Ketogén diétázók (beszélgetés)
Sziasztok! Én három hónapja indultam 92 kg-ról és most vagyok 81, nagyon izgatott vagyok, mert még nem sikerült igazán fogynom korábban semmivel, ez az első diéta, ami valóban jól alakul.
Már az első pár napban éreztem, hogy ez az ami nekem való, mert imádom a tojást, sajtokat, magvakat, valójában nem is igazán hiányzik semmi. Még tanulgatom a testemet, mire hogy reagál, mikor jó, mikor nem. Sokat olvasgattam amiket írtatok korábban, egészen a kezdetektől és folyamatosan motiválnak a sikereitek.
Ez az első alkalom, hogy azt érzem, most megcsinálom! Most sikerülni fog! Gyerekkorom óta cipelem magammal a terheimet a testemen, már ötödik osztályban 60-70 kg között mozogtam, azóta csak felfelé ment, a maximum középsuliban volt 110 kg körül, gondolhatjátok...158 cm vagyok. Az egész életem így zajlott, nem is tudom milyen amikor nem kell szégyenkeznem a súlyom miatt.
Nagyon szorítok Mindenkinek!! :)
Köszönöm, én is szorítok neked.
Én is azt gondolom hogy szinten tartok, de el sem tudom képzelni hogy ne, vagy kevesebb legyen a sport.
Jövő héten megyek vérvételre, mert fáradékony vagyok, hullik a hajam, és persze mert egy helyben toporgok lassan 1 éve. Remélem nincs szervi oka, de tudni szeretném. Pajzsmirigy, ilyenek 😉
Szia. Most találtam meg az írásaidat 😉
Délelőtt csak bekukkantottam munka közben.
Gratula neked, nagyon jó érzés lehet hogy megy le a súlyod 🙂
Hát december óta nekem is áll a súlyom! Jó lett volna még 5 kg-t leadni, de úgy tűnik ez a vonat nekem is elment!
Csak az a szerencsém, hogy én jól elvagyok a keton, nem azt várom, hogy megszabaduljak tőle!
Szia.
Akkor én felteszem, mert tavaly augusztus óta 0 fogyással kitartottam ez év junius 13 - ig, a bakker diéta mellett. Pontosan 1 évig csináltam.
Az első 10 hétben lement 7 kiló. Aztán 😁se gyű, se curik😊 szóval leblokkoltam a 64 kilónál és annyi vagyok most is sajnos...
Szia!
Egy ketós dokumentum filmben láttam, egy dietetikus mesélt a pácienseiről. Az egyik nőci fél évig nem fogyott semmit, már nem tudtak mit kitalálni, és fél év után havi 10-15 kilókat dobott le magáról! A szervezete addig gyógyult. Az elhízás mindig tünete valaminek. Szóval a szervezet dolgozik, csak nem biztos hogy abban a sorrendben, ahogy mi szeretnénk. Persze tegye fel a kezét, aki 0 eredmény mellett kitartana fél évig egy módszer mellett. Én biztosan nem :D
Kitartás! :)
Még annyit(bocsi szómenésem van ennyi távollét után,meg időm)
Szóval az IF -ot próbáltad már?? Mert az még szóba jöhet:))
Hali SZuszi:))Nekem is csak azok a gondolatok jutnak eszembe amiket már előzőleg írtam.HA össz.nézzük az elmúlt 1 évedet ,,,folyamatos diéta és sport....te vagy a szupernő ilyen kitartással és elszántsággal:))
Ezért azt vesszük alapnak ezalatt mindig kcal deficit és sok torna,akkor nyilván beállt a szervezeted egyfajta rendre,,,,és szinten tart!MÉg akkor is ha a diéta módja válltozott.Variálni kellenne, és azt nem mondanám hogy kcalt csökkents,mert ha tartod a diétát nem lehet sok . Így a sport kellene kicsit visszavenni.SZó nincs róla hogy arra bíztatnálak hogy hagyj fel vele ,de ha már ennyi energiát beletettél a fogyásba ezt látom olyan pontnak amin variálni lehet:)))ÉS próbaképp talán nem túl nagy áldozat:))
Meg jó lenne ha valahogy megnézhetnéd a testzsír % .mert kb lehet nem sok zsir van rajtad :))) Na okoskodás vége:)) Akárhogy is haladsz tovább szorítok Neked:)))))))
Hali Mindenkinek:))Szép napot-hetet:))
Kicsit eltűntem,de helyreállt a rend körülöttem és most itt:))Júl 9. voltam 71,7-el ......ma 70,6:))))))))
Hát mit mondjak????? A kövi kg válltás egyuttal azt is jelenti hogy 83,5 -ről átléphetek a bűvös 6-ba:))))
JÖvő kedden leszek 5 hónapja kezdős,majd akkor összefoglalom (szokás szerint) hogy alakultak a dolgok,mert itthon maganak is csak néha firkantottam a naptárba eredményt,szóval a fórum egyuttal ,nekem a napló is ,majd visszamazsolázom mi is volt:)))
Szia.igen emlékszem hogy egyszer már írtad. Én őszintén megmondom nem arra gondoltam akkor hogy a sport a sok, hanem a tejterméjekben lévő tejsavra 😁
A gond az nálam hogy a sport az életem része. Nem tudom abbahagyni. Most is indulok futni.
