Középiskolai felvételi (beszélgetés)
A 10 nap nagyon extrém esetben is csak 8 iskolai napot érint, de mivel a tünetek megjelenésétől számolnak, ennél mindig sokkal kevesebb. Ha ebben a néhány napban nincsenek online órák, hanem csak simán kapnak otthon elvégezhető feladatot a diákok, az miért olyan nagy probléma? 7-8. osztálytól biztosan már nem kell otthon lennie a szülőnek a gyerekkel. (12 éves kortól táppénz is, tehát elvileg betegen is lehet egyedül otthon.)
Tényleg nem értem, hogy pl. miért kell középiskolás osztályt bent tartani az iskolában úgy, hogy 3 igazolt covidos volt közöttük (megtörtént eset).
Azért ha egy suliban csak egy-egy osztályt helyeznek karanténba azt néha nehéz megoldani, ha pl. évfolyambontásban tanulnak tantárgyakat. Inkább évfolyamokat lehetne.
Vagy félreértettem és sok osztályra gondoltál?
Mert tavasszal ide-oda mászkáltak? Az enyémek el voltak havazva rendesen a digitálisban.
Bocs hogy offolok, de a középiskolák, felső tagozatok pár hetes bezárásának milyen negatív hatása lenne a gazdaságra?
Miert nem maradnának otthon a középiskolások? Napközben órák vannak vagy feladat van. Este meg ne bandázzanak.
Tudom, elmászkálnak otthonról, de talán még az is kevésbé lenne kockázatos ha kisebb baráti társaságok, szerelmesek találkoznának pl. hétvégente mint így, hogy mindenki bejár.
Aki meg rendes körülmények között is lógós annak meg tök mindegy.
"...a középiskolások viszont akkor sem maradnának otthon, ha átállnának digitális oktatásra, így pedig az a kérdés, nagyobb kockázat-e: ha felügyelet alatt bejárnak az iskolába vagy ha nem mennek be, de nem is maradnak otthon. Hét hét van a szünetig, azt kell kibírni..."
Most ez a kormányzati álláspont.
Mert a büdös kölyök úgyis elmászkálna otthonról, legyen inkább az iskolaépületben napközben. :-(
Köszönöm a választ. Igen, tudom hogy sok tanár beteg a giminkben és így logikus lenne a teljes sulinak online.
Mint ahogy a Kőrösiben is van.
Persze, nem gócpont az iskola. Pff.
A teljes sulinak kérte, mert 10 tanár fertőzött, nem tudom, hány diák összesen.
De most nézem a híradót: az EMMI szerint az iskola nem gócpont, nyugodtan járhatnak iskolába.
Ó, bakker. Sajnálom az egészet ! Remélem valami csoda folytán fiad nem lesz beteg.
Lányom most mondta, hogy ma valaki hazament tőlük, mert kiderült, hogy tesójának pozitív lett a tesztje. Úgy tudom, tesó is lászlós.
Ami itt az országban folyik ezzel a határozat hozatallal az egy botrány. Minden késve, csúszik stb.
Nem tudod, az igazgató a teljes sulinak kérte az online oktatást, vagy a ti osztályotoknak?
Az orvos telefonon diagnosztizál tehát lehet enyhe tünete a gyereknek. Amúgy a fáradtság, aluszékonyság levertség is tünet. Tehát az összes kamasz gyanús.:)
Engem mondjuk pár igazolatlan óra se zavar, elvan az a bizonyítványban. Az egészség fontosabb. A szülőé, nagyszülőé is.
Nálunk 8 gyerek és egy tanár igazolt fertőzöttségét várták meg a harmadik karantén határozattal, az első határozatot már lejárva kapták meg a padtársak, a másodikat lejárva kapta meg az egész osztály az újabb fertőzéseknél, ezalatt végigment az osztályon és sajnos a szülők egy részén is, ők nehezebben vették az akadályt. Mi már szeptember harmadik hetétől játszottuk ezt, először a 8. osztály, 3 hétre rá a 6. osztály. Közben egy 7. is, de az minket nem érintett.
Nálunk csak akkor tudod otthon tartani a gyereket bármilyen indokkal, ha van róla orvosi igazolásod, különben igazolatlannak számít, a szülő most semmit sem igazolhat.
Fiam osztályában egy van, ma derült ki. Teljesen tünetmentes, járt is iskolába, igazából nem is tudom, miért tesztelt. (ÖSB)
Az osztályt hazaküldték, de előbb meghatározták, kik az igazán közeli kontaktok. Az ő adataikat továbbították a hatóságnak. Az osztálynak pedig a jövő hét végéig online oktatás.
Ami különben azért különösen jó, mert jövő héten matek OKTV, amit a suliban KELL megírni, ha valami részt vesz.
Nagyon igazad van!
Ráadásul ezzel még a januári felvételik megírását is veszélyeztetik. Vagyis nem lesz az sem eltörölve valószínűleg, csak vélhetően egy rakás gyerek majd nem tud elmenni. Szép kilátások :(
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?