Leköpte, ezért felpofozta a gyereket (beszélgetés)
Egyáltalán nem több; sőt a nullához képest mínusz 1000. Nem botcsinálta „iskolaőrök” kellenek az oktatási intézményekbe,
nem rendőrállami módszerekkel kellene kezelni a magatartászavaros gyerekeket, hanem gyógypedagógusok, iskolapszichológusok, pedagógiai asszisztensek segítségét kellene biztosítani. De mivel belőlük pont olyan kevés van, mint a lélegeztetőgépek mellé állítható szakszemélyzetből, létrehozták ezt a látszatintézkedést, ami mellesleg nem kis bérfeszültséget okoz a pedagógusoknál.
Nagy marhaság volt a „normál” iskolát összevonni a kisegítővel. Nem véletlenül voltak addig külön, mert az ottaniaknak nyilván speciális bánásmódra volt szükségük.
A közoktatás béka seg.e alatti színvonala köszönhető a tanárt, diákot, szülőt kizsigerelő NAT-nak, amit nem szakemberek, hanem magukat mindenhez értőnek tartók hoztak létre, és erőszakkal vezették be.
Na, pont ez jutott eszembe nekem is, meghallgatnám a másik felet is, meg a tanárt is,
de még mindig nem hiszem el a történetet.
Nálunk is volt kisegítő, de azokat a gyerekeket megfogta az osztályfőnökük. Csak elkiáltotta magát, a gyerek nevét mondva, akivel probléma volt a folyosón, majd magasba emelt mutatóujjal jelzett neki, a gyerek vigyázzba állt ott helyben.
Ez a tanár, egyébként egy lágyszívű nagyon rendes Úr volt. Egyszer-egyszer bejött hozzánk is helyettesíteni. Beszélgettünk, énekeltünk, a szigornak nyoma sem volt. De mikor kellett elővette a másik énjét is.
Mi a véleményem?
Ő még hisz a "makarenkói pofon" (orosz módszer - a tévét is ezzel javították meg) hatásosságában.
Saját sztori!
Volt még süldő koromban egy srác, aki többször fenékbe rúgott, amikor alkalma adódott rá.
Mivel született "pacifista" voltam, ezt egy párszor megcsinálhatta!
Amikor aztán elérkeztünk ahhoz a bizonyos "határhoz", akkor levertem, mint paraszt a karót!
Természetesen ilyenkor volt az, hogy maga alá pisilt az illető, meg elsírta magát, meg felszakadt az álla, mert a többség mindig megvárta azt a pillanatot, amikor elérkezünk ahhoz a bizonyos "PONTHOZ".
Mi ebből a tanulság?
Ameddig JÓ vagy, ameddig PACIFISTA vagy, addig sz*pathatnak ezerrel!
De mihelyst levágsz nekik egyet, meg felrúgod őket meg felkened őket a falra, akkor már a tenyeredből esznek!
Korán megtanultam, hogy a szép szóból, NEM értenek!
Miért várják meg, hogy kijöjjön belőlem az állat?
Mert primitívek! Mert megvárják, amíg elfogy az embernek a türelme! (Hozzáteszem a saját kárukra!)
És akkor utána én vagyok a "szemét bántalmazó"!
Sebaj! Egy fegyelmit így is megér!
Ha véres arccal is, de megtanulják, hogy kivel lehet szórakázni! (Azóta sem ismételték meg!)
Elnézést!
Nagyon rossz az arcmemóriám és szerintem Hajdú Steve és Feke Pali ugyan úgy néz ki.
És egyébként Feke Pali szerint nem Magyar a néger lány annak ellenére, hogy az Anyja Magyar, illetve itt született és itt él.
Tehát, még a stílusuk is azonos;)
Azért mégiscsak több, mint a semmi. Én gyermekkoromban olyan iskolába jártam, amit tönkretették azzal, hogy összevonták a kisegítővel. A folyosóra nem mertünk kilépni, mert bandákba verődve keresték az áldozatot és jól megverték. A tanárok is menekültek.
