Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Gabriel

Én vagyok a fény, mely az árnyékot okozza,

a világosság, mely az éji sötétséget vonzza,

a virradat, amely a végső felébredést hozza,

és a szürkület, mely a színeket egybemossa.

Szerelmes bókjaimtól a szűz hajnal elpirul,

búcsúzáskor csókjaimtól az alkonyat felvidul,

ha sír a felhő, ölelő szivárvánnyá változom,

éjjel, ha vágysz, a hold fénye küldi vigaszom

Gősi Vali: Csillaggá csókoltalak

Voltál

az áhított,

édes teher,

gyönyörű kínban szült varázs…

Öleltem pöttöm testedet,

míg csitult

a lármás sírás.

*

Hozzám

hajolsz ma

a végtelen,

hűvös-kék felhőkön át:

csillaggá csókoltam lényedet

- fényem vagy,

vigasztalás.

Nem tudni, miért van

Az, hogy egy poros könyv

Nálam is többet tud rólam,

Feledés, merengő okfejtés...

Vajon hol lehet az a tücsök, ami a

Fejemben csippan?

Ha nálam éjszakázol, plédként

Engem használj, ha fázol!

S ha sírsz, az én saját csendem felel,

És egy újabb rossz nap jön el.

A múlt már nem érdekel! -

Rég volt, s most ismét jó lenne az a

Néhány tegnapi perc!

Most vagyok angyal... szép

Öregesen, tisztán, ezért

Most ölelj, most lopózz be hozzám:

Mert elfog a félelem,

Csak úgy elhaladsz mellettem,

És évek múlva majd nézünk bután,

Hogy miért így volt,

És égő folt

Lesz ez a perc,

Ha nem szeretkezzük el,

Csodás élet törlődik el, hát

Miért ne intézzük el, hogy láthassuk

Évek múltán, mi volt?!

Mert az, aki volt már fent,

Az tudja, mit jelent

A tiszta égbolt!

Osszuk meg egymással a fényt,

A lelki szépet, s a testi kéjt!

S a végén érezhetjük, hogy szép volt!

S ha sírsz, az én saját csendem felel,

És egy egész más nap jön el,

A múlt már nem érdekel! -

Rég volt, s most ismét jól jönne az a

Néhány tegnapi perc!

Török-Zselenszky Tamás (Eleven Hold)-Az a néhány tegnapi perc

Tandari Éva: Csak tisztán szabad

Azt akarom ; Szállj Te is mellém ...

Azt akarom ; Szabad légy , mint a Szél .

Azt akarom ; Téged is csókoljon a Nap ...

Azt akarom ; Ember légy : Büszke , és Szabad !

Azt akarom ; Rázd meg magad !

Azt akarom ; Érttesd meg szavad ...

Azt akarom ; Éltessen egy Akarat .

Azt akarom ; Dobd le a láncokat !

Azt akarom ; Tisztítsd meg -- önmagad !

Azt akarom ; Feledd a rút sarat .

Azt akarom ; Tisztán szóljon szavad ...

- Mert harcolni kell foggal , és körömmel ,

és harcolni kell dühvel , és könnyel ,

harcolni kell , hogy feledj Tegnapokat ,

és harcolni , hogy remélhess Holnapokat ...

- De harcolni ; Szeretni ; Sírni ; Élni :

- Csak tiszta szívvel , őszintén szabad

Credo

Bár napról napra látom hogy mennyi szenvedés,

Rombol a világon s a boldog mily kevés;

Bár győz a jóval szemben az aljas, a hamis,

S e véres küzdelemben tántorgok magam is:

Míg lesz e durva földön egy szép emberi tett:

A gyászt még fel nem öltöm s ünneplem a hitet.

Amíg lesz könnyem, vérem, míg lelkemet tudom: Mindig a jót remélem s a rosszat siratom

Somlyó Zoltán: CSÖND...

Jó otthon ülni a szürke sarokban,

mikor esőtül nedves a vidék.

Elmélyedni a nyomtatott sorokban,

hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,

míg eső csapja ablaküveged.

Elfelejteni mindent - nem remélni...

Hogy csak az édes csönd legyen veled...

Szép most az Ősz. Akárha köddel

érkezik egy hűvös hajnalon,

s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,

a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

Juhász Gyula: Akarat

Eljön mindenkinek a pillanat,

Mikor egészen egyedül marad,

Mikor mellette senki, semmi más,

És nem segít sem átok, sem sírás.

Az élet távol, a halál közel,

Bűnt, balgaságot semmi sem föd el,

Mikor az ember az Írás szerint

Megméretik és megítéltetik.

Eltűnnek a boldog káprázatok,

Minden, ami az életnek színt adott.

Kialszik a remények csillaga,

S a lélek van a pusztában maga

Julianna kedves, nagyon szépek tényleg a verseid, de jó lenne, ha odaírnád mindhez, hogy ki írta.

Ismerjük meg a szerzőt, ha már ilyen gyönyörűségekkel örvendeztetett meg bennünket :)

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor űszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél:az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam, s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom!

Shakespeare- Vallomás

Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán

mulandóságról mond mesét a csend.

Most már szobádba halkan elvonulhatsz

s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára

merenghetsz szálló életed dalán,

míg bús ködökből búcsút int az erdő,

mint egy vöröshajú tündérleány.

Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,

S a kék vizekben tündökölt a hold,

Tündér leány állott a tenger partján,

S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől

Orkán hadával érkezett a tél,

A tündér sírt és fényes könnyeit

Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,

És fodros habja többé nem dalolt.

