Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Radnóti Miklós

Alszom, s szívem virraszt

Alszom, s szívem virraszt

Mindig tehozzád vágyom,

S mellém varázsol egy aranyló szárnyu álom.

A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg

érintem bõrödet, feszes lesz és remeg.

S egy indulat riaszt, az álomképi béke

széthull és zaklatott, rossz ébredés a vége.

Magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,

szép szádat csókolom,

s a párnát csókoltam én;

és álmomban karom ölelni vágyva tested,

a párna pelyheit

ölelte csak helyetted.

Annyira szép és legalább olyan fájdalommal teli

Kegyetlen sokszor az élet,nem egyformán osztja a jót ,és a rosszat.

Attól függ milyen az a vers, hiszen szegény Radnóti fájdalommal teli verseinél ez nem jönne be.

Mit érezhetett a koncentrációs táborban, mi el sem tudnánk képzelni.

Mennyivel jobb nekünk, és néha nem vagyunk elégedettek a sorsunkkal.

Húúú!:))

Nem tudtam, hogy mozgáskorlátozott.

Gondolom, amikor verset olvasunk, akkor valakire gondolunk. Mindenki a saját valakijére.

Vitó zoltánt én is ismerem, Csak valahogy ez a versét nem ismertem, ő egy mozgáskorlátozott költő,íme tőle egy gyöngyszem.

Vitó Zoltán

SZONETT-DAL

Ha érzem szívemen hatolni át

szemednek édes lélek-mosolyát,

reményzuhatagok fürösztenek,

hogy majd a minden lehetek Neked;

hogy érdemes volt küzdeni tovább,

ha szemedben a jóság bennem lát

mindent, mi nőnek férfi csak lehet:

a suhancot, az álomherceget...

Joggal vagyok tán ily szerénytelen,

hiszen a Csoda esett meg velem:

felém hajolt Véled a Szerelem,

a vesztettnek hitt, térdre omló álom, -

s azóta már én is csak benned látom,

mire időtlen idők óta vágyom

gyönyörű ez a vers, ráadásul még nem hallottam

köszönöm, igazán szép válasz volt

Vitó Zoltán:

Megszűnt a tér: nincs "messze", nincsen "távol"

amióta tudom, hogy létezel:

Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról

mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol

gondolatban nálam feledkezel,

én érzem itt, hogy szívem száz gondjából

az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én és te kilábol,

mely külön értelmetlen félbe szel:

csak a tündöklő " Te meg én" világol,

értelmes egy velem együtt leszel:

Én vétkezem, amikor Te hibázol:

engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

:)))

Régi kedvencem, köszönöm, hogy eszembe juttattad.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. augusztus-szeptember

Radnóti Miklós

ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.

Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok

fölött régóta már csak a perzselt szél forog,

hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,

és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.

Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom

mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;

ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,

s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,

a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,

és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,

s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -

de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

Nagyon szép a vers, még nem ismertem,

köszönöm az élményt

Reményik Sándor - Vágy

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy falevél,

Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,

Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint egy elvesző árnyalat

Az alkony ezerszínű tengerén,

Szeretném fölszívni az árnyakat,

S magamat tőlük fölszívatni én.

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy lehelet,

Mint szél fuvalma, mely alig-alig

Borzolja fel az alvó vizeket,

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint egy tétova napsugár,

Mely jár az erdő sűrű rejtekén,

És nem keres és nem talál,

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy tűnő napsugár.

Szeretnék úgy hozzádsimulni

Természet - mint a vén moha

A fák északos oldalán,

S nem lenni hozzád hűtelen soha.

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint tücsök hangja holdas éjeken,

S szeretném, ha valaki elborongna

Rajtam, mint multból zengő éneken.

S szeretnék úgy vegyülni el beléd,

Természet - mint a síri por,

Mit ezeréves hantokról a szél

Nagy-messzi tengerpartokra sodor.

Ott játszana velem egy kisgyerek,

Kicsiny kezén futnék fel és alá,

S e port, mely egyensúlyát nem leli:

Egy percig egyensúlyban tartaná.