Fogalmam sincs, milyen a mai oktatás, de nagyon rosszakat hallok. Tényleg ennyire lesüllyedt volna a színvonal? És én még azt hittem, nekem volt sanyarú gyermekkorom azzal az iskolával, ahová jártam.
Gondolom, ha egyszeri eset lett volna, a tanárnéni sem engedi ezt az egészet. Mármint, hogy Hajdú Steve saját hatáskörben intézkedjen. Nem valószínű, hogy ez a gyerek csak a kiránduláson szellemült át.
Emlékszem nekem is volt ilyen ismerősöm. Még tizenévesek voltunk, és néhány barátommal elmentünk pecázni. Emberünk testvére is a baráti körbe tartozott, ezért az öcskös is jött velünk. A folyóhoz vezető út nagyobb része egy vasúti nyílt pálya mellett haladt. Mikor estefelé jöttünk haza, ez a marharépa fogott egy nagyobb terméskövet, majd a mellénk érő vonat ablakának nagy erővel nekidobta. Az ablak kitört. Azt a vonat sebessége miatt nem láttuk, ült-e valaki azon a helyen, az ablak mellett. Máig nem értem, hogyan úsztuk meg anélkül, hogy a rendőrség, vagy a MÁV munkatársai nem számoltattak el bennünket.
Javítom magam!
Nem Hajdú Steve volt a zsűritag hanem Feke Pál. Csak nekem ők teljesen egyformák;)
Remélem, ellátnak, bár eléggé félnek most mindenütt. Az én családorvosomat is csak az érdekelte, hogy lehet-e koronám, a bajom, amiért hívtam, jóval kevésbé.
Jó fogorvos sok mindenre képes, de még egy közepes. ;) Szurkolok!
A történettel kapcsolatban: szerintem ez népmese.
Számomra is furcsa. Bárki megállíthat buszt egy hídon, ajtót nyitnak neki, tanár rámutat a gyerekre?
Na és hogy van tovább a történet, mi következett? Hogyhogy nem lett más visszhangja, gyerekek, szülők, pedagógusok köréből?
Szerette volna ezt tenni, úgy álmodta :)
Nem az a lényeg, csak többen rácuppantak a pocskondiázására; szemmel láthatóan különös örömüket lelik benne. (Soha nagyobb élvezetük ne legyen!) Én így írtam volna ki a fórumot:
Mit gondoltok erről? Röviden:
- 15 évvel ezelőtt egy ember robogózott egy busz mellett.
- A buszból egy kisgyerek, akit ő menet közben meglátott, leköpte.
- Az ember megállította a kirándulóbuszt, felszállt, s kérdésére a tanárnő útba igazította.
- Az ember hátrament a kölyökhöz és lekevert neki egy pofont a köpésért.
A gyerek nyilván nem a konkrét embernek szánta, de tanulja meg egyszer, s mindenkorra: nem Kínában él, ahol egymástól kis távolságra mázas köpőcsészék vannak elhelyezve, és egy-egy felirat is felhívja a figyelmüket, hogy ne vaktában köpködjenek - nem sportszerű dolog célt téveszteni.
Az ilyen neveletlenek dobálnak kővel vonatokat, autópálya hídról autókat, nem egyszer halálos balesetet okozva. Szóval: jó helyre került a tasli. Ha az én gyerekem kapta volna, akkor is jó helyen lett volna. Bár ez kizárt, mert a fiaimnak ilyesmi eszükbe se jut a mai napig.
További ajánlott fórumok:
- Miért nem akarok gyereket?
- Mit gondoltok az olyan férfiról, aki választás elé állítja a nőt, hogy ha nem veteti el a gyereket akkor elhagyja?
- Miért akarsz gyereket? Elgondolkodtál már ezen?
- Aki nem akar gyereket ide!!!
- Nem akarok gyereket!
- Miért olyan elítélendő, ha egy nő nem akar gyereket, és nem is szereti őket?