Ködös, borongós, néma éjszakákon

Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér könnyekből

Lettek a fényes igazgyöngy szemek...

A gyöngyhalász néha megtalálja

A mélybe rejtett tündér-könnyeket...

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,

És verseim az igazgyöngyszemek...

Egyszer lelkembe zokogott egy tündér

S azóta néha gyöngyszemet lelek...

Füzesi Magda: Metamorfózis

Én azt hittem, enyém a tenger,

Amelynek mélyén a gyöngy terem.

Én önpusztító gyötrelemmel

E kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és fölmerültem,

Szorítva gyöngyház álmokat.

Megsebzett szívvel, szelídülten,

Felnőtt lettem egy perc alatt.

Reményik Sándor:

Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Arany-Tóth Katalin

Van...

Van, kinek gyermeket nem ád az Ég,

Van, ki eldobja gyáván szülöttjét.

Van, kinek hiába fogod kezét,

Van, ki veled élné le életét.

Van, ki másban keresi a hibát,

Van, ki sosem védi meg igazát.

Van, ki szerény, s ezért eltapossák,

Van, ki büszke, kihívó mutatvány.

Van, ki gazdag, de szívet nem kapott,

Van, ki szegényen él minden napot.

Van, ki kér, és szégyen neki a „nincs”,

Van, ki lop, miközben szégyene nincs.

Van, kinek arca szép, de lelke nincs,

Van, ki csúfságban is egy drága kincs.

Van, ki az egészségtől kicsattan,

Van, ki éltében fetreng a kínban.

Van, ki hiába néz, nem lát sokat,

Van, ki behunyt szemmel sem tapogat.

Van, ki bátran mondja a szavakat,

Van, ki bölcsen hallgat, s csak bólogat.

Van, ki vadul szórja az átkokat,

Van, ki imát mond a kereszt alatt.

Van, kinek élete csúf véget ér,

Van, kinek léte áldott, tiszta fény.

Tudod-e,hogy mért halnak meg ,ősszel mind a rózsák?

Csak azért,hogy tavasszal a boldogságot hozzák

Tudtam,egyszer számomra is nyilik ilyen rózsa

Nem siratom .én az őszi hervadást azóta

Tudd-e,hogy mért halnak meg reggelre az álmok?

Mert a hajnal józan fénye kelti a világot

S ráébredsz,hogy nappal nélkül nem is lehet élni

Adni is kell boldogságot nem csak mindig kérni

Álmodj boldogot, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket

Álmodj barátot, melletted állót

Álmodj hű társat, el sose válót

Álmodj magadnak igazi otthont

Álmodj bele, kivel megosztod

Álmodj táncot, mi magasba emel

Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetőt

Álmodj csókkal perzselő szeretőt

Álmodj utakat, messzi világot

Álmodj szívedben nyíló virágot

Álmodj szerelmet, tiszta vágyat

Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad

Álmodj szabadot, láncot megtörve

Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve

Álmodj hát jövőt, álmodj szépet

Álmodj igazzá váló meséket..."

(Bodnár András)

Tanuld meg a víztől követni utadat,

Tanuld meg a tűztől: mindenből hamu marad,

Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,

Tanulj a sziklától megállni helyeden,

Tanulj a Naptól, mely nyugovóra tér,

Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:

Hogyan kell életedet leélni csendesen.

Tanulj meg tőlük, hisz mindenik testvéred:

Hogy kell szépen élni, és szépen halni meg.

Tanulj a féregtől: semmi sem fölösleg,

Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.

Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,

Tanuld a folyotól: utadról ne térj el.

Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,

Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni,

Tanulj négy évszaktól ismerni az időt,

Tanuld a csillagoktól, hogy az Égben erőd!

Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,

Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.

Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,

Nézd meg, milyen terhet cipel a hangya.

Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,

Tanulj kismadártól: szabadon repülgess,

Tanulj a báránytól: legyél szelid mint ő,

Mindentől tanuljál, mert minden veszendő!

Hogy mit láttam? Elmondhatom.

De legjobb, ha lerajzolom.

Megláthatod te is velem,

csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,

ez itt az út, felénk futó,

ez itt akác, ez itt levél,

ez itt a nap, ez itt a dél.

Ez borjú itt, lógó fülű,

hasát veri a nyári fű,

ez itt virág, ezer, ezer,

ez a sötét gyalogszeder,

ez itt a szél, a repülés,

az álmodás, az ébredés,

ez itt gyümölcs, ez itt madár,

ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,

ha hull a hó, nézegetem.

Nézegetem, ha hull a hó,

ez volt a ház, ez volt a tó.

Szabó Magda: Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák

és felrettentik lombjukon a csöndet

a síró felhők halkan rádköszönnek

fürge csikók zablájukat kioldják

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep

a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják

minden vízen feszülnek a vitorlák

torony körül vad csillagok keringnek

Ha jössz, villámmal gyúlnak meszzi fáklyák

álmos virágok szirmukat kitátják

az érhetetlen égből gyöngy pereg

a napraforgók szirmuk fényre tárják

az óra összecsukja csendbe szárnyát

lábadhoz ejti arcát s szendereg.

Köszönöm Neked, napok óta ezt hajtogatom magamban és nem jutott eszembe a folytatás, csak az első pár sor.

Nagyon boldoggá tettél :)

Aktuális!

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,

Űlj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.