Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Én nagyon megértelek:((

Persze, az ismerőseidnek könnyű azt mondani, hogy el kellene felejtened de ez nem olyan egyszerű...

Valószínű azok még nem szerettek állatot...

"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."

Anatole France ...

Az Én Cirmókám 18 évet élt szeretetben közöttünk, családtag volt...soha nem felejtem el:((

Már 6 éve volt hogy nincs közöttünk, de most is nagyon fáj, bár a fájdalom enyhült ahogy az idő telt...de az első év kegyetlen volt:((

Köszönöm!

A Te cicád is biztosan boldog volt!

Köszönöm, elolvastam. Összeszorult a gyomrom.

Mindent megtettél jó gazdija voltál, boldog életet élt a kutyusod, erre gondolj! Én is így próbálom feldolgozni a cicám elvesztését.

"A Szivárvány Híd

Valahol a Mennyország és a Föld között létezik egy hely, amelyet Szivárvány Hídnak neveznek.

Ha egy állat, aki nagyon közel állt valakihez a Földön, örökre elmegy, a Szivárvány Hídhoz kerül. Legelők és dombok zöldellnek mindenütt, ameddig a szem ellát. Kedvenceink itt egész nap játszhatnak és futkározhatnak. Mindenük megvan: rengeteg ennivaló, friss víz, ragyogó napfény. Sosem fáznak, nyugalom és béke veszi körül őket. Minden állat, aki beteg és öreg volt, visszanyeri egészségét és fiatalságát, a sérült, béna állatok újra épek és erősek, pont mint amilyennek emlékeinkben látjuk őket. Az állatkák önfeledten boldogak. Egyetlen dolog árnyékolja be örömüket: mindnyájuknak hiányzik az a különleges ember, akit hátrahagytak a Földön.

Együtt szaladgálnak és játszanak, mikor egy napon az egyikük hirtelen megáll és a távolba réved. Élénk szemei fürkésznek valamit. Törékeny teste megremeg, majd hirtelen szaladni kezd, elhagyva társait. Szinte repül a zöld fű fölött, lábai egyre gyorsabban viszik.

Aztán észrevesz téged. Rég nem látott kedvenced boldogan öleled magadhoz. Soha többé nem váltok el. Örömteli puszik az arcodon, kezeiddel újra megsimogatod kedves fejét. Még egyszer kedvenced csillogó szemeibe nézel: elvesztetted őt, de szívedben mindvégig ott volt.

És átkeltek együtt a Szivárvány Hídon..."

Paul C. Dahm: A Szivárvány Híd

Köszönöm!

Sajnálom a kutyusotokat! Azt el is hiszem, hogy szörnyű volt! El fogom olvasni a cikkedet!

Köszönöm, ez ad némi nyugalmat, hogy azt mondod: nemsokára viselhetőbb lesz.

Köszönöm!

Igyekeztem boldoggá tenni. ...de Ő szerintem jobban csinálta. :-))) Boldognak láttam, de szerintem Ő tett engem igazán boldoggá, olyan szeretnivaló volt.

Ölelgettem rengeteget - mindig is, de mikor tudtam, hogy rövid az idő, mégtöbbet - és igyekeztem úgy viselkedni, mint máskor, hogy a lehető legjobban érezze magát. Bár, amilyen okos volt és amilyen okos minden kutya (is), így szerintem akkor is érezte, hogy valami van a levegőben. Ami a bennem kavargó érzelmeket illeti, elfojtottam mindent. Azért, hogy ne stresszeljem le Őt és azért is, hogy legyen erőm végigcsinálni. Még az altatáskor sem sírtam, csak magamban. Na, de aztán estére leesett a tantusz, hogy elment és kiborultam - enyhén szólva. Nem térek magamhoz és még egy ideig biztos így lesz.

Jobb igy neki, ne emèszd magad!! Nagyon jól döntöttèl!!

Köszi, èn már túlvagyok rajta, 6 èvvel ezelőtt kellett elaltatni a spánielünket, szörnyű volt. 😢😢 van egy cikkem is a tèmában, olvasd el😧

Hamarosan könnyebb lesz, erről biztosîthatlak!

Köszönöm!

Nagyon sajnálom a cicádat! 18 év szép idő! Olyan szomorú, hogy szépen leélik az életüket, aztán a végén nem természetesen alszanak el, hanem közbeszól valami mocskos kór és meg kell hozni ezt a nehéz döntést. ...viszont szerintem kicsit enyhíti a rossz érzést az, hogy ezek a kis családtagok sokat élhettek, nem 5-6 évesen, vagy fiatalabban kell nekik elmenni. Persze semmi sem vigasz ilyenkor, csak mégis... nincs az az érzés, hogy esélyt sem kapott egy szép, hosszú életre. Persze ettől még nem könnyebb elengedni őket...

Nagyon megértelek! Kívánom, hogy az idő egyszer enyhítse a fájdalmadat!

Nagyon sajnálom és megértelek! Ezt tényleg csak azok tudják igazán átérezni, akik már átélték sajnos. Egyszerre jó és szomorú, hogy ez a csoport megalakult.

