Meghalt a kutyám (beszélgetés)

Kedves Ata 06!

Nagyon szépen köszönöm a reagálásodat,a vígasztaló szavaidat!Végigbőgtem..most jöttem be a sírjától..elmondani nem tudom,mekkora a fájdalmunk..nem érdekel semmi..őt akarom újra..úgy érzem,hogy ekkora fájdalom még nem ért emgem,pedig veszítetem el hozzám közel állókat..én is meghaltam,nem tudom,hogyan tovább..tartanom kellene a lelket anyukámban és az öcsémben is..de nem megy..a tásramat, a kis barátomat veszítettem el..mindig az utolsó napokra gondolok,amikor szenvedett az én gyönyörűségem..egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből..ahogy nézett rám az okos barba szemeivel..hogy segítsek rajta..milliószor elnézést kértem tőle,hogy nem tudtam rajta segíteni..miért ilyen kegyetlen az élet???

Kedves Bubu! nagyon sajnálom a kis drágádat és Titeket is! :'( Sajnos a szívelégtelenség nem gyógyítható. Embereknél is csak a szívátültetés a megoldás, ami a kutyusoknál eddig nem megoldott.

Ha korábban észre veszítek, esetleg valamivel ki lehetett volna tolni az idejét, de ha nem volt tünete, kinek jutott volna eszébe? Hacsak nem az orvosnak kellett volna eszébe jutni, ha mentek az éves vizsgálatokra. Ne hibáztasd magad!

Ő már odaát vár titeket. Ha eljön a Ti időtök ,akkor találkoztok majd újra egymással!

Legyen neki könnyű a föld! :'(

[link]

Sziasztok!

Tegnap ment el örökre a mi kiskutyák,Pisti.11 éves volt.Pici korában került hozzánk,velünk nőtt fel,teljes családtag volt.A mi kis tacsink.Imádtuk..Velünk aludt,nagyon okos,kedves,aranyos kiskutya.Megértett mindent..Mindent úgy alakítottunk,hogy neki jó legyen..utált egyedül lenni,mindig volt vele valaki itthon..imádott autózni,többször vittük magunkkal..gyönyörű kutyus volt,hatalmas barna,értelmes szemekkel.szinte megszólalt..hatalmas lelke volt,nagyon ragaszkodó..Péntek éjjel nagyon köhögött.Szombat reggel kihívtuk az állatorvos.Március 15-e volt.Azt mondta,hogy megfázott.Megvizsgálta,kapott antibiotikumot.Nem nyugodtam meg..Délutánra nem javult,bevittük az állatkórházba,ahol megvizsgálták,kapott vízhajtót,steroidot.Hétfő estére előjegyeztük szív ultrahangra,mert nem tudták,hogy megfázott,vagy a szivével van baj.Utána jöbban is lett,megint játszottunk este,jókedvű volt,evett,ivott is.Viszonylag jól telt az éjszaka,de figyeltem,kisértem mindenfelé,bebújt mellém,ahogy mindig szokott.Reggelre megint rosszabb lett..fulladt,köhögött..irány vissza az állatkórházba..megvizsgálták,megint kapott injektciókat..egész nap aludt,evett,ivott is..picit megnyugodtunk..másnap délelöttre nem javult..nem tudtam kivárni az estét,berohantunk az állatkórházba,ahol soron kívül megcsinálták a szív ultrahangot..és jött a böbbenetes hír..szívelégtelenség,nagyon súlyos..de az én drágám hősiesen kivárta a vizsgálat végét..pedig nagyon fulladt,már a nyála is folyt..zt mondta az orvos,hogy azonnal el kell kezdeni gyógyszert adni neki..rohantunk haza..az autóban csak bújt hozzám,nagyon gyenge volt..én végigbőgtem az utat..megérkeztünk,de már alig tudtam a kocsiból kiemelni,annyira gyenge volt..a karomba hoztam be,letettem a teraszon,ahol szeretett lenni..próbltam beadni a gyógyszereket,amiket az kiváltottunk,de nem tudtam beadni..elidult a szobába,de már alig tudott menni..mégis valahogy bement a kedvenc helyére..az ágy elötti szőnyegre,ahol szeretett feküdni..ott halt meg..elmondani nem tudom,hogy mit érzünk..csak sírok és sírok tegnap óta..elviselhetetlen a hiánya..fel nem tudom fogni,hogy nincs többé..eltemettük a kertbe,ültettünk virágokat a sírjára,van egy kis kereszt is,rajta a neve..égnek a mécsesek..egyszerűen nem tudjuk elhinni,hogy nincs többé..minden rá emlékeztet..itt van még a kis tálkája vízzel..a másik kis tálkájában az étele,amit meghagyott..és a rengeteg kis rágcsái,amiket úgy szeretett..meg a kedvenc,kis pokróca,amin aludni szeretett,amivel betakargattuk..ő volt a mi kisgyerekünk..borzalamas érzés,hogy nincs többé..nem kisér ki reggel és nem vár haza este..várjuk a nap minden percében,hogy kisétál a szobából,hogy elénk jön,hogy odabújik..de nincs sehol..ő volt,aki mindig felvidított,aki megvígasztalt,ha bajom volt..anyukám nyugdíjas,vele volt egész nap,amikor az öcsémmel dolgoztunk..nagyon szerették egymást..féltem anyukámat,hogy hogyan dolgozza fel a kiskutya elvesztését..hogy tudunk ezen túllenni?hogy találunk megnyugvást?én magamat hibáztatom..mi lett volna ha korábban viszem?miért nem figyeletem jobban rá?az iszonyatos fájdalom mellet,még a bűntudattal is meg kell küzdenem..azért írtam le mindezt,mert olvastam sok sorstársam megható írását és hátha tud valaki segíteni ebben a borzalmas időszakaban..nem tudom,hogyan tovább nélküle..félek a felkeléstől..hiába várom,hogy jőjjön mellém..nem jön..mit csináljunk,hogy enyhűljön a fájdalom??köszönöm,hogy meghallgattatok!