- József Attila

Ülünk egymás mellett a padon.

Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.

Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.

- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -

Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,

Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,

A lelke-szerelme csupán értem ég,

S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

Reményik Sándor :

Köszönt egy ember ...

Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon".

"Adjon Isten", ... feleltem halkan én.

Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,

S szürke varjak egy száraz jegenyén.

Mint valami fogadás, esküvés,

A ködben úgy koppant tompán a szó,

Aztán két összedobbant szívverés

Elvált, mint óceánon két hajó.

Először látott — utoljára tán,

Először, tán utolszor láttam én,

A varjak e szürke nap hajnalán

Jajgattak a ködben, a jegenyén.

A szemünk összevillant hirtelen,

A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,

Pedig nem történt semmi, semmi sem,

Csak jólesett, hogy magyarul beszéltünk.

Reményik Sándor: Ki beszél?

Arany jegenye, ki beszél veled?

Valaki megszólított messziről,

Attól remeg most minden leveled.

A szél, a szél, a szél beszél veled.

De mi a szél?

Sok sóhajtás,

Mely összegyűlt, s most egyszerre beszél.

Egy sóhajtás alig egy lehelet,

De sok sóhajtás egymásba fogózva

Átrepül országhatárok felett,

És megtalálja, amit szeretett.

Valaki sokat sóhajtott feléd,

Sok sóhajtása egymásba fogózott, -

Most elérte az arany jegenyét.

Flórián Csaba: ŐSZI DAL

Egyre csak a gyengülő napfény,

rozsdás tájak, deresedő rétek,

már az avarban is meg-megbotló

öregedő évek

az égen hószagú, hószínű szemfödél

karnyújtásnyira a nyár meg tél

s középen az ősz csibészes mosollyal

rőt haját fésüli, s a rózsáknak

halkan egy utolsót zenél.

Az előzőbe hiba csuszott. Igy már jó.

Gősi Vali

Az őzike és a vadász

Volt egy erdőszéli ház,

ott lakott a vén vadász.

Nappal mindig szundikált,

éjjel meg vadászni járt.

Egyszer, egyik éjszaka

későn érkezett haza.

Asszonykája már várta,

vacsorával kínálta.

De a vadász nem evett,

hamiskásan nevetett.

Megpödörte bajuszát,

elővett egy tarisznyát.

Asszonykája mérges lett...

"Ej, ki látott már ilyet?

A bolondját járatja?

Mozog ez a tarisznya!"

Az öreg csak somolygott,

néhány csomót kioldott.

Kinyílott a tarisznya,

s előbújt egy őzgida!

Felesége kiáltott:

hát, ilyet meg ki látott?

Örömkönnyet hullatva

szaladt ki a konyhába.

Ölbe vette a gidát,

adott neki vacsorát.

Langyos tejjel kínálta,

bevitte a szobába.

Mikor késő este lett,

öreg vadász álmos lett,

de a hitvesi ágyban

asszonykája nem várta...

A vadász csak nevetett:

- Nahát, ilyen esetet!

Asszony helyett őzgida

nyújtózik az ágyamba'.

Gősi Vali

Az őzike és a vadász

Volt egy erdőszéli ház,

ott lakott a vén vadász.

Nappal mindig szundikált,

éjjel meg vadászni járt.

Egyszer, egyik éjszaka ,

későn érkezett haza.

Asszonykája már várta,

vacsorával kínálta.

De a vadász nem evett,

.

hamiskásan nevetett.

Megpödörte bajuszát,

elővett egy tarisznyát.

Asszonykája mérges lett:

ej, ki látott már ilyet?

A bolondját járatja?

Mozog ez a tarisznya!

Az öreg csak somolygott,

néhány csomót kioldott.

Kinyílott a tarisznya,

s előbújt egy őzgida!

!

Felesége kiáltott:

hát, ilyet meg ki látott?

szaladt ki a konyhába. .

adott neki vacsorát.