Nagyon átérzem, hogy az életed értelme volt a kutyus! Annyira hozzánőnek az emberhez és olyan különlegesek, hogy tényleg érzi az ember a pótolhatatlanságukat!

Látom, Ő is szép kort ért meg! Az én kutyám november 6.-án töltötte a 13. évét. A drága még ebben a korban is aktív volt, persze nem úgy, mint korábban, de a korát meghazudtolva rohant, mint a nyúl, meg a mocskos rákot leszámítva semmi baja nem volt. Annyira stramm kis állat volt, hogy az utolsó napokban is, mikor jól volt, szedte a lábait a lakásban, ha valami felkeltette a figyelmét, meg picit játszott is. Persze a gyengeség miatt kb. negyed órára korlátozódott az aktivitása.

Sajnálom szívből a kutyusodat! 7 hét még rövid idő a gyászban, megértem, hogy még mindig nem találod a helyedet. Valóban bénító, hogy nincsenek az emberrel. Hatalmas űr tátong a lélekben is és a házban is, az ember próbálja felfogni, de túl sok(k). Mint valami rémálom és csak fel akarunk ébredni...

Nem is tudom, mit is kívánjak, hiszen semmi sem nyújt igazán vigaszt. Valóban az idő az egyetlen gyógyszer! Biztos nagyon boldog volt Veled!

Köszönöm!

A megerősítést is köszönöm, ugyanis bizonytalan vagyok. ...bár az eszem azt mondja, így kellett tenni, mert Neki ez már csak szenvedés volt, nem rendes élet.

Én is sok erőt kívánok!

Véletlenül néztem be a fórumba, elolvastam az írásodat, nagyon sajnálom...:((

Én 6 éve veszítettem el a 18 éves cicámat, el kellett elaltatni, azt hittem bele pusztulok...nagyon átérzem a helyzetedet:(

Sok erőt kívánok a feldolgozásához!! Még ma sem dolgoztam fel...azóta cicát nem simogattam.

Van egy kutyusunk, bele sem merek gondolni mi lesz ha eljön az idő...

Sziasztok!

Bár' ne kellene ide írnom...

Nem tudok aludni, kattog az agyam, ki vagyok borulva. Még itt a kutyám, de holnap, (illetve jócskán elmúlt éjfél, szóval már ma), elaltatják a 13 éves havanese-met, akivel kölcsönösen nagyon szoros a kötelék. Most is itt alszik mellettem. Áttétes rákos és gondolom már a kora is közrejátszik a gyengülésében, valamint nagyon bánatos a kölyke miatt, aki 28.-án ment el. Szerintem ez is feladásra késztette.

Tudtam, hogy egyszer eljön az a nap, amikor mennie kell, de akkor is kiszakadt már most a szívem egy nagy darabja, főleg, hogy így kell távoznia, nem pedig szépen, az életben elfáradva elaludva. Egyedül az vigasztal (de valójában vigasztalhatatlan vagyok), hogy csak azért altattatjuk el, hogy megkíméljük a további szenvedéstől és nekem ez a legfontosabb!

Imádjuk egymást! Rengeteg emlékem van, de most képtelen vagyok elővenni őket. Sőt, most a jelen is fáj, mert minden az utolsó. Az utolsó éjszakánk együtt, utoljára vacsoràzott, stb. Ez a kín bénító! ...de sajnos ezt az érzést itt mindenki ismeri. Minden üres lesz itthon. Pedig itt van apám kutyája, meg a macskám, akiket szintén imádok, de az én kutyám a "főkolompos" mindig, mindenben, nyüzsgött amíg jól volt és most nem fog kopogni a körme a szobám parkettáján, nem tologatja majd a tálját, nem horkol majd, nem ugat majd, stb., nagy űrt érzek már most is. 12 éves korom óta velem van. Nem lehet csak úgy elengedni ennyi időt és egy ilyen csodás kutyát! Sokmindenen mentem és megyek át, megedződtem valamelyest, nem vagyok összeomlós fajta, de most kifordultam magamból, keserves sírás kap el, mikor egyedül vagyok és nem látnak. A kutya előtt mindent elfojtok, nem akarom stresszelni, azt akarom, hogy a nyugalmam őt is nyugtassa. Ma még erősnek kell majd lennem, amikor a doki átsegíti az örök életbe. Tartozom Neki ezzel, hiszen mindig velem volt ő is! Annyi minden kavarog most bennem, de nem tudom kifejezni.

Nagyon sok erőt kívánok Mindenkinek, aki elvesztette, vagy el fogja veszíteni a kutyàját!

Arnold, 25

Nekem hétfőn halt meg a kutyám. 13 éves volt. Lehetett rá számítani, hogy ez történik, mert tele volt a kis teste daganattal. Megműtettük, de nem segített, mert már áttétes volt. És ami megható: úgy halt meg, hogy be akart jönni a házba, kapart. Beengedtük, bejött közénk, és ott halt meg. Ami vigasztal, hogy boldog élete volt.

Én nem hibáztatom magam semmiért, megtettem, amit lehet, sajnos van olyan betegség amivel nem lehet felvenni a harcot, addig amíg élt, a legjobb életet biztosítottuk neki.