, elfelejtette, csak a szépre emlékszik és szaladgál. Egyébként nekem is kellene a jobb térdemet is rendbehozni, de egyenlőre hallani sem akarok róla.
Klára , a lábelszineződés sztem is keringési probléma, nálam ilyen nincs, meg a körmömmel sincs gond.Egyébként igen, júl.13.-án leszek hat hónapos.
Ma /pénteken/ kaptam az utolsó "csoda injekciót" . Mondtam is az orvosomnak csak úgy burkoltan, hogy nem sok változást érzek, de nem érdekelte. A térdem jól hajlik, a csípőm rendben van, türelem . Szóval a 6 hónap nem mindenkire egyformán igaz, ezt viszont közölte.
Bár a gyulladás úgy tünik, hogy sokat javult, de nem az injekciótól, az biztos. Amikor úgy érzem, hogy nagyon meleg és nagyon feszít, jegelem. Szerintem ez sokat segít.
b2418 ne aggódj, senkinek sem mesélik el előre, hogy mi vár rá a teljes gyógyulásig. Amikor nagy fájdalmaim voltak,nekem sokat segített a Flector granulátum és ehhez hasonló a Xilox granulátum is, Mindegyik receptre kapható. Néha még mostanában is használom, főleg éjszakára.Nekem is főleg a térdem külső része szaggat, nyilallik, hasogat, na meg egy jó darabon érzéketlen is.
Én is zsibbadok (a műtét után 3 hónapig nem!!!), holott jó a cukrom.
Neuropátiás is vagyok (nem a cukor miatt, hanem mert én "ilyen vagyok" - mondta a doki), évek óta szedem a Thiogammát. CSAK EGYET TARTS BE: REGGEL EVÉS ELŐTT FÉL ÓRÁVAL VEDD BE, NAGYON FONTOS!)LÁBFEJEM ÉS LÁBSZÁRAM SOHA SEM FÁJT. mOST IS SZÖRNYEN HÚZ ÉS FESZÜL A VARRAT BAL OLDALÁN (térd külsőn), pedig egész nap heverésztem az eső miatt.
Remélem a vigárainknak jót tesz az eső, nemcsak a gyom nő!
Ma megkiséreltem az első oldaltól kezdve újra olvasni minden levelet! Bocsi, sok idő volt és csak az 5. oldalig jutottam. Nem is emlékeztem sok érdekes dologra. Így talán jobban el tudom mondani az első 4 hónapomat. Tudom ajánlani, hogy kezdd el az első oldaltól. Még kérek egy-két napot - írtam magamnak egy ún. napi rövid "naplót", hogy a másik térd műtétemnél összehasonlíthassam a történéseket - és adok hasznos tanácsokat, hátha tudsz belőle merítni.
Jó?
Udv Klara!
55 lesz decemberben,o is orokmozgo,kert,piac,takaritono az itteni iskolaban...tehat ez a sok fekves pihenes bent leves egy igazi "buntetes" neki!
Szeretnék ezt-azt mondani, de nincs időm, majd jövök.
A virágaim nekem is gyönyörűek, de elsősorban a férjemnek köszönhetően, mivel én alig-alig tudok segíteni.
Üdv az új "tagunknak". Kis türelmet kérek, írok neked, csak azt írd meg, hány éves az édesanyád. Állítólag ez is nagyon fontos, mármint a kor. Én magam 73 vagyok (örök mozgó, életvidám), ma már kissé megkoptam, majd írom miért....
Türelmet, minden dolgom lassan megy e miatt az átkozott műtét miatt (de muszáj volt)....
Udv mindenkinek!
Hat nem is tudom hol kezdjem...anyukamrol lenne szo...o meg ugy mond friss mutetes(penteken)lesz 7hetes,es igen csak "problemas".neki is feszit,dagad,boka es labszar fajdalmak...sajnos nekunk a doki valahogy elfelejtette kozolno h mi a jart utja ennek a dolognak,mire szamitsunk,mettol meddig..stb stb stb...nem igazan hasznaltak neki a gyogyszerek sem,mikor hazahoztam egesz ejjel nem aludtunk mert nem adtak ertelmes gyogyszert,hazi doki adott de azt sokaig nem volt szabad szedni,aztan adott masikat hat az sem ert szinte semmit,majd most a 6 hetes kontrollon azt mondta a doki tuti minden,vegyen a patikaba jo par adag turelmet,mert ennek kell ido(hozzateszem megkoszontem h ezt a mutet elott is igy kozolte)es kapott megint masikfajta gyogyszert de ez sem az igazi....leginkabb este alvasnal jon a fajdalom,fajlalja a farat,feszit neki....szeretnek tanacsokat javaslatokat kerni mivel itt mar tobbuket mutottek joval "idosebb" mutottek mint o,hogy mitevo legyek...valaszukat,segitseguket elore is nagyon szepen koszonom!!!!!!
