Korkülönbség (beszélgetés)
Sziasztok!
En 32 vagyok, a ferjem 40. Nalunk ez az idealis.
Amikor 23 eves voltam a baratom 53 volt. De nos volt es csak a szexrol szolt az egesz dolog. 3 evembe telt, amig rajottem, hogy ez reszerol nem szerelem. En szakitottam vele, de a mai napig is tartjuk a kapcsolatot, bar szemelyesen nem talakozunk. Jo baratom lett, akivel meg tudok beszelni mindent.
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok nálatok, persze ha az exed másképp állt volna a családhoz, nyilván nem lettek volna problémák!
De még mindig azt gondolom, hogy ennek semmi köze a korkülönbséghez!
Aki alapból családcentrikus, az 50 évesen is az, aki pedig bulizós és csak a saját érdekeit nézi az fiatalon sem különb! Persze változik az ember az évek alatt, de az alaptulajdonságok végülis megmaradnak!
Nálatok is elég lett volna egy kis kompromisszum szerintem! Megbeszélni, hogy kinek mi az óhaja, vágya!
Szia, hogyan lehet ilyen fiatalon házasodni?:):)
1. Ez nem csak régen volt így?:S
2. Mit szólt a családod?:)
További erőt egészséget ,türelmet kívánok Neked! Az írásodból úgy érzem, jól döntöttél, hiszen a gyerekeid érdekeit tartod szem előtt, és hiába van Apa a háznál,ha a barátai fontosabbak a családnál.
Köztem és a férjem között 13 év a korkülönbség, a gimnáziumi évaim alatt ismertem meg, de akkor nem volt köztünk semmi, az érettségi után jöttünk össze, amikor már Ő is szabad volt. Azóta eltelt 41 év és jól élünk,hiszen mindketten nagyon jó géneket örököltünk, fiatalosak vagyunk, szerencsére szellemileg is .Szeretjük a gyerekeinket, unokáinkat, szeretünk utazni kirándulni.Arra pedig,hogy mi lesz később egyikőnk sem gondol! Ráérünk majd akkor keseregni.
Eeeez igen! :)
Nem volt ez kicsit korai még? :)
Nagyon szomorú amit itt leírtatok! Őszinte részvétem mindkettőtöknek! :(
Én is nagyon sokat gondolkodtam már azon, hogy ha - NE ADJ ISTEN! - a párommal valami történik, mi lesz! Mostani agyammal azt hiszem beleőrülnék, és nem hinném, hogy valaha is fel tudnám dolgozni! Rettegek mikor jön, mikor elmegy, hogy nehogy történjen vele valami út közben, amikor annyi a hülye az utakon!
Az ilyesmire azt hiszem nem lehet felkészülni!
Talán annyiból igen, hogy ha a párunk természetes úton távozik el, mondogathatja magának az ember, hogy ez az élet rendje!
Ha idő előtt megy el - baleset, vagy betegség miatt -, az már nehezebb dió lelkileg! :(
De ha azt vesszük, ez nem kor kérdése! Bárkivel megtörténhet! Mindig benne van a dologban, ha 50 éves az ember, ha csak 23!
Éppen ezért, ha együtt vagyunk, akkor boldogok vagyunk és örülünk a kevésnek is!
Persze nyilván ez nem vigasz senkinek, de azt hiszem másképp nemigen lehetne elviselni valaki elvesztését!
Minél több boldog pillanatot kell együtt tölteni, mert visszagondolva, ezek adnak majd erőt az embernek, ha eljön az ideje, hogy valakinek menni kell!
Persze én is csak beszélek itt nagy okosságokat, a gyakorlatban azt hiszem ez nem mindig így működik!
Nekünk tavaly volt egy balesetünk, amiben majdnem mindhárman ott maradtunk!
Azt hiszem, azóta kicsit másképp gondolkodom az életről!
Szia, nagyon sajnalom, hogy neked is at kellett menned egy ilyen borzaszto nehez idoszakon.
Tudom ez nem vigasz, de nalunk csak 8 ev volt a korkulonbseg (tudom, talan tobb mint az atlag esetleg), de a ferjem csak 42 eves volt amikor meghalt.
