Meghalt a kutyám (beszélgetés)

Rég jártam itt én két társamat temettem el.14 és 12 évesek voltak. Máig is szeretettel gondolok rájuk.Van másik társam, mint ha tudná hogy nagyon kell szeretni és én viszonozom is

Sutyi és Jackie sirjan virág van mindig. Soha nem tudok felejteni.

Kedves sorstársaim!

Carlos a 15 éves spánielem január 20-án elaludt. Azt amit jelentett számomra szavakkal megfogalmazni sem lehet. Nem egy kutya távozott, hanem a lelkem legtökéletesebb része, általa váltam én is tökéletessé és boldoggá. Végtelenül magányosnak érzem magam azóta, nem találom a helyem, de tudom, hogy az én életemnek folytatódnia kell.

Nagyon örültem, hogy megtaláltam ezt a fórumot és látom, nem vagyok egyedül az érzéseimmel. Erőt merítek írásaitokból.

A legnehezebb a szeretet hiánya, pedig ott van nekem az én csodálatos férjem, családom és barátaim, de ő már nincs többet velem, velünk. Nehéz feldolgozni ezt a vesztességet, valójában ez az első igazi vesztesség az életemben 34 évem ellenére.

A világ legszerencsésebb embere vagyok, hogy Carlos 15 év szeretettel ajándékozott meg, most még is úgy érzem mindeközben a legszerencsétlenebb is vagyok. Érző szívem, lelkemnek az a része, amely őt szerette vele halt, illetve itt maradt nélküle. Legbelül, az eszem tudja, hogy sikerül tovább lépni, mert ő is azt szeretné, hogy így tegyek.

Kutyát tartani és szeretni az igaz szerelemhez hasonlítható, ami olykor emberi önzésekben is megnyilvánul, azonban tudtam, hogy ha ennyire szeretem őt, akkor már az önzésnek nincs helye, ezért elengedtem ezt a csodálatos lényt.

Nagyon hiányzik az én kicsi kincsem, az én napom és csillagom.

Sziasztok!

Tegnap meghalt a kutyám.

Rettenetesen fáj/hiányzik. Babéziózisa volt, sajnos természetéből fakadóan 1-1.5 nap késéssel vettük csak észre, ugyanis alapból visszahúzódóbb kutya volt, nem volt szokatlan, hogy nem mindig jön ki a házából.

Pénteken vittük doktorhoz, vasárnap még egyszer, hétfőn is vittük volna, de délben már elpusztult.

5 éves lett volna, Westie, végtelenül türelmes, hálás kutya (hozzánk csak 2 évesen került, az előző gazdája nem sokat foglalkozott vele) még élnie kellett volna. Az utolsó napot szinte végig mellette töltöttem, pár órára mentem csak el aludni reggel négykor, ott voltam amikor kimúlt, szépen csendesen. Próbáltam mindent megtenni amit csak tudtam adott helyzetben, de sajnos nem tudtam már változtatni semmin. Olyan hirtelen jött ez az egész, egyelőre felfoghatatlan. :(

Úristen,el sem tudom képzelni milyen borzasztó,

nekem is van mini yorkim 6 éves, belebetegednék,

így is frászt kapok ha valami miatt az orvoshoz kell vinni

nem is tudom mi jelenthet ilyenkor vigaszt,

de nagyon sajnálom

Kedves Erz123!

Nagyon köszönöm,hogy írtál,nagyon jól esett az együttérzésed.Amit még le szerettem volna írni,hogy Lucyt,ha nem visszük el akkor 3 évvel ezelőtt, elaltatták volna,mert a legesélytelenebb volt az örökbefogadásra.Az vigasztal,hogy így még volt 3 jó éve mellettünk,mi voltunk a családja.Amit megtanultam,hogy félős ,bántalmazott kutyust soha nem lehet rehabilitálni,rájuk minden pillanatban kell vigyázni, hiába tünt kiegyensúlyozottnak,akkor is mikor a tragédia történt valami rossz emlék jöhetet fel ami kihajtotta a forgalomba, át a zebrán,hogy hazajusson.Pedig mindig leültettük a zebra előtt és Ő tudta ezt.

Holnap megyünk Vasadra egy kutyust megnézni.Neked is azt tanácsolom,ha túl vagy a mély gyászon és erőt érzel magadban egy örökbefogadásra tedd meg.Egy másik kis lelket mentesz meg.Lucyt 16 éves Bömbi kutyánk halála után hoztuk és nagyon sok boldog percet okozott nekünk.

Kívánom,hogy találd meg a lelki békédet és már könnyek nélkül mosolyogva gondolj vissza az együtt töltött boldog percekre.