Azt hittem majd én is pikk-pakk ledobom ezt a "néhâny" kilót. Sajnos megint nem sikerül... Az elmúlt 1 évben is tele voltam reménnyel, lehet csak az visz előre 😊
Köszönöm hogy írtál, jól esik hogy próbálsz segíteni. Köszönöm.
Szia Szuszy!
Egyszer már írtam, hogy a tejsav nem a barátunk! Bővebben kifejteve:gyanítom, hogy nálad a sport az sok. A szervezetben keletkező tejsav az lassítja a zsírbontás folyamatát, ugyanakkor vizet is köt meg! Legalábbis én erre tudok tippelni nálad!
5. hét eredménye, összesen -6.1 kg. Tegnap meghozták az arany lenmaglisztet, így sós gofrit ettem vacsira, a kettőben összesen 3g szh volt.😁
Napsütésben gazdag, szénhidrátban szegény szép hétvégét nektek!🌞
Úgy látom mindenki nyaral.
Jó lenne valami menű, ki mit eszik.
Én szerintem jól eszem, mégsem fogytam semmit.
Azt nem mondom hogy feladom, de csökkent a lelkesedésem.
Sziasztok!
Kezdő súly 64,2 06.13
Mai súly 63,9 07.13
Jó nem?
Én is vagyok, reggel mérek. Ma cukrászdában sütit ettem. Lànyom névnapja van, muszàj volt😉
Gondolom kicsesztem magammal, de eddig még nem sikerült fogynom.
Hâtha ez segített 🍰🍰
Sziasztok! Kicsit eltűnten, de meg tudom magyarázni 😂.
Látom azért mindenki csinálja szépen a diétát. Ügyesek vagytok!
Én úgy jártam, hogy kb 1 hónap keto után 2 hetet csúszott a mensesem. Na abban a 2 hétben nem tudtam uralkodni magamon, akkor is ettem, ha nem voltam éhes. És most megint ugyanitt tartok. Egy hete késik... Valószínűleg a változókornak köszönhetem. Szóval most 1 kilóval vagyok kevesebb, mint 3 hónapja. Pedig olyan lelkes voltam mint még soha. De ez van sajnos...
Szia.
Gratulálok, nagyon szép eredmény.
Én is 1 hónapja kezdtem és eddig 0 dekàt fogytam, de biztosan rosszul csinálok valamit.
Szép napot neked.
Ma vagyok egy hónapos. 77kgról indultam, ma 72,3 vagyok, vagyis -4,7kg. Mindenki mondja, h nagyon látszik, h fogytam.
Nincsenek zabarohamaim, éhes is ritkán vagyok, ami nagyon furi.
Nagyon örülök, h rátaláltam erre az egészre. Igazából már annyi mindennel próbálkoztam, de a végén mindig feladtam, mert semmi nem történt kb. Ez most olyan jól indul, h ha még esetleg platóra kerülök, akkor sem adom fel szerintem, mert már az elején volt eredmény.
Tudom, h valószínűleg a következő hónap már nem lesz ilyen villámsebességű, de én eddig heti 2-3 dkg-okat sem tudtam fogyni, szóval...😁
A nagy álom a 60 kg körüli súly elérése lenne, de ha sikerül 65 alá menni, az is csodás lenne.