Fiatalabb volt mint en most... es ez mar 10 eve volt, tehat 34 evesen maradtam egyedul egy 14 eves gyerekkel...
Soha eszembe nem jutott, hogy a korkulonbseg kozre jatszott abban, hogy ido elott magamra maradtam. Barki megbetegedhet,vagy balesetet szenvedhet, akar hany eves.
Ha kiszamolod, latod,hogy milyen fiatalon mentem ferjhez es szuletett meg a kisfiunk, de mindig arra gondolok, hogy ha igy kellett, hogy vegzodjenek a dolgok, akkor legalabb a fiamnak 14 evig volt apja. Ha kesobb szuletik, csak kevesebb ideig lett volna...
Egyet ertek veled,mindennek van elonye es hatranya is es akit szeretunk azt szeretjuk anelkul, hogy atgondolnanak az elonyt/hatranyt elore.
Ugy mint te, en se valasztanek maskepp, ha elorol kezdhetnem, az utobbi 10 evi fajdalom ellenere.
Helyes felfogás :)))) csak így tovább. Erős nő vagy :).
Ha úgy kell lennie, hogy ne egyedül legyél, akkor úgy is lesz :).
Köszi, hogy leírtad.
Ez úgy van, hogy nem eldöntöttem, hogy idősebb lesz a párom, hanem így alakult, már nyakig benne voltam a dologban, mikor rájöttem, hogy ez nem pusztán szimpátia, és nem pusztán csak jó vele beszélgetni, hanem szeretem. Ekkor már nem volt visszaút (bár nem bánom :D). Tehát az ész nem igazán dönt ebben, legalább is nálam.
Sok velem egykorú ismerősöm/barátom van, de egyik sem felelt meg nekem, nem a mérce magas, hanem nem illenék egyikkel sem össze. Annó, mikor megismertem a párom, éppen kétoldali undorom volt a pasiktól, bár soha nem a velem egykorúak társasága dobott fel ilyen téren (a legkisebb korkülönbség is 7 év volt). Tehát egyáltalán csoda, hogy (ugyan két év alatt) betört úgymond. Megdolgozott azért, hogy szeressem :), bár nem tudatosan mert nem ez volt a cél, ami kialakult közöttünk. Mindkettőnknek nagy megdöbbenésére történt ez így, bár nem bánunk semmit :).
Köszönöm az együttérzéseteket. S hogy folytassam, a lányom 19 éves, mindig is az idősebb fiuk tetszettek neki, eddig a legnagyobb különség 10 év volt náluk. Mint anya támogatom őt mindenben, de mindig azt mondtam neki, járj nyitott szemmel és keress egy korban hozzád illőt,ne akard anyád sorsát megismételni ami ugyan nem törvényszerü, hogy igy lesz de azért általában az idősebb hal meg előbb. Csodák csodájára talált egy vele egyidőset, visszatért a tüsaroktól és a cicamicás ruháktól a farmerhez és a tornacipőhöz, ahogy a 19 évesek legtöbbje jár. Öröm nézni őket, ahogy adják a maguk fiatal esetlenségét, nagyon jó látni azt ahogy együtt tapasztalnak meg dolgokat. A szókimondó lányom nagy ősziteségében el is mondta nekem: mostmár értem anya miről beszéltél, együtt felnőni a dolgokhoz ez nagyon jó.
Egy szóval nem beszélek le senkit arról, hogy ne válasszon idősebbet, mert ha ujból lehetne ismételni ujra igy választanák, csakhogy az örömök mellett vannak igen nehéz sorsok is.
Sajnálom, ami veletek történt.
A mi esetünkben ez nem fordulhat elő, ugyanis nem tervezünk közös gyereket. Hogy miért nem? Egyszer már leírtam a naplómba... szóval nem fejtem ki ismét, de nem vállalunk gyereket.
:) Hm, Fawkesgirl, úgy látom nem csak a pasijaink hasonlítanak, hanem a mi érzéseink is irántuk! :))))
Főleg, hogy nehezített körülmények nálunk is vannak. :P
És nem is tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy a körülményeink is hasonlóak! :S