Langyos tejjel kínálta,

Mikor késő este lett,

öreg vadász álmos lett,

de a hitvesi ágyban

asszonykája nem várta.

A vadász csak nevetett:

nahát, ilyen esetet!

Asszony helyett őzgida

nyújtózik az ágyamba’.

Mihail Eminescu

Ó, jössz-e már?

Látod: a fecske útra kél,

hull a sápadt diólevél;

deres a szőlő, őszre jár -

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

Karomba veszlek itt megint,

míg szemem szomjan rád tekint,

s fejem válladon elpihen

szép szeliden, szép szeliden.

Hányszor bolyongtunk, édesem,

e völgy ölén s a réteken!

s fölemeltelek, drága társ,

hogy messze láss, hogy messze láss.

Vannak e földön mindenütt

szép nők: szikrákat szór szemük,

de mint te, oly kedves, komoly

nincsen sehol, nincsen sehol.

Te vagy a lelkem, életem:

tündökölsz tisztán, fényesen:

hol is találnék csillagot,

mely így ragyog, mely így ragyog?

Késő ősz van, csillan a dér,

halkan csörren a holt levél,

didereg a puszta határ -

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

(Képes Géza fordítása)

Nem is kis, naaaagy, naaagy dícséret jár érte :)))

És a csodás versekért is :)))

Mindig kikapcsol és megnyugtat ennyi szépség :))

TARTOZÁS

Valakinek én sokat érek,

Valaki bennem többet lát,

Mélyebbre lát az embereknél

S bennem találja meg magát.

Az édesanyám örömének

Én vagyok a felezője;

Emésztő, titkos bánatomnak

Ő az első felfedője.

Tudom: kihullott könnyeinek

Sós cseppjeit én okozom;

Szeretném azért megszámlálni,

Hogy tudjam, mivel tartozom.

Somogyi Barnabás

Gősi Vali

Jön a baba

Pocaklakó vagyok én,

kisleány, vagy kislegény?

Még nem tudom, ki vagyok,

gyorsan nevet adjatok!

Elkelne egy kicsi fény,

egy-kettőre jövök én!

Mi lehet ez… alagút?

Hova vezet ez az út?

Édesanyám, Apukám,

megvettétek a ruhám?

Takarót is vegyetek,

jó puhát és meleget!

Nem halljátok, kiabálok!

Születik a kisbabátok!

Ha én innen kijutok,

rögtön tejet akarok!

Laren Dorr:

Lennék Napod, ha nappal lenne,

Fényessé tenném hajnalod,

Bíborral festeném este a felhőt

Hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,

langy esőt sírnék, mert messze vagy,

Aztán esőcsepp lennék, rád esnék,

S gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,

Fehér, vidám, mi nem ragad,

Ködkarjaimmal ölelném tested

S megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,

Mit egyetlen céllal repít a szél,

Elolvadni gyönge kezedben,

S míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,

Elfújnám messze a tél hidegét,

Hajadba bújnék tincseiddel játszva,

Míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?

Mindenség lennék, hol nincsenek napok,

Égbolt lennék éjfekete éggel

Hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.

Gősi Vali: Gondolatok

Csodák világa várja a gyermeket,

amíg anyja meséjén szendereg.

S ha a csodavilágból zord létre riad,

lelkében megleli a régi álmokat.

*

2006. február 3

Fényben fürdött szereteted

erősíti hitemet,

hogy a világ összes kincsét

a szívemben ölelem.

*

2006. február 23.

Ha szeretetet szolgál a hitünk,

ha tiszta szívvel szólunk, szeretünk,

lelkünk kincsét szórhatjuk szerteszét,

újabb kincseket kínál a földi lét.

*

2006. február 8.

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,

a múlttal nem szabad törődnöd,

s mindig úgy tégy ha veszteség ér,

minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar? - kérdd meg minden naptól

és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,

más tetteit tudd megbecsülni;

főként ne gyűlölj egy embert se,

s a többit hagyd az Úristenre.

J.W.Goethe