Szia!

Teljesen megértem az érzésedet. Én sem éreztem még ilyen fájdalmat amit a kutyám elvesztése okozott.

Sajnos vannak olyan érzéketlen emberek, mint akinek írtál és az még szomorúbb, hogy ez egy menhely vezetője. Csak remélni merem, hogy az állatokhoz másképp viszonyul.

Kedves Állatbarátok!

Ez a hozzászólás nem kutyusom haláláról szól,mégis köze van hozzá.Lucyt 3 éve fogadtuk örökbe egy menhelyről.Egy bántalmazott lelkileg sérült kutyus volt,aki embert nem engedett magához közel.Mindentől félt,embertől,kutyától,széltől, a leeső papírzsebkendőtől. Kutyaiskola,rehabilitáció,reggel mindig hajnalban gyakoroltuk az iskolában tanultakat.A páromat csak egy év múlva engedte magához.Végül 1,5 év múlva elértük a póráz nélküli sétáltatást,már nagy kutyáktól sem félt és a közlekedési eszközöktől sem.1 éve örökbefogadtunk egy kislányt /nekünk sajnos nem lehetett/ és minden azt hittem a legnagyobb rendben.Lucy nyugodt és kiegyensúlyozott volt,Október 23-án mégis valami történt vele mert egy vizsla kikergette a forgalomba mikor a parkban sétáltunk,ahova minden nap 4-szer mentünk,ahol a kutyabarátaival játszott önfeledten.Egy autó elütötte.

A fájdalmat nem tudom leírni,azt csak az tudja aki átélt már ilyet.Lucy életem 4 . kutyusa volt de elfelejteni soha sem fogom.4 kilót fogytam pár nap alatt és a depresszióm csak most 5 héttel a halála utá kezd oldódni.

3 hét múlva olvastam egy cikket egy heves megyei városról F-RÓL,egy menhelyről.A párom unszolására írtam M.ZS-nek a kapcsolattartónak .Leírtam a rövid történetemet és vártam a levelet mert a honlapon azt írták 1-3 napon belül válaszolnak.4 napon belül kaptam választ,hogy holnap ír.Hát az 2 nap múlva lett ,de hát ez nem probléma,De viszont amit írt azt nem tettem ki az ablakba.Azt írta minek sétáltatom póráz nélkül a kutyát a városban és reméli tanultam az esetből.Mivel elég rossz lekiállapotban voltam bőgtem egy sort és visszaírtam ,hogy nem vagyok felelőtlen kutyagazda,a parkban sétáltunk ahova naponta többször mentünk le.Erre azt a választ kaptam,hogy minek veszem magamra a dolgot ha nem így volt,és látja még nem dolgoztam fel a kutyám halálát ezért nem tudom elfogadni az ŐSZINTE KRITIKÁT.Mivel nekem írta magamra vettem,akkormár kaptama a jelzőket tőle, már voltam durcás és flegma.Érdekes én majnem egy hetet vártam a válaszadásra az első levelénél ,amikor már kicsit kevésbé választékosan reagált az érveimre akkor perceken belül tudott válaszolni.Ezt szóvá is tettem,hogy mi a fontossági sorrend,a kutyusok vagy a saját igaza.

Csúnyán fejeztük be a levélváltást ,sajnálom,hogy belementem .A végére odaírta,nyugodtan aludhatok többet nem fog írni.Aki ismer tudja ,hogy konfliktuskerülő vagyok,de azt álmomban sem gondoltam,hogy ez lesz belőle.Hozzáteszem én semmilyen jelzővel nem jellemeztem őt és mindig a tényeket írtam le.Egy menhely vezetőjének az legyen a célja,hogy a kutyusok minél elöbb szerető otthonra találjanak ,nem kritizálni a gyászoló gazdit.

Köszönöm,hogy meghallgattatok,de muszály volt leírnom,kiírnom magamból.

Részvétem neked is.

Neked sem lehetett könnyű.

Sajnos éppen ez az amit nem tudok feldolgozni, hogy én nem tettem meg mindent érte. És ezt nem értem miért. Nem értem, hogy miért utólag jövök rá erre.

Remélem igazad van és így kellett lennie. Jó lenne ebben hinni.

Mindent megtettél, ne emészd magad. Az én kutyám agytumoros volt, próbálkoztunk mindennel, olyanokkal is, amire sok pozitív tapasztalat volt, de nem segített semmi.

Végső stádiumban a kocsim elé lépett, és elütöttem. Na én tényleg megöltem, de hiszem, hogy ennek így kellett lennie, és mindennek oka van. Morbid módon megkímélt attól, hogy elaltassam.

Részvétem.

