Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Az én drága kiskutyám tegnap hajnalban hagyott el örökre. 15 éves volt súlyos szívbeteg, epilepsziás. A helyi állatorvos gyomorrontás tüneteire gondolt, adott injekciót de semmi nem változott. Másfél nap után se javult, este rosszul lett miután 7 fele hazaértem. Sos-be hívtam a helyi orvosokat, ügyeletet keresve stb. Egy vette csak fel, aki lebaszta a fejem miért 7 után keresek orvost majd lebaszta a telefont. Végül egy másik városba élő dokit értem el, aki korábban kezelte sürgősségibe fogadta. Minden igyekezet ellenére az éjjel során összeomlott a keringése és a kicsikém a karomban halt meg. Kimondani se tudom mennyire fáj.

Tiszteletem mindenkinek! Nagyon nehezen szántam rá magam, hogy írjak, de annyi biztató szép hozzászólást olvastam, így én is megírom a nagy bánatom.

2 hónapja lesz hamarosan, hogy az én tündéri kiskutyám Picúrom hirtelen elment, itt hagyott. Utcáról befogadott kutyuskám volt, lehetett akkor 1 éves, keverék kutyus.Ez 2008-ben történt. 8 szép évet adott, családtagnak számított. Ami csak létezett, mindent megadtunk neki. Egy tündéri kis bohókás kutyus volt. Sajnos 2015-ben kezdődtek a problémák. Éppen így nyár időben. Hasmenéssel, majd kapott valamilyen injekciót, ami után a kis nyaka tele lett csomókkal. Szóltunk az állatorvosnak, annyit mondott, ez allergia, el fog múlni, ne aggódjunk. Csak sajnos nem múlt, egyetlen egy állatorvos van nálunk, aki felszerelt rendelővel rendelkezik. Elvittük hozzá, kértük, ultrahangozza meg, mert valami nincs a kiskutyával rendben. Annyit mondott, nem tudja ez mi, majd a másik alkalommal már allergia volt.Sajnos, az ultrahangot, a labort elutasította. Akkor adott Medrolt, attól szép lassan vagy is fél év alatt elmúlt a csomó, de a kis nyaka továbbra is teljesen megduzzadt. Mi már annak is örültünk, hogy nincsenek csomók. Csak sajnos ez év junius 11-én, minden jel nélkül, kint szaladgált a kerítés mellett, ugatott a többi kutyával, majd hirtelen csend lett. Mire a férjem kiment, féloldalasan feküdt, de felkelt, és bejött a lakásba. Vasárnap volt, így sajnos sehova nem tudtuk vinni. Hétfőn elvittük az állatorvoshoz, aki akkor már nem utasította el az ultrahang vizsgálatot, annyit mondott, semmi baja ennek a kutyának.De kedden vigyük vissza a rendelési időben. Mi napközben láttuk, valami nincs rendben, mert az a drága kutya, aki imádta a hasát, kedden már nem fogadta még a fogkeféjét sem el. Megint valami injekció, mint utólag kiderült, Algopirin volt. Sajnos, szerdán nem rendelt, a kicsi állatkám mind rosszabbul lett.Nagyon lihegett, előtte napokban rengeteg vizet ivott, de szerdán már kevesebbet. Éjjel fél 10-kor felhívtam, nagy bajra gyanítunk, elutasított, hogy reggel vigyük be a rendelésre. Ekkor öklendezett. majd erősen hányt.Éjjel 1 óráig fent voltunk, figyeltük, kicsit megnyugodott, de egész este, furcsán viselkedett. Kiment, amit addig soha nem tett egyedül, elbújt, alig találtuk meg. gondoltuk, melege van. Hagytuk kint pihenni, de szép lassan bejött.Minden reggel 5-kor mentünk vele a dolgát elvégezni. Sajnos, akkor már nem élt. Hideg volt, meg volt meredve. Azóta kiszakadt a lelkünkből egy darab. A férjem nem egy síros ember, de reggel 9-kor zokogva temettük el. Reggel sírva kelek, este sírva fekszek, és ami most jött elő nálam, annyi mindent olvasok, attól félek, egyáltalán valóban meghalt? Persze az orvos délben hívott, miért nem vittük a kutyust, de nagyon meleg lévén, akkor mi már eltemettük. Most azóta is gyötör a lelkiismeretem, tényleg meghalt? Ilyen hirtelen? Mi okozhatta a halálát.Hiszen semmi olyan változást nem vettünk nála észre, csak az utolsó 3 napon, ami indokolttá tette volna, hogy olyan beteg!!!Nem tudom, mikor lehet ezt a fájdalmat kiheverni? Borzasztó lelkiismereti válságban vagyok, ha fent maradok vele, lehet, meg tudtam volna menti? De annyira bíztunk, hogy valóban igazat mondott az orvos. Óriási csalódás ért. Már csak abban tudjak megnyugodni, egy megmerevedett kis jószág, aki hideg volt, órák alatt figyeltük, valóban meghalt??? Ne nevessen ki senki, de nekem sok kutyuskám volt, de talán Ő volt az, aki a legkedvesebb volt. Régen még nem altatták el az állatokat, legalább is vidéken nem, az előző kutyusom 16 évet élt, Ő volt az egyedüli, annál évekig gyötört a lelkiismeret, mert én voltam vele, mikor el kellett altatni, de annál biztos voltam, mert a kezemben halt meg. Sajnos a Picúrom már nem várt meg, és ezért gyötrődök, valóban megállt a kis szíve? Orvostól nem merek ilyen dolgot megkérdezni, mert félek, bolondnak néznek. Most úgy érzem, soha nem fogok tudni megnyugodni.Szeretném, ha valaki válaszolna , hátha egy kis nyugalmam lenne. Legyen mindenkinek szép a napja!!!