Drága kicsi Benikém ma egy éve örökre elment.

Fájdalmas és keserves, hogy nincs velem. A remény maradt, hogy ha eljön az ideje mi még találkozni fogunk. Nem akarok másik kutyát, de az utcán már megállok és megnézem ha egy külsőleg hasonlót látok. Figyelem és arra gondolok, hogy Benike is így sétálna, játszana.

Az elmúlt egy év emlékére írtam ezeket a sorokat, kérem a Istent, hogy vigyázzon a kiskutyámra helyettem. Nyugodj békében Benikém.

Örülök, hogy Nálatok is volt aki segített felgyorsítani a döntést. A "sírok-nevetek" még nagyon sokáig így lesz, de idővel majd nem a halála jut főleg eszedbe, hanem a csodás együtt töltött napok.

Kívánom, hogy legyen nagyon sok örömötök a kis jövevényben, szerintem Bony is ettől boldog ott fent a szivárvány hídon túl...

Sziasztok!Köszönöm a vigasztalást!

Én teljesen összeomlottam,utáltam reggel felkelni és utáltam este hazamenni, szembesülni azzal, hogy nem vár otthon a drága.. A lányommal sokat beszéltünk róla, kell e másik kutyus, ha igen mikor, stb. Arra jutottunk, hogy nem tudunk, akarunk kutyi nélkül élni, mégha iszonyú is az elvesztésük, de a sorsra bízzuk, nem görcsölünk rá,anyagilag sem nagyon tudjuk most bevállalni stb, és majd meglátjuk. Amit tudtunk, hogy ha lesz csak, goldent szeretnénk. Nos az égiek nagyon akartak segíteni, Mikulásra kaptunk egy 7 hetes tünemény goldi kislányt! Most felváltva sírok és nevetek, nagyon édes pont olyan mint Bony volt, de Ő nagyon hiányzik. :(

Pontosan tudjuk mit érzel, nehéz megélni a hiányukat.

És nehéz okosat és vigasztalót mondani. Valóban többünknek egy másik kiskutya segített enyhíteni a fájdalmunkat. Azt is tudom, hogy ezt elképzelhetetlennek tartod, én is így voltam ezzel.

Nekem a férjem hozott haza egy kis picikét, akit egyáltalán nem vártam, észrevétlenül lopta be magát a szívembe.

Hidd el a drága kis Goldened is azt szeretné, hogy otthont és szeretetet adj egy másik kis jövevénynek, igaz, hogy Ő már nincs testben Veled, de onnan fentről figyel és türelmesen vár, mint mindig...

Megértelek, tudom mit érzel.

Én egy másik kutyával éltem túl.

Kedves Arek!