Rajtam, mint mindenki máson egy új kutya segített.

Sziasztok!

Egy hete altatták el a kutyám aki 17 és fél éves volt. Annyira hiányzik, de ami még szörnyűbb, hogy

iszonyatos lelkiismeret furdalásom van. Egyszerűen nem tudom magam túltenni azon, hogy megrövidítettem az életét.

Nagyon vékony volt már, alig látott, de jó étvágya volt. Felerősödtek a demenciás tünetei és nyár óta nem tudott járni sem. Emiatt és a demenciája miatt állandóan pánikban volt egész nap nyüszített. Éjjel még üvöltött is. ha tudott volna járni, akkor egész nap rohangált volna a lakásban, illetve le kellett volna vinni sokszor, mert csak akkor nyugodott meg. Interneten kértem tanácsot orvostól aki javasolta a nyugtatót és a Karsiván gyógyszert.

A nyugtató sajnos alig használt. Volt, hogy csak fél órát aludt és utána újra elkezdett nyüszíteni. Ha rájött ez a demenciás állapotból fakadó pánik, akkor bepisilt, bekakilt.

Törölközős segítséggel sétáltunk volna, de már az sem ment, mert körbe-körbe járkált. Nem akartam már ismét orvoshoz vinni pedig sokszor elhatároztam, hogy elviszem emiatt, hogy nem alszik és demenciás, de hónapok óta a szemészetre jártunk mert a szemével is gond volt és annyira félt már az orvosoktól.

Az mindig ott volt a fejemben, hogy a Karsivánt ki kellene próbálni, de nem tudom miért mégsem vettem neki. Ezt máig nem értem. Valószínű annyira ki is voltam már, hogy nem tudtam kipihenni magam, hogy már nem tudtam tisztán gondolkozni.

Nem találok más magyarázatot arra, hogy én aki mindent megtettem mindig a kutyámért még többet is mint sokan mások, akkor most miért adtam fel. Nem értem. Az altató orvosnak is mondtam ezt a gyógyszert. Azt mondta, hogy írhat fel, de az sem csodaszer. Lehet, hogy segít, de lehet, hogy nem. Emiatt sem hittem el, hogy ez segíthet neki. Aztán elaltatták a kutyám, elhamvasztottuk és én utána elkezdtem keresgélni a német fórumokon a gyógyszerről.

90 % nagyon jókat írt róla. Segített a demenciás tüneteken, sőt újra járt a kutya, mert a hátsó végtag gyengeségen is segít stb. Volt akiknek nem jött be, de az a kevesebb ember volt. Bennem meghűlt a vér és én azóta sem térek magamhoz. Nem értem, hogy hogy ölhettem meg a kutyám, ha volt segítség? Miért nem próbáltam ki? Még élhetett volna talán boldogan a kutyám. lehet, hogy csak fél évig, de ezt nem tudhatom. halála előtt is nézegettem a német fórumokat, de akkor nem ennyit és valahogy akkor nem is tudatosult, hogy milyen jó gyógyszer lehet ez.

Iszonyatos bűntudatom van és nem tudom feldolgozni, hogy miért adtam fel? Ennyire ki voltam, hogy nem tudtam gondolkozni tisztán? Befolyásoltak valószínű a családtagok is, de miért hallgattam rájuk?

Úgy érzem ezzel nem tudok élni, hogy úgy lemondtam a kutyámról, hogy nem próbáltam meg mindent. Hogy lehet ezt kibírni?

Szeretett kedvencünk elvesztésének legszörnyűbb módja. Engedd a könnyeidet és gyászold, mert ez természetes.

Aztán próbálj a szép emlékekre, élményekre koncentrálni Vele kapcsolatban. És tudom, hogy most gondolni sem akarsz rá, de helyet kell adj a szívedben és a házadban egy kiskutyának.

Képtelenség nélkülük élni...

Az adatlapomon az első kép Neked és minden kutyusát elvesztőhöz szól...

Sziasztok!

Megjöttünk Pestről, túl élte a műtétet. Egyszerre kettő nyaki gerincsérvet műtöttek nála, de még így is maradt három. Két évvel ezelőtt még csak egy volt. Amikor ezt megmondták, majdnem sokkot kaptam.

Az állapota nem javult, de nem is romlott semmit. Szerintem a hátralévő életében már tényleg csak öleb lesz, mert nagyon nehezen jár. Le a kalappal az orvosok előtt, nagyon nagy szaktudással rendelkeztek.

Kedves Málnafagyi! Nagyon-nagyon sajnálom a kutyusodat és Téged is. Kívánom, hogy minél hamarabb találd meg a lelki békédet. Tudom nem egyszerű.