Én azt szeretem, mikor megyek a kontrollra, felfekszem, behajlítja a térdem, mozgatja és azt mondja nagyon szép, Aztán a röntgen, Az is szép csodásan áll a protézis!!!!! - mindegy, hogy fáj-e vagy mit érzel, ő csak a röntgent látja, meg a hajlítást érzékeli. A többi nem az ő dolga .
Én még mindig Flectoron élek, mert nagyon tud fájni a másik méf "ép" térdem, hogy nem hagy aludni :(
Meg küzdök a zsibbadásal, de az a cukor miatt van, azt mondja a fáma. Érdekes, mielőtt a műtétem volt, mindkét lábamon jó volt az érzékelés, most a műtött lábamon nulla, a másikon meg kettő, szedem a Tiogammát rá, majd ha minden igaz talán sikerül 28án bejutnom az idegsebészetre a derekam miatt, nekem is azt mondták, hogy nem fájhat a csípőm, mert a protézis tökéletes, a csigolyámmal lehet a baj. Olyan villámcsapásszerű fájdalom nyilall a csípőmbe, van, hogy rogyok a fájdalomtól, de csak a jobb oldali fáj. Lehet elmegyek reumatológushoz, naná hogy maszek és megpróbálok egy 2 hetes nagygenerált kiharcolni.
Jó lenne igazából bicajozni, de a gyógytornász annyira megijesztett az eleséssel, hogy szegény bicajom azóta csak áll :(
Szóval kitartás Mindenkinek, Klára, nemsokára letelik a 6 hónap és akkor talán már nem fáj annyira, nekem ezek a feszítő érzések nem voltak, nekem a lábfejem és a lábszáram fájt baromira. Aludni csak nyújtott lábbal tudok, habár néha egy kis időre sikerül összekucorodnom.
A kertem és virágaim meghálálják a sok munkámat, olyankor el is felejtem a bajaimat.
És mitől szűnik meg a gyulladás, szerinted?
Mozgok, mozgok, a fene egye meg, néha alig tudom megérinteni, olyan érzékeny. És feszít, néha úgy érzem kilyukad a térdem külső oldala, olyan szörnyen feszül.
A műtét sikerült, csak a beteg........ tipikus esete vagyunk???
Macifű kedves, nem mondtad, hogy ez a Zeel izé az homeopátiás... Abban én nem hiszek, nem csodálom, hogy az én dokim nem is ajánlotta, szerintem nem az a tipus, aki ebben hinne. Nekem a Flector extra krémet adta, ami fájdalom és gyulladás csökkentő (vény nélküli). Igaz nem sok javulást érzek. ---- Kissé dagadok, feszül, alig hajlik - főleg, ha front jön - szúr, lüktet, mondom rosszabb, mint egy hónappal ezelőtt. Az én dokim is azt mondta "és mi van, ha az a 6 hónap egy év lesz?"
Én is mindent megteszek: nem terhelem túl (szerintem), mozgok, amennyit a fájdalom enged, 13-14 óráig elvagyok, utána viszont vége és jön a fekvés, borogatás és sóhajtozás. A gyógytornászom csak hümmög, szerinte lassan, de gyógyulok - most "saját OEP"-re jön - néha már magamtól (és nem segítséggel) hajlok 110 fokot, lépcsőn le csak dupla segédlettel és egyenként lépegetve megyek, felfelé is segédlettel, de folyamatosan.
Szörnyű.
A derekam (ágyéki csigolyám) ismét fájdogál, a sok fekvéskor megpihent. De ismétlem a neorológust: ha meglesz a két térdem, minden sokat javul majd. A műtött lábam tényleg gyönyörű egyenes!!!!
Senki nem válaszolt rá: mitől teljesen más színű a műtött mint a nem műtött lábszáram??? Hülyeséget mondok? A férjemnek tűnt fel és tényleg.
Még egy hülyeség: a köröm a műtött lábon alig-alig nő, míg a másikon rendesen, mint a műtét előtt.
Szóval ezek biztos szamárságok, de hamár megbeszéljük, akkor beszéljük meg....
Most is lüktet és feszít!!!! - ahogy ülök a gép előtt.
Aranynagyi elmúlt 6 hónapos, olvasd! Én július 12-én leszek hat hónapos. (te 13-án, igaz?)
Szervuszok Mindenki! Klára kérdezed, mi a helyzet. Hát sajnos szinte semmi változás. Ma megkaptam a 9. Zeel injekciót, de sehol semmi. Csak megerősíteni tudom , amiben egyébként sem hittem soha. Pontosabban igaz, hogy a homeopátia = placebo hatás.Nem tudom annak idején írtam-e, hogy ez az injekció homeopátiás. DE bevállaltam, csak valami történjen már!!! De nem, vátozatlanul dagad, feszül, akad, meg minden, amiről ti is írtok.