Hidd el, tudom mit érzel. Ezért is kérem, hogy higyj nekem, átfogod élni!!!! Amiket most átélsz mind jelek! Lehet, hogy Dömike ezzel mutatja meg Neked, milyen is volt a kapcsolatotok. Amikor lefekszel aludni, és már álmos vagy, csukd be a szemed, és gondolj Rá. Lásd magad előtt, hidd el menni fog. Lehet, hogy még nem vagy kész, lehet hogy mégjobban felkavarna most, és ezt Dömike tudja. Biztosan megkaptad Te is a választ, csak még nem tudod elfogadni, megérteni. Ezek a filmek sem véletlenek!!! Nekem például képzeld el, amióta Mona elment, mindig akkor kellett bekapcsolnom a Tv-t, ha a halál utáni életről volt szó. Ilyen, és angyalokról szóló cikkek kerültek a szemem elé folyamatosan. De először nem vettem észre.Mindig átléptem rajta, mert azt gondoltam, ez már kínzás. Aztán Halottak napján végig "kellett" néznem a Csodás álmok jönnek c. filmet. Előtte sosem láttam! Akkor megértettem mindent!!!! Elfogadtam, hogy Ő már csodás helyen van. És csak nekünk rossz. Azóta minden jelre figyeltem, és egyre könnyebb lett. Így sikerült Őt újra "látnom". Ettől még persze nem mondom, hogy nem fog fájni, de a lelked a gyógyulás útjára lép. Küldök később Neked majd privátot, hogy nekem mi segített!

Bárcsak egszer újra ölelhetném én is a kis Dömikémet! Most volt a szülinapom... csak ezzel az egy kívánsággal, még akkor is ha már csak álmomban lehetséges... :-(

nem kívánok semmi mást.....

sziasztok!

Nálam is már közel 1 hónapja nincs Dömike... csak a szívemben. Nehezen enyhül a fájdalom. A sors úgy hozta, hogy két kutyás filmet is néztem.

Az egyik: Hacsi, a leghűségesebb barát... cimű film volt, Halottak napján. Az első perctől az utolsóig végig sírtam. A másik tegnap a Marley meg én. Ezt is végig zokogtam. Nem tudom, hogy honnan van még mindig könnyem... én még nem értem, miért... Nem kaptam meg a választ. Hihetelten ahogy, és amiért elveszítettük a mi kis bundás macinkat....nem értem miért, miért, miért.... egyszer valaha megkapom a választ?! nem tudom....

Köszönöm Nektek!!!!

demon555: Sírtam én 2 héten keresztül annyit, mint még soha életemben. Ha láttál volna, azt gondoltad volna Te is, hogy pszichiátriára kell azonnal vinni. Sírva keltem, és feküdtem, és álmomból is ébredtem könnyes szemmel. Volt, hogy levegőt nem kaptam a sírástól, de valóban igazad van, ez kell!!!!!Aztán mikor az embernek el fogy a könnye, akkor kezd el gondolkodni. És már nem csak saját magát sajnálja, hanem megérti a történteket. A legnehezebb azt volt elfogadni, miért csak ennyi időt kaptunk. Legalább egy teljes évet megéltünk volna együtt. Úgy keltem fel reggelente, hogy "tavaly ilyenkor még nem éltél, most pedig már nem élsz". Borzasztó volt!De tényleg azt mondom , hogy ezen át kell menni, és valóban könnyebb lesz idővel. Még akkor is, ha már semmi nem lesz ugyanaz, az élet megy tovább!És, ha arra gondolunk, hogy Ők már csodás helyen vannak, akkor onnantól nem a múltban élünk, hanem várjuk a viszontlátást! Minden esetre tényleg valamelyest segít ez a fórum az első napokban (köszönöm Atának).Remélem, akit ilyen tragédia ér, idetalál vígaszért.

[link]

Minden jót Nektek, szép napot!!!

Köszönöm mindenkinek az együttérzést. Tegnapi napig a családon kívül nem beszéltem erről senkinek. Inkább dolgoztam reggeltől estig. Köszönöm, hogy Nektek elmondhattam.

Valaki kérdezte.. "Dehát mi baja volt Dömikének?"

Ezt én sem tudom... mivel a dokihoz is az éves oltás miatt mentünk, látszólag nem volt beteg, nem láttunk rajta semmit. Ugyanúgy evett, játszott, kedveskedett... mint mindig... amíg el nem indultunk orvoshoz.

Anyukám mondta ma sírva:.. aznap mivel dokibácsihoz mentünk törölgette Dömike szemét vattapamaccsal (egy kis csipa...) , hogy tiszta legyen... Dömike ezt nagyon szerette (gondolom viszketett neki) és ő hálából nyalogatta Édesanyám kezét.... Szerették egymást....ez volt az Ő búcsújuk! :-(