:(

[link]

Hasonló az esetem a Tiédhez. Nekem is két kutyusom volt, az egyik 4 évvel ezelőtt halt meg. Egy kicsit könnyebb volt elviselni mint most, mert ott volt a másik, Ő vigasztalt. Azonban szerintem ez más helyzet mintha „új” kutyád lenne.

Egy másik kutya befogadását azért vetem el kapásból, mert tudom, hogy az én angyalkám nagyon szomorú lenne, ha az Ő otthonába, az Ő helyére idehoznék egy „új” kutyát. Annyira boldog volt itt, olyan nagyon szerette az otthonát, engem, hogy ha ezt megtenném, nagyon szégyellném magam. (Én is nagyon szomorú lennék, ha adott esetben az én kutyuskám, akár csak egy kicsit is, de egy másik gazdit szeretett volna.) Ha az élet úgy hozza, hogy meg kell mentenem egy állatot, akkor esetleg…de hogy mennyire szeretném őt, azt most el sem tudom képzelni…

Ismerve magamat, én is úgy érzem, hogy ez egy örök seb lesz a lelkemen, ami időről-időre felszakad. A halálának a körülményein tépem magam állandóan, ami miatt lelkiismeret furdalásom van, ami miatt nem tudom elengedni. Ez még száz év múlva is fájni fog.

Valóban érzelmi hullámvasút az egész, mint ahogyan Nebyyy írja. Számomra az esték, az éjszakák kritikusak, nyilván azért mert napközben jobban el tudom terelni a gondolataimat. Persze, a szívemen egy hatalmas kő csücsül állandóan még akkor is, amikor éppen nem Őrá gondolok.

Ha gondoljátok, nézzétek meg ezt a filmecskét egy mentett kutyusról, a csodás életéről, a szeretetről, háláról, majd az elengedésről szól. Én végigsírtam, de nagyon szép, valahogy így érezhetnek ők... <3

[link]

Kereken 10 éve altattam el az egyik kutyusom, rá 3 évre a másikat.

Nem akarlak elkeseríteni, de a mai napig nagyon fáj, nincs olyan hét, hogy ne jusson eszembe. Ahogy olvastam amit írtok potyogtak a könnyeim. Én azt gondoltam, hogy az a megoldás, hogy ne legyen többé kutyám, de szerintem tévedtem. Ha utána rögtön lett volna másik, akkor lehet nem kínozna még mindig ez az érzés.

Jó lenne, ha így lenne.

Te hogy vagy? Visszaolvasgattam és láttam, hogy nem rég vesztetted el a kutyusodat. Én még mindig nagyon rosszul, egyszerűen csak az utolsó két hét emlékei jutnak az eszembe, amelyek iszonyatosak voltak: a leépülés, a lassú halál...

Borzasztó volt.:(((

Annak a napnak az estéjén, amikor az én kicsi angyalom elment, álltam a terasz ajtóban és néztem kifelé a kertbe, az égre. Hirtelen, az üvegen túl, elém repült egy kismadár és szem magasságban kb. 5-6 másodpercig repkedett előttem. Még gondoltam is magamban, hogy ez a kis buta itt kószál ahelyett, hogy aludna már, mint a többi madár.

2 nappal később, szintén alkonyatkor, eső után egy gyönyörű szivárvány jelent meg a kertünk végében. Olyan szívszorítóan szép volt, hogy le is fényképeztem.

Szeretném azt hinni, hogy az én drága angyalkám jött el hozzám elbúcsúzni, megnyugtatni, hogy a szivárvány hídon egy csodálatos világba távozik…

Köszönöm! Rég volt,kihevertem, de emlegetjük még sokszor

A szemei viszont ma is elöttem vannak ahogy feküdt a kerekes ágyon és bizonyára bízott bennem hogy segitek rajta

Aztán dog tenyésztők mondták, hogy előfordúlt velük is és hogy ez a nagytestü kutyák "rákfenéje"

Ez az élet sora!

"Egy régi legenda szerint ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál.

Itt a Szivárvány hídon túl már nincs betegség, és ismeretlen a kín és a bánat.

Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik. Aztán, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél... Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan.

Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól!"

Mi hat eve altattuk el a kutyusunkat, de rettenetesen sok ido volt mire megbekeltem. Nagyon rossz volt hosszu honapokig.

El fog mulni, a fajdalom elmulik. Tudom h most iszonyatos, de idovel jobb lesz. En is csak sirtam es sirtam ejjel es nappal egyarant, par napig dolgozni se tudtam menni. A kutyus pedig itt fekszik a kertunkben, hazahoztuk ot es eltemettuk, mindketten sirtunk az urammal :(

Nem, nem! Jól döntöttél. Jobbigy mint kinlódni sokáig

Gondolj bele milyen álságos az emberiség

A halálos beteget hagyják kinlódni az utolsó percig,mig egy "állaton" megkönyörülnek és segitenek rajta

Kutyácskám 10 éves volt mikor egyik naprol a másikra meghalt gyomorcsavarodásban.

Későn ismertem fel, későn vittem orvoshoz, mikor visszamentem csak a nyakláncát adták vissza

Nem élte túl a műtétet.

Bőgtem mint egy kisgyerek amikor lementem az alagsorba és lecsuktam a még nyitott szemeit

Volt jónéhány kutyás ismerősöm akik elaltatták a kuttyot,minthogy hagyják kinlódni

Nem ölted meg! Segítettél neki megszabadúlni a kínoktol!

Nebyyy, tudom, hogy egyszer vége lesz minden életnek. Az utóbbi években rettegtem ettől a pillanattól...és mégis eljött. Nem tudtam rá felkészülni lelkileg, őszintén szólva azt gondoltam, hogy könnyebben el fogom fogadni, hogy mennie kellett, de nem így van. Mivel öreg volt a kis drágám, nagyon sokat kellett róla gondoskodni, vigyázni minden lépésére. Ezt tettem nap mint nap és Ő szerette, hogy vigyázok rá, szerette, hogy biztonságban van mellettem. Mi ketten voltunk egymásnak, Ő nekem én Neki. Amikor az utolsó reggelen meglátta az idegent, az orvost, azt gondolta, hogy majd megvédem.,,de nem ezt tettem...megöltem…

Úgy érzem, így utólag, hogy még nem akart menni, maradni akart…velem. Talán félt attól, hogy elszakad tőlem örökre.

Féltem Őt most is; hol lehet? egyedül van? Biztosan szomorú. Ezek a gondolatok járnak a fejemben. Ha tudnám, hogy boldog és gondol rám és szeret és megbocsátott, akkor biztosan megnyugodnék.

Köszönöm, hogy írtál.

Nagyon bátor és szeretet-teljes döntést hoztál, és ezt biztosan Ő is így gondolja. Csak nekünk nehéz már, akik itt maradtunk. De nekünk nagyon. Minden nap kisírom magam én is, annyira fáj... :( Magukkal vitték a lelkünk egy részét, de az övék velünk marad. <3 És egy csodás élet emlékei...

"Ha eljő az idő, engedj utamra.

Idővel belátod: jót teszel velem.

Bár többé nem ugrálhatlak körül,

Fájdalomtól, szenvedéstől megkíméled lelkemet.

Ne fájlald, hogy épp neked kellett erről döntened.

Társad voltam, s te társam voltál, töröld le hát a könnyeket!" <3

Ma éppen két hónapja…

Hajnalban, már pirkadt, kinyitottam az ajtót, mert láttam, hogy vágyik a kinti levegőre… Hasalt a kedvenc párnáján, amin olyan édesen és kényelmesen szundikált sokszor. Felállni már nem tudott pár napja. Amikor kinyitottam az ajtót, ő felnézett az égre, s a tekintete odaszegeződött. Hosszú másodpercekig csak nézte, nézte…

Reggel, 9.15-kor halt meg. Én döntöttem az élete felől, ami miatt örökké lelkiismeret furdalásom lesz. Riadt volt a tekintete amikor érkezett az orvos, de már nem tudott ellenkezni. Talán küzdeni akart még... Ketté hasad a szívem ebbe az emlékbe…

Úgy szeretett ahogyan még senki nem szeretett engem ezen a világon, még a gyermekem sem. 14 év szeretetet adott nekem, aminek hiányába az elmúlt 2 hónapban naponta belehalok.

Nagyon hiányzik az öreg, ősz pofija, a finom, selymes kis bundája, a huncut nézése…

Időnként, amikor már úgy érzem nem tudok küzdeni a könnyeimmel, elbújok, és a fájdalom, amit érzek legbelül, artikulálatlan nyöszörgésben tör fel belőlem. Számomra az élet értelmét vesztette, minden szürkévé változott, minden érdektelen. A gyönyörű május ezt hozta, örök boldogtalanságot és örök fájdalmat.

Nem lesz másik kutyám mert minden egyes lényben csak Őt keresném és az emlékét nem csalom meg soha. Szeretlek drága kis Linyocskám, kérlek bocsáss meg nekem!