Az orvos szerint -természetesen - ez a protokollnak megfelelően javul és már nem annyira meleg a térdem. Na, nagy eredmény, mi?
Ahogy látom,nincs más választásunk, mint kivárni a 6-12 hónapig tartó gyógyulást. Orvosom szerint nem törvényszerü a 6 hónapos gyógyulás.Ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk.Én minden esetre mindent megpróbálok. Amennyit csak lehet mozgok, járkálok - nem viszem túlzásba -.
A csípőm, derekam mostanában kezdett el fájni, és főleg éjszaka. Nem is olyan régóta kezdtem érezni. Ki van közületek, aki túl van a 6 hónapon és történt már valami "csoda"?
No azért helyesbítsünk:-)) a doki szerint van rendben minden műtét szempontjából.
Várd meg Te is a félévet, addigra ami nem rendeződik az....?? A szúr, belenyillal, hasogat, feszül, fáj szavakat nap mint nap használom. A fájdalom valószínűleg gyulladástól van, ha az elmúlik megszünik a fájdalom is. Mozogni, mozogni, ez fontos, bármennyire nehéz is.
Örülök, hogy 3 hónaposan jó vagy, én 4 és fél hónaposan - szerintem - rosszabb vagyok, mint azelőtt. Mint a 05.06-i levelemben írtam. Lehet, hogy nekem is a belsővarratom miatt érzek valami érzékenységet? 180 nap a gyógyulás? Tényleg megszűnik akkor? Jobban megvígasztaltál, mint a doki, igaz, szerinte is meg fogom szokni...Ha én augusztus elejére nem javulok, feladom a második műtétet....
Nincs reumás, hasogató fájdalmam, talán, ha egyszer volt, a térd felett és egyszer a sípcsontomban. Változatlanul feszít viszont ,maga a térd, szúr meg minden, fáj is, hamar fárad,és szinte állandóan....
Macifű, mi újság veled? Elmúltál 4 hónapos (én is), mi van kúrával???
Nekem a feszítő érzés rosszabb mint volt!
Nem tudom mit csináljak, egyenlőre várok.
A gyógytornász sem érti, valamit haladtam, kb. 105-110 fokos vagyok.
Szia! Írtad az ülőideg zsábát, vagyis arra injekciót. Érdekelne, hogy reumatológus, vagy ortopédes adja, és SZTK ban is, vagy csak kórházban?:))
Debrecenből vagyok, a reumatológusom az SZTK- ban van.
Köszi, természetesen olvaslak benneteket. Ez a mozaikplasztika ahogy olvaslak titeket pont olyan tünetekkel és hosszú felépüléssel jár mint a protézis. Arról nem beszélve, hogy a következő lépésmár csak a protézis lehet. Ezzel csak elnyújtottuk az időt, hisz még aránylag fiatal vagyok.
Most jöttem meg az orvostól, 3 hónapos kontrollon voltam. Alapvetően minden rendben, mind a fájdalom, mind a meleg tapintat és kis duzzanat még belefér az időbe, hisz nálam is 6 hónap a teljes fizikai felépülés. A belső varrat miatti bőrérzékenységre is azt mondta, hogy 180 nap a felszívódási idő, utána megszűnik. Nálam elégedett volt a hajlítással, igaz, nem kínzott. Normálisan behajlítottam, ahogy ülésben magunk alá húzzuk és annyi. Napra ne tegyem amíg meleg és mozoghatok bátran. Attól el kell múlnia idővel a fájdalomnak. Röviden ennyi. Szóval augusztus közepére ha nem jövök rendbe gáz van:-(
Amit elfelejtettem megkérdezni tőle és tőletek is....amióta elkezdtem járkálni reumás, hasogató fájdalmam van nyugalmi helyzetben. Ez talán a legrosszabb az egészben. Nektek?
Mindenkinek jobbulást és türelmet kívánok!
Nem tudom, hogy ez volt-e, de úgy gondolom ez is, és még valami, ahol a cseréről és minden rosszról szó volt. Azt még keresem, nem baj, ha a bajokról és várható rossz következményekről is tudunk. Én legalább is így vagyok vele.
Nézz ide időnként.... még, ha mozaikos is vagy...
További ajánlott fórumok:
- Térdprotézis műtét után mennyi a felépülés, miben változik az élet?
- Császármetszés után mennyi ideig tart és hogyan zajlik a felépülés?
- 2 hónapja volt a térdprotézis műtétem. Nagyon megbántam,...
- Orrműtét utáni felépülés
- Volt valakinek már keresztszalag szakadása? Esetleg műtétje? Mik a tapasztalatok? Hány napig tartott a felépülés?
- Petefészek ciszta tapasztalatok és műtét utáni felépülés