Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Lynksys101!
Tavaly a barátnőm fia 45 pontos nyelvtan és 18 pontos matek felvételivel bekerült a Madáchba,mert a hozott kitűnő bizonyítványok sokat jelentenek ám pontszámban. Tudod,REMÉNY!!!!!!!
Szia, köszi, a Toldyt tudom, de az nekünk túl erős... Sajna a többi gimi nem gondol erre, bár nyilván a sulik-gyerekek többségénél ez nem gond. Pedig ma már hogy ilyen sokféleség van az oktatási rendszerben, nem szabadna az általános iskola hozzáállásán múlnia. Sajnos nekem a gyerek hasonlókat él át, mint amit lejjebb valaki leírt a Kempelenről, kapja a megjegyzéseket bent. Pedig ez sima általános, de én nem mondtam a gyereknek, hogy ne mondja bent, hogy felvételizik, természetesnek vettem, hogy nem kell titkolni, ha egyszer van amiből tehetséges. Egyik nap azzal jött haza, hogy az osztályfőnöke azt mondta neki órán, 'ha téged fel is vesznek, úgyis ki fognak rúgni, és majd a padlón csúszva könyörgöd magad vissza hozzánk.' Azt hiszem, ez minősíthetetlen.
Szóval én drukkolok a gyereknek, és büszke vagyok rá. A pontszáma szerencsére annyi lett, hogy ha nem is elit gimibe, de számára is megfelelő és érdekes 6 osztályosba gimibe van esélye talán mégis bejutni szerintem.
Szervusztok!
Gratulálok minden gyermeknek, akárhogy is, ez egy kemény megmérettetés, mindannyian nekifutottak és MEGCSINÁLTÁK. Szerintem ez a legfontosabb, a többi ezután jöhet.
A helyzetjelentésem:
Ma voltunk a József Attilában az értékelő lapért. Egy szavunk sem lehet a javításra, jóindulatúan pontoztak. A kedvencem a vadludas magyarnál: a szinesztéziát leírta, majd áthúzta és anesztéziát írt helyette... Ez van, szerintem túlpörögte, marad az 59 pont, így kereken 100 pontot visz.
A József Attilában kérdeztem, mi a szóbelire behívás határa. Annyit mondtak, hogy majd a jelentkezők függvényében húzzák meg, az első 300 (ha jól emlékszem, de lehet hogy 200?!) diákot hívják, tavaly ez 103 pontot jelentett. Febr. 22-ig nem tudnak semmit mondani az idei évről.
Az első helyes álma a II. Rákóczi biológia szaka is elég távolinak tűnik most...
Holnap fogad minket a Szinyei-Merse G. igazgató helyettese, meglátjuk mennyire találkozik az elképzelés és a lehetőség.
Nálunk szerdáig kell leadni a jelentkezési lapot, ha esetleg valakinek van biológia szakos gimnáziumról tudomása, Budaörshöz közel, nagy örömmel venném, ha megosztaná.
A következő fordulóig a legjobbakat mindannyiunknak!
Sziasztok!
Én is csatlakoznék a témához. A lányom most hatodikos, ő is megírta a felvételit: a magyar 46, a matek 30 pontos lett. Nem nagyon akar eljönni az általános iskolából, nehezen illeszkedik be új helyeken, kissé önbizalom hiányos. Viszont a suli nagyon vacak, az ő érdekében szeretném elhozni. Nem vagyok biztos benne, hogy egy nagyon erős gimivel jót tennék a lelkének. (Különben mindenből ötös tanuló, ő a legjobb az osztályban.) Szerintetek milyen a II. Rákóczi és a Városmajori Gimi? A II. Rákócziban kinéztem neki a most először induló 7 osztályos angol tagozatot. Mit hallottatok ezekről a sulikról? Tudnátok segíteni?
Előre is köszi.
Nem, nem készülünk ebbe a suliba. Csak azért linkeltem be, mert manapság nincs más lehetősége az aggódó szülőknek csak hasonlítani a csemete eredményét a többi felvételizőhöz.
Az iskolakeresőben azt is meg tudod nézni, hogy a sulinak milyenek az eredményei (OKTV, érettségi -emelt és sima-, kompetencia mérés) és ezáltal kb.-re arról is képet kapsz, hogy mennyire erős vagy gyenge.
Pagoto, láttam, amit belinkeltél, ez a szentendrei Móricz. Ismered az iskolát, ide is készültök esetleg?
Nálunk ez az iskola az, ami egyik lehetőségként szóba jön. Másik a Veres Péter Gimnázium Békásmegyeren. Ha valaki a Veres 4 évfolyamos részéről tudna mondani információkat, annak nagyon örülnék. A lányom nem szeretne sokat utazni, ezért sajnos nem jöhet szóba más gimnázium ezeken kívül. Pedig valahol egy középút kellene a gyenge Móricz és a nagyon erős Veres között.
A tavalyi hozzászólásokat is átnéztem nagyjából, de ezek a gimnáziumok nem kerültek szóba.
Mi a Baross Gábor Általános Iskolába járunk, na annál rohadtabbat kevésbé kívánok.
A nyelv a gyerek kedvence, akkor jobb ezt tudni.
Kerületi szinten nulla az oktatás. tróger bunkó kerület.
Batthyányba.
Ezt tudom a flevételiről:
Matek is magyar is 35 körüli átlag,
Legjobb magyar 50, legrosszabb 13
Legjobb matek 48, legrosszabb 9
Legjobb összpontszám 94, legrosszabb 28
Átlag összpontszám 74, medián is
215-en írták ott.
Az igazgatónő készségesnek egyáltalán nem volt mondható, amikor bevittem hozzájuk a papírt. Elküldtek, hogy mivel ők nem általános iskola, semmi közük hozzá, és nem tudnak segíteni. Két nap múlva, miután az oktatási központtal is beszéltem Győrben, már egy fokkal segítőkészebbek voltak és bevették a papírunkat.
A bejelentés után másnap a fél osztály oltást kapott, ami után az első óra testnevelés volt. Aki oltást kapott, nem tesizett. Többet között az én lányom sem. Egyest kapott, de csak ő, a többi nem.
Elvették a telefonját, és csak nekem adták vissza. Az osztályfőnök a többiek előtt kiabált vele, és azóta is folyamatosan célozgat, őszinteségről meg megbízhatóságról meg ilyesmiről.
És még csak három napja szóltunk :)
Még jó, hogy a gyerek poénra veszi és nevet rajtuk. Szerencsére nem túl lelkis.
Tudja, hogy a második félévben duplán jól kell teljesítenie, hogy abba ne lehessen belekötni, a többi meg nem érdekli, mert már nagyon szabadulna.
Szia Mirci,
nem akarom nagyon lehúzni a Kempelent, mert mi is nagy elánnal mentünk oda. Viszonylag jó helyen áll a bp-i gimik rangsorában, de az én lányom nem igazán találta meg a számítását ott. Személy szerint a nyelvoktatástól például sokkal többet vártam, és a 14 éves gyerek is azt érzi, hogy ez így nem lesz elég. Ezért váltunk most nyek-re.
Mivel nincs összehasonlítási alapom más nyolc osztályos gimikkel, csak saját megérzésre alapozhatok, valamint a gyerek igényeire, amik szerencsére elég határozottak :)
Mindenesetre most, hogy bejelentettük a távozást, elég csúnyán viselkednek vele a tanárok...
Kedves Morla!
Van valami oka,hogy elmentek a Kempelenből?
Annyira nem jó? Mi most felvételiztünk oda, de nekem kételyeim voltak eleve egy 22.kerületi iskolától,legyen akármilyen közel is.
Nálunk még mindig morog a gyermek, mert nem kapta meg a max. pontszámot a kávés feladatra. Lecsaltak tőle 2 pontot, ez maradt meg benne! :))
Az persze nem, hogy egy feladat d részét nem volt kedve felírni.. És az sem bosszantja, hogy kérte a feladat a számolás menetét 1 pontért, de azt nem írta oda. Fejben számolt- rosszul, így ott ugrott 2 pont. :(
Kiheverik, mi szülők többet rágódunk ezen!
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?